BH 1999.11.516

Termelőszövetkezeti tagként alkalmazotti munkát végző természetes személyt nem illeti meg végkielégítés, ha a tagsági viszonyának - jogszabály erejénél fogva - munkaviszonnyá történt átalakulásától a felszámoló részéről történt felmondásáig 3 év még nem telt el. A tagsági viszonyban az adósnál eltöltött munkaidő nem számítható be a munkaviszonyban eltöltött időtartamba [1967. évi III. tv. 28. § (1) és (3) bek. a) pont, 1971. évi III. tv. 30. § (1) bek., 31. § a) pont, 1992. évi I. tv. 65. §, 1992. évi II. t

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1994-ben indult és a Cégközlönyben 1994. július 1-jén közzétett felszámolási eljárásban, a felszámoló a hitelező munkaviszonyát 1994. augusztus 1. napjával felmondta. Arról értesítette, hogy végkielégítés nem illeti meg. A hitelező 1994. szeptember 19-én a bírósághoz benyújtott kérelmében annak megállapítását kérte, hogy munkaviszonya az adósnál 1977. február 16. napjától a felmondásig folyamatosan fennállt. Arra hivatkozott, hogy a munkaviszony folyamatossá...

BH 1999.11.516 Termelőszövetkezeti tagként alkalmazotti munkát végző természetes személyt nem illeti meg végkielégítés, ha a tagsági viszonyának - jogszabály erejénél fogva - munkaviszonnyá történt átalakulásától a felszámoló részéről történt felmondásáig 3 év még nem telt el. A tagsági viszonyban az adósnál eltöltött munkaidő nem számítható be a munkaviszonyban eltöltött időtartamba [1967. évi III. tv. 28. § (1) és (3) bek. a) pont, 1971. évi III. tv. 30. § (1) bek., 31. § a) pont, 1992. évi I. tv. 65. §, 1992. évi II. tv. 55. §, 1992. évi XXII. tv. 95. § (4) bek a) pont., 1993. évi LXXXI. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. 38. § (3) bek., Pp. 213. § (1) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1994-ben indult és a Cégközlönyben 1994. július 1-jén közzétett felszámolási eljárásban, a felszámoló a hitelező munkaviszonyát 1994. augusztus 1. napjával felmondta. Arról értesítette, hogy végkielégítés nem illeti meg. A hitelező 1994. szeptember 19-én a bírósághoz benyújtott kérelmében annak megállapítását kérte, hogy munkaviszonya az adósnál 1977. február 16. napjától a felmondásig folyamatosan fennállt. Arra hivatkozott, hogy a munkaviszony folyamatosságát igazolja maga a felszámoló az általa kiadott munkáltatói igazolással, illetve a munkakönyvi bejegyzés. Az 1977. február 16. napjától számított munkaviszonya alapján 180 napi felmondási idő illeti meg a felszámoló által megjelölt 30 nappal szemben, figyelemmel a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 92. §-a (2) bekezdésének e) pontjában foglaltakra, továbbá hivatkozott arra, hogy az Mt. 95. §-ának (1) bekezdése alapján négyhavi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés is megilleti. Ezért kérte a felszámoló jogszabálysértő döntésének megsemmisítését és új határozat hozatalára történő utasítását.
A felszámoló érdemi ellenkérelmében a kifogás elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a hitelező tagsági viszonyban állt az adóssal, s ez a tagsági viszonya 1992. december 23-án megszűnt, amikor a szövetkezet végelszámolását határozták el. Ekkor a hitelező vagyonrészét kiadták. A végelszámolást elhatározó 1992. december 23-i közgyűlésen a végelszámolás lebonyolítására a hitelezőt is kijelölték. A végelszámolás alatti tevékenység új munkaviszonynak minősült. Az ítélkezési gyakorlat szerint a termelőszövetkezeti tagnak eleve nem járt végkielégítés az új Munka Törvénykönyve hatálybalépését megelőző idő után.
Az elsőfokú bíróság az 1995. szeptember 5-én kelt 10. sorszámú végzésében a hitelező kérelmét mint kifogást elutasította. Tényként azt állapította meg, hogy a hitelező korábbi "jogviszonya" az adós végelszámolásának megkezdésekor megszűnt. A végelszámolási munkaviszony időtartamára pedig végkielégítés nem jár.
A hitelező fellebbezése folytán eljárt Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az 1997. április hó 28. napján kelt végzésében az elsőfokú bíróság végzését részben - a felmondási időre járó átlagkereset megfizetése iránti igény tekintetében - hatályon kívül helyezte, és ebben a körben az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. Egyebekben az elsőfokú bíróság végzését azzal hagyta helyben, hogy a hitelező igényét utasítja el. Kötelezte a hitelezőt, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 2.500,-Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket. Megállapította, hogy a hitelező fellebbezésével további 2.500,-Ft fellebbezési eljárási illeték merült fel.
Határozatának indokolásában a másodfokú bíróság megállapította, hogy a hitelező kérelmére - a lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított - a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (módosított Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni. A hitelező kérelmének érdemi vizsgálata alapján azt állapította meg, hogy azt valójában - megnevezésétől függetlenül, tartalmára tekintettel - nem a módosított Cstv. 51. §-ának (1) bekezdése szerinti, a felszámoló sérelmes intézkedése vagy mulasztása miatti kifogásnak, hanem a módosított Cstv. 38. §-ának (3) bekezdése értelmében a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos hitelezői igénynek kell tekinteni.
Megállapította továbbá, hogy a hitelező igénybejelentésének 2. pontja 180 napi felmondási időre járó átlagkereset megfizetésére irányul. E kérdést az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, határozatában érdemben nem bírálta el. Ez a módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 213. §-ának (1) bekezdése értelmében olyan lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, hogy e körben az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 252. §-ának (2) bekezdésére tekintettel hatályon kívül helyezte, s az elsőfokú bíróságot újabb eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára utasította. Ugyanakkor az elsőfokú végzésnek a végkielégítés megfizetése iránti hitelezői igényt elutasító rendelkezését érdemben helytállónak találta, ezért azt a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. E körben azonban az elsőfokú bíróság végzésének indokolását kiegészítette.
A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról rendelkező 1992. évi II. törvény (Át.) hatálybalépése előtt a termelőszövetkezeti tagok az 1967. évi II. törvény által szabályozott munkamegállapodás alapján végezték tevékenységüket. Az Át. 1992. január 20-i hatálybalépésével, annak az 55. §-a értelmében, a szövetkezet és a tagja közötti munkamegállapodás munkaviszony jellegű jogviszonnyá alakult át, melyre már a Munka Törvénykönyve (Mt.) szabályai az irányadóak [1992. évi I. törvény 65. §ának (1) bekezdése]. Az 1992. január 20-át megelőző tagsági viszonyban teljesített munkaidő összeszámítására az Mt. nem ad lehetőséget (BH 1994/12/705. számú jogeset). E munkaviszony jellegű jogviszony 1992. január 20-i keletkezése és az 1994. augusztus 1-jei felmondással történt megszüntetése között viszont nem valósult meg a végkielégítési jogosultság megszerzéséhez az Mt. 95. §-a (4) bekezdésének a) pontja értelmében szükséges legalább 3 évi munkaviszony. Mindezekre tekintettel a hitelező végkielégítés iránti igénye nem alapos.
A jogerős másodfokú végzésnek a végkielégítés megfizetése iránti hitelezői igényt elutasító része ellen a hitelező felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. E részében kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és e körben is az elsőfokú bíróság utasítását újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára. Arra hivatkozott, hogy az alapeljárásban már becsatolt munkakönyvi bejegyzése hitelesen tanúsítja: a szövetkezetnél fennálló munkaviszonya 1977. február 16. napjától egészen a felszámoló felmondásáig, azaz 1994. augusztus 30. napjáig folyamatos volt. Ezért a munkaviszony megszüntetésekor hatályban lévő Mt. 95. §-ának (1) bekezdése és (4) bekezdésének d) pontja szerint őt végkielégítés illeti meg. Az Mt. 1994. augusztus hó 30. napján hatályos rendelkezései nem tartalmaztak a szövetkezeti tagokra nézve olyan hátrányos megkülönböztetést, ami kimondta volna, hogy a szövetkezeti tagok munkaviszonyának megszűnésekor nem illetné meg őket a Munka Törvénykönyve szerinti végkielégítés és annak 1994. augusztus 31. napjától számított kamata.
Hivatkozott arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság másik tanácsa az Fpk.VI.33.450/1995. számú ügyben a felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéssel ellentétes határozatot hozott.
A felszámoló felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős végzés hatályában való fenntartására irányult. Hivatkozott arra, hogy az 1992. január 20. napját megelőző tagsági viszonyban teljesített munkaidő összeszámítására az új Mt. nem ad lehetőséget, így az 1992. január hó 20. előtti időt nem lehet jogszerző időnek tekinteni a végkielégítésre való jogosultság megállapításánál.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el, mert ahhoz a felek hozzájárultak [Pp. 274. §-ának (2) bekezdése].
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A hitelező felülvizsgálati kérelmében iratellenesen hivatkozott arra, hogy a szövetkezetnél fennálló munkaviszonya 1977. február hó 16. napjától egészen a felszámoló felmondásáig, azaz 1994. augusztus hó 30. napjáig folyamatos volt. Ezzel szemben az alapeljárásban becsatolt munkakönyvben található bejegyzés azt tanúsítja, hogy K. I. tsz-tagként, elnökként dolgozott az adós termelőszövetkezetnél. Az e jogviszony keletkezése időpontjában hatályos, a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvény (Szvt.) 31. §-ának a) pontja értelmében nem lehetett tisztségviselő az, aki nem tagja a szövetkezetnek. Hasonló rendelkezést tartalmazott a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény (Tv.) 28. §-a (3) bekezdésének a) pontja. A hitelező pedig, mint a tsz elnöke az Szvt. 30. §-ának (1) bekezdése és a Tv. 28. §-ának (1) bekezdése alapján nem vitásan a termelőszövetkezet tisztségviselőjének minősült. Ebből következik, hogy a tisztségét csak tagként tölthette be. Ennek alapján a másodfokú bíróság jogerős végzésében helytállóan mutatott rá arra, hogy az 1992. évi II. törvény (Át.) 1992. január 20-i hatálybalépése előtt a termelőszövetkezeti tag hitelező a korábbi, az 1967. évi II. törvény által szabályozott munkamegállapodás alapján végzett munkát az adós szövetkezetnél.
Az Át. 55. §-ának alkalmazásával helyesen állapította meg a másodfokú bíróság azt is, hogy az Át. hatálybalépésével a szövetkezet és a tagja között a korábbi jogszabályok alapján kötött munkamegállapodós a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (Szvt.) 65. §-ában meghatározott szerződéssé alakult át, amelyre már a Munka Törvénykönyvéről szóló, többször módosított 1992. évi XXII. törvény (Mt.) szabályai az irányadóak. Az Mt. viszont nem ad lehetőséget arra, hogy a végkielégítésre való jogosultság megállapításánál a munkaviszonyban töltött időtartamba beszámításra kerüljön az 1992. január 20-át megelőző tagsági viszonyban teljesített munkaidő.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság jogerős végzésében helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy a hitelező munkaviszony jellegű jogviszonyának 1992. január 20-i keletkezése és az 1994. augusztus 1-jei felmondással történt megszüntetése között nem valósult meg a végkielégítésre való jogosultság megszerzéséhez az Mt. 95. §-a (4) bekezdésének a) pontja értelmében szükséges legalább 3 évi munkaviszony, ezért a jogszabályoknak megfelelően állapította meg, hogy a hitelező végkielégítés iránti igénye alaptalan.
A hitelező felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság másik tanácsa az Fpk.VI.33.450/1995. számú ügyben a fentiekkel ellentétes álláspontra jutott. A hivatkozott számú határozatban ugyanis az ügyintéző tanács hatályon kívül helyező végzést hozott, elsősorban azért, mert a rendelkezésére álló iratok tartalmából nem lehetett megállapítani, hogy a végkielégítési igényt érvényesítő hitelező tagként vagy alkalmazottként dolgozott-e az adós szövetkezetnél. A hatályon kívül helyező végzésben azt az iránymutatást adta az elsőfokú bíróságnak, hogy okirati bizonyítást folytasson le annak megállapításához, hogy a hitelező milyen jogviszony alapján végzett munkát az adósnál.
A fent kifejtettek értelmében a jogerős végzés felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezése nem jogszabálysértő, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A hitelező munkaviszonyból eredő igényt érvényesített. Az ilyen igény érvényesítése iránt indult eljárás a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 2. §-a (1) bekezdésének f) pontja értelmében tárgyi költségmentes. Figyelemmel arra, hogy a hitelező igényét el kellett utasítani, a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése szerint az eljárásban nyertes adóst sem lehet kötelezni a meg nem fizetett illeték megtérítésére.
(Legf. Bír. Gfv.X.30.604/1998. sz.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.