BH 2002.10.412

A végkielégítés fizetésének feltételei tekintetében nincs olyan kógens szabály, amelytől a törvény a munkavállalóra vonatkozó kedvezőbb eltérést tiltaná. Nem kizárt tehát, hogy a felek megállapodása a végkielégítésre jogosultság vonatkozásában a törvényben szabályozottakhoz képest a munkavállalóra kedvezőbb kikötés megállapításával eltérjen. Ez ráutaló magatartással is történhet [Mt. 95. § (1) bek., 13. § (3) bek.].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes a módosított keresetében az alperes rendes felmondásában megállapított juttatások - két havi végkielégítés és 35 nap felmondási időre járó átlagkereset valamint a késve kifizetett szabadságmegváltás után járó késedelmi kamat megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság az ítéletével kötelezte az alperest 165 000 forint felmentési időre járó átlagkereset, 220 000 forint végkielégítés, valamint a szabadságmegváltás késedelmi kamata megfizetésére.
Az elsőfokú ítélet tényállása szerint az...

BH 2002.10.412 A végkielégítés fizetésének feltételei tekintetében nincs olyan kógens szabály, amelytől a törvény a munkavállalóra vonatkozó kedvezőbb eltérést tiltaná. Nem kizárt tehát, hogy a felek megállapodása a végkielégítésre jogosultság vonatkozásában a törvényben szabályozottakhoz képest a munkavállalóra kedvezőbb kikötés megállapításával eltérjen. Ez ráutaló magatartással is történhet [Mt. 95. § (1) bek., 13. § (3) bek.].
A felperes a módosított keresetében az alperes rendes felmondásában megállapított juttatások - két havi végkielégítés és 35 nap felmondási időre járó átlagkereset valamint a késve kifizetett szabadságmegváltás után járó késedelmi kamat megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság az ítéletével kötelezte az alperest 165 000 forint felmentési időre járó átlagkereset, 220 000 forint végkielégítés, valamint a szabadságmegváltás késedelmi kamata megfizetésére.
Az elsőfokú ítélet tényállása szerint az alperes az 1999. december 6-án kelt rendes felmondásban a felperes két havi végkielégítésre, 45 nap felmentési időre és szabadságmegváltásra való jogosultságát állapította meg. A jognyilatkozatát még aznap módosította, a felmentési időt csökkentette, végkielégítést pedig nem állapított meg, 1999. december 20-án pedig a rendes felmondást visszavonta azzal az indokolással, hogy a felperes részére előrehozott öregségi nyugdíjat állapítottak meg, ezért a felperes munkaviszonya továbbra is fennáll, a juttatások tehát nem illetik meg.
A munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint az alperes a jognyilatkozatát a felperes hozzájárulásával vonhatta volna vissza, és ennek, valamint a jognyilatkozat megtámadásának hiányában a felperest megilletik a követelt járandóságok.
Az alperes a fellebbezésében továbbra is amiatt kérte a kereset elutasítását, mert álláspontja szerint a nyugdíj megállapítása a felperes munkaviszonyát megszüntette, továbbá az Mt. 95. §-a a nyugdíjra jogosultság alapján a végkielégítést kizárja.
A megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperest mentesítette a 220 000 forint végkielégítés megfizetésének kötelezettsége alól, és ehhez képest rendelkezett az eljárási illetékről, valamint a részperköltségről. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette annak megállapításával, hogy a felperes részére az 1999. november 2-án igényelt előrehozott öregségi nyugdíjat december 5-étől kezdődő hatállyal a december 18-án közölt határozattal állapították meg. Az így kiegészített tényállás alapján is egyetértett az elsőfokú ítéleti állásponttal arról, hogy a nyugdíj megállapítása a munkaviszonyt nem szüntette meg, a felperes munkaviszonya az alperes rendes felmondása folytán szűnt meg, továbbá az Mt. 92. §-ának (1) bekezdése alapján megilleti a felmondási időre járó átlagkereset. A végkielégítés tekintetében amiatt találta alaptalannak a keresetet, hogy álláspontja szerint az Mt. 95. §-ának (2) bekezdése kizárja a munkaviszony megszűnésekor nyugdíjra jogosult munkavállaló javára a végkielégítést.
A jogerős ítéletnek a végkielégítés iránti keresetet elutasító rendelkezése megváltoztatása és az alperes marasztalása iránt a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, mivel álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Mt. 13. §-ának (3) bekezdésében és a 95. §-ának (2) bekezdésében előírtakat. Érvelése szerint az alperes a felperes javára a felperes által elfogadott rendes felmondásban eltérhetett az Mt. 95. §-ának (2) bekezdésében írt szabálytól. Az alperesnek a jognyilatkozata megtámadására lett volna módja, ezt azonban elmulasztotta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az alperes a fellebbezésében nem vitatta az elsőfokú ítéletnek a rendes felmondás megtámadása hiányára vonatkozó álláspontját.
Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a felperes határozatlan idejű munkaviszonya az alperes 1999. december 6-án közölt rendes felmondása folytán szűnt meg, az Mt. 86. §-a és 87. §-ának (1) bekezdése nem szabályozza a munkaviszony megszűnése és megszüntetése esetei között a nyugdíjra jogosultságot. Helytállóan fejtették ki továbbá, hogy a közléssel hatályosult intézkedést az alperes utólag egyoldalúan nem vonhatta vissza.
A perben nem volt vitás, hogy a felperessel 1999. december 6-án közölt rendes felmondásban az alperes két havi végkielégítést állapított meg.
Helytállóan fejtette ki a felülvizsgálati kérelem, hogy a végkielégítésre vonatkozó rendelkezések az Mt. harmadik részében szerepelnek, és a végkielégítés fizetésének feltételei tekintetében nincs olyan kógens szabály, amelytől a munkavállalóra vonatkozó kedvezőbb eltérést a törvény tiltaná. Nem kizárt tehát az Mt. 13. §-ának (3) bekezdéséből következően, hogy a felek megállapodása a végkielégítésre jogosultság vonatkozásában az Mt.-ben szabályozottakhoz képest a munkavállalóra kedvezőbb kikötés megállapításával eltérjen. Ez ráutaló magatartással is történhet.
Az alperes a rendes felmondásban is utalt arra, hogy tudomása volt a felperes előrehozott nyugdíj megállapítása iránti kérelme benyújtásáról, mindemellett a munkakör megszüntetésével indokolt rendes felmondásban két havi végkielégítésre jogosultságot állapított meg, ezért a törvényi tilalomba nem ütköző és a felperes által elfogadott alperesi nyilatkozat alapján a felperest megillette a két havi végkielégítés. A másodfokú bíróság ítéletében tévesen értelmezte a végkielégítésre vonatkozó hivatkozott rendelkezéseket, elutasító döntése ezért jogszabálysértő.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a végkielégítésre vonatkozó kereseti kérelmet elutasító rendelkezését - beleértve az első- és másodfokú részperköltséget megállapító, valamint az elsőfokú eljárási illetéket leszállító rendelkezéseket - a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletének az alperest végkielégítésben marasztaló rendelkezését helybenhagyta.
Ennek megfelelően kötelezte az alperest együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költség, valamint együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére [Pp. 78. § (1) bekezdése, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése].
(Legf. Bír. Mfv.I.10.274/2001. sz.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.