adozona.hu
BH 1997.3.152
BH 1997.3.152
A korábban hatályos Munka törvénykönyve szerint a munkaszerződés szóban vagy írásban vagy ráutaló magatartással is megköthető volt. Önmagában a munkaszerződés mint okirat hiányából nem következik, hogy a felek között nem jöhetett létre munkaviszony [1967. évi II. tv. 22. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1992. február 10. napjától 1994. június 7. napjáig állt az alperes alkalmazásában. A munkabére havi 32 000 Ft volt. 1992. január 30. napján táppénzes állományba került, majd 1993. január 30-tól rokkantnyugdíjas lett. A táppénzes viszonya megszűnése után, 1993. február 1-jével munkába állt az alperesnél, munkabért azonban nem kapott. Ezért a felperes keresetet terjesztett elő a munkaügyi bíróságnál, és az alperest az 1993. február 1. és 1994. június 7. közötti időre ki nem fizetett ...
BH 1997.3.152 A korábban hatályos Munka törvénykönyve szerint a munkaszerződés szóban vagy írásban vagy ráutaló magatartással is megköthető volt. Önmagában a munkaszerződés mint okirat hiányából nem következik, hogy a felek között nem jöhetett létre munkaviszony [1967. évi II. tv. 22. § (1) bek.].
A felperes 1992. február 10. napjától 1994. június 7. napjáig állt az alperes alkalmazásában. A munkabére havi 32 000 Ft volt. 1992. január 30. napján táppénzes állományba került, majd 1993. január 30-tól rokkantnyugdíjas lett. A táppénzes viszonya megszűnése után, 1993. február 1-jével munkába állt az alperesnél, munkabért azonban nem kapott. Ezért a felperes keresetet terjesztett elő a munkaügyi bíróságnál, és az alperest az 1993. február 1. és 1994. június 7. közötti időre ki nem fizetett munkabér címén 451 462 Ft, annak járulékai és a perköltség megfizetésére kérte kötelezni.Az alperes arra hivatkozással kérte a kereset elutasítását, hogy a felperes nem állt munkaviszonyban az alperes kft.-vel, ezért nem jár részére munkabér.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a keresetet, és a felperest perköltségben marasztalta. Megállapította, hogy a felperes 1990. február 14-től 1992. január 30-ig állt az S. K. Kft. alkalmazásában, a munkaviszonya a munkakönyvi bejegyzés szerint áthelyezéssel szűnt meg. Az 1992. január 28-án kelt taggyűlési jegyzőkönyv szerint azonban a felperes szüntette meg a munkaviszonyát kilépéssel. A munkaügyi bíróság a keresetlevél elbírálásánál az 1992. évi XXII. törvény 205. §-a alapján az 1967. évi II. törvény és a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet szabályait alkalmazta. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az 1967. évi II. törvény 25. §-ának (2) bekezdése értelmében a munkaviszony áthelyezéssel történő megszüntetése esetében háromoldalú megállapodásnak kell létrejönnie a két munkáltató és a dolgozó között. Ezt a megegyezést a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 19. §-a (1) bekezdésének rendelkezése szerint írásba kell foglalni.
A munkaügyi bíróság - tekintettel arra, hogy a peres eljárás során sem a felperes, sem az alperes, de a felperes volt munkáltatója, az S. Kft. sem tudott az áthelyezésre vonatkozó iratot bemutatni - bizonyítottnak találta, hogy a felperes munkaviszonya nem szűnhetett meg az alpereshez történő áthelyezéssel. Áthelyezése esetén következő munkáltatóként, folyamatos, illetve folytatólagos időponttal az alperesnek kellene szerepelnie a munkakönyvben, ilyen adat azonban abban nem található.
A bíróság megállapította, hogy a felperes alapító tagja volt az alperes kft.-nek, amely 1992. február 10-én kezdte meg a tevékenységét. Feltevése szerint ez az adat okozta a téves munkakönyvi bejegyzést, holott egy gazdasági társaságból való kilépés és egy másik társaság létrehozásában való közreműködés még nem jelenti egyben a munkaviszony létrejöttét is.
Rámutatott arra is, hogy a felperes munkaviszonyának az alperesnél történt létrejöttét igazoló szerződésen túlmenően nincs olyan irat, ami az állítólagos munkaviszony megszűnését igazolná. A nyugdíjbiztosítási igazgatóság tájékoztatása szerint a felperesnek az 1992-1993. évekre nem volt bejelentett munkaviszonya.
A felperesnek az alperesnél fennállott munkaviszonyát igazoló bizonyítékai (az alperes 1993. évi beszámolója, amely szerint "a kft. alapító és jelenlegi tagjai kizárólag magánszemélyek, akik munkavállalók is", az alperesnek a társadalombiztosítási kártyán lévő bélyegzője, az alperes által a felperes javára kötött életbiztosítási szerződés, a korábbi munkáltató által lízingelt és a felperes személyes használatába adott személygépkocsira vonatkozó megállapodás) nem alkalmasak a munkaviszony fennálltának egyértelmű és kétséget kizáró igazolására, mivel egyoldalú, általános kijelentéseket tartalmaznak, ugyanakkor tagsági viszonyhoz is kötődhetnek, és nem pótolják a jogszabály rendelkezései által megkövetelt írásbeliséget. Munkaviszony hiányában pedig megalapozatlan a felperesnek az elmaradt munkabérre irányuló keresete.
A felperes az ítélet ellen benyújtott fellebbezésében kérte a munkaügyi bíróság ítéletének a kereseti kérelem szerint történő megváltoztatását. Nem vitatta, hogy a korábbi munkáltatójával, az S. K. Kft.-vel a munkaviszonya nem áthelyezéssel, hanem a részéről történt felmondással szűnt meg, és igazolta, hogy a munkakönyvében a munkaviszony megszűnésére vonatkozó bejegyzés ennek megfelelően került kijavításra. Állította: az alperessel munkaszerződést kötött, a saját példánya azonban elveszett, és az alperesnek nem fűződik érdeke ahhoz, hogy a saját példányát bemutassa. Az alperes érdekkörében felmerült mulasztás miatt nem került sor a munkaviszonyának munkakönyvi bejegyzésére, és ugyancsak az alperes mulasztott, amikor a nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál nem teljesítette a bejelentési kötelezettségét. Az alperesnek ez a jogellenes magatartása azonban - megítélése szerint - nem eshet a terhére. Vitatta a munkaügyi bíróságnak a munkaviszony létét igazoló közvetett bizonyítékokkal kapcsolatosan kifejtett álláspontja helyességét is.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
A megyei bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét a bizonyítási eljárás kiegészítése után hozott ítéletével helybenhagyta, és a felperest a másodfokú perköltségben marasztalta. A megyei bíróság a másodfokú eljárásban foganatosította a felperes fellebbezésében kért bizonyítási eljárást, és a per tárgyává tette a megyei bíróság cégügyének iratait. Az ítélete tényállási részében kiemelte, hogy a felperes az 1991. április 30-án kelt társasági szerződés szerint a T. V. Bt. beltagja volt, és a társaságban nem főfoglalkozású személyként vett részt. Ebben az időben az S. H. Kft.-nél állt munkaviszonyban, ahol részére a munkáltató által lízingelt személygépkocsi személyi használatát is biztosították. A felperes az S. H.-nál fennálló munkaviszonyát 1992. január 3-án 1992. január 30. napjával megszüntette. 1992. február 10-én a T. V. Bt. tagjai az e napon kelt társasági szerződéssel létrehozták a T. Kft.-t. A társasági szerződés 7. pontja szerint a felperes a társaságban főállásban műszaki igazgatóhelyettesi feladatokat lát el, bruttó díjazása 40 000 Ft. A felperes a szerződés mellékletét képező tagjegyzék 3. sorszáma alatt szerepelt azzal, hogy a személyes közreműködése főállásban - munkaviszony alapján - műszaki igazgatóhelyettes, a havi munkabére 40 000 Ft.
A megyei bíróság rámutatott arra, hogy a felperes az alperes társasággal nem kötött munkaszerződést, a társaság azonban a felperes társasági tagsági viszonya alapján a felperes egészségbiztosítási kártyáját érvényesítette. A kiegészített tényállás alapján a megyei bíróság hivatkozott az 1988. évi VI. tv. (Gt.) 167. §-ának (1) bekezdésére, amely szerint a társaság tagjai a törzsbetétjük szolgáltatásán kívül egyéb vagyoni értékű szolgáltatás (mellékszolgáltatás) teljesítésére is vállalhatnak kötelezettséget. A tagok által - nem választott tisztségviselőként - végzett személyes közreműködés mellékszolgáltatásnak minősül. A felperes a társasági szerződés szerint a társaságnál műszaki igazgatóhelyettes feladatokat látott el, ez pedig nem választott tisztségviselői beosztás. A korlátolt felelősségű társaság tagjai nem kötelesek személyesen a társaság tevékenységében közreműködni, a jogszabály előbb idézett rendelkezése azonban nem is zárja ki ezt a lehetőséget. Amennyiben a kft. tagja a társaság keretében végzett tevékenységéért munkabérre tart igényt, kétséget kizáró módon kell bizonyítania, hogy a társaságban végzett munkájára munkaviszony keretében és nem a tagsági jogviszonya alapján került sor. A felperes a perben azonban csak állította, de nem bizonyította, hogy az alperessel munkaszerződést kötött. A társasági szerződésben szereplő és a tagnyilvántartással azonos megfogalmazás, amely szerint a felperes a műszaki igazgatóhelyettesi feladatokat munkaviszony keretén belül fogja majd ellátni, a munkaszerződés megkötését nem pótolja. Ugyanígy nem igazolja a munkaviszony fennállását a társaság tagjának a gépkocsi-használati joga, a társaság által a tag részére kötött életbiztosítás, a névjegykártyán megjelenő és a mellékszolgáltatásként teljesítendő feladatokhoz igazodó megnevezés, illetve az alperes 1993. évi beszámolójának az a mondata sem, mely szerint a kft. alapítói és jelenlegi tagjai kizárólag magánszemélyek, akik munkavállalók is.
A megyei bíróság hangsúlyozta, hogy a felperes a munkaviszonya létrejöttének igazolására döntően a társasági szerződésre mint közvetett bizonyítékra hivatkozott. A cégbírósági adatokból ugyanakkor az is megállapítható, hogy a társaság más alapító tagjai is - a tagjegyzék szerint - a feladatokat munkaviszony keretében látták el, de munkaszerződés megkötésére nem került sor.
Tekintettel arra, hogy a felperes az alperes társaság létrejöttekor már táppénzes állományban volt, életszerűtlen annak feltételezése, hogy az alperes a betegállományban lévő tagjával munkaszerződést kötött volna.
Az 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 205. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazandó 1967. évi II. tv. alapján a munkaszerződés szóban vagy írásban is megköthető volt. A felperes a perben nem hivatkozott szóbeli munkaszerződés megkötésére, az alperes tagadásával szemben pedig nem bizonyította írásbeli munkaszerződés megkötését.
A megyei bíróság megállapította, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatóság közlése és az egészségbiztosítási kártya kiállítása egymásnak nem mond ellent. Az alperessel a felperes nem létesített munkaviszonyt, mellékszolgáltatásként azonban személyes közreműködési kötelezettsége volt, ezért biztosított személynek volt tekinthető. a nyugdíjbiztosítónak a munkaviszony hiányára vonatkozó igazgatósági közlése ezért valós, és nem utal az alperes mulasztására.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a megyei bíróság figyelmen kívül hagyta a Gt. 157. §-ának (1) bekezdésében előírt azt a rendelkezést, amely szerint a társasági szerződésben határozni kell a tagokat terhelő egyéb vagyoni értékű szolgáltatásokról (mellékszolgáltatás), azok feltételeiről és a mellékszolgáltatás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén fizetendő kötbér mértékéről. Ennek megfelelő rendelkezés azonban sem az alapító okiratban, sem annak kiegészítő részét képező tagjegyzékben nincs, ilyen értelmű taggyűlési határozat nem volt, az alapító okiratot sem módosították, és ilyenre az alperes nem is hivatkozott. Ugyancsak figyelmen kívül hagyta a megyei bíróság a Gt. 167. §-ának (2) bekezdésében írtakat, amely szerint a társasági szerződésnek tartalmaznia kell, hogy a társaság részére szolgáltatott személyes közreműködést milyen jogviszony alapján (pl. munkaviszony, megbízási viszony), teljesíti, vagy mellékszolgáltatásként végzi, továbbá ezek ellenértékéről is rendelkezni kell. A felperes mellékszolgáltatásáról nincs ilyen rendelkezés az alapító okiratban, sőt ennek ellenkezőjét rögzítették. Eszerint a felperest mint alapító tagot "személyes közreműködési kötelezettség terheli munkaviszonyban és főállásban, műszaki igazgatóhelyettes beosztásban, havi 40 000 Ft javadalmazás mellett". Az alapító okirat tagjegyzékében ugyancsak rögzítették, hogy a személyes közreműködése munkaviszonyban és főállásban, műszaki igazgatóhelyettes beosztásban havi 40 000 Ft javadalmazás mellett történik.
Álláspontja szerint az alperesnek kellene bizonyítania, hogy az alapító okirattól eltérő megállapodás jött volna létre közöttük. Ezt azonban meg sem kísérelte, és ilyenre nem is hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Helytállóan hivatkozott a munkaügyi bíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. 205. §-ának (1) bekezdésére, amely szerint a törvény hatálybalépését megelőzően létesített munkaviszonyból származó igényre az igény keletkezésekor hatályos jog az irányadó, tehát az 1967. évi II. tv., a 8688 ssz=1>korábbi Mt.. A hivatkozott jogszabály szerint a munkaszerződés szóban vagy írásban vagy ráutaló magatartással is megköthető volt. Tény, hogy a felperes a munkaszerződés írásbeli megkötésére hivatkozott, amely azonban nem áll rendelkezésre. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint önmagában a munkaszerződés mint okirat hiányából nem következik, hogy a felek között nem jöhetett létre munkaviszony. A felek megállapodásai, az estet körülményei ugyanis az eljáró bíróságok megállapításainak ellentmondanak.
A munkaviszony fennállására enged következtetni a társasági szerződés 7. pontja, mely szerint a felperes a társaságban főállásban műszaki igazgatóhelyettes feladatokat lát el, a bruttó díjazása 40 000 Ft, továbbá a szerződés mellékletét képező tagjegyzék is, amelyben a felperes a 3. sorszám alatt szerepel azzal, hogy személyes közreműködése főállásban műszaki igazgatóhelyettes, a havi munkabére munkaviszony alapján 40 000 Ft. ugyanígy az 1993. évi beszámolónak az a mondata is, amely szerint a kft. alapító és jelenlegi tagjai kizárólag magánszemélyek, akik munkavállalók, valamint a felperes által hivatkozott további közvetett bizonyítékok is.
A Gt. 167. §-ának (1) bekezdése valóban lehetővé teszi, hogy a társaság tagjai a törzsbetétjük szolgáltatásán kívül egyéb vagyoni értékű hozzájárulás (mellékszolgáltatás) teljesítésére is kötelezettséget vállaljanak, a felperes vonatkozásában azonban nincs ilyen rendelkezés az alapító okiratban.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján, a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárás során tisztázni kell, hogy a felperes - a rokkantsága ellenére - ténylegesen végzett-e munkát az alperesnél, és erre tekintettel milyen összegű munkabér illeti meg.
A felperes felülvizsgálati eljárási költségét a Legfelsőbb Bíróság csupán megállapította, annak viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt [Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése].
(Legf. Bír. Mfv. II. 10 316/1996. sz.)
Lábjegyzet
Az 1967. évi II. tv.-t hatályon kívül helyező 1992. évi XXII. tv. (új Mt.) 76. §-ának (4) bekezdése szerint a munkaszerződést - az öt napot meg nem haladó időtartamú munkaviszonyt kivéve - írásba kell foglalni.
