adozona.hu
BH 1998.7.357
BH 1998.7.357
A jogviszony jellegét nem az adott munkakör és a feladatok, hanem a munkáltató jellege határozza meg. Az önkormányzat - bár a működését és feladatainak ellátását költségvetésből biztosítja - nem költségvetési szerv. Az alkalmazásában állók nem közalkalmazottak vagy köztisztviselők, a jogviszonyuk a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaviszony [1992. évi XXIII. tv. 1. §, 1992. évi XXXIII. tv. 1. §, 1992. évi XXII. tv. 1. §, 87. §, 109. §, 156/1995. (XII. 26.) Korm. r.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az 1990. január 15-től háziorvos munkakörben alkalmazott felperes az önkormányzat által üzemeltetett rendelő vezetője volt. Ellene a polgármesteri hivatal 1993. május 13-án fegyelmi eljárást indított, és a fegyelmi tanács az 1993. május 28-án hozott határozatával elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta.
A felperes a keresetében vitatta a terhére rótt cselekmények elkövetését, kérte az alperes fizetési felhívásának hatálytalanítását, továbbá - a perek egyesítése után - a korábbi perben kért ...
BH 1998.7.357 A jogviszony jellegét nem az adott munkakör és a feladatok, hanem a munkáltató jellege határozza meg. Az önkormányzat - bár a működését és feladatainak ellátását költségvetésből biztosítja - nem költségvetési szerv. Az alkalmazásában állók nem közalkalmazottak vagy köztisztviselők, a jogviszonyuk a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaviszony [1992. évi XXIII. tv. 1. §, 1992. évi XXXIII. tv. 1. §, 1992. évi XXII. tv. 1. §, 87. §, 109. §, 156/1995. (XII. 26.) Korm. r.].
Az 1990. január 15-től háziorvos munkakörben alkalmazott felperes az önkormányzat által üzemeltetett rendelő vezetője volt. Ellene a polgármesteri hivatal 1993. május 13-án fegyelmi eljárást indított, és a fegyelmi tanács az 1993. május 28-án hozott határozatával elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta.A felperes a keresetében vitatta a terhére rótt cselekmények elkövetését, kérte az alperes fizetési felhívásának hatálytalanítását, továbbá - a perek egyesítése után - a korábbi perben kért anyagi jellegű igényei teljesítését.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a fegyelmi határozat tárgyában elutasította a felperes keresetét, hatályon kívül helyezte az alperes polgármesteri hivatal fizetési felhívását, és a telefonköltség és ügyleti díj tekintetében megszüntette az eljárást.
A megyei bíróság a részítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróságnak a fegyelmi határozattal kapcsolatos rendelkezését, a további kereseti kérelmek tekintetében hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra utasította.
A felperes a jogerős részítéletnek a fegyelmi határozattal kapcsolatos rendelkezése ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelynek alapján a Legfelsőbb Bíróság az ítéletével - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte a megyei bíróság részítéletét, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Kifejtette: az eljárt bíróságok nem tisztázták, hogy létrejött-e olyan jogi személyiséggel rendelkező egészségügyi intézmény, amely a felperes munkáltatója, és amely intézmény a per alperese lehet.
A munkaügyi bíróság a részítéletével - a felperes és az önkormányzat alperes közötti perben - a fegyelmi határozattal kapcsolatban elutasította a felperes keresetét, és azt a szolgálati lakásra vonatkozó rendelkezés kivételével hatályában fenntartotta. Kifejtette, hogy a költségvetési szervek alapítására és megszüntetésére vonatkozó 1992. évi XXXVIII. törvény 88. §-ának (3) bekezdése értelmében megvizsgálta: az önkormányzat alapító okirattal létrehozott-e önálló költségvetési szervet az egészségügyi ellátás céljából.
A perben az alperes csatolta a saját rendeletét mint alapító okiratot, amely létrehozta a háziorvosi rendelőt. A bíróság megkeresésére a Pénzügyminisztérium közölte, hogy az önkormányzat háziorvosi szolgálata nem szerepel a törzskönyvi nyilvántartásban, továbbá, hogy a 137/1993. (X. 12.) Korm. rendelet 37. §-a értelmében a törzskönyvi nyilvántartás vezetése a TÁKISZ-nál történik. A bíróság megkeresésére a TÁKISZ akként nyilatkozott, hogy a helységben az önkormányzat képviselő-testületét jegyezték be költségvetési szervként. Mindezekre tekintettel - és bírói felhívásra - a felperes a keresetét az önkormányzattal szemben tartotta fenn.
Minthogy a perben az önkormányzat akként nyilatkozott, hogy a költségvetésből tartotta fenn a háziorvosi rendelőt, abban a felperes közalkalmazotti feladatokat látott el, és nem kifogásolta az ilyen besorolását, a bíróság a jogvitát a közalkalmazottakra vonatkozó 1992. évi XXXIII. törvény alapján bírálta el. Megállapította, hogy a felperes az önkormányzatnál mint költségvetési szervnél, közalkalmazottként dolgozott.
A bíróság az alperes által a felperes terhére rótt fegyelmi vétségeket elkövetettnek találta, és ezért elutasította az elbocsátás ellen előterjesztett keresetét.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság az ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság részítéletét. A másodfokú bíróság alaptalannak találta a felperesnek arra alapított fellebbezését, hogy az alperessel köztisztviselői jogviszonyban állt. Az 1992. évi XXIII. törvény 1. §-ának (3) bekezdése a felperes háziorvosi feladatai, az általa végzett munka jellege kizárják a köztisztviselői minőségét.
Kifejtette továbbá, hogy a háziorvosi szolgálat minősítésénél az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és a 156/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet alapján kell eljárni. E rendelet a 7. § (1) bekezdésében a költségvetési szervek csoportosítása során teljes jogkörrel és részjogkörrel rendelkező költségvetési szervek, valamint "részjogkörű költségvetési egységek" között különböztet, ez utóbbi a 7. § (5) bekezdése szerint a költségvetési szervnek jogi személyiséggel nem rendelkező költségvetési egysége. Az önkormányzat háziorvosi rendelőszolgálata tehát részjogkörű költségvetési egység, amelynek keretében foglalkoztatottak a Kjt. 1. §-ának (1) bekezdése értelmében a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartoznak. Ezért helytállóan járt el a munkaügyi bíróság, amikor a jogvitát a Kjt. szabályai alapján bírálta el.
A megyei bíróság a felperes fegyelmi felelősségét, a vizsgálóbiztos által történt meghallgatásból kiindulva, a munkáltatói utasítás megtagadása, az ittas munkavégzés, a rendelés pontatlan megkezdése, valamint a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony bejelentésének elmaradása miatt állapította meg, és az elbocsátás büntetést e körben találta megalapozottnak.
A felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a munkaügyi bíróság részítélete és a megyei bíróság ítélete ellen, amelyben a másodfokú ítélet megváltoztatásával kérte a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését, mert állítása szerint a felek közötti jogviszony nem közalkalmazotti, hanem köztisztviselői jogviszony volt.
Másodlagosan kérte a fegyelmi büntetés megrovásra történő mérséklését, mert a fegyelmi vétsége csak abban állapítható meg, hogy egy alkalommal fél órát késett, és nem kért előzetesen engedélyt a munkaviszonyra irányuló egyéb jogviszony létesítésére. Hangsúlyozta, hogy az alperessel köztisztviselői jogviszonyban állt, minthogy az alperes nem hozott létre költségvetési szervet. Az alperes nem teljesítette az 1992. évi XXXVIII. törvény 87-92. §-aiban előírt, az alapításhoz szükséges feltételeket, a pénzügyminisztériumi nyilvántartásba vétel a költségvetési szerv megalakulására konstitutív hatályú, a bejegyzés a TÁKISZ-nál sem történt meg. A másodfokú bíróság által alkalmazott 156/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet 1996. január 1-jén lépett hatályba, a perben tehát nem lehet alkalmazni. A fegyelmi eljárásban munkáltatóként a költségvetési szervnek kellett volna eljárnia, ha az alperes ilyet létrehozott volna. A munkáltatója az önkormányzat volt, költségvetési szerv ugyanis a jogszabály feltételeinek hiányában nem jött létre. Ha a Legfelsőbb Bíróság mégis arra az álláspontra helyezkedne, hogy létrejött a költségvetési szerv, kinevezés hiányában nem ott került alkalmazásra. Álláspontja szerint köztisztviselő volt, ezért a lefolytatott fegyelmi eljárás nem felelt meg a köztisztviselőkre vonatkozó fegyelmi szabályoknak. A fegyelmi bizottság tagjai és a fegyelmi biztos is közalkalmazottak voltak.
Érdemben is törvénysértő a fegyelmi határozat és a bíróságok döntése, mert a bíróság köteles lett volna az egyik fegyelmi vétség megdöntése esetén a fegyelmi büntetést mérsékelni. A bíróságok által elfogadott fegyelmi vétségek megállapítása is törvénysértő, ugyanis gondatlan volt a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony bejelentése elmulasztásánál, a kirendelésre vonatkozó iratot ugyan nem vette át, de a kirendelést teljesítette. Valótlan, hogy ittas volt, mert a két szonda közül az egyik nem, a másik enyhén színeződött, és kérése ellenére nem rendeltek el véralkohol-vizsgálatot, a munkavégzéstől nem is tiltották el, mindezekre tekintettel az elbocsátás aránytalanul súlyos büntetés.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme az ítélet hatályban tartására irányult. Előadta: tévedett a felperes, amikor a felülvizsgálatát arra alapozta, hogy köztisztviselői jogviszonyban állt az alperessel. Helytállóan döntött a megyei bíróság, amikor nem állapította meg, hogy a felperes fizikai alkalmazott, hanem azt mondta ki, hogy közalkalmazott. Ezt igazolja a részjogkörű költségvetési egységnek a 156/1995. (XII. 26.) Korm. rendelettel történt elismerése és az, hogy az alperes a rendelőt a rendeletével 1993. január 29-én hozta létre, továbbá felügyelte a rendelőt, valamint a tb finanszírozási köréből átvett költségvetésből üzemeltette. A felperes kinevezési okmánya is azt igazolja, hogy közalkalmazott. A felperes a fegyelmi vétség tekintetében nem jelölt meg konkrét jogszabálysértést.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a korábbi végzésével azért helyezte hatályon kívül a munkaügyi bíróság és a megyei bíróság ítéleteit, mert az eljárt bíróságok nem vizsgálták, hogy az önkormányzat létrehozott-e olyan egészségügyi intézményt, amely a felperes munkáltatója; ugyanis csak ebben az esetben közalkalmazott, és ekkor vonatkozik rá az 1992. évi XXXIII. törvénynek a fegyelmi felelősségről rendelkező fejezete.
Az új eljárás során az elsőfokú bíróság arra a megállapításra jutott, hogy ilyen önálló költségvetési szerv nem jött létre. A felperes azonban az önkormányzatnál, mint költségvetési szervnél dolgozott, tehát közalkalmazott, és a fegyelmi ügyét az 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései alapján kell elbírálni.
A másodfokú bíróság e körben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, mert alaptalannak találta a felperes fellebbezését, amely szerint köztisztviselői jogviszonyban foglalkoztatták. A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a felperes az 1992. évi XXIII. törvény 1. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel miért nem lehet köztisztviselő. Ítéletében azonban hivatkozott a 156/1995. (XII. 26.) Korm. rendeletre, és abból arra következtetett, hogy a háziorvosi rendelő a jellegénél fogva részjogkörű költségvetési egység, és ezáltal a felperesre a Kjt. hatálya terjed ki.
Az adott tényállásra figyelemmel tévedtek a perben eljárt bíróságok, amikor azt állapították meg, hogy az önkormányzat alkalmazásában álló felperes közalkalmazott, és ezért a jogviszonyára az 1992. évi XXXIII. törvény vonatkozik. Az elsőfokú bíróság a megállapított tényállásból helytelen következtetésre jutott, tévedett azonban a másodfokú bíróság is, amikor a jogvita keletkezésének idején még hatályában nem lévő jogszabály alapján mondta ki azt az önmagában helytálló álláspontját, hogy a felperes nem köztisztviselő. A perben ugyanis tisztázódott, hogy az önkormányzat nem hozott létre önálló költségvetési szervet az egészségügyi feladatok ellátására, ezért az önkormányzat által üzemeltetett rendelő nem volt, és nem lehetett a felperes munkáltatója - csak a munkavégzés helye -, és nem lehetett volna a per alperese.
A perben ezért helytállóan az önkormányzat az alperes, mert ez a szerv volt a felperes munkáltatója, de a közöttük fennálló jogviszony nem közalkalmazotti jogviszony, hanem az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) hatálya alá tartozó munkaviszony. A jogviszony jellegét ugyanis nem az adott munkakör és a feladatok, hanem a munkáltató jellege határozza meg. Az önkormányzat - bár működését és feladatainak ellátását költségvetésből biztosítja - nem költségvetési szerv, az alkalmazásában állók nem közalkalmazottak, és tekintettel az 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 1. §-ának (1)-(4) bekezdéseire, nem is köztisztviselők. Ebből következik, hogy a felperessel szemben nem lehetett volna a Kjt. szabályai alapján fegyelmi eljárást indítani, és őt e szabályok alapján fegyelmi elbocsátás büntetéssel sújtani. Az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) pedig nem tartalmaz a fegyelmi eljárás vonatkozásában rendelkezéseket. A munkaviszonyban állóval szemben - ha ezt kollektív szerződés szabályozza - az Mt. 109. §-a szerint lehet eljárni, vagy a munkaviszonyát az Mt. 87. §-ában foglaltak szerint lehet megszüntetni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság részítéletének a fegyelmi határozatra vonatkozó rendelkezését megváltoztatta, és az alperes fegyelmi határozatát hatálytalanította. A munkaügyi bíróságot a felperes elmaradt munkabérigényének megállapítása tekintetében új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. II. 10.473/1997. sz.)