adozona.hu
BH 2003.1.34
BH 2003.1.34
Helyettesítésre - a munkáltatóval jogviszonyban álló - meghatározott személy (munkavállaló) távolléte miatt kerülhet sor. A kifejezetten helyettes munkakörre alkalmazott személy kivételével nem tekinthető helyettesítésnek, ha a munkáltató arra alapítva alkalmaz határozott időre egy vagy több munkavállalót, hogy a jövőben egyes személyek esetleg valamely oknál fogva nem fognak munkát végezni, és ezáltal helyettesítésre lesz szükség. Ha a munkáltató a határozott idejű munkaviszony létesítésére vonatkozó jogát
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében az Mt. 79. §-a alapján annak a megállapítását kérte, hogy a munkaviszonya határozatlan időre jött létre, az alperes az Mt. 4. és 79. §-aiba ütközően alkalmazta határozott időre.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a keresetet.
A tényállás szerint a felperes 1993. március 3-ától határozott idejű munkaviszonyban állt D. Z. gyermekgondozási segélyről való visszatéréséig; 1994. augusztus 15-étől Cs. K. E hasonló okból való visszatéréséig létesített határozott...
BH 2003.1.34 Helyettesítésre - a munkáltatóval jogviszonyban álló - meghatározott személy (munkavállaló) távolléte miatt kerülhet sor. A kifejezetten helyettes munkakörre alkalmazott személy kivételével nem tekinthető helyettesítésnek, ha a munkáltató arra alapítva alkalmaz határozott időre egy vagy több munkavállalót, hogy a jövőben egyes személyek esetleg valamely oknál fogva nem fognak munkát végezni, és ezáltal helyettesítésre lesz szükség. Ha a munkáltató a határozott idejű munkaviszony létesítésére vonatkozó jogát rendeltetésellenesen gyakorolja, a munkaviszonyt határozatlan idejűnek kell tekinteni [Mt. 4. §, 79. § (1) és (2) bek.].
A felperes a keresetében az Mt. 79. §-a alapján annak a megállapítását kérte, hogy a munkaviszonya határozatlan időre jött létre, az alperes az Mt. 4. és 79. §-aiba ütközően alkalmazta határozott időre.A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a keresetet.
A tényállás szerint a felperes 1993. március 3-ától határozott idejű munkaviszonyban állt D. Z. gyermekgondozási segélyről való visszatéréséig; 1994. augusztus 15-étől Cs. K. E hasonló okból való visszatéréséig létesített határozott idejű munkaviszonyt, amely nevezett 1995. június 22-étől történt munkába állására tekintettel 1995. június 21-én megszűnt. A felperes 1995. június 22-étől 1997. július 31-éig terhességi-gyermekágyi segélyt, gyedet és gyest vett igénybe. 1997. augusztus 1-jétől a felperes október 31-ig tartó határozott idejű munkaviszonyt létesített az alperessel, a felek a szerződést 1997. október 9-én 1998. február 28-ig terjedő időre módosították, ilyen módosítás történt 1998. február 23-án 1998. június 30-áig terjedően, 1998. június 22-én 1998. december 31-ig terjedően, 1998. december 7-én 1999. június 30-áig terjedően, 1999. június 16-án 1999. december 31-éig tartó időre, 1999. december 17- én a 2000. június 30-áig terjedő időre, majd 2000. június 29-én a 2000. december 31-éig tartó időre nézve.
A tényállást értékelve a munkaügyi bíróság megállapította, hogy az Mt. 79. §-ának (2) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság MK 6. számú állásfoglalása szerint a határozott idejű munkaviszonyok időtartama az öt évet nem haladta meg, mivel ezek tartamába az 1997. augusztus 1-je előtti idők nem számíthatók be; 1997. augusztus 1-jétől 2000. december 31-ig pedig a munkaviszony időtartama az öt évet nem haladta meg.
A munkaügyi bíróság abból kiindulva, hogy a felperes az alperes által készített kimutatás szerint 1997. augusztus 1-jétől 1998-ban és 1999-ben is Cs. K. E.-át, 2000-ben pedig F.-né V. I.-át helyettesítette, arra következtetett, hogy a gyermekkel összefüggő okok miatt távollévő személyek helyettesítésére az alperes jogszerűen kötött határozott idejű munkaszerződéseket a felperessel, az eljárása ezért nem ütközött az Mt. 4. §-ába.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta [Pp. 253. § (2) bekezdés, 254. § (3) bekezdés]. Kiemelte, hogy a helyettesítések tartama naptárszerűen meghatározott; a laboratóriumban foglalkoztatott nő munkavállalók távolléteire tekintettel a helyettesítés pedig az alperes törvényes érdekei miatt indokolt volt.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a munkaviszonyokba be kell számítani a gyermeke születése (1995. április 1-je) előtti időket is, mivel ezt a társadalombiztosítási, illetve anyasági ellátások igénybevétele - más munkáltatóval történt munkaviszony-létesítés hiánya mellett - nem zárja ki. Álláspontja szerint az alperes az Mt. 4. §-ába ütközően járt el, mivel 1997-től kezdődően nem közölte, hogy helyettesítés céljából létesített vele határozott idejű munkaviszonyokat. Az alperesnek az volt a célja, hogy a felperest megillető juttatások és járandóságok megfizetése alól mentesüljön. Ezért a felperes a másodfokú határozat megváltoztatását és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult - egyebek mellett arra hivatkozással, hogy a helyettesítést a törvény nem tekinti a munkaszerződés nélkülözhetetlen tartalmi elemének.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos. A felperes, aki 2000. december 28-ától 2001. május 9-ig keresőképtelenként betegállományban volt, a 2001. január 26-án benyújtott keresetében a Pp. 123. §-a szerint kérhette annak megállapítását, hogy az alperessel határozatlan idejű munkaviszonya áll fenn.
1995. június 13-án az alperes a jogszabálynak megfelelő tájékoztatást adott a felperes részére, amikor a helyettesített személy munkába állása miatt állapította meg a felperes helyettesítés céljából létesített munkaviszonyának megszűnését. Az alperes jognyilatkozata ellen a felperes jogvitát nem kezdeményezett, továbbá 1997. augusztus 1-jén, e naptól kezdődően kötött új munkaszerződést az alperessel. Mindezekre tekintettel a jogerős ítéletben helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az 1997. augusztus 1-je előtti időtartam a határozott idejű munkaviszony törvény szerinti felső időhatára szempontjából nem vehető figyelembe [Mt. 202. §, 79. § (2) bekezdés].
Az iratok alapján a Legfelsőbb Bíróság a tényállást kiegészíti azzal, hogy az alperes nem vitatta a felperesnek azt az előadását, amely szerint az alkalmanként 6-6 hónapra szóló munkaszerződést hét alkalommal úgy kötötték meg, hogy a munkahelyi közvetlen felettes a felperest távollétében értesítette az új munkaszerződésre szóló ajánlatról ("munkaszerződés-hosszabbításról"), amelyet a felperes aláírt. A munkaszerződések - ideértve az 1997. augusztus 1-jén megkötöttet is - nem utaltak helyettesítésre. A felperes tudomással bírt arról, hogy a laboratóriumból többen gyesen, illetve gyeden vannak. A Legfelsőbb Bíróság a tényállást azzal is kiegészíti, hogy az alperes 1995. január 31-e óta csak határozott időre kötött munkaszerződéssel foglalkoztat laboránsokat.
A felek között 1997. augusztus 1-jén laboráns munkakörre jött létre a munkaviszony, a munkakör tekintetében a szerződést nem módosították, ezért az alperesnek az a hivatkozása, hogy a felperest "helyettesként" alkalmazta, megalapozatlan. A helyettesítés tényére, szükségességére a felek a munkaszerződésben nem utaltak, továbbá a helyettesítés mindig egy a munkáltatóval jogviszonyban álló konkrétan meghatározott személy (munkavállaló) távolléte miatt történhet. A kifejezetten helyettes munkakörre alkalmazott személy kivételével tehát nem tekinthető helyettesítésnek, ha a munkáltató arra a vélelemre alapítva alkalmaz határozott időre egy vagy több munkavállalót, hogy a jövőben esetleg egyes személyek nem fognak majd munkát végezni, ezáltal a helyettesítés szükséges lesz.
Az adott hét esetben létrejött határozott idejű munkaszerződések egyikének megkötésekor sem tárgyaltak a felek az alperes helyettesítésre irányuló törvényes érdekéről, erre az alperes a perben nem is hivatkozott. Az a körülmény, hogy a felperes tudta, hogy különböző okokból időszakonként a munkatársai távol vannak, szintén nem bizonyítja, hogy a felek az alperes említett törvényes érdeke miatt kötöttek határozott idejű munkaszerződést.
Az alperes saját előadása szerint 1995. január 31-e óta "műszakos" laboráns munkavállalóval - tehát valamennyivel, általában 11 fővel - csak határozott idejű munkaszerződéseket kötött; kizárólag a nappali műszakban foglalkoztatottak (öt fő) álltak határozatlan idejű munkaviszonyban. E tényekből a logika szabályai szerint arra lehet következtetni, hogy az alperesnek a nappali műszakon kívüli műszakokban is szüksége volt laboráns munkakörű munkavállalókra, ez a gazdasági érdek-folyamatossága miatt - egyéb körülmények nélkül nem igazolja kizárólag határozott idejű munkaviszonyok létesítését.
Az alperesnek a nő munkavállalóknak a feltételezett és tényleges (terhességgel, szüléssel, a gyermek gondozásával összefüggő) távolléte miatt megvalósult fluktuációra vonatkozó előadása nem tekinthető - a már kifejtettek figyelembevételével sem - a határozott időre a felperessel hétszer kötött határozott idejű munkaviszonyt alátámasztó törvényes érdeknek.
A másodfokú bíróság mindezeket a körülményeket helytelenül mérlegelte, az Mt. 4. §-ával kapcsolatos következtetése téves, ezért a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes a határozott idejű munkaviszony létesítésére vonatkozó jogát rendeltetésellenesen gyakorolta; a felperes munkaviszonyát határozatlan idejűnek kell tekinteni.
A kifejtettek miatt a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy a felperesnek az alperesnél 1997. augusztus 1-jén létesített munkaviszonya határozatlan idejű.
Az alperes a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a felperes együttes mindkét fokú per- és felülvizsgálati eljárási költségét, továbbá a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése szerint viseli a mindkét fokú bírósági és a felülvizsgálati eljárási illetéket.
(Legf. Bír. Mfv.I.11.103/2001. sz.)