adozona.hu
BH 2001.5.244
BH 2001.5.244
A munkaviszony megszűnése esetén a ki nem adott, időarányos szabadságot pénzben kell megváltani. A munkavállaló a ki nem adott szabadság kiadását a tárgyév utolsó napjától számított elévülési időben követelheti [Mt. 136. § (1) bek., 11. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1987. április 1-jétől állt gazdasági vezető munkakörben az alperes alkalmazásában. Az alperes az 1997. december 31-én kelt felmentési határozatával a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 1998. május 1-jével megszüntette. Az 1997. és 1998. évi ki nem vett szabadságokra járó illetményt az alperes kifizette a felperes számára, az 1996. évre ki nem vett 36 nap szabadságot azonban pénzben nem váltotta meg. Az eredménytelen egyeztetést követően előterjesztett kereseti kérelmében a felpe...
BH 2001.5.244 A munkaviszony megszűnése esetén a ki nem adott, időarányos szabadságot pénzben kell megváltani. A munkavállaló a ki nem adott szabadság kiadását a tárgyév utolsó napjától számított elévülési időben követelheti [Mt. 136. § (1) bek., 11. § (1) bek.].
A felperes 1987. április 1-jétől állt gazdasági vezető munkakörben az alperes alkalmazásában. Az alperes az 1997. december 31-én kelt felmentési határozatával a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 1998. május 1-jével megszüntette. Az 1997. és 1998. évi ki nem vett szabadságokra járó illetményt az alperes kifizette a felperes számára, az 1996. évre ki nem vett 36 nap szabadságot azonban pénzben nem váltotta meg. Az eredménytelen egyeztetést követően előterjesztett kereseti kérelmében a felperes az 1996. évi 36 nap ki nem vett szabadságának pénzbeli megváltását igényelte.A bizonyítási eljárás lefolytatását követően a munkaügyi bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 82 800 forint szabadságmegváltásként járó illetményt és ennek 1998. május 1-jétől számított évi 20%-os kamatát, továbbá a felperes perköltségét. Ítéletének indokolásában a tanúkihallgatási és az okirati bizonyítékok beszerzése alapján tényként állapította meg, hogy a felperest az 1996. évre 36 nap szabadság illette meg, amelyből egyetlen napot sem vett ki, és ennek pénzbeli megváltása az alperes részéről nem történt meg. A tanúként kihallgatott volt igazgató előadta, hogy a gyed-et igénybe vevő felperessel akként állapodott meg, hogy amennyiben megszakítja a gyed igénybevételét, és visszajön dolgozni, az 1994. évről elmaradt, valamint az 1995. évi szabadságát is kiírják ugyan, ezt azonban csak majd az 1995 szeptemberét követő időszakban, az 1996. évre átvíve fogja kivenni. A tanú szerint erre a megállapodásra azért került sor, mert a felperes szakértelmére és kiváló munkájára volt a feltorlódott határidős munkák elvégzése érdekében szükség. Minthogy a felperes az 1996. évben csúsztatva a korábbi évek szabadságát vette ki, nem volt lehetősége az 1996. évre járó szabadsága kivételére.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és az alperest perköltség megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság az ítélkezése alapjául elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, egyetértett annak jogi indokaival is. Az alperes fellebbezési érvelésére tekintettel az ítélet döntésének indokolását kiegészítette a következőkkel: a perbeli esetben az alperes az érdekkörében felmerült fontos gazdasági érdek miatt nem tudta a felperes részére az 1996. évi szabadságot a tárgyévben kiadni. Ezt a szabadságot az alperesnek legkésőbb 1997. január 31-ig ki kellett volna adnia, minthogy sem a felperes betegsége, sem egyéb elháríthatatlan ok nem akadályozta a szabadság kiadását. Az Mt. 134. §-a (3) bekezdésének előírása a munkavállaló szabadság igénybevételére való jogosultságát védi, és nem jelenti azt, hogy ennek a munkáltatói kötelezettségnek az elmulasztása esetén a munkavállaló szabadságigénye elévül, az ilyen magatartás rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül (Mt. 4. §). A munkáltató az adott esetben kihasználta a felperes lojalitását, és annak érdekében, hogy a munkát el tudják végezni, hozzájárult ahhoz, hogy a szabadság kiírásra kerüljön, az pedig a valóságban nem került kiadásra.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes az ítélet "megváltoztatását" és a felperes keresetének elutasítását, a kifizetett 82 800 forint és járulékai visszafizetését, valamint a felperes perköltség megfizetésére kötelezését kérte. A felülvizsgálati kérelmében hivatkozott arra, hogy a megyei bíróság ítélete iratellenes, logikai hibát elkövetve alkalmazta az Mt. 4. §-át, ugyanakkor jogszabálysértő, mert elmulasztotta alkalmazni az Mt. 134. §-a (3) bekezdésének első és utolsó előtti mondatában foglaltakat. Ez utóbbi alapján a felperes igénye nem teljesíthető, minthogy a szabadság megváltására vonatkozó jogvesztő határidő már nyilvánvalóan eltelt.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ítéletet anyagi, vagy eljárási jogszabálysértésre hivatkozva lehet felülvizsgálati kérelemmel támadni. A bíróságok mérlegelése kizárólag abban az esetben vizsgálható felül, ha az iratellenes megállapításokat tartalmaz, a kialakított tényállás nyilvánvalóan okszerűtlen, logikátlan következtetéseken alapul. A jelen perben az előzőekre nincs adat, az eljárt bíróságok a tényállást a megalapozott döntéshez szükséges mértékben megállapították, abból logikus, okszerű következtetésekre és helytálló jogi álláspontra jutottak. Téves az alperesnek az az álláspontja, hogy a felperes az 1996. évre ki nem adott szabadsága pénzbeli megváltását - az előzetes egyeztetési eljárás lefolytatását követően - az 1998 januárjában benyújtott keresetlevelében nem követelhette volna, minthogy az Mt. 134. §-ának (3) bekezdése szerinti "jogvesztő határidő" már eltelt. Az Mt. 134. §-a a szabadság kiadására vonatkozóan tartalmaz előírásokat, a felperes igénye pedig az Mt. 136. §-ának (1) bekezdésén alapul, amely szerint a munkaviszony megszűnése esetén a ki nem adott, időarányos szabadságot pénzben kell megváltani. A felperes ezt az igényét az általános elévülési időn belül [Mt. 11. § (1) bek.] érvényesíthette.
A teljesség kedvéért rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a munkavállaló a bármely okból (pl. munkatorlódás miatt) ki nem adott éves szabadság kiadását a tárgyév utolsó napjától számított elévülési időben követelheti (Legfelsőbb Bíróság M. törv. I.10.185/1990. számú határozata).
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az eljárás költségéről való rendelkezés a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapul. (Legf. Bír. Mfv.II.10.088/1999. sz.)