adozona.hu
BH 2000.11.508
BH 2000.11.508
I. Ha a fedezetelvonó szerződés relatív hatálytalanságának megállapítását és az eredeti állapot visszaállításának elrendelését célzó eljárásban a bíróság a keresetnek helyt ad ugyan, de ítéletében nem rendelkezik az ingatlan-nyilvántartási állapot rendezéséről, utóbb e tárgyban kiegészítő ítéletet hozhat [1993. évi LXXXI. tv-nyel és az 1997. évi XXVII. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: többször mód. Cstv.) 40. § (1) bek. c) pont, Ptk. 203. §, 1972. évi 31. tvr. 15. § (3) bek., 27/1972. (
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 22. sorszámú ítéletével a felperes keresetének részben és akként adott helyt, hogy megállapította: az I. r. és a II. r. alperesek között 1996. szeptember 30. napján a k.-i 0284/11. hrsz.-ú, a K.-n, a 81. sz. alatti benzinkút megjelölésű ingatlan; az sz.-i 3201/2. hrsz.-ú, Sz.-en, a Sport u. 1. sz. alatti ipartelep megjelölésű ingatlan; a k.-i 4807/1/A/1. hrsz.-ú, K.-n, a Kossuth u. 29. szám alatti üzlethelyiség megjelölésű ingatlan; a k.-i 6049/4. hrsz.-ú, műhely megjelö...
BH 2000.11.508 I. Ha a fedezetelvonó szerződés relatív hatálytalanságának megállapítását és az eredeti állapot visszaállításának elrendelését célzó eljárásban a bíróság a keresetnek helyt ad ugyan, de ítéletében nem rendelkezik az ingatlan-nyilvántartási állapot rendezéséről, utóbb e tárgyban kiegészítő ítéletet hozhat [1993. évi LXXXI. tv-nyel és az 1997. évi XXVII. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: többször mód. Cstv.) 40. § (1) bek. c) pont, Ptk. 203. §, 1972. évi 31. tvr. 15. § (3) bek., 27/1972. (XII. 31.) MÉM r. 73. § (4) bek., Pp. 225. § (6) bek.].
II. Fedezetelvonó szerződéssel kapcsolatos jogvita esetén a perköltség kiszabásánál irányadó szempontok [Ptk. 201. § (1) bek., 203. §, Pp. 24. § (1)-(2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 22. sorszámú ítéletével a felperes keresetének részben és akként adott helyt, hogy megállapította: az I. r. és a II. r. alperesek között 1996. szeptember 30. napján a k.-i 0284/11. hrsz.-ú, a K.-n, a 81. sz. alatti benzinkút megjelölésű ingatlan; az sz.-i 3201/2. hrsz.-ú, Sz.-en, a Sport u. 1. sz. alatti ipartelep megjelölésű ingatlan; a k.-i 4807/1/A/1. hrsz.-ú, K.-n, a Kossuth u. 29. szám alatti üzlethelyiség megjelölésű ingatlan; a k.-i 6049/4. hrsz.-ú, műhely megjelölésű ingatlan; az s.-i 2847/2. hrsz.-ú, S.-en, az Ikervári u. 40-42. szám alatti üzem megjelölésű ingatlan; a b.-i 8475/35. hrsz.-ú, a B.-n, a Hangya u. 7. szám alatti lakóház, udvar, kert megjelölésű ingatlan adásvételére megkötött szerződések a II. r. alperes hitelezői - így a felperes - vonatkozásában is hatálytalanok. Kötelezte az I. r. alperest, hogy a felsorolt ingatlanokat 5 nap alatt a II. r. alperes felszámolás körébe tartozó vagyonába utalja, továbbá fizessen meg 15 nap alatt a felperesnek 1 250 000 Ft, a II. r. alperesnek pedig 10 000 Ft perköltséget.Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság utalt arra: a felperes mint a felszámolás alatt álló II. r. alperes hitelezője, a többször módosított, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és á végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének c) pontjára alapított keresetében annak a megállapítását kérte, hogy az I. r. és a II. r. alperesek között több ingatlan tulajdonjogának átruházásra irányuló szerződés a felperessel szemben hatálytalan. Kérte az alpereseket annak tűrésére kötelezni, hogy a felperes a II. r. alperessel szemben fennálló követelése erejéig a fenti ingatlanokból kielégítést keressen, a per megindításának ténye az érintett ingatlanokra bejegyeztessen, és az alperesek viseljék a perrel felmerült perköltséget.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte, a II. r. alperes azonban nem ellenezte azt. Az I. r. alperes hivatkozott arra, hogy jóhiszeműen járt el az ügyben. A Postabank Részvénytársaság engedményezett követelését számította be a vételárba, amelynek során az eredeti követelés különböző biztosítékai is rá szálltak át. Így, amennyiben a felperes keresete alapos lenne, a hitelezői követelése megelőzné a felperesét.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta. Megállapította, hogy az alperesek között megkötött jogügylet - a hitelezők igényeinek a kielégítése elől - a felszámolás alá tartozó vagyon elvonását célozta. Az I. r. alperes a bíróság többszöri felhívására sem csatolta az engedményezési szerződést, így nem igazolta, hogy a követeléshez visszterhesen jutott. A Postabank Részvénytársaság tudott a II. r. alperes csődközeli helyzetéről, a hitelezők, a gyártók és a banki hitelezők eredménytelen egyeztetését követően került sor az ingatlanra vonatkozó szerződések megkötésére, ezért a cselekmény rosszhiszemű is volt. Az 1991. évi IL. törvény 40. §-a lényegében a Ptk. 203. §-ában rendezett fedezetelvonó szerződés speciális alakzata. Ebből eredően a hatálytalanságot az adós valamennyi hitelezője vonatkozásában meg kell állapítani, amelynek az a következménye, hogy a vagyontárgyak visszakerülnek az adós vagyonába, a másik szerződő fél pedig az adóssal szemben a felszámolási eljárás keretében léphet fel.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes és az I. r. alperes nyújtottak be fellebbezést.
Az I. r. alperes kérte az ítélet megváltoztatásával a felperes keresetének az elutasítását, perköltségben történő marasztalását. Álláspontja szerint az adásvételi szerződések egyértelműen tartalmazzák, hogy a II. r. alperessel megkötött jogügyletek visszterhesek voltak, így az engedményezési szerződés nem bírhat jelentőséggel. Az eredeti hitelező - az engedményező - követelése jelzálogjoggal volt biztosítva, amely a telekkönyvi nyilvántartásba bejegyzésre került. Ezen túlmenően a hitelezői igény besorolására csak a felszámolást elrendelő bíróság jogosult. Rosszhiszeműsége nem áll fenn, mivel 1996. szeptember 23-án, a megtartott egyeztetés során a felek pénzügyi rendezésben állapodtak meg, és ezt követően került sor a szerződések megkötésére. A szerződések visszterhesek voltak, ezért nem vonták el a fedezetet más hitelezői igények kielégítése elől.
A felperes a fellebbezésében sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság 500 000 Ft-ban állapította meg az ügyvédi munkadíj összegét. A perértékre, az ügy nagy munkaigényességére tekintettel kérte annak felemelését 12 455 771 Ft-ra. Előadta: a pertárgy értéke 622 788 565 Ft, melynek 5%-a 31 139 428 Ft, így a megítélt díja perérték 0,08%-át teszi csupán ki. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróságnak a Bírósági Határozatok című lap 1996/321. száma alatt és az 1993/52. szám alatt közzétett eseti döntéseiben foglaltakra.
Az eljárás során a felperes a fellebbezését annyiban módosította, hogy a fizetendő ügyvédi költséget 3 millió forintban, azaz a perérték 0,5%-ában kérte meghatározni. Erre tekintettel a fellebbezési perértéket 2,5 millió forintban jelölte meg.
Az elsőfokú bíróság a 28. sorszámú ítéletével kiegészítette a 22. sorszámú ítéletét akként, hogy az adásvételi szerződésekkel érintett körzeti földhivatalok töröljék a tulajdonváltozás tényét. Utalt arra, hogy a felperes kérte az ítélet kiegészítését. Az elsőfokú bíróság a kérelemnek a Pp. 225. §-ának (6) bekezdése alapján hely adott, mivel a 22. sorszámú ítélettel megállapította az adásvételi szerződések hatálytalanságát, így szükségessé vált az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés iránti intézkedés megtétele.
A kiegészítő ítélet ellen az I. r. alperes nyújtott be fellebbezést. Kérte a kiegészítő ítélet megváltoztatásával a földhivatalok megkeresésének mellőzését, az ingatlanok tulajdonváltozásai tényének törlése iránti kérelem elutasítását. A felperes ugyanis a bíróság felhívása ellenére konkrét kérelmet az eljárás során nem terjesztett elő a földhivatali megkeresések iránt. Erre figyelemmel a bíróság túlterjeszkedett a kereseti kérelmen; a kiegészítés iránti kérelmet el kellett volna utasítania. Az I. r. alperes véleménye az: az alapítéletben nem volt olyan kérdés, amelyről a bíróságnak hivatalból kellett volna rendelkeznie.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását, az ügyvédi munkadíjra vonatkozó rendelkezés kivételével. Utalt arra, hogy a kereset jogalapja az 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja. A felperes bizonyította azt, hogy a szerződések megkötése a hitelezők kijátszására irányult. Az I. r. alperes sem az engedményezési szerződésre alapozott jogait nem bizonyította, sem pedig a teljes körű pénzügyi rendezést, amire hivatkozott. A szerződések hatálytalanságának megállapítása folytán a tulajdonosváltozás törlése iránt hivatalból szükséges intézkedni, emiatt a bíróság a kereseti kérelmen nem terjeszkedett túl.
A felperes fellebbezése alapos, az I. r. alperes fellebbezése viszont alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával, a rendelkezésére állt bizonyítékok mérlegelésével helyesen állapította meg a tényállást, és a vonatkozó jogszabályok megfelelő alkalmazásával hozta meg a határozatát a per tárgya tekintetében, így a jogi döntése - a perköltség kivételével - helytálló. Ebből eredően a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet a felek által előterjesztett fellebbezések és ellenkérelmek korlátai között bírálta el.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy a II. r. alperes mint adós elleni felszámolási eljárás a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, az 1993. évi LXXXI. tv. , valamint az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) rendelkezései alapján folyik, így a kereset benyújtása ennek megfelelően e törvény 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján történt. E jogszabályhely alapján helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a keresettel megtámadott szerződések a hitelezők kijátszására szolgáló, az adós vagyonát csökkentő jogügyletek voltak. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a II. r. alperes 1997. szeptember 15. napján beszüntette a fizetéseit, majd szeptember 30-án megkötötte az adásvételi szerződéseket az I. r. alperessel, amelyekkel több ingatlanának a tulajdonjogát átruházta rá. Ezekkel a jogügyletekkel elvonta a fedezetet a hitelezői követelések elől, és így az I. r. alperes - megkerülve a csődtörvény által felállított szigorú hitelezői rangsort - már az 1997. november 13-án kezdeményezett felszámolási eljárás megindítását megelőzően hozzájutott a hitelezői követeléséhez.
Helyesen utalt arra az elsőfokú bíróság, hogy a többször mód. Cstv. 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti jogügylet következményeinek alkalmazása szempontjából nem feltétel az, hogy felszámolás alá került adóssal szerződő fél rosszhiszemű legyen, tudjon a szerződés fedezetelvonó jellegéről, így nincs jelentősége az I. r. alperes által a fellebbezésében előadott körülményeknek, amelyeket a jóhiszeműségének alátámasztására hozott fel. Az I. r. alperes sem vitatta, hogy a II. r. alperes hitelezői körében köztudott volt a nevezett csődhelyzete, ezért vált szükségessé az 1997. szeptember 23-án megtartott egyeztetés, melynek eredményéről ő is tudomással bírt - mint arra a fellebbezésében és az elsőfokú eljárás során benyújtott előkészítő iratában is utalt -, és ezt követően, még ugyanezen a napon történt meg a Postabank Rt. tulajdonos részéről az I. r. alperes részére való engedményezés, amelynek tartalma viszont ismeretlen. Újabb egyeztetésre 1996. szeptember 24-én került sor a II. r. alperes és hitelezői között. Mint azt a Postabank Rt. tulajdonos cég 1997. október 27-i levele tartalmazza, ezen az egyeztetésen már nyilvánvalóvá vált, hogy a gyártók mint hitelezők elzárkóztak a II. r. alperes pénzügyi helyzetének a banki hitelezőkkel együttesen történő rendezésétől. A levélben foglaltak ellentétben állnak az I. r. alperes 1998. szeptember 7-én kelt előkészítő iratának azon előadásával, hogy a Postabank Rt. olyan tájékoztatást adott volna, mely szerint az "S. Rt. valamennyi tartozásának rendezésére teljes körű megállapodásokat köt". Ilyen körülmények között jött létre a sikertelen szeptember 24-i egyeztetést követően az adásvételi szerződések láncolata. Helyesen döntött tehát az elsőfokú bíróság, amikor mindezen bizonyítékok egybevetése alapján a II. r. alperes mint adós és az I. r. alperes közötti szerződéseknek a II. r. alperes hitelezőivel szembeni viszonylagos hatálytalansága megállapításával a szerződő felet, az I. r. alperest az elvont fedezetnek a felszámolási vagyon részére való visszaszolgáltatására kötelezte.
Alaptalan az I. r. alperes fellebbezése a kiegészítő ítélettel kapcsolatban is. A jelen ügyben még alkalmazandó, az ingatlan-nyilvántartásról szóló, többször módosított 1972. évi 31. törvényerejű rendelet 15. §-ának (3) bekezdése szerint a tulajdonjog bejegyzésének törléséhez és az eredeti állapot visszaállításához bírósági vagy más hatósági határozat szükséges. A tvr. végrehajtásáról szóló, többször módosított 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. §-ának (4) bekezdése értelmében pedig a bírósági határozatnak tartalmaznia kell a bejegyzéshez szükséges adatokat. Az eljáró bíróság a határozatát - jogerőre emelkedése után - bejegyzés céljából 8 napon belül megküldi az illetékes földhivatal részére. Erre tekintettel nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor, amikor az alapítéletét, amely a fenti rendelkezést nem tartalmazta, a Pp. 225. §-ának (6) bekezdése alapján - a földhivatalok megkeresésével - kiegészítette.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság a felperesnek járó perköltség megállapításánál. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében, így a Bírósági Határozatok 1997. évi 8. számában 411. szám alatt közzétettben is rámutatott arra, hogy a Pp. 24. §-ának (1) bekezdése szerint a pertárgy értékének a megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke az irányadó. A Pp. 24. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket azonban nemcsak a marasztalásra irányuló keresetekre kell alkalmazni. Ezek a rendelkezések akkor is irányadóak, ha a kereset marasztalás helyett szerződés létrejöttének vagy létre nem jöttének, továbbá érvénytelenségének vagy érvényességének a megállapítására irányul. Ilyenkor a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás [Ptk. 201. §-ának (1) bekezdése] értékét, a 24. § (2) bekezdésének f) pontjában említett esetben pedig az ott meghatározott értékét kell a pertárgy értékeként figyelembe venni.
Mindez vonatkozik a jelen ügyre is, mivel a fedezetelvonó szerződés hatálytalanságának megállapítása iránt indított per is követelés biztosítása iránti pernek tekintendő, mert az ilyen perrel a felperes azt kívánja elérni, hogy a szerződéssel elvont fedezet saját, valamint a többi hitelező követelésének biztosítékául szolgáljon, az a felszámolási eljárás körébe tartozó vagyonba visszakerülve, a hitelezőknek a csődtörvényben megállapított sorrend betartásával történő kielégítésére szolgáljon.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - lényegében annak helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta, míg a perköltség vonatkozásában az ítéletet részben megváltoztatta, és a felperesnek járó perköltség összegét - a módosított fellebbezésben megjelölt összeghatárra figyelemmel - 3 750 000 Ft-ra felemelte.
A felperes fellebbezése eredményes volt, az I. r. alperesé eredménytelen, ezért az I. r. alperest a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján - a módosított 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-ának (2) bekezdésére, valamint a lerótt másodfokú eljárási illetékre figyelemmel - kötelezte a felperes részére történő másodfokú perköltség megfizetésére. (Legf. Bír. Gf.VIII.30.749/1999. sz.)