adozona.hu
BH 2002.5.204
BH 2002.5.204
A közalkalmazott tartós alkalmatlanságát az általa tanúsított magatartásból következtetve is meg lehet állapítani. Az a közalkalmazott, aki a munkáltató szervezet funkciójából adódó különös elvárásokat, érdekeket figyelmen kívül hagyja, és figyelmeztetés ellenére nem hagy fel a nyilvánvalóan jogsértő magatartásával, a munkaköri feladatainak ellátására tartósan nem alkalmas [1992. évi XXXIII. tv. 30. § (1) bek. d) pont, (5) bek., Mt. 4. § (1) bek., 103. § (1) bek. c) pont, 137. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elhelyezési főelőadói munkakörben foglalkoztatott felperes közalkalmazotti jogviszonyát az alperes az 1998. december 31-én kelt intézkedésével a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjára hivatkozással 1999. május 31-ével felmentéssel megszüntette, és a felperest a felmentési idő teljes tartamára mentesítette a munkavégzés alól.
A felmentés részletes indokolása szerint a felperes 1998. december 17-én jogosulatlanul igénybe vet...
BH 2002.5.204 A közalkalmazott tartós alkalmatlanságát az általa tanúsított magatartásból következtetve is meg lehet állapítani. Az a közalkalmazott, aki a munkáltató szervezet funkciójából adódó különös elvárásokat, érdekeket figyelmen kívül hagyja, és figyelmeztetés ellenére nem hagy fel a nyilvánvalóan jogsértő magatartásával, a munkaköri feladatainak ellátására tartósan nem alkalmas [1992. évi XXXIII. tv. 30. § (1) bek. d) pont, (5) bek., Mt. 4. § (1) bek., 103. § (1) bek. c) pont, 137. §].
Az elhelyezési főelőadói munkakörben foglalkoztatott felperes közalkalmazotti jogviszonyát az alperes az 1998. december 31-én kelt intézkedésével a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjára hivatkozással 1999. május 31-ével felmentéssel megszüntette, és a felperest a felmentési idő teljes tartamára mentesítette a munkavégzés alól.A felmentés részletes indokolása szerint a felperes 1998. december 17-én jogosulatlanul igénybe vette az Alosztály telefax készülékét, és felhívást küldött 19 megyei rendőr-főkapitányságnak, amelyben arra szólította fel a közalkalmazottakat, hogy a reálbér csökkenésének megakadályozása érdekében 1999. január 4. és 6. között vegyék igénybe a három nap betegszabadságot. A felhívást mint a Belügyi Dolgozók Szakszervezetének tagja írta alá, holott a szakszervezet helyi titkára az akciótól elhatárolódott, és megtiltotta a felhívás további terjesztését. Az alperes gazdasági igazgatójának felhívása ellenére a felperes az írott és az elektronikus sajtót is tájékoztatta, amellyel súlyosan sértette a rendőrség és ezen belül az alperes érdekeit.
A felperes az eredménytelen egyeztetést követően a munkaügyi bírósághoz benyújtott és a per során módosított keresetében a felmentés jogellenességének megállapítását és a visszahelyezés mellőzésével az összegszerűség megjelölése nélkül az alperesnek kéthavi végkielégítés és a kiesett illetmény megtérítésére való kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy esetében nem valósult meg a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjában megjelölt felmentési ok, mert a munkaköri feladatainak ellátására nem vált tartósan alkalmatlanná, és a munkáját megfelelően végezte. Az Alkotmány minden állampolgár számára biztosítja a véleménynyilvánítás szabadságát, a munkáltató ezt megtorló intézkedése jogellenes.
Az alperes arra hivatkozott, hogy a felperes jogsértés elkövetésére hívta fel a közalkalmazottakat, és a felhívás eredményessége esetén a rendőrség működése napokra megbénult volna.
Az munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a keresetet. Széles körű bizonyítási eljárást folytatott le annak elbírálása érdekében, hogy a felperes magatartása alapul szolgálhatott-e a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő megszüntetéséhez, a felmentés indokolása valós és okszerű volt-e. A bíróság az ítélet indokolásában utalt arra, hogy a Kjt. 30. §-ának (5) bekezdése szerint a közalkalmazott magatartása is alapul szolgálhat az ugyanezen szakasz (1) bekezdés d) pontjában megfogalmazott felmentési ok alkalmazásához. A bíróság az összes körülmény mérlegelése alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes magatartása a súlyánál fogva a felmentés kiadását jogszerűen indokolta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, és a felperest 2000 forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a felperes az elsőfokú bíróság által elfogadott tényállást nem támadta. Azt sem vitatta, hogy az akciójához a Szakszervezet támogatást nem adott, és a helyi szakszervezet titkára kifejezetten megtiltotta a felszólítás közreadását. Az 1998. december 29-én indult főkapitányi vizsgálat elrendelését követően a gazdasági igazgató tájékoztatta a felperest, hogy a cselekménye jogszabályba ütközik, sérti az Mt., a Kjt. és a kollektív szerződés rendelkezéseit. A felperes reakciója azonban az volt, hogy a felhívását szélesebb körben adta közzé, és arról faxon a sajtót is tájékoztatta. Mindezek alapján kétségtelen, hogy a felperes nem egy cselekedetet valósított meg, hanem következetesen és tudatosan tanúsított olyan magatartást, amely a munkáltatói érdekeket, valamint a közalkalmazottakra és ezen túlmenően a rendőrségi közalkalmazottakra előírt jogszabályi rendelkezéseket sértette. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében rámutatott arra, hogy a felmentési indoknak a közalkalmazott képességeivel, a jogviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a költségvetési intézmény működésével kell összefüggnie. A közalkalmazott tartós alkalmatlanságát az általa tanúsított magatartásból következtetve is meg lehet állapítani. Az a közalkalmazott, aki a munkáltató szervezet funkciójából adódó különös elvárásokat, érdekeket figyelmen kívül hagyja, és figyelmeztetés ellenére nem hagy fel a nyilvánvalóan jogsértő magatartásával, a munkaköri feladatainak ellátására tartósan nem alkalmas. A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a felperes által kiadott felhívás amellett, hogy az igazolás nélküli háromnapos betegszabadság kivétele csak a keresőképtelen, beteg munkavállalók törvény adta joga, vitathatatlanul a rendőrség működésére egy potenciális veszélyhelyzetet teremtett. A felperes lényegében sztrájkot kezdeményezett, amely a fegyveres szervek alkalmazottai számára nem megengedett. A felperes a munkáltatói figyelemfelhívás ellenére keresett a tilos munkabeszüntetéshez a rendőrség keretein kívüli nyilvánosságot, amelyet követően az alperes a Kjt. 30. §-ának (5) bekezdése szerinti védekezés előterjesztésének lehetőségét indokoltan mellőzte. A felperes a fellebbezésében a sajtó nyilvánosságával összefüggésben alaptalanul hivatkozott retorzióra, mert erről csak jogszerű magatartás megtorlása esetén beszélhetünk, a felperes magatartása pedig jogszerűtlen volt. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján kiadott felmentés jogszerű, annak eldöntése pedig a munkáltató diszkrecionális joga, hogy a közalkalmazottal szemben fegyelmi felelősségre vonást alkalmaz-e, vagy annak mellőzésével a felmentésre okot adó magatartás megvalósulása esetén a közalkalmazotti jogviszony megszüntetését választja.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben az ítélet hatályon kívül helyezését, a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatását és a módosított kereseti kérelmének helyt adó döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint mindkét ítélet több okból törvénysértő. Így a felmentés alapjául szolgáló cselekményt nem mint munkavállaló, hanem mint a munkáltatónál működő szakszervezeti tag követte el. A kollektív szerződésben a szakszervezet vállalta, hogy jogosítványait és kötelezettségeit a társadalmi rendeltetésüknek megfelelően gyakorolja, és érdekérvényesítő tevékenysége nem irányulhat a munkáltató rendeltetésszerű működésének megzavarására. Vitatta annak a megállapításnak a helytállóságát, hogy ha a közalkalmazottak a felhívásban foglaltaknak eleget tesznek, a rendőrség alapvető működése veszélybe került volna. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást nem fogadta el maradéktalanul, a felhívása nem minősíthető sztrájkfelhívásnak. Végül fenntartotta azt az álláspontját, hogy felmentése a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjára és (5) bekezdésére hivatkozással azért jogellenes, mert esetében a tartós alkalmatlanság nem valósult meg, hiszen soha nem folyt ellene fegyelmi eljárás, és a munkája alapján többször dicséretben és pénzjutalomban részesült.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a perben elhangzott álláspontjának fenntartása mellett a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felperes felülvizsgálati kérelme alaptalan.
A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye, az eljárt bíróságok által kialakított ítéleti tényállás módosítására csupán a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, logikátlan értékelése vagy iratellenesség esetében van lehetőség. Az eljárt bíróságok a megalapozott döntéshez szükséges bizonyítást lefolytatták, a bizonyítékokat a maguk összességében értékelték. A megállapított tényállás tekintetében a felülvizsgálati eljárás iratellenességet nem állapított meg.
Az irányadó tényállás alapján a bíróságok okszerűen jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes a rendőrségi közalkalmazottakat az Mt. 137. §-ában szabályozott betegszabadsággal kapcsolatban annak rendeltetésével ellentétes cselekedetre hívta fel. Az a jogszabályi kedvezmény, hogy évente egy alkalommal legfeljebb három napig a betegszabadság orvosi igazolás nélkül is igénybe vehető, annak jellegét nem változtatja meg, és legfőképpen nem szolgálhat az általános munkabeszüntetés eszközéül. A felperesnek a felülvizsgálati kérelemben kifejtett ezzel ellentétes álláspontja téves, és nincs jelentősége annak sem, hogy a munkáltatók egyes esetekben az így igénybe vett betegszabadság indokoltságát nem vizsgálják.
A felperes megalapozatlanul hivatkozik arra, hogy a felhívást nem munkavállalóként, hanem a szakszervezet tagjaként tette közzé. Egy adott munkaszervezeten belül a munkáltató működését befolyásoló, a munkavégzést érintő felhívást illetően nem határolható el egymástól, hogy azt a közalkalmazott milyen minőségében tette. A szakszervezetet mint egyesületet a tagok közössége alkotja, ezért az érdekvédelmi tevékenység során a munkáltató rendeltetésszerű működésének megzavarásától való tartózkodás a szakszervezetet alkotó tagokra is irányadó. Ugyanakkor a munkavállalóra is vonatkozik az Mt. 4. §-ának (1) bekezdése szerinti rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye, amelybe beletartozik, hogy a munkavégzést illetően köteles az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglaltakat betartani. A betegszabadság nyilvánvalóan törvényellenes, azonos időben történő tömeges kivételére buzdítás akkor is a munka beszüntetésére, vagyis sztrájkra történő felhívás, ha ez annak szövegében ilyen módon nem jelent meg.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért az eljárt bíróságoknak azzal a jogi álláspontjával, amely szerint a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjára hivatkozással a felmentés alapjául szolgálhat az a magatartás, amely a közalkalmazotti jogviszonnyal és a költségvetési intézmény működésével kapcsolatos. Az eljárt bíróságok a tényállásból okszerűen vonták le azt a következtetést, hogy a felperes a magatartása alapján a közalkalmazotti munkaköri feladatainak ellátására tartósan alkalmatlanná vált. Ennek megállapításánál nincs jelentősége annak, hogy korábban többször dicséretben és pénzjutalomban részesült. A felmentéssel kapcsolatos védekezési lehetőség biztosításának elmulasztása pedig önmagában a felmentést nem teszi jogellenessé.
A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A költségviselés felől a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezett.
A felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986. (VI. 26.) IM számú rendelet 2. §-a (1) bekezdésének f) pontjában foglaltakra figyelemmel az állam viseli.
(Legf. Bír. Mfv.II.10.050/2000. sz.)