adozona.hu
BH 2002.5.203
BH 2002.5.203
A közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése e jogviszonyt érintő lényeges jognyilatkozat. A közös megegyezés akkor állapítható meg, ha a felek minden lényeges kérdésben azonos álláspontra jutottak. Ez olyan határozott nyilatkozat és magatartás alapján állapítható meg, amelyből félreérthetetlenül kitűnik az a szándék, hogy a közszolgálati jogviszonyt minden egyéb körülménytől függetlenül közösen meghatározott időpontban kívánják megszüntetni [1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) 11. § (1) bek
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1955. óta állt a KSH állományában, 1984. óta a megyei igazgatóság igazgatója volt. A KSH elnöke az 1996. szeptember 23-án kelt intézkedésével a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 31. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei igazgatóság vezetésére adott megbízását 1996. október 31-ei hatállyal visszavonta, és egyidejűleg személyi illetményként az illetményének változatlanul hagyása mellett a főtanácsos I/14...
BH 2002.5.203 A közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése e jogviszonyt érintő lényeges jognyilatkozat. A közös megegyezés akkor állapítható meg, ha a felek minden lényeges kérdésben azonos álláspontra jutottak. Ez olyan határozott nyilatkozat és magatartás alapján állapítható meg, amelyből félreérthetetlenül kitűnik az a szándék, hogy a közszolgálati jogviszonyt minden egyéb körülménytől függetlenül közösen meghatározott időpontban kívánják megszüntetni [1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) 11. § (1) bek., 17. § (1) bek. f) pont].
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1955. óta állt a KSH állományában, 1984. óta a megyei igazgatóság igazgatója volt. A KSH elnöke az 1996. szeptember 23-án kelt intézkedésével a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 31. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei igazgatóság vezetésére adott megbízását 1996. október 31-ei hatállyal visszavonta, és egyidejűleg személyi illetményként az illetményének változatlanul hagyása mellett a főtanácsos I/14. fokozatba sorolta.Az intézkedés a továbbiakban a következőket tartalmazza: "Tekintettel arra, hogy 1997. július 2-ával nyugállományba helyezését kéri, a KSH-nál fennálló közszolgálati jogviszonyát a fenti nappal megszüntetem. A Ktv. 18. §-ának (1) bekezdése értelmében a felmentési ideje hat hónap, amely 1997. január 2-től 1997. július 2-ig terjed, erre az időre a munkavégzés alól mentesítem".
A felperes az intézkedést 1996. október 11-én vette kézhez.
A munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében az alperest a Ktv. 19. §-ának (1) és (8) bekezdése, valamint a (2) bekezdés e) pontja alapján 12 havi végkielégítés kifizetésére kérte kötelezni azzal az indokolással, hogy a felmentés közlésekor az öregségi nyugellátásra még nem volt jogosult, az ahhoz szükséges nyugdíjkorhatárt csak 1997. április 6-án tölti be.
Az alperes arra hivatkozott, hogy a felperes közszolgálati jogviszonyának megszüntetésére közös megegyezés alapján került sor. A vezetői megbízás visszavonását követően a felperes nem akart beosztott köztisztviselőként az Igazgatóság munkájában részt venni, az alperes méltányolta ezt a kérését, valamint azt is, hogy a nyugdíjba vonulására a 42 év szolgálati idő megszerzése után kerüljön sor.
A munkaügyi bíróság az ítéletével kötelezte az alperest 1 425 600 forint, annak az 1997. július 2-től a kifizetés napjáig terjedő késedelmi kamata és perköltség megfizetésére.
Az ítélet indokolása szerint a végkielégítésre való jogosultság megállapításának előkérdése volt, hogy a felek között a közszolgálati jogviszony milyen módon szűnt meg. E körben a felperes és az alperes elnöke között a sérelmezett intézkedést megelőzően folytatott tárgyalás és levélváltás tartalmát úgy értékelte, hogy a felek között a beszélgetés tárgyát az igazgatói megbízás visszavonása és a nyugdíjazás időpontja képezte, amelynek során a felperes azt kérte, hogy közös megegyezés alapján "emelt fővel" az igazgatói beosztásából mehessen nyugdíjba. Amennyiben a kérése nem nyer megnyugtató orvoslást, a nyugdíjazását a jogosultság megszerzése után kérte. Az alperes ezt követően figyelembe vette ugyan a felperes kérését, de nem teljesen annak megfelelően határozott. Ilyen formában a felek között a Ktv. 11. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő, a felek akaratát kifejező, írásba foglalt megállapodás a közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel való megszüntetése tárgyában nem jött létre. Az alperes intézkedése felmentésnek minősül, amelynek alapján az intézkedéskor hatályos Ktv. 19. §-a szerint a felperes a 12 havi végkielégítésre jogosultságot szerzett.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és elutasította a keresetet.
Részbizonyítás keretében tanúként hallgatta ki az alperes akkori elnökét, a tanúvallomást aggálytalannak tekintette, és azt teljes mértékben elfogadta. Ennek alapján tényként állapította meg, hogy a munkáltató intézkedése a felperes érdekeit szolgálta, és a köztük szabadon létrejött megállapodás lényegében teljesedésbe is ment, hisz a felperes tudomásul véve a vezetői megbízatásának visszavonását, 1996. november 1-jétől élve a munkáltató adta lehetőséggel és a munkavégzés alóli mentesítéssel, már ténylegesen nem dolgozott az alperesnél. A felek közötti megállapodás írásba foglalásának elmaradásából nem következik, hogy az erre alapított munkáltatói intézkedés jogellenes. A per anyagából nyilvánvaló, hogy a köztisztviselői jogviszony megszűnését a felperes kívánta és a vezetői megbízás visszavonására tekintettel kezdeményezte, a közös megállapodásból számára kedvező következményeket igénybe vette, vagyis a közös megállapodás felperesre vonatkozó része foganatba is ment, ez esetben pedig a felperest a végkielégítés nem illeti meg.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Vitatta, hogy a másodfokú eljárásban kihallgatott tanú vallomása bizonyítékként értékelhető, hiszen számos körülményre nem vagy pontatlanul emlékezett. A Legfelsőbb Bíróság felhívott eseti döntése teljes egészében más tényálláson alapul. A köztisztviselői jogviszony megszüntetését nem ő, hanem a munkáltató kezdeményezte, és ehhez képest hozta meg az intézkedését.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Ktv. 11. §-ának (1) bekezdése szerint a kinevezést és annak elfogadását - továbbá minden lényeges, a közszolgálati jogviszonyt érintő nyilatkozatot - írásba kell foglalni. Helytállóan utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését is ilyen, a közszolgálati jogviszonyt érintő lényeges jognyilatkozatnak kell tekinteni. Ugyancsak helytálló a bírói gyakorlatra hivatkozás, amely szerint a közös megegyezés akkor állapítható meg, ha a felek minden lényeges kérdésben azonos álláspontra jutottak. Ez olyan határozott nyilatkozat és magatartás alapján állapítható meg, amelyből félreérthetetlenül kitűnik az a szándék, hogy a közszolgálati jogviszonyt minden egyéb körülménytől függetlenül, közösen meghatározott időpontban kívánják megszüntetni.
A másodfokú bíróság ítélkezésének alapjául elfogadott tényállással szemben a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéleti tényállásával ért egyet, amely szerint a felperes és az alperes között ilyen tartalmú megállapodás sem szóban, sem pedig a levélváltások tartalma szerint nem jött létre. A felperes 1996. szeptember 20-ai leveléből egyértelműen kitűnik, hogy közös megegyezéssel igazgatóként szeretett volna az alperestől távozni, ellenkező esetben viszont a "nyugdíjazását" a jogosultság megszerzése után kérte. Ezzel kifejezésre juttatta, hogy a jogviszony megszüntetése tárgyában az alperes további intézkedését várja.
Az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az alperes intézkedése tartalmát tekintve egyoldalú intézkedést tartalmaz, amelyben egyrészt a vezetői megbízás visszavonásáról, másrészt a felperesnek a nyugállományba helyezése iránti kérelmére figyelemmel a közszolgálati jogviszony megszüntetéséről intézkedett.
A felek közötti közös megegyezés létrejöttét az elsőfokú eljárásban kihallgatott tanúk vallomása sem támasztotta alá, és - a másodfokú bíróság álláspontjával ellentétben - annak megállapítására nem alkalmas az alperes volt elnökének tanúvallomása sem. A jogviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről a tanú nem tett említést, a vallomása szerint a felperes kérésére 8 hónap felmondási időhöz járult hozzá.
A felperes az intézkedést az 1996. október 28-án érkeztetett keresetlevelében már jogorvoslati kérelemmel támadta meg, ezért részéről a kialakult helyzet elfogadásáról és önkéntes teljesítéséről nem lehet szó.
A kifejtettekre tekintettel az alperes intézkedése a Ktv. 17. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerinti felmentésnek minősül, amelynek 1996. október 11-én történt közlésekor a felperes nem esett a Ktv. akkor hatályos 19. §-ának (8) bekezdésében meghatározott korlátozás alá, ezért a végkielégítésre jogosultságot szerzett.
A Legfelsőbb Bíróság a határozatát a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hozta meg.
A költségek viselése felől a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezett.
A per a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 2. §-ának f) pontja alapján tárgyi költségmentes.
(Legf. Bír. Mfv.II.10.862/1999. sz.)