adozona.hu
BH 2000.11.512
BH 2000.11.512
I. Alaptalan a munkavállalónak az az igénye, hogy munkaviszonyának időtartama a ki nem adott, de pénzben is megváltani kért szabadságnapok számával meghosszabbodjon [Mt. 136. § (1) bek.]. II. A munkavállalónak - a munkaviszonya megszűnése esetén - a szabadsága pénzben történő megváltására irányuló igényjogosultsága a munkában töltött utolsó napon nyílik meg. Ha a munkáltató annak kifizetésével késlekedik, e naptól esik késedelembe, és ettől az időponttól köteles a törvényes kamatot megfizetni [Mt. 97. § (2)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes munkaviszonya az alperesnél jogszerű munkáltatói rendkívüli felmondással 1996. április 15. napjával szűnt meg. A felperes a többször módosított keresetében annak megállapítását és jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte, hogy az alperes a rendkívüli felmondásával jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát. Az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatása mellőzése alapján kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest az 1990 óta őt m...
BH 2000.11.512 I. Alaptalan a munkavállalónak az az igénye, hogy munkaviszonyának időtartama a ki nem adott, de pénzben is megváltani kért szabadságnapok számával meghosszabbodjon [Mt. 136. § (1) bek.].
II. A munkavállalónak - a munkaviszonya megszűnése esetén - a szabadsága pénzben történő megváltására irányuló igényjogosultsága a munkában töltött utolsó napon nyílik meg. Ha a munkáltató annak kifizetésével késlekedik, e naptól esik késedelembe, és ettől az időponttól köteles a törvényes kamatot megfizetni [Mt. 97. § (2) bek.].
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes munkaviszonya az alperesnél jogszerű munkáltatói rendkívüli felmondással 1996. április 15. napjával szűnt meg. A felperes a többször módosított keresetében annak megállapítását és jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte, hogy az alperes a rendkívüli felmondásával jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát. Az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatása mellőzése alapján kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest az 1990 óta őt megillető szabadságmegváltása ellenértékének és egyéb, a munkaviszonyával összefüggő követeléseinek megtérítésére.A munkaügyi bíróság jogerős részítéletével elutasította a felperesnek a felmondás jogellenessége megállapítására irányuló keresetét.
A megyei bíróság végzését követően lefolytatott új eljárásban a munkaügyi bíróság ítéletével döntött a felperest megillető szabadság pénzbeni megváltásáról és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizesse meg a felperesnek az 1992-1996-os évekre járó, ki nem vett szabadság pénzbeni ellenértékét. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét akként értelmezte, hogy az vagylagosan: elsődlegesen a szabadság természetbeni kiadására, másodlagosan annak pénzbeni megváltására irányult. Minthogy a szabadság kiadására a munkaviszony megszűnte folytán nem kerülhetett sor, ezért az Mt. 136. §-ának (1) bekezdése alapján a szabadság pénzbeni megváltásáról rendelkezett az elsőfokú bíróság.
Az elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezésében a felperes annak részben történő megváltoztatását és elsődlegesen a keresetben kért mértékű szabadság kiadására kötelezést igényelte, másodlagosan a megváltott szabadságnapokra járó összegeknek a munkabér-növekedésnek megfelelő felemelését, továbbá kamat megállapítását. Vitatta a munkaviszony megszűnésének tényét is.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy az elsőfokú bíróság által megítélt összegek után 1996. április 16. napjától kezdődően évi 20%-os kamatot is fizessen meg a felperesnek. Ezt meghaladóan helybenhagyta az első fokú ítéletet.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy a részítélet jogerőre emelkedése folytán a felperes már nem vitathatja eredménnyel a munkaviszonya megszűntét, ezért 1996. április 15-ét követően nyilván nincs lehetőség a felperes korábbi szabadságának tényleges kiadására. A megismételt eljárásban a felperes érdemi észrevételt, bizonyítási indítványt a szabadságmegváltás alapjául szolgáló, az alperes által kimutatott átlagkeresetre nem tett. A felek között nem volt vitás a felperes által évenként megjelölt szabadságnapok száma, ezért az elsőfokú bíróság a megváltandó szabadságnapok számát és az adott évi átlagkereseteket helytállóan határozta meg. A felperes még a fellebbezésében sem jelölte meg azt az összeget, amelyre álláspontja szerint az alperest marasztalni kellett volna. Megalapozott volt viszont a felperes igénye a megváltott szabadság után járó kamat tekintetében. Ezt az összeget ugyanis a munkáltató az Mt. 136. §-ának (1) bekezdése alapján - figyelemmel az Mt. 97. §-ának (2) bekezdésére - az utolsó munkában töltött napon köteles lett volna a felperes számára megfizetni, ezért ettől az időponttól kezdődően az alperes a késedelmére tekintettel a törvényes mértékű kamat megfizetésére köteles.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes mindkét ítélet megváltoztatását kérte akként, hogy az eredeti kereseti kérelmének megfelelően rendelje el a Legfelsőbb Bíróság a részére járó szabadság természetben történő kiadását, "ami természetesen a munkaviszonyának helyreállításával jár együtt". Állította, hogy a kereseti kérelmével ellentétben állapították meg a szabadság ellenében járó megváltási összeget. Sérelmezte azt is, hogy kamatot csupán 1996. április 16. napjától ítélt meg számára a másodfokú bíróság és kérte, hogy a kamatot 1992. évtől kezdődően évenként állapítsák meg a részére.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a rendelkezésre álló peradatok alapján dönt. A jelen per tárgya már csupán a felperest megillető, ki nem adott szabadság pénzben történő megváltása volt, e tekintetben folytatta le a megalapozott ítéleti döntéshez szükséges bizonyítási eljárást az elsőfokú bíróság, és állapította meg 1992. évtől kezdődően a felperest évente megillető szabadságmegváltás összegét.
Helytálló az eljárt bíróságok álláspontja abban a vonatkozásban, hogy a felperes munkaviszonyának megszűnte folytán csupán a szabadság pénzbeni megváltásáról lehetett rendelkezni. Az Mt. 136. §-ának (1) bekezdése ugyanis előírja, hogy ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor a munkáltatónál eltöltött idővel arányos szabadságot nem kapta meg, azt pénzben kell megváltani; ettől nem lehet érvényesen eltérni. Nincs tehát törvényes alapja a felperes azon igényének, hogy a szabadságnapok számával a munkaviszonyának időtartama meghosszabbodjon, a munkaviszonyát ennek megfelelően helyreállítsák. Helytálló a szabadságnapok számára és az ellenérték számítására vonatkozó ítéleti döntés is.
Ugyancsak helytálló a másodfokú bíróságnak a kamatfizetés kezdő időpontjára vonatkozó döntése is. A felperesnek az igénye a szabadság pénzbeni megváltására az utolsó munkában töltött napon nyílt meg, 1996. április 15-én. Korábban - a munkaviszony fennállása alatt - a szabadság természetbeni kiadására lett volna mód. Ekként tehát a szabadság pénzbeni megváltásának kifizetésével a munkáltató 1996. április 15-ét követően esett késedelembe, és ettől az időponttól kezdődően köteles a törvényes késedelmi kamatot megfizetni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság jogerős ítéletét hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 2. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján a magyar állam viseli. (Legf. Bír. Mfv.II.10.166/1999. sz.)