adozona.hu
BH 1999.6.273
BH 1999.6.273
I. A pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékű, más nemű előnyt nyújt [34/1992. (VI. 1.) AB hat., Indokolás III/2. pont]. II. A nem vagyoni kártérítést a bírói gyakorlat kamattal állapítja meg, ha azonban ez nem történik meg, vizsgálni kell, hogyan változtak az életviszonyok az elszenvedett sérelem és az ítélethozatal
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A per adatai szerint a felperes 1975. szeptember 3-tól az alperes jogelődeinél tanuló, később kalapos szakmunkás volt. A későbbiekben munkanélküli ellátott, majd szociális járadékos lett, gyermekgondozási díjban részesül.
A DOTE Igazságügyi Orvostani Intézete szakvéleményéből megállapítható, hogy 1990-től 50%-os mértékű munkaképesség-csökkenést okozó carpal tunner syndroma kézmegbetegedése és az általa ellátott kalapos munkakör között okozati összefüggés van, a munkaképesség-csökkenése 25%-b...
BH 1999.6.273 I. A pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékű, más nemű előnyt nyújt [34/1992. (VI. 1.) AB hat., Indokolás III/2. pont].
II. A nem vagyoni kártérítést a bírói gyakorlat kamattal állapítja meg, ha azonban ez nem történik meg, vizsgálni kell, hogyan változtak az életviszonyok az elszenvedett sérelem és az ítélethozatal között eltelt időben.
A per adatai szerint a felperes 1975. szeptember 3-tól az alperes jogelődeinél tanuló, később kalapos szakmunkás volt. A későbbiekben munkanélküli ellátott, majd szociális járadékos lett, gyermekgondozási díjban részesül.A DOTE Igazságügyi Orvostani Intézete szakvéleményéből megállapítható, hogy 1990-től 50%-os mértékű munkaképesség-csökkenést okozó carpal tunner syndroma kézmegbetegedése és az általa ellátott kalapos munkakör között okozati összefüggés van, a munkaképesség-csökkenése 25%-ban munkahelyi megbetegedésére, 25%-ban a sorsszerű betegségére vezethető vissza.
A keresetében mindezekre tekintettel a keresetkiesését - egy összegben és a jövőre nézve járadék formájában -, valamint a nem vagyoni kára megtérítését kérte. Az utóbbit 300.000 forintban jelölte meg.
A munkaügyi bíróság és a másodfokú bíróság ítéletét a Legfelsőbb Bíróság a végzésével hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A felperes az új eljárás során, módosított keresetében az alperest 1990-től évente emelkedő mértékű havi keresetkiesés és 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítés, valamint a jövőre nézve járadék fizetésére és mindezek kamataira kérte kötelezni.
A munkaügyi bíróság az ítéletével az alperest kötelezte 473.776 forint és 1993. július 1-jétől számított kamata, valamint 1997. január 1-jétől előre havi 2.323 forint járadék megfizetésére. Ezt meghaladóan elutasította a felperes keresetét.
A munkaügyi bíróság a korabeli hatályos jogszabályok, a 26/1980. (XII. 20.) MüM rendelet 83. §-ának (2) bekezdése, valamint az Mt. 62. §-a alapján kifejtette, hogy a perbeli megbetegedés és a kalapos munkakör között az okozati összefüggés megállapítható, valamint fennáll a munkáltató vétkessége is, ezért alapos a felperesnek a keresetkiesés megtérítésére irányuló kereseti kérelme.
Az alperes jogelődje ugyanis nem a technika adott szintjére előírt rendelkezéseknek megfelelően foglalkozatta, amikor az átlagosat jóval meghaladó hőmérsékleten, ízületeket védő eszköz nélkül dolgozott, ahol a nők foglalkoztatását egyébként meg kell tiltani.
A felperest megillető keresetkiegészítést és járadékot a károsulttal azonos munkakört betöltő dolgozók, ezek hiányában a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves bérfejlesztések alapulvételével számolta.
Az elsőfokú bíróság az így kapott értékekből levonta az 1990-től minden évben felvett gyest, a segélyt, a nyugdíjjárulékot, a rendszeres szociális járadékot és a gondozási díjat. A felperes ugyanis 1992. évtől intézeti gyermeket is nevelt a háztartásában, aki után gondozási díjat és felemelt családi pótlékot kapott.
Az elsőfokú bíróság a kihallgatott tanúk vallomására és az orvos szakértő álláspontjára figyelemmel elutasította a felperesnek a nem vagyoni kártérítésre irányuló igényét. Kifejtette: a kára nem minősül nem vagyoni kárnak, mert csak odafigyelésre tűnik fel, hogy a karját rendellenesen tartja. Nem rokkant, csak csökkent munkaképességű, ha később háztartási segítőre szorulna, az nem "nem vagyoni kár".
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A fellebbezése a felemelt keresetének megfelelő döntés meghozatalára és felemelt és másodfokú perköltség megfizetésére irányult. Az összegszerűségeket megalapozatlanság címén támadta. Sérelmezte a gondozási díj és családi pótlék levonását a járadék és a kártérítés összegéből. A nem vagyoni kártérítés tekintetében az orvos és a pszichológus szakvéleményére utalt.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítélet fellebbezett részét részben megváltoztatta, és a kártérítés összegét 570.612 forintra, a járadék összegét 7.422 forintra emelte fel.
Kötelezte az alperest 200.000 forint nem vagyoni kártérítés és ennek 1990. július 25-től a kifizetés napjáig számított kamata megfizetésére, az ezt meghaladó keresetet elutasította.
Az alperest terhelő kereseti illetéket 51.582 forintra felemelte, a másodfokú eljárás illetékét 21.486 forintban állapította meg, kötelezte továbbá az alperest 5.360 forint előlegezett költség megfizetésére.
Kifejtette, hogy tévedett a munkaügyi bíróság, amikor a felperest megillető kártérítés és járadék összegéből levonta a gondozásában lévő gyermek után felvett családi pótlékot. A családi pótlék nem vagyoni előny, azt teljes egészében a gondozott gyermekre köteles fordítani. Ezzel szemben a gondozási díjat le kellett vonni, mert az általa kifejtett tevékenység díja a munkavégzés ellenértéke.
A nem vagyoni kár tekintetében a másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperesnél történt foglalkoztatás idején elszenvedett kézmegbetegedés olyan, elsősorban az élet pszichés jellegű megnehezülését eredményezte, amely - figyelemmel az életkorára, személyiség-jegyeire, hajlamaira és korábbi életvitelére - megalapozta a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 83. §-ának (5) bekezdésére alapított igényét.
A kártérítés mértékét a nem vagyoni sérelem jellegéhez, súlyához igazította, és a károsodás bekövetkeztekor érvényes értékviszonyok alapulvételével állapította meg.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítéletnek a nem vagyoni kártérítésre vonatkozó rendelkezése megváltoztatására és a kártérítés összegének felemelésére irányult. Előadta, hogy a kártérítés tárgyú peres eljárása 1990 júliusában indult, és 1997. november 11-én zárult jogerős ítélettel. A nem vagyoni kárának megtérítésére 1990-ben 300.000 forintos kártérítést kért, de a Legfelsőbb Bíróság határozatát követő új eljárásban az összeget 1.000.000 forintra felemelte. A jogerős ítélet, amely végül is 200.000 forint kártérítést állapított meg, és indokolása szerint az 1990. évi értékviszonyokat vette alapul, jogszabálysértő. Utalt az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB számú határozatára és a Legfelsőbb Bíróság Mfv.I. 10.672/1996. számú, a BH-ban közölt, a kérelmét alátámasztó döntésekre.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A perben eljárt bíróságok az ítélet alapjául szolgáló tényállást teljeskörűen állapították meg, és az abból levont jogi következtetésük is helytálló volt.
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg a felperesnek a nem vagyoni kártérítésre irányuló követelése alapjául szolgáló tényállást, abból a jogalap szempontjából helytálló jogi következtetésre is jutott, de nem vette figyelembe az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatában kifejtett elveket, valamint az e kérdésben kialakult bírói gyakorlatot.
Az Alkotmánybíróság - egyebek mellett - kimondta, hogy a pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékű, más nemű előnyt nyújt. A nem vagyoni kártérítést - a bírói gyakorlat - a késedelemmel összefüggésben kamattal állapítja meg; ha ez nem történik meg, vizsgálni kell, hogyan változtak az életviszonyok az elszenvedett sérelem és az ítélethozatal között eltelt időben.
A perben a felperes 1990-ben a nem vagyoni kárát 300.000 forintban jelölt meg, ezt később 1.000.000 forintra felemelte, ehhez képest a másodfokú bíróság az 1997-ben hozott jogerős ítéletében 200.000 forintban találta megállapíthatónak a kereset előterjesztéskori életviszonyok alapján. Ez az összeg - figyelemmel az 1990. július 25-től számított kamatokra is - egyáltalán nem fedi a megbetegedésből eredő maradandó pszichés károsodással arányos kártérítés mértékét, különös tekintettel arra, hogy az 1990. évi élet és pénzértékviszonyok alapján kért 300.000 forint megközelítőleg az ítélethozatalkori 1.000.000 forintnak felel meg.
A Legfelsőbb Bíróság azért is találta jogszerűnek a keresetnek e vonatkozású teljesítését, mert a másodfokú bíróság az orvos szakértői véleményre hivatkozva maga rögzítette az ítéletben, hogy a felperesnél a károsodással összefüggésben a környezetével szemben türelmetlen, ingerült magatartás alakult ki, csökkent az elhelyezkedési esélye, más az életmódja és ritmusa, kisebbrendűségi érzése alakult ki.
Az elsőfokú bíróság ítéletében egy tanúvallomás alapján állapította meg, hogy "odafigyelésre tűnik fel, a felperes a karjait rendellenesen tartja, többnyire zsebre dugott állapotban...".
Mindez azt jelenti, hogy a felperesnek - különösen mint nőnek - a kezén jelentkező károsodás, elváltozás a megbetegedéstől számított hosszú évek múlva is olyan pszichés terhet jelent a kéz használhatóságának látványos csökkenésén túl, ami indokolttá teszi a megállapított nem vagyoni kártérítést.
A Legfelsőbb Bíróság mindezekre tekintettel tartotta alaposnak a felperes felülvizsgálati kérelmét, és kötelezte az alperest a keresetnek megfelelő nem vagyoni kártérítés megfizetésére.
A perköltség és az illeték viselése a pervesztesség következménye. (Legf. Bír. Mfv.II. 10.184/1998. sz.)