adozona.hu
BH 2000.9.393
BH 2000.9.393
Ha a bíróság az egyetem igazságügyi orvostani intézetének orvos szakértője részére szakértői munkadíjat, költségátalányt és jegyzőkönyv-vezetői díjat állapít meg, a személyi költség 11%-ának megfelelő egészségügyi hozzájárulás bíróság részéről történő utalványozásának nincs helye; ugyanúgy nem terheli az egészségügyi hozzájárulás összege levonásának a kötelezettsége a szakértőt foglalkoztató munkaadót sem [1998. évi LXVI. tv 2. §, 6. § és 7. § (2) bek., 3/1986. (II. 21.) IM r. 12. § (1) és (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A megyei bíróság kirendelése alapján az Igazságügyi Orvostani Intézet részéről az állandó igazságügyi orvos szakértők szakértői véleményüket előterjesztették.
A megyei bíróság az 1999. november 18-án kelt végzésével a csatolt díjjegyzék alapján a szakértők munkadíját, a költségátalány és a jegyzőkönyv-vezetői díj összegét az abban foglaltakkal egyezően megállapította, ugyanakkor a személyi költség 11%-ának megfelelő 363 forint egészségügyi hozzájárulás megfizetése iránt az intézet igényét el...
BH 2000.9.393 Ha a bíróság az egyetem igazságügyi orvostani intézetének orvos szakértője részére szakértői munkadíjat, költségátalányt és jegyzőkönyv-vezetői díjat állapít meg, a személyi költség 11%-ának megfelelő egészségügyi hozzájárulás bíróság részéről történő utalványozásának nincs helye;
ugyanúgy nem terheli az egészségügyi hozzájárulás összege levonásának a kötelezettsége a szakértőt foglalkoztató munkaadót sem [1998. évi LXVI. tv 2. §, 6. § és 7. § (2) bek., 3/1986. (II. 21.) IM r. 12. § (1) és (2) bek.].
A megyei bíróság kirendelése alapján az Igazságügyi Orvostani Intézet részéről az állandó igazságügyi orvos szakértők szakértői véleményüket előterjesztették.A megyei bíróság az 1999. november 18-án kelt végzésével a csatolt díjjegyzék alapján a szakértők munkadíját, a költségátalány és a jegyzőkönyv-vezetői díj összegét az abban foglaltakkal egyezően megállapította, ugyanakkor a személyi költség 11%-ának megfelelő 363 forint egészségügyi hozzájárulás megfizetése iránt az intézet igényét elutasította.
A fenti végzés ellen - az egészségügyi hozzájárulás iránti igény elutasítása miatt - az Igazságügyi Orvostani Intézet fellebbezést jelentett be. A perorvoslat írásbeli indokolásában amellett érvelt, hogy az 1998. évi LXVI. tv 2. §-a alapján a belföldi magánszemélynek nyújtott jövedelem utáni egészségügyi hozzájárulás megfizetése szempontjából a bíróság gazdasági hivatalát kell kifizetőnek tekinteni, mivel az adóelőleg levonását végző gazdasági igazgatóság az átutalt összeget csak átfutó bevételként kezeli. A fellebbezéshez csatolta az APEH elnökhelyettesének az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárához címzett átirata másolatát. Ebből kitűnően az adóhatóság szakmai álláspontja szerint a szakértői díjat kifizető szervezet (pl. bíróságok) az adózás rendjéről, illetve az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény alkalmazásában kifizetőnek minősül, így adóelőleg-levonási és százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség terheli.
A legfőbb ügyész átiratában a két igazságügyi orvos szakértő részére megállapított munkadíj utáni százalékos egészségügyi hozzájárulás (11% = 363 forint) megfizetése iránti igény elutasítása miatt bejelentett fellebbezést alaposnak találta. Álláspontja szerint a fellebbezésben foglalt indokok alapján - helyes jogértelmezéssel - az egyetemi igazságügyi orvos szakértők esetében a munkadíj utáni százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás összege a szakértői díj részét alkotja. Ennek megfelelően a támadott végzés megváltoztatását, a szakértői díjnak az egészségügyi hozzájárulással megnövelt összegben történő megállapítását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést nem találta alaposnak.
Az elsőfokú bíróság végzése indokolásában helyesen utalt arra, hogy az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezést, amelynek alapján a munkadíjon, illetve költségeken vagy költségátalányon túlmenően egyéb címen, a jövedelem utáni más irányú fizetési kötelezettség megállapítható lenne. A hivatkozott rendelet a munkadíj összegét, a szakértő készkiadásait, illetve a költségátalány lehetséges mértékét pontosan meghatározza, és az az ügyészi érvelés szerinti eltérő jogértelmezés útján sem bővíthető. E jogszabály 12. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a bíróságnak a szakértői díjat az eljárt szakértő nevének feltüntetésével az orvostudományi egyetem igazságügyi orvostani intézetében alkalmazott szakértő tevékenysége esetében az egyetem költségvetési elszámolási számlájára kell átutalni; a (2) bekezdés szerint pedig az egyetem igazságügyi orvostani intézetének állományába tartozó igazságügyi szakértőt a munkadíj közvetlenül illeti meg, míg az alkalmazó szerv a költségátalányt az általa viselt költsége fedezésére felhasználhatja. Jóllehet, az egyetem gazdasági igazgatósága a szakértői díj munkadíj részét a fentiek miatt kezeli átfutó bevételként, ebből azonban nem vonható le olyan következtetés, amely szerint kifizetőnek nem ő, hanem a bíróság minősül.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az adott esetben nem az egyes szakértőket rendelte ki, hanem az intézetet bízta meg a vélemény előterjesztésére, így a díj kifizetése iránt sem rendelkezhetett közvetlenül a szakértők részére.
Amennyiben a határozat közvetlen kifizetésről rendelkezik, a bíróság gazdasági hivatala mint kifizető az egészségügyi hozzájárulás, illetve a személyi jövedelemadó-előleg levonása iránt a szükséges nyilatkozatot követően és a törvényi feltételek meglétében maga intézkedik. Az adott esetben azonban a tényleges kifizető az egyetem gazdasági igazgatósága volt, amely a fellebbezésben írtak szerint az adóelőleg levonását is elvégezte.
Miután a fellebbezéshez csatolt és az ügyészi átiratban is elfogadott adóhatósági szakmai álláspont nem tér ki az igazságügyi szakértők megbízásából s foglalkoztatási helyzetükből adódó lényeges körülményekre, valamint az abból adódó következményekre, a Legfelsőbb Bíróság azt az adott esetben nem látta alkalmazhatónak.
Az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXV. tv 2. §-a rendelkezik generálisan a magánszemélynek nyújtott jövedelem után a kifizetőt terhelő egészségügyi hozzájárulásról. Ugyanakkor a tv 6. §-ának további rendelkezései meghatározzák az e kötelezettség alá eső egyes jogviszonyok formáit, míg a 7. § azokat az eseteket sorolja fel, amikor a tételes egészségügyi hozzájárulást nem kell megfizetni. Így a 7. § (2) bekezdése szerint az után a természetes személy után, akinek egyidejűleg több foglalkoztatása, jogviszonya is fennáll, a legalább heti 36 órai munkavégzéssel járó jogviszonyát meghaladó további jogviszonya alapján nem kell a tételes egészségügyi hozzájárulást megfizetni.
Habár a megyei bíróság helyesen állapította meg, hogy az adott szakértői díjat a fenti hozzájárulás nem terheli, ám ez nem csupán a jogosult jogi személy mivoltán, illetve a bíróság kifizetői minőségének hiányán alapul. Az egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének állományába tartozó szakértők munkaviszonyára tekintettel a fenti tv 7. §-ának (2) bekezdése e szakértők egyéb jogviszonyából származó jövedelmeik után valamennyi kifizetőt mentesíti a tételes egészségügyi hozzájárulás alól, így az a szakértőket alkalmazó intézetet sem terheli.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf.IV.1/2000. sz.)