A végzés indokolása szerint az adós a felszámolási eljárás megindulásakor gazdasági tevékenységét megszüntette, v.-i gyáregységét bérbe adta a V. Korlátolt Felelősségű Társaságnak (a továbbiakban: Kft.), s a bevéte..." />

BH 1999.4.179

I. Az építmény- és telekadó az adós vagyonának megóvását szolgáló költségnek minősül, azt tehát a felszámoló ennek megfelelően köteles besorolni [1990. évi C. tv. 1. § (1) bek., 6. §, 11. § (1)-(3) bek., 12. § (1) bek., 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 57. § (1) bek. a) pont, (2) bek. b) pont). II. Ha az építmény- és telekadó - az önkormányzati rendelet szerint - önadózási formába sorolt adó, és az adózó e kötelezettségének nem tesz eleget, az adóbevallás elmaradása a felszámolási eljárás keretén belül nem kifogás

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adós gazdálkodó szervezet által 1992. március 13-án kezdeményezett és eredménytelennek bizonyult csődeljárás után a Cégközlöny 1992. július 30-i 30. számában közzétett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság az 57/IX. sorszámú végzésével a hitelező "kifogását" elutasította.
A végzés indokolása szerint az adós a felszámolási eljárás megindulásakor gazdasági tevékenységét megszüntette, v.-i gyáregységét bérbe adta a V. Korlátolt Felelősségű Társaságnak (a továbbiakban: Kft.), s a bevéte...

BH 1999.4.179 I. Az építmény- és telekadó az adós vagyonának megóvását szolgáló költségnek minősül, azt tehát a felszámoló ennek megfelelően köteles besorolni [1990. évi C. tv. 1. § (1) bek., 6. §, 11. § (1)-(3) bek., 12. § (1) bek., 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 57. § (1) bek. a) pont, (2) bek. b) pont].
II. Ha az építmény- és telekadó - az önkormányzati rendelet szerint - önadózási formába sorolt adó, és az adózó e kötelezettségének nem tesz eleget, az adóbevallás elmaradása a felszámolási eljárás keretén belül nem kifogásolható [1990. évi XCI. tv. 87. § (2) bek., 1990. évi C. tv. II. fejezet, Cstv. 57. §].
Az adós gazdálkodó szervezet által 1992. március 13-án kezdeményezett és eredménytelennek bizonyult csődeljárás után a Cégközlöny 1992. július 30-i 30. számában közzétett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság az 57/IX. sorszámú végzésével a hitelező "kifogását" elutasította.
A végzés indokolása szerint az adós a felszámolási eljárás megindulásakor gazdasági tevékenységét megszüntette, v.-i gyáregységét bérbe adta a V. Korlátolt Felelősségű Társaságnak (a továbbiakban: Kft.), s a bevételből 1995-ig eleget tett a hitelezővel szemben fennálló építmény- és telekadó-fizetési kötelezettségének. A bérlő 1995-től nem fizet bérleti díjat, ezért - forrás hiányában - az adós is megszüntette az adó befizetését. A hitelező 1996. április 2-án "kifogást" jelentett be az adófizetési kötelezettség elmulasztása miatt, s kérte a bíróságot, hogy kötelezze az adóst az 1996. április 1-jéig esedékessé vált 563.859,-Ft, illetve az 1996 I. félévére előírt 177.285,-Ft adóhátralék megfizetésére. E tényállás alapján az elsőfokú bíróság - az irányadó 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-ának (2) bekezdésére utalással - megállapította, hogy az adósnak a felszámolási eljárás megindulása után adófizetési kötelezettsége csak akkor keletkezhet, ha gazdasági tevékenységét nem szünteti meg, vagyis a Cstv. a felszámolás alatti gazdasági tevékenységhez köti az adófizetési kötelezettséget. Mivel pedig az adós gazdasági tevékenységet nem folytat, a bérleti szerződést is felmondta, az adófizetésnek nincs forrása.
E végzés ellen a hitelező élt fellebbezéssel, kérte a végzés megváltoztatását, fenntartva az adós adófizetési kötelezésével kapcsolatos kérelmét. A hitelező álláspontja szerint az építményadó-fizetési kötelezettségnek nem feltétele a gazdasági tevékenység, az adót az épület megléte esetén fizetni kell. Vitatta a hitelező az adós által kötött bérleti szerződés megszűnésével kapcsolatos adósi állítást is, mert helyszíni eljárása során megállapította, hogy a bérlő Kft. folyamatosan működik, rendszeresen 80-100 főt foglalkoztat.
Az adós a fellebbezésre tett észrevételeiben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Előadta, hogy a felszámolás elrendelésével gazdasági tevékenységét megszüntette, v.-i ingatlanát 1992. január 1-jétől a Kft. bérli, s amíg e cég a bérleti díjat fizette, az adós is eleget tett adófizetési kötelezettségének. A bérlő azonban - anyagi nehézségei miatt - beszüntette a bérleti díj fizetését, ezért az adós a bérleti szerződést 1994. július 15. napjára fel is mondta. A Kft. tehát az ingatlant jelenleg jogcím nélkül használja. Egyéb intézkedés megtételét - pl. felszámolási eljárás kezdeményezését - viszont mellőzte az adós a bérlője ellen, mert ez a mintegy 80-100 fő dolgozó munkaviszonyának megszűnésével járt volna. Hangsúlyozta végül az adós, hagy gazdasági tevékenység hiányában adófizetési kötelezettsége a felszámolási törvény alapján sem felszámolási költségként, sem egyéb jogcímen nincs.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján az ügyben megalapozott döntés nem hozható.
A jelen, 1993. szeptember 2-a előtt indult felszámolási eljárásban alkalmazandó 1991. évi IL. törvény (Cstv.) különbséget tesz a felszámoló jog- vagy érdeksértő intézkedése vagy mulasztása ellen, az 51. § (1) bekezdése szerinti kifogás mint jogvédelmi eszköz és a 46. § (3) és (4) bekezdése szerint intézendő hitelezői igény között. Az adott ügyben a hitelező az építmény- és telekadó megfizetésére irányuló igényét, vagyoni követelését érvényesítette, erre figyelemmel tévesen járt el az elsőfokú bíróság akkor, amikor azt kifogásnak minősítette.
Ami a hitelezői igényt, vagyis az adós adófizetési kötelezettségét illeti, e vonatkozásban is téves volt az elsőfokú bíróság hivatkozása, mert a Cstv. rendelkezései az adófizetési kötelezettségnek csak a felszámolási eljárás során történő rangsorolását és kielégítési rendjét szabályozzák azzal, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőzően keletkezett adótartozás a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerinti hitelezői igénynek minősül, a felszámolás kezdő időpontját követően felmerült adótartozás viszont a Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének b) pontjába tartozó felszámolási költség.
A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény II. fejezetében, az ún. vagyoni típusú adók között szabályozza az építményadót. A törvény 11. §-ának (1) és (3) bekezdései értelmében az adókötelezettség az építményhez kapcsolódik, annak rendeltetésétől, illetve hasznosításától függetlenül; a 22. § (1) bekezdése szerint pedig az adó alanya az, aki a naptári év első napján az építmény tulajdonosa. E törvény 1. §-ának (2) bekezdése, illetve 6. §-a értelmében a helyi adót az önkormányzat - a törvény keretei között s a részletes szabályokat megállapítva - rendelettel vezetheti be. A Legfelsőbb Bíróság más eseti döntésében már hangsúlyozta, hogy az adós vagyonát terhelő, a felszámolás tartama alatt is fizetendő építmény- és telekadó - mint az adós vagyonának megóvásával, megőrzésével kapcsolatos költség - ugyancsak a Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének b) pontjába tartozó, azaz a törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti felszámolási költségnek minősül. Helytállóan érvelt tehát a hitelező azzal, hogy a felszámolás alatt álló vállalat helyiadó-fizetési kötelezettsége független a gazdasági tevékenységtől.
Az adott eljárásban utalás történt a V. Nagyközségi Önkormányzati Képviselő-testület 11/1995. (XII. 6.) számú rendeletére, de ennek az iratokhoz csatolása hiányában nincs egyértelmű adat az építményadó megállapított feltételeit (mérték, fizetési kötelezettség kezdete, az esetleges kedvezmények, mentességek, a kivetés módjai stb.) illetően. A hitelező nem nyújtotta be az önkormányzati rendeleten alapuló követeléseit alátámasztó egyéb bizonyítékait sem. Így nem állapítható meg, hogy az adós vállalat adófizetési kötelezettsége saját adóbevallásán mint az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 87. §-ának (2) bekezdése szerinti végrehajtható okiraton, avagy a helyi önkormányzat jegyzője mint adóhatóság adómegállapításán, tehát jogerős adóhatósági határozaton alapul-e. Az elsőfokú eljárás során a hitelező 57/IV. sorszám alatt előterjesztett észrevételei mellékleteként csatolt - nehezen olvasható - kimutatás alapján csupán feltételezhető, hogy az önkormányzati adóhatóság kivetéssel állapította meg az adós vállalatot terhelő építmény- és telekadót.
A fenti okiratok hiányában nem hozható megalapozott döntés az ügyben.
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazandó Pp. 259.§-ára utalással, a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, s az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
Az újabb eljárás során az elsőfokú bíróságnak köteleznie kell a hitelezőt a hivatkozott önkormányzati rendelet, valamint a követelése igazolásául szolgáló bizonyítékai csatolására.
Ha a felszámolás alatt álló vállalat önadózóként maga volt köteles a helyi építmény- és telekadót bevallani és megfizetni, s e kötelezettségének eleget tett, az adóbevalláson mint végrehajtható okiraton alapuló követelést kell a felszámolónak nyilvántartásba vennie. Amennyiben az adós vállalat - ilyen kötelezettsége ellenére - nem nyújtott be adóbevallást, az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kell, hogy az önkormányzati adóhatóság megtette-e az 1990. évi XCI. törvény adóigazgatási eljárásra vonatkozó rendelkezései szerinti intézkedéseket. Ha nem, az adóbevallás elmaradását a felszámolási eljárásban nem sérelmezheti.
Akkor, ha az építmény- és telekadót a helyi önkormányzat rendelete értelmében az adóhatóságnak kellett megállapítania, és a határozat ellen az adós nevében eljáró felszámoló nem élt az adóigazgatási eljárás keretében előterjeszthető jogorvoslati kérelemmel, a felszámolási eljárásban nem vitathatja alappal sem az adó megállapításának jogszerűségét, sem annak összegszerűségét.
Amennyiben a felszámoló a fent írt két esetben a hitelező követelésének nyilvántartásba vételére köteles, tisztázásra szorul az is, hogy az önkormányzati adóhatóság a helyi adó esedékessé válásától számított 30 napos igényérvényesítési határidőn belül jelentette-e be a követelését a felszámolónak; ha igen, azt határidőben érkezettként, ellenkező esetben pedig elkésetten előterjesztettként kell nyilvántartásba venni, mégpedig - a fent kifejtettek szerint - mint a Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének b) pontjába tartozó, a törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába sorolt felszámolási költséget.
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú eljárásban felmerült, a módosított 1990. évi XCIII. törvény 47. §-ának (3) bekezdésében írt mértékű fellebbezési eljárási illetékből álló eljárási költséget a Pp. 252. §-ának (4) bekezdésére tekintettel csupán megállapította, annak viselése kérdésében az elsőfokú bíróság határoz.
(Legf. Bír. Fpk.VIII.33.243/1996. sz.)

Bírósági jogesetek

ÍH 2014.40 A ZÁLOGTÁRGY MEGŐRZÉSÉNEK ÉS ÁLLAGMEGÓVÁSÁNAK KÖLTSÉGEI - FELSZÁMOLÁSI VAGYON MEGÓVÁSA ÉS A ZÁLOGTÁRGY ÁLLAGMEGÓVÁSA KÖZTI KÜLÖNBSÉG - ÁLLAGMEGÓVÁS FOGALMA INGATLANNÁL A felszámolási költségek közötti vagyon megóvásával kapcsolatos költségek köre szélesebb, mint a zálogtárgy állagmegóvásával, megőrzésével kapcsolatos költségeké. A felszámolási vagyon létével összefüggő közterhek, adók, mint felszámolási költségek esetenként a vagyon megóvásához kapcsolódó költségek tágabb kategóriájába beletartozhatnak, de

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.