adozona.hu
BH 1999.8.388
BH 1999.8.388
I. Ha a munkaügyi bíróságnak a perben a munkavállaló terhére rótt kötelezettségszegéseiről és azoknak a munkaviszonyt érintő következményeiről kell döntenie, a bíróságot a büntetőítéletben megállapított tényállás nem köti. A bizonyítékokat értékelve kell állást foglalnia arról, hogy a munkavállaló cselekménye megalapozza-e a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetését (Pp. 9. §). II. A rendkívüli felmondásra vonatkozó szabályok alkalmazása esetén a fegyelmi elbocsátás alapjául szolgáló k
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1971-től állt az alperes, illetőleg a jogelődje alkalmazásában, 1989-től szállítmányozási igazgató munkakört látott el. A felperes 1991. július 1. napjától a SZK Kft.-től bérbe vett egy 1000 négyzetméteres raktárrészt. A bérleti díjat az épületek állapotától és besorolásától függően havi 300,-Ft-ban állapították meg négyzetméterenként. A bérbeadó vállalta, hogy a díjért elvégzi a helyi begyűjtéseket a raktárba, raktározni, komissiózni fog, és diszpozíció alapján az ügyfelek részére...
BH 1999.8.388 I. Ha a munkaügyi bíróságnak a perben a munkavállaló terhére rótt kötelezettségszegéseiről és azoknak a munkaviszonyt érintő következményeiről kell döntenie, a bíróságot a büntetőítéletben megállapított tényállás nem köti. A bizonyítékokat értékelve kell állást foglalnia arról, hogy a munkavállaló cselekménye megalapozza-e a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetését (Pp. 9. §).
II. A rendkívüli felmondásra vonatkozó szabályok alkalmazása esetén a fegyelmi elbocsátás alapjául szolgáló kötelezettségszegést kell értékelni, a határidők szempontjából a korábbi Munka Törvénykönyve az irányadó [Mt. 96. § (1) bek. a) pont].
A felperes 1971-től állt az alperes, illetőleg a jogelődje alkalmazásában, 1989-től szállítmányozási igazgató munkakört látott el. A felperes 1991. július 1. napjától a SZK Kft.-től bérbe vett egy 1000 négyzetméteres raktárrészt. A bérleti díjat az épületek állapotától és besorolásától függően havi 300,-Ft-ban állapították meg négyzetméterenként. A bérbeadó vállalta, hogy a díjért elvégzi a helyi begyűjtéseket a raktárba, raktározni, komissiózni fog, és diszpozíció alapján az ügyfelek részére az árut kiadja, illetve külön megállapodás alapján kifuvarozza. Az épület megfelelő műszaki állapotát a bérbeadó biztosítja, arra a bérlő vagyontárgyaira is kiterjedő vagyonbiztosítást köt. A szerződéssel kapcsolatban kizárólag a felperes járt el, a helyszínt előzetesen megtekintette. Az alperes a bérleményt forgalom hiányában nem használta, a szerződést a felperes 1991. december végén a kikötött három hónapos felmondási idővel felmondta. A felperes rendelkezésére az 1991 harmadik és negyedik negyedévi bérleti díjat a bérbeadónak átutalták, a felmondási időre járó részt pedig járműeladással kompenzálták.A bérbeadó a megadott címen lévő telepen egy 36 négyzetméteres műhelyt bérelt, a területen a bérleti szerződésben megjelölt nagyságú raktár egyébként nem volt.
Az alperes vezérigazgatója a felperes ellen fegyelmi eljárást indított, majd a határozatával elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta, mert a felperes 1991. július 4-én nem létező raktárra színlelt szerződést kötött, a benyújtott három számlát igazolta, és arra 2.250.000,-Ft-ot kifizettetett. A határozat szerint a felperes felhatalmazás nélkül írta alá egyedül a tartalmilag valótlan szerződést, és jogtalanul olyan számlát jelölt meg, illetve teljesített arról egy esetben kifizetést, amelyről ilyen okból nem lehetett kifizetést eszközölni.
A fegyelmi eljárást megelőző kivizsgálás során valótlanul állította, hogy a terület egy részét bérletbe tovább adta, és a számlák kiegyenlítéséről nem tudott. Az 1992 első negyedévi számla a szerződésben megjelölt bérleti díjnál 20%-kal magasabb volt, ennek ellenére igazolta. Ezt a számlát csak azért nem fizették ki, mert azt a bérbeadónak értékesített szerelvények árával kompenzálták. A felperes érintett a beosztottjai által a bt.-vel kötött előnytelen szerződésben is, mivel a szerződést aláírók a felperessel együtt kültagjai az alperes üzemével azonos tevékenységet folytató társaságnak. A határozat szerint a felperes a vezetői beosztásával visszaélve súlyosan sértette az alperes érdekeit, komoly kárt okozott akkor, amikor az alperes anyagi problémákkal küzd, károkozása ezért is súlyos megítélés alá esik.
A felperes a fegyelmi határozat enyhítése iránt munkaügyi vitát kezdeményezett, kérelmét azonban az alperesnél szervezett munkaügyi döntőbizottság a 3/1992. számú határozatával elutasította. A döntőbizottság a felperes fegyelmi felelősségét a bt.-vel kötött szerződéssel kapcsolatban nem állapította meg, egyebekben a felperes terhére rótt kötelezettségszegéseket bizonyítottnak, a kiszabott büntetést pedig azzal arányban állónak találta.
A döntőbizottsági határozat megváltoztatása iránt a felperes keresetet indított.
A munkaügyi bíróság a felperes ellen indított büntetőeljárás jogerős befejezéséig a tárgyalást felfüggesztette.
A felperest a városi bíróság ítéletével az ellene jelentős kárt okozó csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette.
A munkaügyi bíróság a tárgyalást folytatva az ítéletével a felperes keresetét elutasította, és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 1992. május 5. napján rendkívüli felmondás folytán megszűnt.
A munkaügyi bíróság szerint a felperes a bérleti szerződés előkészítése során nem vizsgálta, hogy a bérbeadónak a terület felett van-e rendelkezési joga.
Vezetőként tudnia kellett, hogy a már társasági formában működő alperes képviseletére nincs joga. Mindezekből arra következtetett a munkaügyi bíróság, hogy a felperes a munkaköri kötelezettségét a szerződés előkészítésével és megkötésével kapcsolatban részben szándékosan, részben súlyos gondatlansággal, az eredményt tekintve jelentős mértékben megszegte, ami az Mt. 206. §-ának (2) bekezdése alapján alkalmazandó 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakat valósítja meg. Az utalványozással és a bt.-vel kapcsolatban a felperes nem követett el kötelezettségszegést.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, külön is sérelmezte a munkaviszonya megszűnésének módjával és időpontjával kapcsolatos rendelkezést, valamint az 1991. évi prémium megfizetésére irányuló keresete elbírálásának mellőzését. A fegyelmi elbocsátást illetően kérte annak hatályon kívül helyezését, és a kiesett időre, valamint a felmondási időre járó átlagkeresetének, továbbá háromszoros végkielégítésének megfizetését a munkaviszonyának helyreállítása nélkül.
A másodfokú bíróság a részítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét - azt részítéletnek tekintve - részben megváltoztatva mellőzte a felperes munkaviszonyának megszűnésével kapcsolatos megállapítást, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A prémiumra irányuló kereset tárgyában a tárgyalás folytatására utasította a munkaügyi bíróságot.
A másodfokú bíróság döntő részében elfogadta az elsőfokú bíróság érvelését, azt csak annyiban módosította: nem találta bizonyítottnak, hogy a felperes nem volt jogosult a szerződést egy személyben aláírni. A felperes egyébként a szerződés előkészítése és megkötése során súlyos gondatlansággal járt el, kötelezettségszegése jelentős mértékű. Az ítélet megváltoztatását az indokolta, hogy a munkaügyi bíróság kereseti kérelem hiányában döntött a munkaviszony megszűnésének időpontjáról, ellenben nem minden kereseti kérelmet bírált el, ezért a határozata részítéletnek minősül.
A részítélet hatályon kívül helyezése és az alperes kereset szerinti marasztalása iránt eljárási és anyagi jogi szabályok megsértésére hivatkozva a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Előadta, hogy az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták a büntetőbíróság jogerős felmentő ítéletét, így azt a ténymegállapítást is, hogy a felperes a tőle elvárható gondossággal mindent megtett az alperes gazdasági tevékenységének megindítása érdekében, a fegyelmi eljárás tárgyát képező szerződés az alperes érdekét szolgálta. Az alperes kérés ellenére sem mutatta be a szerződés eredeti példányát, noha azon szerepelhetett a jogtanácsos aláírása. A munkaügyi perben kihallgatott tanú szerint a kérdéses időszakban a vezérigazgató meggondolatlanul indított fegyelmi eljárásokat. Nem értékelték az alperes működésének súlyos hiányosságait, a felperes húszévi hűséges és elismerten kiváló munkáját, valamint hogy a fegyelmi ügy tárgyává tett esemény kihatása jelentéktelen volt az igazgatóság bevételéhez képest. Mindezeket a tényállási elemeket figyelembe véve a kötelezettség megszegése nem jelentős mértékű, a felperes gondatlansága nem súlyos, ezért az nem lehet rendkívüli felmondás alapja. A büntetőjogi analógiák alapján az Mt. 206. §-a szerint a fegyelmi elbocsátás rendkívüli felmondásként való elbírálása azt is jelenti, hogy alkalmazni kell az Mt. 96. §-ában meghatározott határidőket is. Ehhez képest az 1991 júliusában megkötött szerződés miatt az alperes késve, a hat hónapos határidő eltelte után intézkedett. Alaposan feltételezhető az is, hogy az igazgatóság a munkáltatói jogkört nem ruházta át a vezérigazgatóra, emiatt a fegyelmi határozat érvénytelen.
Az alperes kérte a jogerős ítélet hatályban tartását.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
1. A Pp. 9. §-a szerint a bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy az abban megállapított tényállás nem köti, a bíróság azonban a jogerős büntetőbírósági ítélettel szemben nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Ebből következően, valamint mert a perben a felperes terhére rótt vétkes kötelezettségszegésekről és azoknak a munkaviszonyt érintő következményeiről kellett dönteni, az eljárt bíróságokat a büntetőítéletben megállapított tényállás nem kötötte: a bizonyítékokat értékelve kellett állást foglalniuk arról, hogy a felperes elkövette-e a fegyelmi határozatban foglaltakat, és azok a munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetését megalapozzák-e.
A fegyelmi határozat szerint a felperes kárt okozott, mert olyan társasággal szerződött engedély nélkül, amely a szerződés tárgyát képező 1000 négyzetméter raktárrésszel nem rendelkezett, a kérdéses területen maga is bérlő volt 36 négyzetméter területen. Az alperes gazdasági érdekét valóban szolgálhatta volna, ha a remélt későbbi forgalomhoz megfelelő raktározási kapacitással rendelkezik. A felperes azonban tudta, hogy a bérbeadónak ilyen nagyságú területe nincs.
A munkaügyi döntőbizottság 1992. június 19-i tárgyalásán elismerte, hogy a helyszínen folytatott tárgyaláskor a bérbeadó megmutatta a bérelhető részeket. "Ezek egyrészt a bérbeadó birtokában levők voltak, másrészt bérelt volna a bérbeadó még a vállalattól (a terület tulajdonosától) további területet. A telepen volt két szerelőcsarnok is, amelyek a részére bérleményként számításba lettek véve. A rendelkezésre álló nyitott területtel együtt így került meghatározásra összesen 1000 m2 térmértékű bérlemény." A szerződésből egyébként arra kell következtetni, hogy nem nyitott, raktározásra szolgáló területről, hanem épületről volt szó, ezt támasztják alá a díj meghatározásának szempontjai, a vagyonbiztosítás kikötése az épületben lévő árura. Az egyedül eljáró felperesnek a körülményeket látva (a telepen más társaság névtáblája is szerepel, más feliratú gépkocsik vannak stb.) tisztáznia kellett volna, hogy a bérbeadó a telepen rendelkezik-e akkora bérbe adható területtel, mint amire szerződni kíván.
A felperes arra is hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében, hogy a bérleti szerződés szerint a bérbeadó tevékenységet is végzett volna az alperes érdekében, a díjat erre is tekintettel állapították meg. Ezt egybevetve azzal, hogy a felperes tudta a számlázáskor, a bérbeadó a szerződésben kikötött területtel még nem rendelkezik, tevékenységet forgalom hiányában nem végez, a teljesítést mégis igazolta, és a szerződésben meghatározott bérleti díjat átutaltatta, nem lehet enyhe gondatlanságnak tekinteni. Az alperes a felperes terhére rótta egyébként azt is, hogy a kivizsgálás során megtévesztő jelentést adott, ezt a felperes az eljárás során nem vitatta.
A felperes a fegyelmi eljárás során a személyes meghallgatásakor elismerte, hogy jogtanácsos közreműködését nem kérte. Alaptalan ezért az a feltételezés, hogy a szerződést az alperes jogtanácsosa az eredeti példányon ellenjegyezhette. Az alperes belső szabályzatainak esetleges rendezetlensége, helyesebben a társasági formához igazítása, a felperes kötelezettségszegése szempontjából csak annyiban értékelhető, hogy a szerződés egyedüli aláírása nem róható a terhére. Ezt a jogerős részítélet a kötelezettségszegések köréből mellőzte is, ez azonban a felperesnek a szerződés megkötésével és a teljesítéssel kapcsolatos vétkességét nem érinti. Nem értékelhető a felperes javára az sem, hogy az alperes vezérigazgatója a kérdéses időszakban esetleg megalapozatlan eljárásokat indított.
2. A felperes tévesen értelmezi az Mt. 206. §-ának (2) bekezdését, amely átmeneti rendelkezésként a fegyelmi elbocsátás miatt folyó eljárásban a rendkívüli felmondásra vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazását írja elő.
A megfelelő alkalmazás nem jelenti azt, hogy 1992. július 1. napja előtt csak olyan határidőben lehetett fegyelmi elbocsátást kiszabni, amely az akkor még nem is létező rendkívüli felmondásra vonatkozott. A felperes következtetésének egyébként az felelne meg, hogy nemcsak a hat hónapos objektív határidő megtartását, hanem az akkori rendelkezések szerinti háromnapos tudomásszerzési határidőt is alkalmazni kellene, ami nyilvánvalóan lehetetlen volt a fegyelmi eljárás során. A kialakult gyakorlat szerint a fegyelmi elbocsátás alapjául szolgáló kötelezettségszegést kell az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint értékelni, míg a határidők szempontjából a korábbi Mt. rendelkezései az irányadók. A felperes által említett büntetőjogi analógia ebből a szempontból nem alkalmazható.
3. A perben a felperes nem hivatkozott arra, hogy a fegyelmi büntetés azért is jogellenes, mert azt nem a munkáltatói jogkör gyakorlója szabta ki. Ez a kérdés emiatt a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálható. A kérelemben előadott feltételezés bizonyítást igényelne, amire a felülvizsgálati eljárásban egyébként sincs lehetőség.
Az előbbiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta, és a felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költségének megfizetésére kötelezte.
(Legf. Bír. Mfv.II.10.365/1998. sz.)