Az alperes 1992. november 27-én a két diplomája alapján az "F" fizetési osztályba sorolta be, 1993. december 30-án visszasorolta a "D" fizetési osztályba. Az alperes 1994. július 15-én hét hónapos felmondási idővel, 1995. febru..." />

BH 1997.8.422

A helyi önkormányzat által működtetett oktatási intézmény esetében a képviselő-testület határozattal állapíthatja meg az iskola megfelelő létszámát, ebből eredően létszámcsökkentést rendelhet el. Ennek célszerűségét a közalkalmazott nem vitathatja [1992. évi XXXIII. tv. 30. § (1) bek. a) és b) pont, 63. § (5) bek.].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A földrajz és biológia tantárgyakat tanító, továbbá tehetséggondozással foglalkozó felperes 1988. augusztus 1-jétől áll az alperes alkalmazásában. Földrajz-biológia szakos általános iskolai tanár és az egyetemen szerzett "pedagógiai szakos előadó" végzettségei vannak.
Az alperes 1992. november 27-én a két diplomája alapján az "F" fizetési osztályba sorolta be, 1993. december 30-án visszasorolta a "D" fizetési osztályba. Az alperes 1994. július 15-én hét hónapos felmondási idővel, 1995. febru...

BH 1997.8.422 A helyi önkormányzat által működtetett oktatási intézmény esetében a képviselő-testület határozattal állapíthatja meg az iskola megfelelő létszámát, ebből eredően létszámcsökkentést rendelhet el.
Ennek célszerűségét a közalkalmazott nem vitathatja [1992. évi XXXIII. tv. 30. § (1) bek. a) és b) pont, 63. § (5) bek.].
A földrajz és biológia tantárgyakat tanító, továbbá tehetséggondozással foglalkozó felperes 1988. augusztus 1-jétől áll az alperes alkalmazásában. Földrajz-biológia szakos általános iskolai tanár és az egyetemen szerzett "pedagógiai szakos előadó" végzettségei vannak.
Az alperes 1992. november 27-én a két diplomája alapján az "F" fizetési osztályba sorolta be, 1993. december 30-án visszasorolta a "D" fizetési osztályba. Az alperes 1994. július 15-én hét hónapos felmondási idővel, 1995. február 20-ára felmentéssel megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát. A felmentés indoka szerint az önkormányzat képviselő-testülete a határozatával az alperes létszámát az 1994. július 31-ei időpontra 36 főben határozta meg, a létszámcsökkentés végrehajtásának idejét 1994. augusztus 1-jében állapította meg.
A felperes a besorolás és a felmentés tekintetében kezdeményezett sikertelen egyeztetést követően a keresetlevelében 1994. január 1-jétől kérte az "F" fizetési osztályba történő visszasorolását és az illetménykülönbözet megtérítését. Sérelmezte, hogy az alperes nem tekintette az oktató-nevelő munkája elengedhetetlen részének a "pedagógia szakos előadó" diplomát, holott a természetvédelmi-tehetséggondozó szakkör vezetésénél az elengedhetetlen. A felmentés tekintetében kérte annak hatályon kívül helyezését és a közalkalmazotti jogviszonyának helyreállítását. Arra hivatkozott, hogy az önkormányzat a szervezeti és működési szabályzat, valamint a költségvetés módosítása nélkül csökkentette a pedagóguslétszámot. Az alperes 1993 decemberében feltöltötte a létszámot, ezért kellett a felperes és két társa jogviszonyát megszüntetni. A létszámcsökkentés megoldható lett volna a nyugdíjba vonulók és eltávozók helyének fel nem töltésével is. Az alperes visszaélt a jogával, mert egy korábbi munkaügyi perben a bíróságok jogsértést állapítottak meg. Az alperes nem tartotta be a kollektív szerződésnek a felmondási korlátozásra vonatkozó rendelkezését.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét és 10 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az alperes 1993. december 30-i visszasoroló intézkedése jogszerű volt, mert az 1993. december 19-én hatályba lépett 1993. évi C. törvénnyel módosított Kjt. 63. §-ának új (5) bekezdése szerint csak "a munkakör ellátásához szükséges két diploma vehető" figyelembe. Az 1993. évi LXXIX. törvény 17. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontja értelmében a felperes munkakörének ellátásához a földrajz-biológia szakos tanári diplomája a szükséges és elegendő végzettség.
A felmentés a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja értelmében, figyelemmel a (2) és (3) bekezdés tartalmára, jogszerű volt. Megállapítható, hogy az alperesnél állományban lévő pedagógusok létszáma a felmentés kiadásakor meghaladta az önkormányzati határozatban meghatározott létszámot. A létszám megállapítása a működést befolyásoló intézkedés. Az érintett dolgozók kiválasztása az alperes mérlegelési jogkörébe tartozó kérdés. A kollektív szerződésnek nem volt olyan érvényes rendelkezése, amely felmentési korlátozást állapított volna meg.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett és arra hivatkozott, hogy a pedagógia szakos előadó diplomája posztgraduális végzettségnek felel meg, a felmentés indokai pedig nem valósak és nem megalapozottak. Az alperesnél nem szűnt meg a biológia- és földrajzoktatás. Az elrendelt létszámcsökkentés az iskolában, az eltávozásokat figyelembe véve, megvalósult.
A megyei bíróság ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét és 5000 Ft másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a felperest. A megyei bíróság azzal egészítette ki a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást, hogy a felmentés alapjául szolgáló képviselő-testületi határozatot a megyei közigazgatási hivatal felülvizsgálta, és annak törvényességét megállapította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a létszámleépítést elrendelő képviselő-testületi döntés érintette az alperest, mert három fő közalkalmazott jogviszonyát meg kellett szüntetnie. Az alperes mérlegelési jogkörében dönthette el, hogy melyik pedagógust menti fel, akinek nem tud más munkakört felajánlani. Az alperes nem vizsgálhatta, hogy a képviselőtestületi döntés célszerű-e, továbbá nem merült fel adat arra, hogy a felperes kiválasztásánál megsértette volna a Kjt. 30. §-ának (3) bekezdésében foglalt korlátozást. A felmentést követően nem vett fel biológia-földrajz szakos pedagógust. Rámutatott arra is: a munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes pedagógia szakos diplomája nem minősül "szükséges" végzettségnek az "F" fizetési osztályba történő besorolásnál.
A felperes felülvizsgálati kérelme az első- és a másodfokú ítéletek megváltoztatására és a keresetének megfelelő döntés meghozatalára, valamint a perköltsége megfizetésére irányult. Arra utalt, hogy az alperes az eljárás során nem bizonyította a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének c)-d) pontjaiban foglalt "szubjektív" körülmények fennállását. A felmentést tartalmazó határozatban foglalt indokok nem valósak és nem megalapozottak. Nem szűnt meg az alperes és az önkormányzat közoktatási tevékenysége, továbbá a biológia-földrajz szakos pedagógiai tevékenység sem az iskolában. A létszámcsökkentés a nyugállományba vonulásokkal megvalósult, tehát az alperes már nem hivatkozhatott volna az önkormányzat határozatára. Az alperes igazgatója - az önkormányzati döntéssel ellenszegülve - felemelte a létszámot, majd erre az okra utalva szüntette meg a felperes jogviszonyát. A bíróságok nem vették figyelembe az eljárás során felajánlott bizonyítási indítványát, amely szerint a közalkalmazotti tanács 1994. június 12-én már írásban jelezte, hogy az intézményben a pedagógusok létszáma a kívánt szinten van. Az alperes azért szüntette meg a határozatlan időre kinevezett pedagógusok jogviszonyát, hogy határozott időre alkalmazottakat foglalkoztathasson. Ez ellentétes az érvényes kollektív szerződéssel.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ítéletet anyagi vagy eljárási jogszabálysértésre tekintettel lehet felülvizsgálni, az utóbbi esetben csak akkor, ha az eljárási jogszabálysértés az érdemi döntést befolyásolta. A bíróságok okszerű, logikus és az iratok tartalmának megfelelő mérlegelése, illetve ezen alapuló döntése nem támadható felülvizsgálattal. A perben azt kellett eldönteni, hogy az alperes felmentési intézkedése megfelelt-e a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének a)-b) pontjaiban foglaltaknak. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság mindenben helytálló ítéletét helybenhagyó másodfokú bíróság ítélete jogszerű volt, és a felperes nem jelölt meg olyan okot vagy indokot, amely sikeres felülvizsgálatra vezethetett volna. A bíróságok helytállóan helyezkedtek arra az álláspontra, hogy az alperes az önkormányzati döntés végrehajtása során a jogszabályoknak megfelelően járt el, és terhére nem állapítható meg a jogok rendeltetésellenes gyakorlása. A felperes a keresetében, a perben tett nyilatkozatai során, a fellebbezésben és a felülvizsgálati kérelemben azonos előadást tett, de a kifogásait már az elsőfokú bíróság, majd a másodfokú bíróság is okszerű, logikus jogi okfejtéssel utasította el.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a helyi önkormányzat által működtetett oktatási intézmény esetében a képviselő-testület határozattal állapíthatja meg az iskola megfelelő létszámát, ebből eredően létszámcsökkentést rendelhet el, és ennek célszerűségét az alperes nem vitathatja. Az alperes diszkrecionális jogkörében járt el, amikor a 39 fős tantestületnek 36 főre alakítása során kiválasztotta az érintetteket, és a felmentés korlátozásának szabályait is betartva, a felperes jogviszonyát megszüntette.
Egyebekben kereseti és felülvizsgálati kérelem hiányában nem foglalkozott a felperest megillető szabadságidőnek részben a felmentési idő alatt történt (1994. VII. 20-tól 1994. VIII. 23-ig) kiadásával, megjegyezve, hogy a kérdéses szabadságidő pénzbeli megváltását a felperes az elévülési időn belül követelheti az alperestől.
Helytállóan döntöttek a bíróságok a felperes besorolása tekintetében is, amikor azt állapították meg, hogy az 1993. évi C. törvénnyel módosított 1992. évi XXXIII. törvény 63. §-ának új rendelkezései alapján az "F" fizetési osztályba a Kjt. 63. §-ának (5) bekezdése értelmében csak két, a munkakör ellátásához szükséges felsőfokú végzettség vehető figyelembe.
Mindezekre tekintettel hatályában fenntartotta a megyei bíróság jogszerű ítéletét.
A perköltség viselése a pervesztesség következménye. (Legf. Bír. Mfv. II. 10 138/1996. sz.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.