adozona.hu
BH 2002.8.327
BH 2002.8.327
A büntető- és a fegyelmi eljárás különálló eljárások, amelyek lefolytatására egyidejűleg és egymás mellett is lehetőség van, ha a szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos bűncselekmény egyúttal szolgálati jogviszonnyal összefüggő vétkes kötelezettségszegést is megvalósít. A büntetőeljárás tárgya a büntetőjogi felelősség. A fegyelmi eljárás tárgya annak tisztázása, hogy a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegte-e, és emiatt milyen fenyítéssel kell sújtani.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A rendőralezredes rendfokozatú felperes a Rendőrkapitányság állományában a Közrendvédelmi Osztályon osztályvezető beosztásban dolgozott. A kapitányság vezetője mint a fegyelmi jogkör gyakorlója 1998. április 27-én fegyelmi eljárást rendelt el vele szemben parancsnokhoz nem méltó magatartás fegyelemsértés elkövetésének alapos gyanúja miatt. Miután a Katonai Ügyészség a felperessel szemben a Btk. 225. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt nyomozást indítot...
BH 2002.8.327 A büntető- és a fegyelmi eljárás különálló eljárások, amelyek lefolytatására egyidejűleg és egymás mellett is lehetőség van, ha a szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos bűncselekmény egyúttal szolgálati jogviszonnyal összefüggő vétkes kötelezettségszegést is megvalósít. A büntetőeljárás tárgya a büntetőjogi felelősség. A fegyelmi eljárás tárgya annak tisztázása, hogy a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegte-e, és emiatt milyen fenyítéssel kell sújtani. A két eljárás eltérő tárgyára tekintettel ugyanaz a cselekmény (magatartás) büntető- és fegyelmi eljárás keretében is értékelhető [1996. évi XLIII. tv 119. § (1) bek., 3/1995. (III. 1.) BM r. 5. §, 94. §, 1983. évi 3. tvr. 1. § (2) bek., Pp. 75. § (2) bek., 12/1991. (IX. 29.) IM r.].
A rendőralezredes rendfokozatú felperes a Rendőrkapitányság állományában a Közrendvédelmi Osztályon osztályvezető beosztásban dolgozott. A kapitányság vezetője mint a fegyelmi jogkör gyakorlója 1998. április 27-én fegyelmi eljárást rendelt el vele szemben parancsnokhoz nem méltó magatartás fegyelemsértés elkövetésének alapos gyanúja miatt. Miután a Katonai Ügyészség a felperessel szemben a Btk. 225. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt nyomozást indított, a fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi eljárást a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 131. §-a (2) bekezdésének c) pontja alapján a büntetőeljárás jogerős lezárásáig felfüggesztette. A büntetőeljárás a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának ítéletével jogerősen befejeződött, a bíróság a felperest hivatali viszszaélés bűntette miatt egy évre próbára bocsátotta.Ezt követően a fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi eljárás továbbfolytatását rendelte el, amelynek eredményeként a felperest a határozatával parancsnokhoz nem méltó magatartás fegyelemsértés elkövetése miatt a Hszt. 123. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján alacsonyabb szolgálati beosztásba helyezés fenyítéssel sújtotta. A határozat indokolása szerint a felperes 1998. január 13-án a beosztottai intézkedése kapcsán szabálytalanul mindenfajta adminisztrálás nélkül H. M. sz.-i lakos részére visszaadta a szabálysértés miatt bevont forgalmi engedélyt és zöldkártyát, szabálysértési eljárást vagy parancsnoki figyelmeztetést nem kezdeményezett, és ezzel megszegte a szolgálati szabályzatban megfogalmazott elöljárói kötelezettségeket, vagyis parancsnokhoz nem méltó magatartást tanúsított. A fegyelmi jogkör gyakorlója a fenyítés mértékének kiszabásánál enyhítő körülményként vette figyelembe a felperes szolgálati minősítését, addigi magas színvonalú munkáját és azt, hogy több esetben elismerésben részesült. Ugyanakkor súlyosbító körülményként értékelte a korábbi fenyítését, valamint a cselekmény hivatali visszaéléssel kapcsolatos jellegét.
A határozat ellen előterjesztett panaszt a Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elutasította, ezért a felperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amelyben elsődlegesen a fenyítést kiszabó határozat hatályon kívül helyezését, az eredeti beosztásába való visszahelyezését és a keresetveszteségének megtérítését, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítését és az eredeti beosztásában történő továbbfoglalkoztatását kérte. Arra hivatkozott, hogy a Hszt. 140. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a fegyelmi eljárást meg kellett volna szüntetni, mivel az ügyet más eljárásban már elbírálták. Kifogásolta a korábbi fenyítés, valamint az 1996-ban végrehajtott komplex ellenőrzés megállapításainak súlyosbító körülményként értékelését, és úgy ítélte meg, hogy a fegyelmi jogkör gyakorlója ugyanakkor a javára szóló enyhítő körülményeket kellő súllyal nem vette figyelembe.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a fegyelmi határozatban megjelölt fenyítést a soron következő rendfokozatba való előléptetés várakozási idejének egy évig terjedő meghosszabbítására változtatta, ezt meghaladóan elutasította a keresetet. Az ítélet indokolása szerint a felperes esetében a Hszt. 140. §-a (1) bekezdésének d) pontja alkalmazására nem kerülhetett sor, mert a büntetőbíróság hivatali visszaélés bűntette miatt alkalmazta vele szemben a próbára bocsátás intézményét, a fegyelmi eljárást pedig a fegyelmi jogkör gyakorlója a parancsnokhoz nem méltó magatartás gyanúja miatt indította. Ugyanakkor a kiszabott büntetés nem felel meg a Hszt. 120. §-ának (1) bekezdésében és 139. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak, a fegyelmi jogkör gyakorlója a fenyítés kiszabásakor az enyhítő körülményeket nem vette figyelembe.
A bíróság a felperesnek a túlszolgálati és készenléti díj megfizetése iránti igényét megalapozatlannak találta, mert a fegyelmi jogkör gyakorlója a szolgálati beosztásából a fegyelmi eljárás megindításával egyidejűleg felfüggesztette, és ez alatt az idő alatt sem túlszolgálatot, sem készenlétet nem teljesített.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes elsődlegesen a per megszüntetése, másodlagosan a fenyítés további enyhítése érdekében, az alperes a kereset elutasítása érdekében fellebbezett.
A megyei bíróság az ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperes fenyítés kiszabását tartalmazó határozatát hatályában fenntartotta, és a keresetet teljes egészében elutasította. Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást kellően megállapította, azonban az abból levont jogi következtetése nem helytálló. Tévedett a munkaügyi bíróság, amikor az alperes által kiszabott fegyelmi büntetést enyhítette, és olyan fegyelmi büntetésre mérsékelte a fenyítést, amely büntetés a felperes esetében nem alkalmazható. Helytállóan hivatkozott az elsőfokú bíróság a fenyítés célja és a fenyítés kiszabása körében a Hszt. 120. §-ának (1) bekezdésében és 139. §-ának (1) bekezdésében meghatározott szempontokra. Ugyanakkor a megyei bíróság már több határozatában rámutatott arra, hogy a hivatali visszaéléssel kapcsolatos fegyelmi vétség tárgyi súlya szigorú fegyelmi büntetés kiszabását indokolja. A fenyítés enyhítésére irányuló felperesi fellebbezés csak akkor lehetne alapos, ha a munkáltató által alkalmazott fenyítés okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmaznó volna. A perbeli esetben azonban az alperes a fegyelmi vétség súlyát megfelelően értékelte, és az enyhítő körülményeket is figyelembe vevő, azzal arányban álló fenyítést alkalmazott. A fenyítés súlyának mérlegelésekor helytállóan értékelte azt, hogy a felperes a vezető beosztásának felhasználásával az alárendeltségébe tartozó személyek jogszerű intézkedését akadályozva követte el a cselekményét. Ez a magatartása alkalmas arra, hogy a hivatalos eljárás pártatlanságába vetett bizalmat jelentős mértékben megrendítse. A fegyelmi vétség tárgyi súlyának megítélésénél nem vehető figyelembe, hogy a felperes érdemben hasonló tartalmú döntést hozhatott volna, mert ez esetben a szabálysértés adatait a rendőrségnél rögzítik, a perbeli esetben pedig annak nincs nyoma. A Hszt. a fegyelmi felelősség szabályainak meghatározásával lehetőséget nyújt a büntetőeljárás mellett fegyelmi felelősségre vonásra is, ha a bűncselekmény a szolgálati kötelezettség megsértésével összefüggésben valósul meg.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes - fenntartva a perben kifejtett jogi álláspontját - elsődlegesen az ítéletnek a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését, másodlagosan a kiszabott fenyítés feddésre történő enyhítését és az alperesnek a perköltségekben való marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy a büntetőbíróság az ügyet teljes terjedelmében a parancsnokhoz nem méltó magatartással mint tényállási elemmel együtt elbírálta, ezért az eljárt bíróságok a Hszt. 140. §-a (1) bekezdésének d) pontja alkalmazását és az eljárás megszüntetését törvénysértő módon mellőzték.
A másodfokú bíróság kizárólag az elkövetett cselekmény általános tárgyi súlyából és a generális prevencióból indult ki, a cselekmény egyéniesített tárgyi súlyát, valamint a cselekmény megvalósulásával okozott hátrány csekély, elhanyagolható mértékét nem vette figyelembe. Az ítélet törvénysértő, mert a Hszt. 139. §-ának (1) bekezdésében meghatározott elvekbe ütközik. Végül az ítélet jogtanácsosi munkadíjként perköltséget állapított meg, és ezzel megsértette a Pp. 75. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Hszt. 119. §-ának (1) bekezdése szerint fegyelemsértést követ el, és fegyelmi eljárás keretében felelősségre kell vonni a hivatásos állomány tagját, ha a szolgálati viszonynyal kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegi. A perben a felperes a fegyelmi jogkör gyakorlója és az eljárt bíróságok által megállapított tényállást nem vitatta, jogi álláspontja szerint azonban azt a büntetőbíróság teljes körűen elbírálta, ezért a fegyelmi jogkör gyakorlója akkor járt volna el jogszerűen, ha vele szemben a Hszt. 140. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a fegyelmi eljárást megszünteti.
A felperes azáltal, hogy a beosztottja által szabálysértés miatt bevont forgalmi engedélyt és zöldkártyát az elkövetőnek visszaadta, és ezzel őt a törvényes eljárás alól kivonta, megsértette a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet 5. §-ában és 94. §-ában foglaltakat, vagyis fegyelemsértést követett el.
Téves a felperes jogi álláspontja, ami szerint a büntetőbíróság által elbírált cselekmény miatt fegyelmi eljárás már nem indítható. A büntető- és fegyelmi eljárás külön álló eljárások, amelyek lefolytatására egyidejűleg és egymás mellett is lehetőség van, ha a szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos bűncselekmény egyúttal szolgálati jogviszonnyal összefüggő vétkes kötelezettségszegést is megvalósít. A büntetőeljárás tárgya a büntetőjogi felelősség. A fegyelmi eljárás tárgya annak tisztázása, hogy a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegte-e, és emiatt milyen fenyítéssel kell sújtani. A két eljárás eltérő tárgyára tekintettel ugyanaz a cselekmény (magatartás) büntető- és fegyelmi eljárás keretében is értékelhető. Erre figyelemmel téves a felperesnek a fegyelmi eljárás megszüntetésére vonatkozó álláspontja. A Hszt. 140. §-a (1) bekezdés d) pontjának helyes értelmezése szerint a fegyelmi eljárást csak abban az esetben kellett volna megszüntetni, ha a cselekményt azonos tárgyú, vagyis más fegyelmi eljárásban már elbírálták.
A fegyelmi jogkör gyakorlója a felperes terhére és javára szóló körülményeket a fenyítés kiszabásakor értékelte, lés az alacsonyabb szolgálati beosztásba helyezés fenyítést ezek figyelembevétele mellett szabta ki. A Legfelsőbb Bíróság teljes mértékben egyetért a jogerős ítélet okfejtésével az elkövetett cselekmény és az alkalmazott fenyítés arányosságára vonatkozóan, és a kiszabott fenyítést nem találta eltúlzottnak.
A jogtanácsos képviseleti jogosultsága a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendelet 1. §-ának (2) bekezdésében foglaltakon alapul. A Pp. 75. §-ának (2) bekezdése szerint a perköltség része a felet képviselő jogtanácsos részkiadása és munkadíja. Az utóbbira a bíróság által megállapítható ügyvédi költségekről szóló 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet rendelkezései az irányadóak. Ezért az eljárt bíróságok a perköltség megállapítása tekintetében nem sértettek jogszabályt.
Az előzőekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A költségviselésről a felek kérelmére nem határozott, a le nem rótt illeték viseléséről a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-ában foglaltak alapján rendelkezett.
(Legf. Bír. Mfv.II.10.147/2000. sz.)