adozona.hu
ÍH 2014.40
ÍH 2014.40
A ZÁLOGTÁRGY MEGŐRZÉSÉNEK ÉS ÁLLAGMEGÓVÁSÁNAK KÖLTSÉGEI - FELSZÁMOLÁSI VAGYON MEGÓVÁSA ÉS A ZÁLOGTÁRGY ÁLLAGMEGÓVÁSA KÖZTI KÜLÖNBSÉG - ÁLLAGMEGÓVÁS FOGALMA INGATLANNÁL A felszámolási költségek közötti vagyon megóvásával kapcsolatos költségek köre szélesebb, mint a zálogtárgy állagmegóvásával, megőrzésével kapcsolatos költségeké. A felszámolási vagyon létével összefüggő közterhek, adók, mint felszámolási költségek esetenként a vagyon megóvásához kapcsolódó költségek tágabb kategóriájába beletartozhatnak, de
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság 6. sorszámú határozatának indokolása szerint a hitelező 2011. december 29-én nyújtotta be a kifogását a felszámoló azon intézkedésével szemben, amelyben a zálogjogával terhelt ingatlan értékesítési bevételéből levonandó költségként mutatta ki a felszámolási eljárás alatt felmerült építményadót. Kérte, hogy a bíróság semmisítse meg a felszámoló 2011. december 19-i elszámolását és a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján kötelezze őt arra, hogy haladéktalanul utalja át az építm...
ÍH 2014.40 A ZÁLOGTÁRGY MEGŐRZÉSÉNEK ÉS ÁLLAGMEGÓVÁSÁNAK KÖLTSÉGEI - FELSZÁMOLÁSI VAGYON MEGÓVÁSA ÉS A ZÁLOGTÁRGY ÁLLAGMEGÓVÁSA KÖZTI KÜLÖNBSÉG - ÁLLAGMEGÓVÁS FOGALMA INGATLANNÁL
A felszámolási költségek közötti vagyon megóvásával kapcsolatos költségek köre szélesebb, mint a zálogtárgy állagmegóvásával, megőrzésével kapcsolatos költségeké. A felszámolási vagyon létével összefüggő közterhek, adók, mint felszámolási költségek esetenként a vagyon megóvásához kapcsolódó költségek tágabb kategóriájába beletartozhatnak, de nem számíthatóak hozzá a zálogtárgy állagának megóvásával, megőrzésével felmerülő kiadások szűkebb köréhez [Cstv. 49/D. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság 6. sorszámú határozatának indokolása szerint a hitelező 2011. december 29-én nyújtotta be a kifogását a felszámoló azon intézkedésével szemben, amelyben a zálogjogával terhelt ingatlan értékesítési bevételéből levonandó költségként mutatta ki a felszámolási eljárás alatt felmerült építményadót. Kérte, hogy a bíróság semmisítse meg a felszámoló 2011. december 19-i elszámolását és a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján kötelezze őt arra, hogy haladéktalanul utalja át az építményadó jogcímén visszatartott 5 335 531 forintot a zálogjoggal biztosított követelés jogosultjának hitelezői igénye részbeni kielégítéseként.
Álláspontja szerint az építményadó ugyan felszámolási költségnek minősül, de semmiképpen nem minősül olyan, az adós vagyonának megóvásával, megőrzésével kapcsolatos költségnek, amely a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján az értékesítési bevételből előzetesen levonható lenne. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény bevezető rendelkezése, valamint a 8. § (1) bekezdése szerint a helyi adók adnak lehetőséget a települési önkormányzat számára a helyi adópolitika kialakítására, a rá vonatkozó rendelkezések a kötelezettség keletkezését az év első napjához kötik. A jogszabály szerint tehát az építményadó egy vagyoni típusú adó, és annak rendelkezései nem utalnak arra, hogy az az érintett építmény állagának megóvására szolgálna.
A felszámoló a kifogás elutasítását kérte. Álláspontja szerint a BH 1999.179. szám alatt közzétett eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az építményadó az adós vagyonának megóvását szolgáló költség, a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése pedig az értékesítési vételárból levonni rendeli a zálogtárgy állagmegóvásának költségét. Csatolta a Főváros kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal építményadó tárgyú levelét, melyben rögzítésre került az érintett ingatlanra kiszabott és felszámolás alatt esedékessé vált építményadó összege.
A kifogásoló hitelező érvelése szerint a felszámoló által hivatkozott eseti döntés - melyhez az eljáró bíróság nincs kötve - eltérő tényállású ügyben keletkezett, amikor még a Cstv. 49/D. § nem volt hatályban, ezért ennek a döntésnek a megállapításai ebben a jogvitában nem alkalmazhatóak. Az építményadó jogcímén felmerült követelést az eseti döntés alapján az ekkor hatályos 57. § (2) bekezdés b) pontja szerint kellett besorolni.
Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította. Határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy az adós elleni felszámolási eljárás kezdeményezésekor - 2009. augusztus 6-án - a hatályos 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49/D. § (1) bekezdése úgy rendelkezett: "ha a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett, a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból kizárólag a zálogtárgy megőrzésének - ide értve állaga megóvásának - értékesítésének költségeit, valamint a külön jogszabályban meghatározott felszámolói díjat vonhatja le, és a fennmaradó összeget - a zálogtárgy értékesítését követően haladéktalanul az értékesített zálogtárgyat terhelő zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére köteles fordítani - több jogosult esetén a Ptk. 256. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrend figyelembevételével".
Kifejtette, hogy a jelen eljárásban azt kellett eldönteni: a felszámolási eljárás alatt keletkezett és a zálogjoggal terhelt ingatlant érintő építményadó a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében felsorolt, levonásba helyezhető felszámolási költségek közé tartozik-e. Álláspontja szerint "a kialakult bírói gyakorlat" az építményadót az adós vagyonának megóvását szolgáló költségnek minősíti. Véleménye szerint az építményadó, bár nem közvetlenül jelent állagmegóvást, mégis annak minősül, mivel a zálogtárgy "terhét" jelenti éppúgy, mint az állagmegőrzés, állagmegóvás, vagy értékesítés költsége. Ebből következően a felszámoló eljárását az értékesítési bevételből történő költségek elszámolása tárgyában jogszerűnek ítélte.
Az elsőfokú végzéssel szemben a hitelező terjesztett elő fellebbezést, melyben kérte a döntés megváltoztatását és a kifogásnak megfelelő határozat meghozatalát. Az elsőfokú eljárásban előadott érveit megismételve hangsúlyozta, hogy az építményadó vagyoni jellegű adó, nem kötődik az építmény állagához, illetőleg annak megóvásához. Megítélése szerint nincs olyan bírói gyakorlat, amely az elsőfokú bíróság álláspontját alátámasztaná, jogegységi döntés sem született hasonló tárgyú jogvitában. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem fejtette ki azt az álláspontját, hogy ha az építményadó nem közvetlenül jelent állagmegóvást, akkor mégis milyen okból minősül "ilyen típusú költségnek". Rámutatott arra, hogy a zálogtárgy értékesítése során befolyt bevétel terhére nem lehet a vagyontárgy létezésével bármilyen módon összefüggésbe hozható valamennyi költséget levonni, kizárólag az értékesítési és állagmegóvási költségek elszámolását teszi lehetővé a törvény. Az értékesítés költségei körébe a nyilvános értékesítés előkészítésével, lebonyolításával közvetlenül összefüggésben felmerült kiadások tartoznak, ebből következően az állagmegóvással kapcsolatosan is csak a szorosan ezt a célt szolgáló intézkedések költségei vehetők figyelembe. A Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében rögzített szabályt nem lehet kiterjesztően értelmezni, ezért az elsőfokú bíróság jogi álláspontja téves, meghozott döntése jogszabálysértő.
A felszámoló a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Hangsúlyozta, hogy a felszámoló jogszerűen vonta le az adós szervezettől a felszámolási vagyonba tartozó ingatlan értékesítési vételárából a felszámolási eljárás alatt esedékes építményadó 5 335 531 forint összegét a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésére és a BH 1999.179. számú eseti döntésre hivatkozással. Utalt arra, hogy a hivatkozott eseti döntés egyértelműen kimondja, az építményadó az adós vagyonának megóvását szolgáló költség. Az elsőfokú bíróság tehát nem kiterjesztően értelmezte a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésének rendelkezését, hanem a hivatkozott eseti döntés alapján minősítette az építményadót vagyonmegóvási költségnek.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontját az építményadó minősítésével kapcsolatban a Fővárosi Ítélőtábla nem osztotta.
A jelen eljárásban irányadó, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49/D. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint: Ha a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett, a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból kizárólag a zálogtárgy megőrzésének - ide értve állaga megóvásának - értékesítésének költségeit, valamint a külön jogszabályban meghatározott felszámolói díjat vonhatja le, és a fennmaradó összeget - a zálogtárgy értékesítését követően haladéktalanul az értékesített zálogtárgyat terhelő zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére köteles fordítani - több jogosult esetén a Ptk. 256. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrend figyelembevételével".
A felszámoló által hivatkozott döntés olyan esetre vonatkozik, amikor még a 2006. évi VI. törvény 15. §-ával módosított Cstv. 49/D. §-ának rendelkezései nem voltak hatályban. Az eseti döntés összefoglalója szerint az építmény- és telekadó az adós vagyonának megóvását szolgáló költségnek minősül, ezért azt a felszámoló a csődeljárásról, felszámolási eljárásról és végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény 57. § (2) bekezdés b) pontjába köteles sorolni. A Legfelsőbb Bíróság ebben a jogvitában arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ilyen jogcímen érvényesített követelést a felszámolónak a Cstv. 57. § (2) bekezdés b) pontjába tartozó, a törvény 57. § (1) bekezdésének a) pontjába sorolt felszámolási költségként kell besorolnia. Az esetre alkalmazandó csődtörvény 1992. december 31-én hatályos szövege az 57. § (2) bekezdés b) pontjában azt rögzítette: felszámolási költségnek minősül "a felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet gazdasági tevékenységének ésszerű befejezésével, továbbá vagyonának megóvásával, megőrzésével kapcsolatos költségek (ez a költség a felszámolás alatti bármely vagyonelemre vonatkoztatható), ideértve a gazdálkodó szervezetnek azokat a hiteltartozásait, valamint adó- és járulékfizetési, kártérítési kötelezettségeit, amelyek a felszámolási eljárás kezdete utáni gazdasági tevékenységéből kifolyólag keletkeztek, kivéve a nyereségből fizetendő adókat"
A jelen eljárásban alkalmazandó, a 2006. évi VI. törvény 15. §-ával módosított Cstv. 49/D. § (1) bekezdése rendelkezéséből következik, hogy a 2007. január 1. napját követő felszámolási eljárásokban a zálogtárgy értékesítéséből befolyt teljes vételárral szemben elszámolhatók - egyebek mellett - a zálogtárgy megőrzésének és állagmegóvásának a költségei is (ez csak az érintett vagyontárgyra vonatkozik). A Cstv. 48. § (3) bekezdése értelmében a felszámoló a felszámolási eljárás alatt köteles gondoskodni az adós vagyonának megóvásáról, megőrzéséről. A felszámolónak tehát jogszabályi kötelezettsége a felszámolási eljárás megindításakor, illetve a felszámoló kijelölésekor átvett adósi vagyon megőrzése, őrzése és állagmegóvása. Az ingatlan állagának megóvása valójában az állagának változatlan állapotban tartásával közvetlenül összefüggő intézkedéseket, illetőleg ezek költségeit jelenti. A jogalkotó nem határozza meg a zálogtárgy állagmegóvása költségeinek tételes mibenlétét. Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) 1. számú melléklete szerint az állagmegóvás (karbantartás) a meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség kármegelőzése, kárelhárítása érdekében végzett, az eredeti állagának visszaállítását szolgáló építési, szerelési munka. E fogalom-meghatározásból kiindulva az állagmegóvás meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség kármegelőzése, kárelhárítás érdekében végzett, az eredeti állagának visszaállítását szolgáló építési tevékenység. Egy munka tehát akkor állagmegóvó jellegű, ha két kritériumnak felel meg, egyrészt a munka céljának kármegelőzési, kár elhárítási, azaz az eredeti állagának visszaállítását szolgáló jellegűnek kell lennie, másrészt a munka jellegének építési és szerelési munkának kell minősülnie. Ebből következően nyilvánvalóan nem minősíthető az önkormányzatnak járó építményadó, mint vagyoni jellegű adófizetési kötelezettség, állagmegóvási intézkedésnek, illetőleg ezzel kapcsolatban felmerülő költségnek.
A jogszabályi rendelkezések tükrében az a következtetés vonható le, hogy Cstv. 57. § (2) bekezdés b) pontjában szabályozott felszámolási költségek közötti vagyon megóvásával kapcsolatos költségek köre szélesebb, mint a zálogtárgy állagmegóvásával, megőrzésével kapcsolatos költségek köre. A felszámolási vagyon létével kapcsolatos közterhek, adók tehát mint felszámolási költségek esetenként a vagyon megóvásával kapcsolatos költségek szélesebb kategóriájába beletartozhatnak, de nem tartoznak a zálogtárgy állagának megóvásával, megőrzésével kapcsolatos kiadások szűkebb körébe.
A fentiek alapján a felszámoló tévesen minősítette a felszámolás kezdő időpontját követően keletkezett építményadó fizetési kötelezettséget olyan költségnek, amely a Cstv. 49/D. §-a szerint levonásba helyezhető a zálogtárgy értékesítési bevételéből. Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 253. § (2) bekezdése értelmében megváltoztatta, és a felszámolót a Cstv. 51. § (1) bekezdése értelmében az elszámolásának módosítására szólította fel azzal, hogy az építményadó fizetési kötelezettség összegszerűségét a bevételből levonandó költségekből mellőzze, és az értékesítési bevételt ennek megfelelően fizesse ki a zálogjoggal biztosított hitelezői igény jogosultjának részére.
(Fővárosi Ítélőtábla 11.Fpkf.44.621/2012/2.)