adozona.hu
BH 1998.4.159
BH 1998.4.159
A katona csak azonos rendfokozati állománycsoporton belül vethető vissza rendfokozatban [Btk. 133. §, 134. §, 348. § (1) bek., 354. § (1) bek., 1993. évi CX. tv. 58. § (1) bek. d) pont, 58. § (1) bek. c)pont, 1996. évi XLIII. tv. 4. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A megyei bíróság az I. r. rendőr zászlós vádlottat bűnösnek mondotta ki szolgálatban kötelességszegés vétségében és parancs iránti engedetlenség vétségében, ezekért - halmazati büntetésül - 150 napi tétel - napi tételenként 100 forint, összesen 15.000 forint - pénzbüntetésre és 1 évi időtartamra a főtörzsőrmesteri rendfokozatba visszavetésre ítélte.
Az irányadó tényállás szerint a rendőr zászlós vádlott az általa előzetesen készített szolgálatvezénylés alapján 1996. szeptember 23-án 8 órától...
BH 1998.4.159 A katona csak azonos rendfokozati állománycsoporton belül vethető vissza rendfokozatban [Btk. 133. §, 134. §, 348. § (1) bek., 354. § (1) bek., 1993. évi CX. tv. 58. § (1) bek. d) pont, 58. § (1) bek. c)pont, 1996. évi XLIII. tv. 4. § (2) bek.].
A megyei bíróság az I. r. rendőr zászlós vádlottat bűnösnek mondotta ki szolgálatban kötelességszegés vétségében és parancs iránti engedetlenség vétségében, ezekért - halmazati büntetésül - 150 napi tétel - napi tételenként 100 forint, összesen 15.000 forint - pénzbüntetésre és 1 évi időtartamra a főtörzsőrmesteri rendfokozatba visszavetésre ítélte.Az irányadó tényállás szerint a rendőr zászlós vádlott az általa előzetesen készített szolgálatvezénylés alapján 1996. szeptember 23-án 8 órától 16 óráig a szolgálati helyén körzeti megbízotti szolgálatot teljesített.
A vádlott megbeszélte társával, hogy ezen a napon a szolgálati gépkocsival Sz.-re mennek vásárlás céljából. Távbeszélőn felhívták parancsnokukat, a rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának alosztályvezetőjét, hogy tőle engedélyt kérjenek, de a parancsnokuk ebben az időben kórházi gyógykezelés alatt állt, és az őt helyettesítő rendőrtiszt a telefonhívás időpontjában eligazításon volt. Amikor a rendőr zászlós erről tudomást szerzett, az osztályvezető titkárnőjének bejelentette, hogy vásárlás céljából másodmagával a szolgálati gépkocsival Sz.-re mennek. Ezt követően telefonon felhívta a főkapitányság ügyeletét, ahol erről ugyancsak bejelentést tett, de az ügyeletes tiszttel nem tudott beszélni, mert ő is eligazításon volt.
Ezt követően a vádlott a rendőrségi szolgálati gépkocsival a szolgálati helyét a parancsnok engedélye nélkül elhagyta, mintegy 2 óra múlva érkezett vissza a szolgálati helyére.
A körzeti megbízott alosztályvezető - mint az I. r. vádlott parancsnoka - 1996. október 7-én arra utasította a rendőr zászlós II. r. vádlottat: az I. r. vádlottat távbeszélőn vagy személyesen értesítse ki, hogy október 8-án 8 órakor nála az irodájában jelentéstételre jelentkezzék.
Az utasítást közvetítő II. r. vádlott a parancsnak megfelelően még aznap este az I. r. vádlottat távbeszélőn értesítette a berendelés tényéről, aki ekkor úgy nyilatkozott a II. r. vádlottnál, hogy elfoglaltsága miatt nem tud a parancsnokánál megjelenni. A II. r. vádlott a parancsnoknak a vádlott-társa üzenetét átadta, majd ezt követően október 8-án a reggeli órákban a II. r. rendőr zászlós vádlott az állatvásárban - ahol biztosításon vett részt -, ismételten találkozott az I. r. vádlottal, akinek a parancsnoka berendelésre vonatkozó utasítását ismételten átadta. Az I. r. vádlott az utasítás átadását követően közölte a II. r. vádlottal, hogy elfoglaltsága miatt nem tud bemenni, majd másnap reggel jelentkezik a parancsnokánál.
Az I. r. vádlott a részére parancsnoka által a II. r. vádlott közvetítésével átadott berendelésre vonatkozó utasításnak nem tett eleget, hanem csupán 1996. október 9-én jelentkezett nála jelentéstételre.
A Legfelsőbb Bíróság a katonai tanács ítéletét az I. r. rendőr zászlós és védője felmentésre irányuló fellebbezése alapján bírálta felül.
Az I. r. vádlott a bűnösségének megállapítását mindkét vádpont tekintetében a katonai tanács által rögzített tényállás alapján támadta. A szolgálatban kötelességszegés vétségét illetően az elsőfokú bíróság előtt kifejtett védekezésével egyezően arra hivatkozott, hogy parancsnokától, a körzeti megbízotti alosztályvezetőtől az állomány olyan kioktatást kapott, amely szerint egyenruházati cikkek vásárlása céljából történő utazáshoz a szolgálati gépkocsit igénybe vehetik, és ilyen esetben az Sz.-re utazásról csupán előzetes bejelentést kell tenniük. Így ő - állítása szerint - az elkövetéskor tévedésben volt az engedély meglétét illetően.
A parancs iránti engedetlenség vétségének vonatkozásában is megismételte az eddigi védekezését, amely szerint a cselekményt azért nem követhette el, mert 1996. október 7-én hozzá az elöljáró parancsát nem továbbították, másnap pedig annak objektív okokból nem tudott eleget tenni.
A Legfelsőbb Bíróság a katonai tanács ítéletének a felülbírálata során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ügyet a büntetőeljárási szabályok megtartásával kellően felderítette. A tényállást pedig a bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg, és az indokolási kötelezettségének is eleget tett.
Részletesen foglalkozott az I. r. vádlott többirányú védekezésével, és kellően megindokolta, hogy azt a terhelő bizonyítékokkal szemben miért nem fogadta el. A szolgálatban kötelességszegés vonatkozásában meggyőzően mutatott rá, hogy a vádlott parancsnokának vallomása kétséget kizáróan bizonyította, a szolgálati hely egyenruházati cikkek vásárlása végett történő elhagyása előzetes parancsnoki engedély nélkül nem volt megengedett. Egy ilyen általános engedély egyébként a szolgálati előírásokkal is ütközött volna. Ugyanakkor a szolgálati helyről a fenti okból eltávozást lehetővé tevő engedélyek birtokában valóban nem kellett az utazáshoz a szolgálati gépkocsi igénybevételét külön kérelmezni, mivel erre a parancsnok általános engedélyt adott és adhatott.
Az pedig a feltárt bizonyítékokból ugyancsak nem lehetett kétséges, hogy a vádlott a cselekményének elkövetése előtt a szolgálati hely elhagyására engedélyt nem kapott.
A parancs iránti engedetlenség vonatkozásában is alaptalan volt a vádlott védekezése. A II. r. vádlott részletes nyomozati vallomása és a cselekményhez kapcsolódó jelentése bizonyította, hogy a II. r. vádlott 1996. október 7-én este távbeszélőn a parancsot a vádlott-társának továbbította, aki ennek tudatában nem tett annak eleget, hanem csupán 1996. október 9-én vonult be a parancsnokához jelentéstételre.
A fellebbezések tehát mindkét cselekmény vonatkozásában a bizonyítékok mérlegelését támadták, ekként a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethettek.
A megalapozott tényállásból helytállóan vont következtetést a katonai tanács a vádlott bűnösségére.
A cselekmények jogi minősítése is megfelel az anyagi jogszabályoknak és az irányadó bírói gyakorlatnak.
A mellékbüntetés enyhítése iránt előterjesztett katonai főügyészségi indítványt a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint alaposnak találta.
Az elsőfokú bíróság a vádlott terhére jelentkező és javára értékelendő büntetéskiszabási körülményeket helyesen tárta fel, és súlyuknak megfelelően értékelte.
Így a főbüntetésként a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének e) pontjában foglalt enyhítési lehetőség felhívásával alkalmazott pénzbüntetés mind a nemét, mind a napi tételeinek számát illetően kellően igazodik a cselekmények viszonylag csekélyebb tárgyi súlyához, míg az egynapi tételnek megfelelő összeg a vádlottnak az ügyben feltárt szerényebb jövedelmi viszonyaihoz.
A pénzbüntetés - figyelemmel a hasonló cselekményeknek a rendőri állomány körében történt elszaporodottságára is - a vádlott és mások újabb bűncselekményektől visszatartásához a később kifejtendők szerinti katonai mellékbüntetéssel együtt elengedhetetlenül szükséges, így annak enyhítése nem indokolt.
Helyesen ismerte fel a katonai tanács azt is, hogy a cselekmények jellegére, az elkövetés körülményeire, különösen a parancs iránti engedetlenség kitartó megvalósítására figyelemmel a katonai mellékbüntetés alkalmazásának a feltételei fennállnak. Ezen belül azt is helyesen ítélte meg, hogy a vádlott a rendfokozat viselésére avagy szolgálati viszonyára nem vált méltatlanná, tehát legfeljebb az enyhébb rendfokozati mellékbüntetések kerülhetnek szóba.
Tévedett azonban, amikor a zászlós rendfokozatú, vagyis zászlósi állománycsoportba tartozó [a Honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 58. § (1) bek. d) pont] vádlottal szemben mellékbüntetésül rendfokozatban visszavetést (Btk. 133. §) alkalmazott. Az adott esetben ugyanis ez azt eredményezte, hogy az eggyel alacsonyabb - vagyis a főtörzsőrmesteri - rendfokozat, amelybe a katonai tanács a vádlottat egy évre visszavetette, más tiszthelyettesi [Hvt. 58. § (1) bek. c) pont] állománycsoportba tartozik.
A töretlen bírói gyakorlat szerint pedig (BH 1993/9/536. és 1995/4/201. sz. eseti határozatok) a rendfokozatban visszavetés mellékbüntetés alkalmazására - figyelemmel arra is, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak a szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. tv. 4.§-ának (2) bekezdése szerint a rendfokozat a hivatásos állomány tagjának állománycsoportba tartozását fejezi ki - csak az azonos rendfokozati állománycsoporton belül van törvényes lehetőség.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a katonai főügyész jogi álláspontjával egyetértve, a tévesen alkalmazott rendfokozatban visszavetés helyett a vádlott katonai mellékbüntetését a soron következő rendfokozatba előlépésre előírt várakozási idő meghosszabbítására enyhítette, amelynek tartamát az irányadó keretek között 1 évben határozta meg [Btk. 134. § (1) és (2) bek.]. (Legf. Bír. Bf.V.1247/1997. sz.)