adozona.hu
BH 1998.10.511
BH 1998.10.511
A vállalkozásként folytatott autóvezető-képzés nem közoktatási alapfeladat. Az iskola vezetőjének mint közalkalmazottnak a besorolása és nem vitatott rendkívüli lemondásának jogkövetkezményei [1993. évi LXXIX tv. 121. § (1) bek. 30. pont, 1992. évi XXXIII. tv. 33. § (2) bek. a) pont, 37. § (3) bek., (5) bek. a) pont, 138/1992. (X. 8.) Korm. r. mell.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A peres felek között folyamatban lévő perben, amelyet a felperes kártérítés megfizetése iránt indított, az alperes a viszontkeresetében illetménykülönbözet és - a rendkívüli lemondása folytán - végkielégítés megfizetését kérte.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével a megyei bíróság jogerős ítéletét abban a részében, amellyel a munkaügyi bíróság ítéletét az alperes viszontkeresetét elutasító részében helybenhagyta, a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi...
BH 1998.10.511 A vállalkozásként folytatott autóvezető-képzés nem közoktatási alapfeladat. Az iskola vezetőjének mint közalkalmazottnak a besorolása és nem vitatott rendkívüli lemondásának jogkövetkezményei [1993. évi LXXIX tv. 121. § (1) bek. 30. pont, 1992. évi XXXIII. tv. 33. § (2) bek. a) pont, 37. § (3) bek., (5) bek. a) pont, 138/1992. (X. 8.) Korm. r. mell.].
A peres felek között folyamatban lévő perben, amelyet a felperes kártérítés megfizetése iránt indított, az alperes a viszontkeresetében illetménykülönbözet és - a rendkívüli lemondása folytán - végkielégítés megfizetését kérte.A Legfelsőbb Bíróság végzésével a megyei bíróság jogerős ítéletét abban a részében, amellyel a munkaügyi bíróság ítéletét az alperes viszontkeresetét elutasító részében helybenhagyta, a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban az alperes a viszontkeresetét módosítva 1994. január 1. napjától illetménykülönbözet, valamint a rendkívüli lemondása folytán 295 773 Ft felmentési időre járó illetmény és végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni a felperest.
A munkaügyi bíróság az ítéletével megállapította, hogy az alperes közalkalmazotti jogviszonya rendkívüli lemondás folytán 1994. június 4. napján szűnt meg. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 63 144 Ft felmentési időre járó illetményt és 118 400 Ft végkielégítést, ezt meghaladóan elutasította az alperes viszontkeresetét. A munkaügyi bíróság szerint az alperest 1994. január hó 1. napjával a, D" fizetési osztály 3. fizetési fokozata alapján kellett volna besorolni, az alapilletménye tehát 21 600 Ft lett volna. Az alperes a felperes járművezető iskoláját vezette, ennek megfelelően, mint tagintézmény-vezető, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. §-ának (1) bekezdése szerint vezető beosztásúként havi 8000 Ft pótlékra voltjogosult. Az alperes közalkalmazotti jogviszonya az 1994. március 4-i rendkívüli lemondása folytán a három hónapos felmentési idő elteltével szűnt meg. A felperes egyhavi átlagkeresetet fizetett, ezért az alperes a felmentési időre még kéthavi illetményre jogosult, valamint a Kjt. 37. §-a (5) bekezdésének c) pontja alapján járó kéthavi végkielégítés kétszeresére. Az alperesnek járó illetményt és végkielégítést havi 29 600 Ft illetmény alapján számította a munkaügyi bíróság.
Az ítélet ellen mind a felperes, mind az alperes fellebbezett, az alperes a viszontkeresetét fel is emelte.
A megyei bíróság az ítéletével részben megváltoztatta a munkaügyi bíróság ítéletét, és a felmentési időre járó illetmény összegét 75 200 Ft-ra, a végkielégítését 300 800 Ft-ra felemelte. A megyei bíróság szerint az alperes a rendkívüli lemondás jogkövetkezményeivel kapcsolatos igényét határidőben, az általános elévülési időn belül érvényesítette. A munkaügyi bíróság tévesen számította az alperes vezetői pótlékát, mert az az A. 1. illetmény kétszerese, vagyis 16 000 Ft, ezért a marasztalás összegét felemelte.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az alperes viszontkeresetének elutasítása iránt a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Előadta: az új eljárásban a bíróságoknak vizsgálniuk kellett volna, hogy az alperes rendkívüli lemondása megfelel-e a Kjt. 29. §-ában foglaltaknak. Az alperes a téves besorolás miatt szüntette meg azonnali hatállyal a jogviszonyát. Ez a sérelem 1994. január 1. napján érte, ettől számítva hat hónap eltelt, amikor viszontkeresettel érvényesítette az igényét. A kérelmező szerint a jogerős ítélet az összegszerűség tekintetében is téves, mert az alperes 1994. március 4. napján elismerte, hogy semmilyen követelése nincs a felperessel szemben. Az alperes nem volt vezető, emiatt vezetői pótlékra nem jogosult. Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem részben és a következők szerint alapos.
Az alperes 1994. március 4. napján azonnali hatállyal megszüntette a felperessel létesített munkaviszonyát, mert a munkájáért nem kapott kellő elismerést, megbecsülést, valamint a tevékenysége "anyagi vonzatában" nem tudtak megállapodni. A felperes igazgatója ezt rendkívüli felmondásnak tekintette, elfogadta, és az alperes részére egyhavi felmentési időre átlagkeresetet állapított meg.
A Legfelsőbb Bíróság a már hivatkozott ítéletében megállapította, hogy a felek tévesen tekintették a jogviszonyukat munkaviszonynak, mert az valójában közalkalmazotti jogviszony volt. Ennek megfelelően az alperes rendkívüli felmondását rendkívüli lemondásnak kell tekinteni. Ez azonban nem változtat azon, hogy a felperes elfogadta a jogviszony azonnali hatályú megszüntetését, annak jogalapját nem vitatta. Ebből következően, mivel a felek között a jogviszony megszüntetésének jogszerűségét illetően nem volt vita, az alperes a rendkívüli lemondásnak a jogszabályban meghatározott jogkövetkezményeit anélkül követelhette a viszontkeresetében, hogy bizonyítania kellett volna annak jogalapját, illetőleg a határidő megtartását. Az alperes az elévülési időn belül érvényesíthette a jogszerű rendkívüli lemondásból eredő igényét. A felperes a rendkívüli lemondásnak tekintendő azonnali hatályú megszüntetését elfogadta, erről az alperest még aznap írásban tájékoztatta, ezért nem kellett a perben annak jogszerűségét, hanem csak az alkalmazandó jogkövetkezmények mértékét vizsgálni. A felperes válaszának átvétele nem tekinthető jogról való lemondásnak, az alperes nyilatkozata ekként nem értékelhető.
A Kjt. korábban hatályban volt rendelkezései szerint az alperesnek a rendkívüli lemondása folytán a felmentési időre és végkielégítésként átlagilletmény jár. Ebből a szempontból az eljárt bíróságoknak meg kellett állapítaniuk, hogy az alperesnek közalkalmazottként milyen összegű illetménye lett volna, ennek alapján mennyi az átlagilletménye, ami a Kjt. szerint a felmentési idejére, valamint végkielégítésként megilleti.
Az alperes nem pedagógusként működött a felperesnél, noha a szükséges végzettséggel rendelkezett. A munkaszerződés szerint az autóközlekedési iskola vezetője volt. Ennek megfelelően a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet melléklete szerint műszaki vezetőként kellett volna besorolni, ugyanis az ellátott tevékenysége ennek felelt meg. A műszaki vezetői besorolás mellett vezetői pótlékra nem jogosult, mert a felperes vállalkozásaként megalakított autóvezető-képző iskola nem tekinthető tanintézménynek.
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. §-a (1) bekezdésének 30. pontja szerint a székhelyen kívül működő intézményegység minősül tagintézménynek, az intézményegység pedig a közoktatási intézmény alapfeladatát látja el. A vállalkozásként folytatott vezetőképzés nem közoktatási alapfeladat, emellett nem is a felperes székhelyén kívül folyt.
Ezzel szemben az átlagilletmény számítása szempontjából irányadó 1993. évben az alperesnek fizetett túlmunkadíjat és jutalmat hozzá kell számítani az alperes átlagszámításkor érvényes illetményéhez. Az alperes összesen 115 050 Ft túlmunkadíjat és 22 200 Ft jutalmat kapott, a rendkívüli lemondásakor tehát az egyhavi átlagkeresete 33 737,5 Ft volt.
Az alperes hatvan nap felmentési ideje a közalkalmazotti jogviszonyban töltött ideje alapján a Kjt. 33. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint egy hónappal meghosszabbodik, de ebből nem vitásan egy hónapra illetményt kapott, ezért még kéthavi átlagilletmény, vagyis 67 475 Ft illeti meg.
Az eljárt bíróságok tévesen állapították meg az alperes végkielégítésének mértékét. A Kjt. 37. §-ának (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy a jogosultság megállapításánál milyen időtartamokat lehet, illetőleg nem lehet figyelembe venni. Ennek megfelelően az alperes végkielégítésre való jogosultsága szempontjából csak az 1992. október 7. napjától a felperesnél eltöltött időt lehet figyelembe venni, a korábbi, több mint 6 éves és 1990-ben megszűnt munkaviszonyát azonban nem. Erre tekintettel a Kjt. 37. §-a (5) bekezdésének a) pontja alapján az alperes végkielégítésének mértéke az egyhavi átlagkeresetének megfelelő összeg, amit a rendkívüli lemondásra tekintettel kétszeresen kell számítani.
Az előbbiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felperest marasztaló részében a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta.
Az alperes és a felperes pervesztességének, illetőleg pernyertességének aránya közel megegyező, ezért a Legfelsőbb Bíróság úgy rendelkezett, hogy mindegyik fél maga viseli a másodfokú és a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.604/1997. sz.)