adozona.hu
BH 2002.7.281
BH 2002.7.281
A munkaképesség-csökkenés mértéke megállapításának szempontjai a társadalombiztosítási perekben [Pp. 339. § (2) bek. g) pont, 341. § e) pont, KK 31. sz.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az OEP OOSZI orvosi bizottságai 1994. márciusától 67%-ban állapították meg a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékét, ezért az alperes a III. csoportú rokkantsági foknak megfelelő rokkantsági nyugdíjat folyósított a részére.
A felperes soros felülvizsgálata során az orvosi bizottságok már csak 50%-ban találták megállapíthatónak a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékét. Erre figyelemmel az alperes az 1998. június 11-én kelt határozatával 1998. augusztus 1-jétől kezdődően megszünt...
BH 2002.7.281 A munkaképesség-csökkenés mértéke megállapításának szempontjai a társadalombiztosítási perekben [Pp. 339. § (2) bek. g) pont, 341. § e) pont, KK 31. sz.].
Az OEP OOSZI orvosi bizottságai 1994. márciusától 67%-ban állapították meg a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékét, ezért az alperes a III. csoportú rokkantsági foknak megfelelő rokkantsági nyugdíjat folyósított a részére.A felperes soros felülvizsgálata során az orvosi bizottságok már csak 50%-ban találták megállapíthatónak a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékét. Erre figyelemmel az alperes az 1998. június 11-én kelt határozatával 1998. augusztus 1-jétől kezdődően megszüntette a rokkantsági nyugdíj folyósítását. Ezt a határozatot az alperes igazgatóságának vezetője az 1998. október 22-én hozott határozatával helybenhagyta. Mindkét határozat az orvosi szakvélemények megállapításain alapult.
A felperes az e határozatokat támadó keresetlevelében hivatkozott a korábbi balesetét követően bekövetkezett és a rokkantsága megállapítását indokoló több betegségére, valamint arra, hogy az orvosi bizottságok a rehabilitálhatósága feltételéül szabják a kényszertesttartást igénylő munka végzésének mellőzését.
Előadta továbbá, hogy az utóbbi években pszichiátriai kezelésben is részesült, és a helyzete az alperes döntése alapján kilátástalanná vált. A per során kérte igazságügyi orvos szakértő kirendelését annak megállapítására, hogy folyamatosan rokkant.
A városi bíróság az ítéletével hatályon kívül helyezte az alperes mindkét fokon hozott határozatát, és az alperest új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában hivatkozott az Alkotmány 50. §-ára, az 1957. évi IV. törvény 72. §-ára és alapvetően arra: az alperes határozatai nem tartalmaznak részletes indokolást arra vonatkozóan, hogy az orvosi bizottságok mire alapozták a felperes munkaképesség-csökkenése mértékével kapcsolatos álláspontjukat. Ezért az alperes olyan eljárásjogi szabálysértést követett el, amely a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma 31. számú állásfoglalása szerint is kihat a döntés érdemére, és a bírósági eljárásban nem orvosolható. Egyebekben iránymutatást adott a további eljárás lefolytatására.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság az ítéletével indokainál fogva hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét.
Az alperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. Álláspontja szerint az alperes határozatai tartalmazták a döntés alapjául szolgáló tényeket és a vonatkozó jogszabályra történt hivatkozást, ezért eljárási jogszabálysértés nem történt. Téves az a bírósági álláspont, hogy az észlelt közigazgatási jogszabálysértések a bírósági eljárás során nem orvosolhatóak. A bíróság a társadalombiztosítási határozatot a Pp. 339. §-a (2) bekezdésének g) pontja és 341. §-ának e) pontja alapján megváltoztathatja. A közigazgatási határozat megváltoztatása esetén pedig köteles a tényállás tisztázásához szükséges bizonyítást lefolytatni. Erre figyelemmel kérte a mindkét fokon eljárt bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az OEP OOSZI orvosi bizottságai által az egészségromlás mértéke tekintetében tett megállapítások olyan szakértői vélemények, amelyek irányadóak a rokkantság, a rokkantsági csoportokba történő besorolás vagy átsorolás, valamint a rokkantsági állapot megszűnése vonatkozásában. E szakvélemények teljes részletességgel tartalmazzák a kérelmező egészségi állapotának leírását, és ennek alapján százalékok meghatározásával véleményezik, hogy rokkantnak tekinthető-e, illetőleg melyik rokkantsági csoportba tartozik. Az említett szakvélemények helytállósága, illetve az azokon alapuló határozatok csak abban az esetben vitathatóak sikerrel a perben, ha a fél konkrétan hivatkozik az egészségromlását előidézett további olyan körülményre, amelyet az orvosi bizottságok nem vizsgáltak, illetve figyelmen kívül hagytak, mert annak figyelembevétele esetleg módosíthatja az adott szakvéleményeket.
Az eljárt bíróságoknak tehát - figyelemmel a felperes keresetlevelében előadottakra, továbbá arra, hogy az egészségi állapota a leszázalékolása időpontjáig állandóan romlott, és annak javulása megállapítását a felperes konkrét további, álláspontja szerint nem vizsgált betegségei miatt vitatta - azt kellett volna vizsgálniuk, hogy az eljárt orvosi bizottságok véleményei az általuk megállapított egészségromlás mértéke tekintetében valóban megalapozottak- e. Minthogy e kérdés orvosi szakkérdés, a bíróságoknak ennek megállapítására - tekintettel a felperesnek a per során e vonatkozásban előterjesztett kérelmére is - szakértő vagy orvos szakértők kirendelésével (Igazságügyi Orvosszakértői Intézet, szükség esetén ETT IB) további bizonyítást kellett volna lefolytatniuk. Ennek hiányában mindkét fokon eljárt bíróság ítélete megalapozatlan, ezért a Legfelsőbb Bíróság az ítéleteket hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot utasította a kifejtetteknek megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára [Pp. 275/A. § (2) bek.]. (Legf. Bír. Kfv.XI/b.39.481/2000. sz.)