adozona.hu
BH 2001.12.593
BH 2001.12.593
Ha a munkáltató év végi többletbér és ún. bónusz kifizetését határozza el, és a kifizetés feltételeit is megállapítja, a munkavállaló nem követelheti ezeknek az anyagi juttatásoknak a kifizetését, ha nem felel meg a közölt feltételeknek [Mt. 5. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes információs munkatárs (portás) munkakörben állt az alperessel munkaviszonyban.
Az alperes az 1997. november 21-ei intézkedésével rendes felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, és a felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzés alól. Az egyeztetés során a felmondási idő módosult, ténylegesen 1998. január 19-én szűnt meg a felperes munkaviszonya.
A felperes keresetlevelében annak a megállapítását kérte, hogy a...
BH 2001.12.593 Ha a munkáltató év végi többletbér és ún. bónusz kifizetését határozza el, és a kifizetés feltételeit is megállapítja, a munkavállaló nem követelheti ezeknek az anyagi juttatásoknak a kifizetését, ha nem felel meg a közölt feltételeknek [Mt. 5. § (1) bek.].
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes információs munkatárs (portás) munkakörben állt az alperessel munkaviszonyban.Az alperes az 1997. november 21-ei intézkedésével rendes felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, és a felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzés alól. Az egyeztetés során a felmondási idő módosult, ténylegesen 1998. január 19-én szűnt meg a felperes munkaviszonya.
A felperes keresetlevelében annak a megállapítását kérte, hogy a munkaviszonya végéig jogosult az alperes által kifizetett mindenfajta juttatásra. A beadványában a keresetét akként pontosította, hogy 708 525 forint bónusz és 75 000 forint összegű egyhavi illetmény megfizetésére kérte az alperest kötelezni, ezen összegeknek a dolgozók részére történt kifizetésétől számított 20%-os kamatával együtt.
A munkaügyi bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően hozott ítéletével elutasította a felperes keresetét. Tényként állapította meg, hogy az alperes a személyi alapbéren felül további juttatásokat is fizetett a munkavállalóinak, így rendszeresen úgynevezett bónuszt is. A bónusz a dolgozók jutalmazására szolgált, melynek éves keretösszegét a részvényesek határozták meg, és azt az elnök-vezérigazgató osztotta fel az egyes igazgatóságok között úgy, hogy a felosztási alapelveket mindig esetenként, évente határozták meg.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy 1996. óta a bónusznak nevezett többletjuttatás pénzügyi konstrukciója megváltozott. A bónuszkifizetések kísérőlevelei is igazolták az alperesnek azt az állítását, hogy a kifizetés feltételeiről, mértékéről és a jogosultak köréről a munkáltató elnöki döntéseket hozhat. Tény, hogy a felperes még 1997. január 20-án is olyan szövegű kísérőlevéllel kapott a személyi alapbérén felül juttatást, hogy a bónusz a bankcsoport 1996. évi sikeres üzleti tevékenységének és a munkavállaló munkájának elismerése. Ez az összeg a dolgozói részvények árfolyamnyereségének formájában áll rendelkezésre, amelyből az első, meghatározó részletet 1997. január 22-én utalják át a dolgozók számlájára. A kibocsátandó bankrészvényekkel kapcsolatos árfolyamnyereség az 1997. évi adót érinti majd, az ezzel összefüggő adózásról a visszavásárláskor a munkaügyi osztály gondoskodik az értesítés szerint.
A bíróság vizsgálta, hogy a kifizetésekre milyen vezetői utasítások alapján került sor, s ezek következtében a felperes jogosultságot szerzett-e a személyi alapbéren felüli további juttatásokra. A munkaügyi bíróság hivatkozott az elnök-vezérigazgató 1997. december 15-ei átiratára, amelyben meghatározta az 1997. évi dolgozói részvénykeretet, és előírta, hogy a keretből nem részesülhetnek azok a dolgozók, akik 1997. október 1-je után jöttek, a munkaviszonyuk megszüntetését bejelentették, a munkaviszonyuk bármilyen jogcímen megszűnt vagy megszűnik, valamint akiknek a fegyelmi határozata erre utal.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a személyi béren felüli juttatás, a jutalom kifizetésének feltételeit a munkáltató szabadon határozhatja meg, erre tekintettel a felperes nem szerzett jogosultságot jutalomra.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével, helytállóan állapította meg a tényállást, és helytálló az arra alapított érdemi döntése is. A felperes által a fellebbezésben kért bizonyítás elrendelését mellőzte, mert nincs annak perdöntő jelentősége, hogy az alperes a saját szabályaitól eltérve esetleg adott-e valakinek jutalmat, aki a kizáró feltételek alá esett.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak megállapítását kérte, hogy a munkáltatónak az alapbéren felüli juttatásokra vonatkozó utasításai a diszkrimináció tilalmába (Mt. 5. §) ütköztek. Részítéletet kért a decemberi többletbérre, valamint a bónuszra vonatkozó jogával kapcsolatban, az összegszerűség tekintetében pedig az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte, hogy könyvszakértő kirendelése szükséges annak megállapítása végett, hogy a felperessel azonos beosztású munkavállalók milyen összegű bónuszt kaptak az 1998. évre.
Részletesen kifejtette azt a jogi álláspontját, hogy a bónusz nem jutalom volt, hanem év végi részesedés, nyereségrészesedés, amelyre jogosult volt, minthogy az 1997. év teljes időtartamában munkaviszonyban állt. Hivatkozott továbbá arra, hogy a munkáltató eljárása nem csak a nyereségrészesedésre vonatkozó több évtizedes bírói gyakorlatot sérti, hanem az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésébe is ütközik, minthogy az illetménykiegészítésből való kizárást megalapozó indokok okszerűsége nem állapítható meg, ezeket a bíróság nem is vizsgálta. A munkáltató diszkriminatív szempontokat határozott meg a juttatásból való kizárási okok meghatározásával. Álláspontja szerint munkaviszonnyal összefüggő körülmény lehet a megkülönböztetés alapja, a jogintézmény rendeltetéséhez képest indokolt és ésszerű megkülönböztetés tekinthető jogszerűnek. E véleményével kapcsolatban hivatkozott egy prémiummal kapcsolatos legfelsőbb bírósági eseti döntésre is.
Az alperes a felülvizsgálati kérelem elutasításét és a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Rámutatott arra, hogy a perbeli esetben nem tekinthető a bónusz nyereségrészesedésnek. Nem előre meghatározott, elvárt eredményhez kapcsolódott, hanem a ténylegesen elért eredmény függvényében utólag (decemberben) döntött úgy az igazgatótanács, hogy ezzel a juttatással az arra érdemes dolgozók munkáját honorálja, és az igazgatótanács határozta meg a felosztható összeget is. Ez soha nem volt kötelező, nem volt része az alkalmazottak munkaszerződésének, emellett a munkáltató egyéni mérlegelésétől függött, hogy kit és milyen mértékben részesített ebből a béren felüli juttatásból.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jelen perben megállapítható, hogy az eljárt munkaügyi bíróság a megalapozott döntéshez szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállás alapján helytálló jogi következtetésre jutott. Tény, hogy az alperes vezérigazgatója az igazgatótanács döntése alapján határozta meg az egyes igazgatóságok számára a kibocsátott dolgozói részvényekből felosztható keret nagyságát, illetve a keretből való kizárás okait. Az 1997. december 15-ei átirat szerint a keretből - többek között - nem részesülhettek azok a dolgozók, akiknek a munkaviszonya bármilyen jogcímen megszűnt vagy megszűnik. Lényegében ezeket a kizárási feltételeket tartalmazta az 1997. december 22-i utasítás is, amely a december havi többletbér kifizetésére vonatkozott. Ez utóbbi szerint nem részesülhetnek ebből a juttatásból azok, akik felmondás alatt állnak. Ekként tehát okszerűen jutott a munkaügyi bíróság arra a következtetésre, hogy a felperes sem a december havi többletbér, sem a bónusz kifizetésére nem vált jogosulttá, miután felmondás alatt állt, a munkaviszonya megszűnése folyamatban volt.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért az eljárt bíróságoknak azzal a következtetésével, hogy a perbeli esetben a decemberi többletbérre, illetve a bónusznak nevezett juttatásra a felperes nem szerzett alanyi jogot. A bónusz nem előre meghatározott eredményhez kapcsolódott, hanem az év végére ténylegesen elért eredmény függvényében, utólag döntött évenként a bank igazgatótanácsa arról, hogy jutalomban részesíti a dolgozók meghatározott körét. Ennek végrehajtása érdekében meghatározta a felosztható összeget és a kizáró feltételeket. Ekként tehát a bónusznak nevezett juttatás abban az esetben illette meg a munkavállalókat, ha a munkáltató a gazdálkodás eredményéből részesíteni kívánta őket. A Legfelsőbb Bíróság egy korábbi döntésében már rámutatott arra, hogy az ilyen feltételekkel meghatározott bónusz nem minősül "kollektív prémiumnak", inkább egyfajta év végi részesedés, melynek kifizetésére a munkáltató nem köteles, annak feltételeit meghatározhatja, a kizáró feltételeket is megszabhatja (Mfv.II.10.768/1997/2. sz.).
Az Mt. 5. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszonnyal kapcsolatosan tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni a munkavállalók között nemük, koruk, nemzetiségük, fajuk, származásuk, vallásuk, politikai meggyőződésük, munkavállalói érdekképviseleti szervezethez való tartozásuk vagy ezzel összefüggő tevékenységük, továbbá minden egyéb, a munkaviszonnyal össze nem függő körülmény miatt. Nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek a munka jellegéből vagy természetéből egyértelműen következő megkülönböztetés. A perbeli esetben az alperes által meghatározott kizáró feltételek nem ütköznek az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hátrányos megkülönböztetés tilalmába. Az alperes által megszabott kizáró feltételek a munkaviszonnyal összefüggő körülmények: a dolgozóknak a bankhoz kötődését és sikeres, eredményes munkavégzésüket jutalmazza. Ekként tehát a kizáró feltételek nem tekinthetőek okszerűtlennek vagy olyanoknak, amelyek indokolatlan különbséget tennének az azonos elbírálás alá tartozó munkavállalók között.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költségének megfizetésére. A felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
(Legf. Bír. Mfv.II.10.570/1999. sz.)