adozona.hu
BH 1999.2.87
BH 1999.2.87
A keresőképtelenséget okozó betegség tartamára is megilleti a munkavállalót szabadság. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a táppénzes betegállomány ideje alatt a szabadság kötelezően kiadható, hanem azt, hogy a munkaviszony e címen történő szünetelése időtartamát a szabadság mértékének megállapításakor figyelembe kell venni [Mt. 130. § (2) bek. a) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1980 óta állt szállításvezetőként az alperes jogelődjével, majd 1991. január 1-je óta az alperessel munkaviszonyban.
Az alperes 1995. április 6-án rendelkezett a felperes évi rendes szabadsága felének, 15 napnak 1995. április 10. és május 2. között történő kiadásáról. A felperes 1995. április 13-án táppénzes betegállományba került, ami 1995. augusztus 30-ig tartott. A betegállományba vételéről a felperes az alperest másnap értesítette, majd az első táppénzes orvosi igazolását ápri...
BH 1999.2.87 A keresőképtelenséget okozó betegség tartamára is megilleti a munkavállalót szabadság. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a táppénzes betegállomány ideje alatt a szabadság kötelezően kiadható, hanem azt, hogy a munkaviszony e címen történő szünetelése időtartamát a szabadság mértékének megállapításakor figyelembe kell venni [Mt. 130. § (2) bek. a) pont].
A felperes 1980 óta állt szállításvezetőként az alperes jogelődjével, majd 1991. január 1-je óta az alperessel munkaviszonyban.Az alperes 1995. április 6-án rendelkezett a felperes évi rendes szabadsága felének, 15 napnak 1995. április 10. és május 2. között történő kiadásáról. A felperes 1995. április 13-án táppénzes betegállományba került, ami 1995. augusztus 30-ig tartott. A betegállományba vételéről a felperes az alperest másnap értesítette, majd az első táppénzes orvosi igazolását április 28-án az alperes munkaügyi osztályán leadta. A felperes bérkartonja alapján szerzett tudomást arról, hogy a keresőképtelensége ellenére a kiadott és megkezdett szabadságát elszámolták, és csak az azt követő időszakban biztosította az alperes először az 1995. évre még járó 7 nap betegszabadságát, majd folyósították a táppénzét a betegállománya végéig.
A felperes az eredménytelen egyeztetés után benyújtott keresetében az alperes jogellenes magatartása következtében elvesztett 13 nap szabadságának kiadására kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy a szabadságát önhibáján kívül volt kénytelen megszakítani.
Az alperes a kereset elutasítását az 1975. évi II. törvény 20. §-ára utalva kérte, amely szerint a keresőképtelenségnek arra az időtartamára, amelyre a biztosított a teljes keresetét megkapja, nem jár táppénz.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetének helyt adva, kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül rendelkezzen a felperest megillető 1995. évi 13 nap szabadság kiadásáról. Kötelezte az alperest perköltség és illeték megfizetésére is. Az ítélet indokolása szerint ha a munkavállaló a szabadsága alatt táppénzes betegállományba kerül, az igénybe nem vet szabadságnapokat a munkáltatónak külön kell kiadnia. Ha a dolgozó a keresőképtelenség tartamára kéri a szabadság kiadását, nem táppénzben, hanem a szabadság idejére járó átlagkeresetben részesül.
Az ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt az alperes fellebbezett. Álláspontja szerint az Mt.-nek nincs olyan rendelkezése, amely szerint a betegség miatt a megkezdett szabadság félbeszakadna, és a felgyógyulás után újra járna a már kiadott szabadság.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének oly módon történő helybenhagyására irányult, hogy miután a felperes munkaviszonya az alperesnél időközben megszűnt, a bíróság az Mt. 136. §-ának (1) bekezdése alapján a szabadság pénzbeni megváltására kötelezze az alperest.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 14.980 forintot és annak 1995. június 1-jétől a kifizetés napjáig esedékes 20%-os kamatát. Az alperest perköltségben és illetékben is marasztalta. Megállapította, hogy az elsőfokú ítélet tényállása és az arra alapított érdemi döntése helytálló. Kiemelte, hogy bár a szabadság alatt történt táppénzes betegállományba kerülés esetén követendő eljárást a törvény nem szabályozza, a kialakult bírói gyakorlat szerint az igazoltan keresőképtelen állapotban töltött munkanapok nem terhelik a munkavállaló szabadságát.
Utalt az Mt. 134. §-a (3) bekezdésének és 136. §-a (1) bekezdésének rendelkezésére, aminek alapján az igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltásának van helye. Tekintettel arra, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél megszűnt, a másodfokú bíróság a szabadság pénzbeni megváltásáról rendelkezett. Ennek során azt vette alapul, hogy az alperes a szabadság idejére átlagkeresetet folyósított táppénz helyett. Megállapította, hogy amíg a szabadságmegváltás munkanapokra, a táppénz naptári napokra jár, az alperes fizetési kötelezettsége 19 napi táppénzösszeg erejéig áll fenn. A felperest szabadságmegváltás címén ezért az 1 napi 788,43 forint összegű táppénzének 19 napra jutó szorzata, és az Mt. 159. §-a alapján annak az igénybejelentéstől esedékes kamata illeti meg.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset teljes egészében történő elutasítása iránt. Kérte a felperes perköltségben és felülvizsgálati eljárási költségben marasztalását. Álláspontja szerint jogszabály rendelkezése hiányában nincs lehetőség a kiadott és megkezdett szabadság megszakítására és újrabiztosítására a munkavállaló közbejött betegállománya miatt. A szabadság megszakítását az Mt. 134. §-ának (5) bekezdése csak a munkáltató részére biztosítja. A másodfokú ítéletben hivatkozott bírói gyakorlat nem pótolja a törvény hiányát. Törvénysértő a kamatról való rendelkezés is, mert a felperes a szabadságmegváltásra irányuló igényét csak 1996. október 9-én, késedelmikamat-követelés nélkül terjesztette elő. Ennek kapcsán az ítélet sérti a Pp. 215. §-át.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Mindkét fokon eljárt bíróság jogi álláspontja helytálló abban a tekintetben, hogy konkrét szabályozás hiányában is megilleti a munkavállalót a már megkezdett szabadságnak a táppénzes betegállomány miatt történő megszakítása és az így fennmaradt szabadságnapok utólagos igénybevétele, illetve megváltása. Következik ez a szabadság rendeltetéséből és az Mt. 4. §-ában szabályozott, a rendeltetésnek megfelelő joggyakorlás kötelezettségéből. A szabadság célja - amint arra a másodfokú bíróság is rámutatott - a munkaerő regenerálásának biztosítása. A táppénzes betegállományra a munkavállaló keresőképtelen betegsége miatt kerül sor, amikor a munkavállaló munkavégzésre nem képes. A szabadság egyébként a munkában töltött idő után jár. Azt, hogy kivételesen, a munkaviszony szünetelésének időtartamára mely esetekben jár szabadság, az Mt. a 130. §-ának (2) bekezdése tételesen sorolja fel. Tévesen hivatkozik az alperes e bekezdés a) pontjára, amely szerint keresőképtelenséget okozó betegség tartamára is jár szabadság. E jogszabály helytálló értelmezése ugyanis nem azt jelenti, hogy a táppénzes betegállomány ideje alatt a szabadság kötelezően kiadható, hanem azt, hogy az ilyen szünetelés időtartamát a szabadság mértékének megállapításakor is figyelembe kell venni. A szünetelés ideje tehát ebből a szempontból a munkaviszonyban töltött időnek minősül.
Az alperes ilyen körülmények között nem tett eleget a rendeltetésnek megfelelő joggyakorlás követelményének, mert a szabadságát a céljának megfelelően kihasználni nem tudó, beteg felperest a betegállománya bejelentése és igazolása ellenére úgy kezelte, mint aki a szabadságát tölti.
Az elsőfokú ítélet ezért jogszerűen rendelte el a szabadság kiadását, amelyre azonban a felperesnek átlagkereset már nem járt volna.
Jogszabályt sértő azonban a másodfokú ítélet. Annak indokolásából kitűnik, hogy az alperest szabadságmegváltás címén ténylegesen 19 naptári napra járó táppénz megfizetésére kötelezte a bíróság. A felperes kiadott 15 nap szabadságát az alperes átlagkeresettel elszámolta, ezt követően került sor a felperes 7 nap betegszabadságának kifizetésére, majd folyamatosan táppénzben részesült. Ezért nem lehet a munkáltató fizetési kötelezettségének körébe tartozó a szabadságmegváltásra és a betegszabadságra irányuló anyagi igénye. Lényegében csak a táppénzes időszaka rövidült meg, és ezért kevesebb táppénzben részesült. A táppénzre irányuló igény azonban nem lehet tárgya a munkaügyi pernek. A felperes munkaügyi jogvitát kezdeményezett, ennek megfelelően a szabadság kiadása, majd pénzbeni megváltása iránt terjesztette elő a keresetét, kamat iránti igényt nem terjesztett elő. Ezért az ítélet sérti a Pp. 215. §-át is. Miután a keresete az előzőekben kifejtettek szerint alaptalan, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hozta meg az ítéletét. A Pp. 78. §-a alapján kötelezte a felperest az alperes első- és másodfokú perköltségének és a felülvizsgálati eljárási költségének megfizetésére.
A felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján az állam viseli.
További felülvizsgálatot a Pp. 271. §-ának (2) bekezdése zárja ki. (Legf. Bír. Mfv.II.10.648/1997. sz.)