adozona.hu
BH 2000.7.316
BH 2000.7.316
Az újítási díj nem minősül munkabér jellegű követelésnek, ezért mint a felszámolás alá került munkáltatóval szembeni hitelezői igény kedvezőbb kielégítési besorolást nem élvezhet [1992. évi XXII. tv. 141. §, 153. §, 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 57. § (1) bek. a) és d) pont, (2) bek. a) pont, 52/1988. (XII. 24.) PM r. mell.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1992. július 17-én kezdeményezett és a Cégközlöny 1992. október 1-jei 40. számában közzétett felszámolási eljárásban a hitelezők újítási díj és kamatai iránti igényüket érvényesítették, melyet a felszámoló vitatott.
Az elsőfokú bíróság az 1996. május 22-én hozott 44-XXXIII. sorszámú végzésével arra kötelezte az adóst, hogy a hitelezők igényét 450.000,-Ft-ban ismerje el, és sorolja be a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 19...
BH 2000.7.316 Az újítási díj nem minősül munkabér jellegű követelésnek, ezért mint a felszámolás alá került munkáltatóval szembeni hitelezői igény kedvezőbb kielégítési besorolást nem élvezhet [1992. évi XXII. tv. 141. §, 153. §, 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 57. § (1) bek. a) és d) pont, (2) bek. a) pont, 52/1988. (XII. 24.) PM r. mell.].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1992. július 17-én kezdeményezett és a Cégközlöny 1992. október 1-jei 40. számában közzétett felszámolási eljárásban a hitelezők újítási díj és kamatai iránti igényüket érvényesítették, melyet a felszámoló vitatott.Az elsőfokú bíróság az 1996. május 22-én hozott 44-XXXIII. sorszámú végzésével arra kötelezte az adóst, hogy a hitelezők igényét 450.000,-Ft-ban ismerje el, és sorolja be a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába, ez összeg 1990. január 1-jétől a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát pedig a g) pontba, egyben fizessen meg a hitelezőknek 35.640,-Ft-ot, a szakértőnek pedig 4.620,-Ft-ot felszámolási költségként. A követelés besorolását illetően - a hitelezők kérelmével ellentétben - a bíróság álláspontja az volt, hogy az újítási díj nem munkabér és nem munkabér jellegű költség, ezért a számviteli törvény rendelkezései a jelen esetben nem alkalmazhatóak.
A végzésnek a követelés kielégítési sorrendjére vonatkozó rendelkezése ellen a hitelezők éltek fellebbezéssel, melyben - a végzés részbeni megváltoztatásával - az újítási díj és kamatai felszámolási költségként történő besorolását és kifizetését kérték. Fellebbezésüket azzal indokolták, hogy az újítási díj minősítését illetően a könyvvitel rendjéről szóló 52/1988. (XII. 24.) PM rendelet mellékletét képező egységes ágazati számlakeret szerint a bérjellegű egyéb költségek közé tartoznak többek között az újítási díjak, így ezeket a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába kell besorolni. A kamatok tekintetében hivatkoztak a személyi jövedelemadóról szóló törvény végrehajtási rendeletére, a 82/1988. (XII. 12.) MT rendeletre, amelynek értelmében a kamat osztja azon főkövetelés sorsát, amellyel összefüggésben kifizetik, ezért az is az a) pontba sorolandó.
Az adós a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintette, a fellebbezett rendelkezését részben és akként változtatta meg, hogy felhívta a felszámolót: a hitelezőknek a tőkekövetelés után 1990. január 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os késedelmi kamat megfizetése iránti igényét a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába tartozóként vegye nyilvántartásba. Egyebekben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Az adóst, valamint egyetemlegesen a hitelezőket kötelezte az állam részére a 2.500-2.500,-Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illeték megfizetésére.
A másodfokú bíróság döntésének indoka szerint a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a tartozások kielégítési sorrendjében első helyen állnak a felszámolás (2) bekezdés szerinti költségei, melyek - többek között - a gazdálkodó szervezetet terhelő munkabér (munkadíj) és egyéb bérjellegű juttatások, ideértve a munkaviszony megszűnésekor járó végkielégítést is [Cstv. 57. § (2) bekezdésének a) pontja]. A munkabér (munkadíj) igény fogalma azonban nem értelmezhető kiterjesztően. A Cstv. csak a munkaviszonyon alapuló követeléseket rendezi privilegizált igényként, ezen igények felszámolási költségként történő besorolásának feltétele tehát a munkaszerződés megléte és az ezen alapuló követelés. A következetes bírói gyakorlat értelmében már nem tartozik e körbe a munkavégzésre irányuló, de más - pl. megbízási, vállalkozási vagy újítási - jogviszonyon alapuló tevékenység díjazása iránti igény sem. Emiatt jogszerű az elsőfokú bíróság végzésének a hitelező tőkekövetelésével kapcsolatos besorolási intézkedése, mert az újítási díj a felszámolási szabályok értelmében munkadíjnak nem tekinthető, ezért alaptalan a hitelezőknek a Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti besorolásra vonatkozó igénye. Nem változtat mindezen a fellebbezésben hivatkozott, a könyvvitel rendjéről szóló jogszabálynak az egyes költségeket besoroló rendelkezése, mert az 52/1988. (XII. 24.) PM rendelet előírásai kizárólag a különböző költségek könyvelési célú csoportosítása esetén irányadóak a felszámolás során az adóssal szembeni követelések kielégítésének az általános szabályoktól eltérő, a Cstv.-ben meghatározott rendje követendő akkor, ha e törvény speciális rendelkezést nem tartalmaz.
A fellebbezést a késedelmi kamatigény besorolását illetően tévesnek találta a másodfokú bíróság, és kifejtette, hogy mivel a Cstv. nem tartalmaz szabályt azon követelésekre, illetve kamataira, amelyek már a felszámolás kezdő időpontját megelőzően lejárttá, esedékessé váltak, ezért ezekre - speciális rendelkezés hiányában - a bírósági végrehajtásról szóló törvény az irányadó. Eszerint a követelés érvényesítésével és behajtásával felmerült, a bíróság által megállapított költséget és a követelés egyéb járulékait a követeléssel azonos sorrendben kell kielégíteni. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott végzését a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdésére tekintettel, utalással a Pp. 259. §-ára, és a 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta.
A jogerős végzés ellen a hitelezők nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, melyben a végzésnek a követelés besorolására vonatkozó rendelkezése hatályon kívül helyezésével a követelésüket a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába kérték besorolni. Felülvizsgálati kérelmüket azzal indokolták, hogy a felszámolóbiztos tájékoztatása szerint a követelésük jelenlegi besorolása mellett hitelezői igényük kielégítésére nincs esély.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság felhívására a jogerős végzés jogszabálysértését abban jelölték meg, hogy az figyelmen kívül hagyta a hitelezői igény előterjesztése elbírálásának időpontjában hatályos 52/1988. (XII. 24.) PM rendelet és annak mellékletei előírásait. A hivatkozott PM rendelet 1. számú melléklete az újítási díjak és az azokkal kapcsolatos közreműködői díjak, valamint az újítások kivitelezése érdekében történt kifizetéseket bérjellegű egyéb költségek számlára rendelte könyvelni. Ehhez képest a hitelezői igény a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába sorolandó munkabér jellegű juttatásnak minősül. Álláspontjuk szerint az újítási díjakat most is csak e jogszabály szerint - bérjellegű juttatásként - lehet figyelembe venni, és ez alapján kell besorolni.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, mert a felek tárgyalás tartása iránti kérelmet nem terjesztettek elő.
A Pp. 270. §-a (1) bekezdése rendelkezése szerint a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozva lehet kérni. Az (1) bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazásával van helye felülvizsgálati kérelemnek a keresetlevelet (fizetési meghagyást) idézés kibocsátása nélkül elutasító (130. §), a pert megszüntető (157. §) és az egyezséget jóváhagyó (148. §) jogerős végzés ellen, továbbá - külön jogszabály rendelkezése alapján - más, az ügy érdemében hozott jogerős végzés ellen. Ez utóbbi törvényhely alapján a felszámolási eljárásban hozott jogerős végzés jogszabálysértés esetén felülvizsgálati kérelemmel támadható.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan. A jogerős végzés sem anyagi, sem eljárási szabályt nem sért.
A jogerős végzés helyes jogértelmezéssel jutott arra a jogi következtetésre, hogy az újítási díj nem minősül a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába sorolt munkabér jellegű juttatásnak. Annak is kellő és helyes indokát adta, hogy a felülvizsgálati kérelemben is felhívott PM rendelet előírásai ellenére az újítási díj miért nem minősül munkabér jellegű juttatásnak.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a végzés indokait kiegészíti azzal, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvénynek (Mt.) a munka díjazásáról rendelkező VII. fejezete a munkabért (Mt. 141. §), a munkával kapcsolatos kötelezettségek teljesítése során a munkavállalónál szükségesen és indokoltan felmerülő költségeket, kiküldetési és külszolgálati, illetve a munkába járással összefüggő költségeket (Mt. 153. §) tekinti a munkaviszonnyal összefüggő díjazásnak. A felszámolási költségnek minősülő, a gazdálkodó szervezetet terhelő munkabér (munkadíj) és bérjellegű egyéb juttatások közé ezért az újítási díj - mint a munkaviszonnyal szorosan össze nem függő szellemi alkotás ellenértéke - nem tartozik. Ehhez képest annak a felszámolási költségek közé sorolása sem lehetséges.
A felülvizsgálni kért határozat a jogszabályoknak megfelel, ezért a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság megtámadott határozatát hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv.X.32.641/1998. sz.)