adozona.hu
BH 1997.8.425
BH 1997.8.425
I. A felet a kereset megváltoztatásának joga az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig illeti meg. Az ellenérdekű félnek ezt sérelmező és emiatt rosszhiszemű pervitelre hivatkozó felülvizsgálati kérelme e körben megalapozatlan [Pp. 146. § (1) bek., Mt. 100. § (1) és (5) bek.]. II. A per során elő nem terjesztett elfogultsági kifogásra hivatkozó felülvizsgálati kérelem alaptalan [Pp. 13. § (1) bek. e) pont, 16. § (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes - a perben megállapított tényállás szerint - 1991. június 17-től állt segédmunkás munkakörben az alperes alkalmazásában. Az alperes az 1993. február 19-én kelt és 1993. március 9-én közölt rendes felmondással a felperes munkaviszonyát 1993. február 22-i hatállyal azzal az indokolással szüntette meg, hogy a vállalkozásában nem tudja a továbbiakban foglalkoztatni. Az alperes által kiadott egyes igazolások és a munkakönyv bejegyzései szerint a felperest megszakításokkal foglalkoztatta...
BH 1997.8.425 I. A felet a kereset megváltoztatásának joga az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig illeti meg. Az ellenérdekű félnek ezt sérelmező és emiatt rosszhiszemű pervitelre hivatkozó felülvizsgálati kérelme e körben megalapozatlan [Pp. 146. § (1) bek., Mt. 100. § (1) és (5) bek.].
II. A per során elő nem terjesztett elfogultsági kifogásra hivatkozó felülvizsgálati kérelem alaptalan [Pp. 13. § (1) bek. e) pont, 16. § (4) bek.].
A felperes - a perben megállapított tényállás szerint - 1991. június 17-től állt segédmunkás munkakörben az alperes alkalmazásában. Az alperes az 1993. február 19-én kelt és 1993. március 9-én közölt rendes felmondással a felperes munkaviszonyát 1993. február 22-i hatállyal azzal az indokolással szüntette meg, hogy a vállalkozásában nem tudja a továbbiakban foglalkoztatni. Az alperes által kiadott egyes igazolások és a munkakönyv bejegyzései szerint a felperest megszakításokkal foglalkoztatta: 1991. július 1-jétől december 31-ig, 1992. június 1-jétől augusztus 28-ig és 1993. január 1-jétől február 22-ig havi 9000 forint átlagkeresettel.A felperes sikertelenül kezdeményezett egyeztetést. Ezért keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Keresetében vitatta az alperes által kiállított iratokban szerepelő adatok valóságát. Előadta, hogy 1991. május 7-től folyamatosan fennállt a munkaviszonya az alperessel, és a ténylegesen fizetett munkabére is több (22 500 forint) volt. A módosított kereseti kérelme - a kellő indokolás hiányában - a felmondás jogellenessége jogkövetkezményeinek az alkalmazásaira irányult azzal, hogy nem kérte a munkaviszonya helyreállítását. Kérte továbbá 1991. május 7-től a munkaviszonya folyamatos fennállásának megállapítását, az 1994. január 21-ig elmaradt munkabére, a felmondási időre járó átlagkeresete, a szabadságmegváltás és a munkanélküli-járadék megállapításához szükséges igazolás késedelmes kiadásából eredő kára megfizetését. Az igényelt járandóságait az általa megjelölt átlagkereset figyelembevételével kérte megítélni.
Az alperes, a felmondási időre járó bér kivételével kérte a kereset elutasítását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott. A bíróság az alperes felmondását hatálytalanította, és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 1991. június 17-től folyamatosan fennállt. Az alperest 1994. január 21-ig elmaradt munkabér (25 210 forint), felmentési időre járó átlagkereset (4500 forint), végkielégítés (18 000 forint), szabadságmegváltás (12 270 forint) és ezen összegek kamatai megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy az alperes felmondásából nem tűnik ki annak indoka, ezért az jogellenes. A perbeli bizonyítékok értékelése alapján nem találta bizonyítottnak a felperes által megjelölt átlagkereset összegét, és a kártérítési igényét is megalapozatlannak találta. A felperes javára fizetendő járandóságok összegét havi 9000 forint átlagkereset alapulvételével állapította meg.
A felperes a fellebbezésében a munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedéséig történő helyreállítására és az addig elmaradt munkabére és a szabadságmegváltás megfizetésére kérte az alperest havi 22 500 forint átlagkereset alapulvételével kötelezni.
Az alperes a szabadságmegváltás és a felmondási időre járó átlagkereset tekintetében történt marasztalása kivételével a felperes keresetének elutasítása végett fellebbezett. A másodfokú bíróság ítéletével részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A munkaviszony folyamatos fennállásával, a felmondás hatályon kívül helyezésével, a felmentési időre járó átlagkereset, a végkielégítés és a szabadságmegváltás megfizetésével kapcsolatos rendelkezéseit - a kamatfizetési időpont megváltoztatása mellett - helybenhagyta, az elmaradt munkabér címén történt marasztalás összegét - a felperes munkaviszonya 1995. december 6-ával történő megszűnése figyelembevételével - 169 264 forintra és annak kamataira felemelte. A munkaügyi bíróság ítéletét ténybelileg és jogilag is megalapozottnak találta, ezért azt csak a felperesnek a másodfokú eljárás során felemelt kereseti kérelme körében - az elmaradt munkabér tekintetében és a kamatfizetési időpontjára nézve - változtatta meg.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértésre hivatkozással támadta a jogerős ítéletet, kérte annak - az elsőfokú ítéletre is kiterjedő - hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését. A felperes rosszhiszemű pervitelére és joggal való visszaélésre hivatkozott, mivel a felperes a felmondás jogellenességének megállapítására vonatkozóan az utolsó tárgyaláson módosította a keresetét. Ezért álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a kereseti kérelmen túlterjeszkedve döntött. Törvénysértőnek tartotta a jogerős ítéletnek azt a rendelkezését, amely szerint a felperes munkaviszonya az alperesnél 1995. december 6-án szűnt meg. Ennek ellentmond, hogy a felperes már 1994. december 1-jétől 1995. április 30-ig az édesapja betéti társaságánál dolgozott, 1995 augusztusától pedig üzletkötőként áll munkaviszonyban. Továbbá iratellenességet panaszolt, mert álláspontja szerint az általa becsatolt okiratokkal ellentétesen állapította meg a bíróság a felperes munkaviszonyának folyamatosságát. Végül az eljárt bíróságok elfogultságát is felvetette, mivel a felperes édesanyja - aki az elsőfokú eljárásban a felperes képviseletét is ellátta - a másodfokú bíróság alkalmazásában áll nem jogi munkakörben.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 146. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes a keresetét az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig bármikor megváltoztathatja. A per adatai szerint a felperes a keresetváltoztatás jogát a tárgyalás során előterjesztett írásbeli beadványában a törvény rendelkezésének megfelelően gyakorolta. Ezért a felülvizsgálati kérelem a keresetváltoztatásra hivatkozva tévesen utalt a rosszhiszemű pervitelre és a kereseti kérelmen való túlterjeszkedésre vonatkozó törvénysértésre.
Az Mt. 100. §-ának (5) bekezdése szerint a munkavállaló munkaviszonya a jogellenes megszüntetést megállapító határozat jogerőre emelkedésekor szűnik meg, ha az eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását nem kéri. A másodfokú bíróság ennek alapján az 1995. december 6-án hozott ítéletével helytállóan állapította meg e napban a munkaviszony megszűnésének időpontját. E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a felperes időközben más munkáltatónál munkaviszonyt létesített; ennek az elmaradt munkabér vonatkozásában érvényesülő következményeit viszont a jogerős ítélet az Mt. 100. § (1) bekezdésének megfelelően figyelembe vette. A felülvizsgálati kérelem tehát a munkaviszony megszűnésének időpontját alaptalanul támadta.
Az alperes iratellenességre hivatkozva is tévesen panaszol törvénysértést, mert valójában a bizonyítékok mérlegelését támadja. A munkaügyi bíróság a Pp. 206. §-a szerint eljárásjogi szabálysértés nélkül állapította meg a tényállást a munkaviszony folyamatos fennállása tekintetében. Az ítélet kellően indokolta, hogy miért fogadta el az erre vonatkozó tanúvallomásokat az alperes által kiállított iratok tartalmával szemben. Ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság utal arra is, hogy az alperes által kiállított igazolások adatai egymással sem állnak összhangban. A munkanélküli-járadék megállapításához kiadott igazolásban az alperes maga is a perben megállapított tényállással egyezően jelölte meg a munkaviszony kezdetét (1991. július) és végét (1993. február22, a felmondásnak megfelelően), csupán a járulékfizetés időtartamánál utal szünetelésre. Ezek az adatok a munkakönyvi bejegyzés adataitól eltérnek. E körülmények is alátámasztják, hogy a bíróság következtetése nem okszerűtlen, ezért azt a másodfokú bíróság is helytállóan fogadta el.
Az alperes a per folyamán a Pp. 13. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján nem terjesztett elő elfogultsági kifogást. Ezért ezt az eljárt bíróságok nem is vizsgálhatták, következésképpen az eljárásuk törvényessége erre hivatkozva a felülvizsgálati eljárásban nem vitatható [Pp. 16. § (4) bek.]. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemmel sikertelenül támadott jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és az alperest a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése értelmében kötelezte a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére.
A felperes felülvizsgálati eljárási költséget nem igényelt, ezért e tárgyban nem kellett határozni. (Legf. Bír. Mfv. I. 10 132/1996. sz.)