adozona.hu
BH 1998.8.395
BH 1998.8.395
I. A vezérigazgató munkaviszonyának a felszámoló felmondása alapján történt megszűnése esetén a kiesett átlagkeresetre vonatkozó megtérítési igényét nem munkaügyi perben, hanem a felszámolási - nem peres - eljárásban kell elbírálni [1991. évi IL. tv. 38. § (3) bek., 49. § (1) bek.]. II. A felszámolót is megilleti a Munka Törvénykönyvében szabályozott rendkívüli felmondás lehetősége, ha a felszámolási eljárás lefolytatására az 1991. évi IL. tv. módosítása előtti szabályok szerint kerül sor [1991. évi IL. tv.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság 1992. március 19-én elrendelte az adós gazdálkodó szervezet felszámolását, 1992. április 22-én pedig - a korábbi intézkedést módosítva - kijelölte a felszámolót.
A hitelező 1991. február 28-a óta, mint gazdasági vezérigazgató-helyettes dolgozott az adósnál, majd - a felszámoló 1992. június 2-i keltű kinevezési okirata szerint - az 1992. május 7. és 1992. december 31. közötti határozott időtartamra megbízást kapott a vezérigazgatói teendők ellátására, az eredeti gazdasági ...
BH 1998.8.395 I. A vezérigazgató munkaviszonyának a felszámoló felmondása alapján történt megszűnése esetén a kiesett átlagkeresetre vonatkozó megtérítési igényét nem munkaügyi perben, hanem a felszámolási - nem peres - eljárásban kell elbírálni [1991. évi IL. tv. 38. § (3) bek., 49. § (1) bek.].
II. A felszámolót is megilleti a Munka Törvénykönyvében szabályozott rendkívüli felmondás lehetősége, ha a felszámolási eljárás lefolytatására az 1991. évi IL. tv. módosítása előtti szabályok szerint kerül sor [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 47. § (1) és (3) bek., 1993. évi LXXXI. tv-nyel módosított Cstv. 74. § (3) bek., 1992. évi XXII. tv. 96. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság 1992. március 19-én elrendelte az adós gazdálkodó szervezet felszámolását, 1992. április 22-én pedig - a korábbi intézkedést módosítva - kijelölte a felszámolót.A hitelező 1991. február 28-a óta, mint gazdasági vezérigazgató-helyettes dolgozott az adósnál, majd - a felszámoló 1992. június 2-i keltű kinevezési okirata szerint - az 1992. május 7. és 1992. december 31. közötti határozott időtartamra megbízást kapott a vezérigazgatói teendők ellátására, az eredeti gazdasági vezérigazgató-helyettesi munkaköre egyidejű megtartásával. Munkabére - az eredeti munkakörével együtt - havi 90.000 forintban került megállapításra. A kinevezési iratból kitűnően a részvénytársaság képviseletében csak a felszámoló szervezet járhat el, a hitelező a cég képviselete körében aláírásra csak a felszámolóval együtt jogosult, a hitelezőnek utalványozási joga, illetve pénzügyi kifizetésre, anyagi kötelezettségvállalásra vonatkozó jogosultsága is csak a felszámolóval együttesen van.
A felszámoló 1993. január 6-án közölte a hitelezővel, hogy vezérigazgatói megbízását nem hosszabbítja meg, egyben megbízta T. A. "felszámolóbiztost" az adós felszámolás alatti gazdasági-pénzügyi tevékenységének vizsgálatával, amelynek eredményeként a nevezett 1993. január 29-én kézírásos feljegyzést készített megállapításairól. A felszámoló e jelentés ismeretében 1993. február 1-jén rendkívüli felmondással megszüntette a hitelező munkaviszonyát. A rendkívüli felmondás indokolása megállapította, hogy a hitelező működésével kapcsolatban több panaszbejelentés is érkezett, mert munkaköri kötelezettségének nem megfelelően tett eleget. Annak ellenére, hogy írásban tájékoztatást kapott a határozott idejű vezérigazgatói megbízásának lejártáról, munkakörét nem adta át, a személygépkocsi használatát nem szüntette meg. A felszámoló megvizsgáltatta a K. Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Kft.) működését, ennek során megállapította, hogy a hitelező több ízben szándékosan, illetve súlyos gondatlansággal megszegte a kötelezettségeit, mely munkaviszonyának fenntartását lehetetlenné teszi. Ezen általános megállapításokon túlmenően a rendkívüli felmondás konkrét indokai az alábbiak:
A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet kintlévőségei drasztikusan növekedtek. Megbízott vezérigazgatóként nem tájékoztatta a felszámolót, és ez ellen a tendencia ellen a szükséges intézkedést a felszámoló nem tudta megtenni. A hitelező sorozatosan hitelt nyújtott a K. Kft. működtetéséhez, de a K. Kft. tevékenységéről a felszámolót egyáltalán nem tájékoztatta, ugyanakkor részt vett olyan taggyűlési határozatok meghozatalában, amelyek más, alapvető hitelezői érdekeket sértettek, s amelyekről a felszámolót nem értesítették. Felrótta a rendkívüli felmondás a hitelezőnek, hogy a felszámoló szervezet hozzájárulása nélkül a meglévő állományon felül további dolgozókat foglalkoztatott: az adós, valamint a K. Kft. nyilvántartása szervezetlen, rendszertelen volt, továbbá, hogy a hitelező a felszámoló előzetes beleegyezése és tudta nélkül külföldi érdeklődő részére adatokat szolgáltatott ki. Megállapította végül az indokolás, hogy az adós és a K. Kft. kapcsolatában a hitelezőt nem a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet, hanem saját érdekei vezérelték.
E munkáltatói-felszámolói intézkedés ellen az eredménytelen egyeztetés után a hitelező keresetet terjesztett elő az elsőfokú munkaügyi bírósághoz, mely per első tárgyalásán kiesett átlagkeresete megtérítését igényelte, a második tárgyaláson viszont csak a jogalapra vonatkozóan kért megállapítást azzal, hogy vagyoni igényét a felszámolási eljárást foganatosító bíróság előtt kívánja érvényesíteni.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, mert a rendkívüli felmondás indokait megalapozottnak tartotta. Fellebbezés folytán a másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a rendkívüli felmondás indokainak tételes bizonyítására kötelezte. Az újabb eljárás során az elsőfokú bíróság elrendelte az ügy áttételét a felszámolási eljárást lefolytató megyei bírósághoz.
Az elsőfokú bíróság a 12. sorszámú végzésével a felszámoló intézkedését megsemmisítette, és megállapította, hogy a kifogást tévő munkaviszonya 1993. február 1. napján rendes felmondás útján szűnt meg; kötelezte egyben a felszámolót, hogy fizesse meg a felmerült 12.383 forint szakértői díjat, valamint a hitelező jogi képviselőjének 70.000 forint eljárási költséget. A határozat indokolása szerint a lefolytatott bizonyítás alapján nem nyert igazolást, hogy a rendkívüli felmondásban homályosan feltüntetett felmondási okok valóban fennállottak. A kirendelt könyvszakértő részletesen vizsgálta a K. Kft. tevékenységével kapcsolatos körülményeket és megállapította, hogy e vonatkozásban a hitelező terhére semmiféle mulasztás nem róható. Ugyanakkor a felszámoló elfogultan intézkedett a hitelezővel szemben, amit az is bizonyít, hogy az üzem területéről is kitiltotta, holott gazdasági igazgatói munkakörét nem szüntette meg. Nem merült fel adat az eljárás során arra sem, hogy a K. Bank kérte volna a hitelező elmozdítását a vezérigazgatói munkaköréből, de az sem került bizonyításra, hogy a hitelező szolgálati titkot bocsátott volna külföldi személy rendelkezésére. Megállapította ugyanakkor az elsőfokú bíróság, hogy az 1991. évi IL. törvény módosítása utáni 74. §-ának (3) bekezdése a felszámoló vonatkozásában megtiltja a munkaszerződések rendkívüli felmondását, éppen az ilyen és az ehhez hasonló esetek elkerülése végett; így a rendkívüli felmondással kapcsolatos felszámolói intézkedés megalapozatlansága mellett jogszabálysértő is volt. A megyei bíróság egyébként röviddel a felszámoló intézkedése előtt felszólította a felszámolót a veszteséges működtetés leállítására, mivel pedig ennek természetes következménye lett volna a munkaviszonyok, ezen belül a hitelező munkaviszonyának megszüntetése is, az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a hitelező munkaviszonya a rendes felmondásra vonatkozó szabályok szerint szűnt meg. Minthogy ilyen módon a felszámolónak mindenféleképpen kötelessége lett volna a kifogást tevő munkaviszonyának megszüntetése, a hitelező kártérítési igényét a bíróság nem tudta elfogadni, és a felszámoló a rendes felmondásnak megfelelően köteles a bér és bérjellegű juttatások megfizetésére. Az elsőfokú ítélet a jogi képviselő költségét a kiterjedt írásbeli és aktív közreműködésre tekintettel állapította meg, egyben a felszámolót kötelezte a szakértői díj viselésére is.
A végzés ellen mind a hitelező, mind a felszámoló fellebbezést terjesztett elő.
A hitelező a fellebbezésében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, munkaviszonyának helyreállítását, valamint 2.600.000 forint elmaradt munkabér és járulékai, továbbá 500.000 forint nem vagyoni kártérítési igénye megtérítését igényelte. Helytállónak tartotta a fellebbezésében azt az elsőfokú bírósági intézkedést, amellyel a rendkívüli felmondást megsemmisítette. Tévesnek minősítette viszont a jogcím módosítását, mert a bíróság nem térhet át más munkaviszony-megszüntetési módozatra, hanem a jogellenes rendkívüli felmondás jogkövetkezményeit kell alkalmaznia az Mt. 100. §-a szerint. Előadta a hitelező, hogy 26 hónapig nem tudott elhelyezkedni, ennek következtében jelentkezik 2,6 millió forintos munkabér iránti igénye, ugyanakkor a felszámoló által ellene folytatott sajtóhadjáratra és elhelyezkedési nehézségekre tekintettel kíván további 500.000 forint nem vagyoni kártérítést igényelni.
A felszámoló az általa előterjesztett fellebbezésben kérte az elsőfokú végzés megváltoztatásával a kifogás elutasítását és rendkívüli felmondás hatályában való fenntartását, valamint a hitelező eljárási költségek megfizetésére kötelezését. A felszámoló szerint a kifogás elkésett, melyet korábbi beadványában már "részletezett". Az ügy érdemét illetően kifejtette, a rendkívüli felmondás pontos és valós felmondási okokat tartalmaz, ezek a lefolytatott bizonyítási eljárás során maradéktalanul igazolásra kerültek. Kifogásolta a felszámoló, hogy az elsőfokú bíróság a szakértői vélemény díjának a megfizetésére is őt kötelezte. Sérelmezte végül az elfogultság vádját, mert úgy vélte, hogy a hitelezőnek a gyárból történő kitiltása mindenben indokolt volt.
A fellebbezések annyiban alaposak, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozott döntés nem hozható az ügyben.
Az adós elleni felszámolási eljárás 1992. február 14-én előterjesztett kérelemre indult, erre tekintettel a jelen eljárásban az 1993. évi LXXXI. törvény 44. §-ának (2) bekezdése értelmében az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) módosítás előtti eredeti rendelkezései alkalmazandók. A Cstv. 49. §-ának (1) bekezdése értelmében a felszámolás kezdő időpontjától - a jogszabályok keretei között - a felszámoló gyakorolja a munkáltatói jogokat, és teljesíti a kötelezettségeket, a 38. § (3) bekezdése szerint pedig a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos követelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni.
E rendelkezések alapján a felszámoló hatáskörébe tartozott a hitelező - mint munkavállaló - alkalmazása, megbízása, illetve munkaviszonyának megszüntetése, téves volt ugyanakkor a hitelező részéről a munkaviszonya megszüntetését követően a kiesett átlagkeresete megtérítése iránti igényének a munkaügyi bíróság előtt történő érvényesítése. A hitelező követelése - tartalma alapján, ahogyan arra egyébként a megyei bíróság is helyesen utalt - nem a felszámoló intézkedése elleni kifogásnak minősül, ezért irreleváns, hogy a fél a kifogás előterjesztésére nyitva álló 8 napon belül terjesztette-e elő az igényét.
Ami ugyanakkor a megyei bíróság eljárását és végzését illeti, a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy e vonatkozásban is a Cstv. eredeti rendelkezései alkalmazandók, s így téves volt a felszámoló általi rendkívüli felmondás tilalmával kapcsolatos, a Cstv. módosított 47. §-ának (3) bekezdésére történő hivatkozás. E módosító rendelkezés egyébként - helyes értelmezése szerint - nem a Munka Törvénykönyvéről szóló - többször módosított - 1992. évi XXII. törvényben szabályozott rendkívüli felmondást, hanem csupán a munkaszerződéseknek a 47. § (1) bekezdése szerinti általános felmondásának jogosultságát korlátozza, vagyis a munkaviszonyok megszüntetésének a Munka Törvénykönyvén kívüli módját kívánta megakadályozni.
Téves volt tehát az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, amely szerint a munkaviszonynak a felszámoló részéről történő rendkívüli felmondásának tilalmát állapította meg, s a munkaviszony megszüntetését a rendes felmondásra vonatkozó szabályok szerint tekintette megszűntnek. Erre az eljárásra az sem adhat alapot, hogy a megyei bíróság röviddel előbb (1993. január 12-én) felhívta a felszámolót a veszteséges gazdálkodás megszüntetésére, melynek alapján a felszámolónak mindenképpen kötelessége lett volna a munkaviszony megszüntetése. Ilyen intézkedés feltételezése alapján nincs mód az egyértelmű munkáltatói intézkedés eltérő minősítésére, hanem a felszámoló-munkáltató ténylegesen kiadott rendkívüli felmondását kell elbírálni.
A felszámolási eljárásban is alkalmazandó 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 96. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkáltató a munkaviszonyt rendkívüli felmondással megszüntetheti, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. E jogszabályi feltételek fennforgásának vizsgálata során tehát elsősorban a rendkívüli felmondás indokait, azok valóságát és okszerűségét kell alapul venni. E körben az elsőfokú bíróság megállapítása szerint nem volt bizonyított, hogy a rendkívüli felmondásban homályosan feltüntetett felmondási okok fennállottak volna, a megyei bíróság azonban ezen indokokat csak érintette, de valójában - a rendkívüli felmondás tilalmával kapcsolatos téves jogi álláspontja következtében - tételesen nem is vizsgálta.
Kétségtelen, hogy a rendkívüli felmondás - az értékelhetetlen és figyelmen kívül hagyandó általánosságok mellett - számos konkrétumot is tartalmaz a hitelező mulasztásaival kapcsolatban. Így például: a hitelező a vezérigazgatói megbízás lejártára történő írásbeli figyelmeztetés ellenére munkakörét nem adta át; a szolgálati gépkocsi használatát nem szüntette meg; a felszámolót nem tájékozatta arról, hogy az adós cég kintlévőségei drasztikusan növekedtek, ugyancsak a felszámoló tájékoztatása nélkül - sorozatosan és jelentős mértékben - hitelt nyújtott a K. Kft. működtetéséhez stb.
Ezen felmondási okokhoz képest az elsőfokú bíróság végzésében alapul vett - a Cs. L. által készített - 1995. február 13-i keltű könyvszakértői vélemény a megbízás alapján azt vizsgálta, hogy a hitelező a K. Kft. működésével kapcsolatosan okozott-e és milyen összegű kárt. Ezen belül elsődlegesen foglalkozott a felszámolási eljárás megindulása előtti helyzettel, és végkövetkeztetése szerint a hátrányos gazdasági folyamatokban a hitelező szerepe és lehetőségei korlátozottak voltak. Ez a megállapítás egy gazdasági vezérigazgató-helyettes vonatkozásában eleve aggályos, különösen az iratok között elfekvő másik, a zárómérleg elleni kifogások vizsgálata végett készíttetett 1995. március 6-i keltű szakvélemény adatainak ismeretében, mely szerint az adós gazdálkodó szervezet az 1991. év folyamán - tehát a hitelező gazdasági vezérigazgató-helyettesi tevékenysége alatt - 4,4 millió forint veszteséget, a felszámolási mérleg pedig 1,2 milliárd forint ki nem elégíthető tartozást mutatott ki.
Hangsúlyozandó azonban, hogy a rendkívüli felmondás indokait nem ezek, hanem döntően a K. Kft-vel kapcsolatos kérdések képezik, mely vonatkozásban T. A. 1993. január 29-i kézírásos feljegyzése, valamint a munkaügyi bíróság által rögzített tanúvallomások tartalmaznak adatokat. Ezekből megállapíthatóan az adós gazdálkodó szervezet felszámolásának elhatározásával egyidejűleg megalapításra került a K. Kft., melyben a hitelező is 1/6 arányú tulajdonos lett. E szervezet lényegében a külső partnerek előtt ellehetetlenült adós helyett, de továbbra is az adós által gyártott termékeket értékesítette bérmunka konstrukcióban. Ennek keretében a K. Kft. 90 napos fizetési határidővel lett volna köteles az átvett termékek ellenértékét rendezni, de ez nem került betartásra, s a kft. tartozása meghaladta a 100.000.000 forintot, mely pénzösszeg hiányában az adós nem tudta rendezni költségvetési kötelezettségeit. Mindezekről a hitelező a felszámolót nem tájékoztatta, a pénzügyi problémákról a felszámoló csak a banki jelzések alapján értesült. A K. Kft. 1992. november 27-én úgy tartott közgyűlést, hogy arra az ugyancsak tag adós gazdálkodó szervezet felszámolója nem kapott meghívót, a taggyűlés eredményeként pedig a hitelező nettó 495.000 forint juttatásban részesült.
Mindezen körülményeket, ezen belül különösen a hitelező tényleges tevékenységét, a lényeges gazdasági eseményekről a felszámoló tájékoztatásának elmulasztását téves jogi álláspontjára tekintettel az elsőfokú bíróság lényegében nem vizsgálta, ezért döntése megalapozatlan. A lefolytatandó széles körű bizonyítás meghaladja a másodfokú eljárás kereteit, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, s az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Fpk.VIII.30 616/1996. sz.)