adozona.hu
BH 1998.12.612
BH 1998.12.612
I. Az új Munka Törvénykönyve - a korábbi szabályozástól eltérően - a foglalkozási megbetegedések mellett az egyéb megbetegedések miatt keletkezett kárra is kiterjesztette a munkáltató objektív felelősségét, ha az a munkavállaló munkaviszonyával összefüggésben keletkezett [Mt. 174. § (1) bek.]. II. A törvény megszorítás nélkül rendelkezik a nem vagyoni kár megtérítéséről [Mt. 177. § (2) bek., 34/1992. (VI. 1.) AB hat.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes gondozónőként dolgozott az alperes iskolájában. Az alperes a csökkent (50%-os) munkaképessége miatt 1996. május 28. napjával megszüntette a közalkalmazotti jogviszonyát. A felperes nem kezdeményezett emiatt jogorvoslati eljárást.
A munkaügyi bírósághoz 1996. július 22-én benyújtott keresetében kérte egyrészt, hogy a bíróság kötelezze az alperest az alsó közalkalmazotti osztály "A" fizetési osztályából a közép közalkalmazotti osztály "B" fizetési osztályába történő átsorolására, má...
BH 1998.12.612 I. Az új Munka Törvénykönyve - a korábbi szabályozástól eltérően - a foglalkozási megbetegedések mellett az egyéb megbetegedések miatt keletkezett kárra is kiterjesztette a munkáltató objektív felelősségét, ha az a munkavállaló munkaviszonyával összefüggésben keletkezett [Mt. 174. § (1) bek.].
II. A törvény megszorítás nélkül rendelkezik a nem vagyoni kár megtérítéséről [Mt. 177. § (2) bek., 34/1992. (VI. 1.) AB hat.].
A felperes gondozónőként dolgozott az alperes iskolájában. Az alperes a csökkent (50%-os) munkaképessége miatt 1996. május 28. napjával megszüntette a közalkalmazotti jogviszonyát. A felperes nem kezdeményezett emiatt jogorvoslati eljárást.A munkaügyi bírósághoz 1996. július 22-én benyújtott keresetében kérte egyrészt, hogy a bíróság kötelezze az alperest az alsó közalkalmazotti osztály "A" fizetési osztályából a közép közalkalmazotti osztály "B" fizetési osztályába történő átsorolására, másrészt az alperes által okozott munkaképesség-csökkenése miatt, a Ptk. 359. §-ának (1) bekezdése alapján 150 000,-Ft nem vagyoni kár megfizetésére.
A munkaügyi bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy 1994. december 7. napjától kezdődően az alsó közalkalmazotti osztály "A" fizetési osztályából a közép közalkalmazotti osztály "B1" fizetési osztályába sorolja be a felperest. Az ezt meghaladó keresetét elutasította. A besorolással kapcsolatos kereseti kérelmet a bíróság megalapozottnak találta. A nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló igényt - mint alaptalant - elutasította. Az ehhez fűzött indokolásában megállapította, hogy az alperes a felperes ellen 1995. március 28-án, majd 1995. március 30-án újabb fegyelmi eljárást indított, amelyek eredményeképpen a felperest 1995. április 4-én megrovás, április 24-én pedig elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta.
A felperes a megrovás fegyelmi büntetést tudomásul vette, az elbocsátással kapcsolatban pert indított a munkaügyi bíróságnál.
A megyei bíróság az ítéletével az elbocsátás fegyelmi büntetést mérsékelte.
Ennek figyelembevételével a munkaügyi bíróság indokolásában kifejtette, hogy a munkáltató nem jogellenesen folytatta le a fegyelmi eljárást, és szabta ki a fegyelmi büntetést, hanem a felperes által elkövetett fegyelmi vétségek alapján. A másodfokú bíróság csupán enyhítette a fegyelmi büntetést, ezért a fegyelmi büntetés kiszabása nem volt jogellenes. A felperes kárigényét alaptalannak találta azért is, mert megállapítása szerint már a fegyelmi eljárás megindítása előtt táppénzes állományba került, a betegállományba vétele tehát nem a fegyelmi eljárások következménye volt.
Az ítélet elutasító rendelkezése ellen - annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása iránt - a felperes fellebbezett. Kifogásolta, hogy a munkaügyi bíróság az egészségi állapota vizsgálatát, az igazságügyi orvos szakértő kirendelésére tett bizonyítási indítványát mellőzte. Kifejtette a fegyelmi intézkedés jogellenességét alátámasztó indokait. Utalt arra, hogy az idegi problémái már 1995. februárjában megkezdődtek, és a kárigényét nem a hosszú betegállományára, hanem a munkaképessége csökkenésére alapozta.
A megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezését nem érintette, a fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. Kiemelte, hogy a kártérítési felelősség megállapításához a károkozó részéről jogellenes magatartás tanúsítása szükséges. Önmagában az a tény, hogy a bíróság a kiszabott fegyelmi büntetést enyhítette, nem minősül a munkáltató részéről jogellenes magatartásnak, ezért helytálló az elsőfokú ítélet.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a kártérítés kérdésében az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása iránt a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Lényegében a fellebbezésében kifejtett indokait adta elő.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint megalapozott.
A munkáltató kártérítési felelősségét szabályozó, a perben irányadó jogszabály az Mt. 174. §-a, valamint a nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó 177. §-ának (2) bekezdése.
Az 1992. július 1-jéig hatályos Mt. V. 83. §-a (2) bekezdésének rendelkezése szerint a baleseten és foglalkozási megbetegedésen kívüli egyéb megbetegedésért a munkáltató csak a vétkessége esetén tartozott felelősséggel. Az (5) bekezdés alapján a nem vagyoni kártérítésre csak abban az esetben volt lehetőség, ha a károkozás a dolgozó társadalmi életben való részvételét vagy egyébként az életét tartósan vagy súlyosan megnehezítette.
Az 1992. évi XXII. törvény azonban szigorította a munkáltató objektív felelősségét, amikor annak hatályát kiszélesítette a foglalkozási megbetegedések mellett az egyéb megbetegedések miatt keletkezett kárra is, ha az a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett. A munkáltató ez esetben is a vétkességére tekintet nélkül, objektív felelősséggel tartozik a munkavállalónak a munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért.
Az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatával történt részbeni megsemmisítése folytán pedig az Mt. 177. §-ának (2) bekezdése megszorítás nélkül rendelkezik a nem vagyoni kár megtérítéséről.
Jogszabályt sértett ezért a mindkét fokon eljárt bíróság ítélete, amikor az Mt. hatályos rendelkezését figyelmen kívül hagyva, az alperes kártérítési felelősségét - a jogszabályra hivatkozás nélküli indokolásból kitűnően - vétkességi alapon bírálta el.
Mindezek előrebocsátása után megállapítható, hogy a jogerős ítélet megalapozatlan. Sérti a Pp. 221. §-át azáltal, hogy a bíróság a felperes bizonyítási indítványáról nem döntött, és a bizonyítást ennek ellenére mellőzte. Az ezzel kapcsolatos indokait nem fejtette ki.
Az új eljárás során ezért az elsőfokú bíróságnak a következők figyelembevételével kell eljárnia:
1. A felperesnek kell bizonyítania, hogy a munkaviszonyával összefüggésben kár érte, tehát a munkáltató konkrét károkozó magatartását, a kárt és az ezek közötti okozati összefüggést.
2. A felelősség alól történő mentesülés érdekében a bizonyítás a munkáltatót terheli [Mt. 174. § (2) bek.].
3. A nem vagyoni kárként esetleg fizetendő kártérítésnek az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozására kell alkalmasnak lennie.
4. A bizonyítási eljárás során a felperes által megjelölendő házi- és egyéb kezelőorvosoktól be kell szerezni a felperes orvosi iratait, és orvos szakértő kirendelésével kell tisztázni a felperes egészségi állapotának és munkaképesség-csökkenése kialakulásának okát.
5. Pontosítani kell, hogy a felperes hányszor és mikor volt táppénzes betegállományban, ugyanis e kérdésben a személyes nyilatkozata és az ítélet megállapítása ellentmondó.
6. Az ítéletet a Pp. 221. §-a szerint kell - a döntés alapjául szolgáló jogszabályokat is megjelölve - megindokolni.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének a nem vagyoni kártérítés tárgyában hozott rendelkezését - a munkaügyi bíróság ítéletének e részére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Mfv.II.10.716/1997. sz.)