adozona.hu
BH 1996.12.658
BH 1996.12.658
A felszámolási eljárásban az egymással szembeni elismert tartozások és követelések beszámítására nemcsak a felszámoló, hanem a hitelező is jogosult. A hitelező azonban nem számíthatja be a harmadik személy által reá engedményezett követelést [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 36. §,* Ptk. 296. § (1) és (2) bek., 328. § (1) bek., 329. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1993. augusztus 11-én indult és a Cégközlöny 1994. augusztus 11-én
megjelent 32/1994. számban közzétett felszámolási eljárásban a hitelező 1994. december 20-án kifogással élt a felszámoló mulasztása miatt. Kérte, hogy a bíróság kötelezze a felszámolót 53 503 964 Ft és kamatai megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy a követelése a felszámolás kezdő időpontja után lejárt bérleti díj, lízingdíj és árfolyam-növekedési költség. Ez az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) ...
BH 1996.12.658 A felszámolási eljárásban az egymással szembeni elismert tartozások és követelések beszámítására nemcsak a felszámoló, hanem a hitelező is jogosult. A hitelező azonban nem számíthatja be a harmadik személy által reá engedményezett követelést [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 36. §,* Ptk. 296. § (1) és (2) bek., 328. § (1) bek., 329. § (1) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1993. augusztus 11-én indult és a Cégközlöny 1994. augusztus 11-énmegjelent 32/1994. számban közzétett felszámolási eljárásban a hitelező 1994. december 20-án kifogással élt a felszámoló mulasztása miatt. Kérte, hogy a bíróság kötelezze a felszámolót 53 503 964 Ft és kamatai megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy a követelése a felszámolás kezdő időpontja után lejárt bérleti díj, lízingdíj és árfolyam-növekedési költség. Ez az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja és (2) bekezdésének b) pontja szerint felszámolási költségnek minősül, amelyet a Cstv. 58. §-ának (1) bekezdése értelmében esedékességekor kell kiegyenlíteni. Ezt a felszámoló a felhívása ellenére sem tette meg. A hitelező csatolta az I. Kft. által adott, 1994. december 7-én kelt nyilatkozatot, amely szerint a hitelező jogosult 1994. augusztus 31-től 1994. október 26-ig terjedő időtartamra a hitelező és az adós között létrejött lízingszerződés(ek) és bérleti szerződés(ek) alapján esedékes lízingdíjak és bérleti díjak beszedése érdekében eljárni, valamint a befolyó lízingdíjak és bérleti díjak a hitelezőt illetik meg. Előadta, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőzően 66 382 833 Ft lejárt követelése keletkezett az adóssal szemben. Az adós viszont a hitelezővel szemben 42 612 000 Ft követelést érvényesített a bérelt terület 3 éven belüli felmondása esetére járó egyszeri használatbavételi díj megfizetéseként. A hitelező a felszámolás kezdő időpontjában az adóssal szemben lejárt 66 382 833 Ft követelésébe beszámította az adósnak a felszámolás kezdő időpontja után keletkezett 42 612 000 Ft-os követelését. Ezzel a hitelező tartozása az adóssal szemben megszűnt. A felszámoló a módosított ellenkérelmében a hitelezőnek a felszámolás kezdő időpontjában lejárt, illetve azt követően keletkezett követelésének jogcímét és összegszerűségét nem vitatta. Jogi álláspontja azonban az volt, hogy csak a hitelezőnek a felszámolás elrendelése után keletkezett követelésébe hajlandó beszámítani az adósnak a felszámolás elrendelése után keletkezett 42 612 000 Ft összegű követelését. A hitelező által kért beszámítás ugyanis veszélyeztetné a sorrendben előbb álló hitelezők érdekeit és követeléseik kielégítésének alapját.
Az elsőfokú bíróság a hitelező kifogását elutasította. Az 1995. március 7-i személyes meghallgatás eredményeként tényként állapította meg, hogy a fennálló tartozások és követelések összegszerűségében, keletkezésük időpontja tekintetében nincs a felek között vita, csak a lehetséges beszámítás tekintetében eltérő az álláspontjuk. Rámutatott arra, hogy a Cstv. 36. §-a szerint a felszámolási eljárásban az egymással szembeni elismert tartozások és követelések tekintetében beszámításnak van helye. Arra a következtetésre jutott, hogy a törvény nem korlátozza a felszámoló tevékenységét a tekintetben, hogy előírná számára, mit mivel szemben számíthat be. A felszámolónak a többi hitelező érdekeit szem előtt tartva magának kell eldöntenie, hogy az adós gazdálkodó szervezet tartozásait és követeléseit legoptimálisabban hozza egyensúlyba. Jelen esetben a felszámoló két elismert felszámolás utáni költségből származó követelés esetén kíván élni a beszámítás lehetőségével. A törvény megengedő és nem kötelező szabályként írja elő a beszámítást. Mindezek mérlegelésével utasította el a hitelező kifogását.
A végzés ellen a hitelező fellebbezéssel élt, kérte annak megváltoztatását és a felszámoló kötelezését arra, hogy fizessen meg 53 503 964 Ft-ot és ennek 1994. december 9-től számított, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeres szorzatának megfelelő mértékű késedelmi kamatát. Kérte az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás kiegészítését akként, hogy az adós felszámolója az 53 503 964 Ft-ot kitevő számlát 1994. december 8. napján vette át. Másrészt a hitelező az 1994. december 15. napján kelt és a felszámolóhoz írt levelében közölte, hogy az adós követelésébe be kívánja számítani az ezt meghaladó, a felszámolás kezdő időpontját megelőzően keletkezett követelését, 66 382 833 Ft-ot. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy beszámítási joggal csak az adós képviseletében eljáró felszámoló élhet. Téves az az álláspontja is, hogy az általa eszközölt beszámítás a többi hitelező törvényes érdekét sértené. Hivatkozott arra, hogy a Cstv. 36. §-a az elismert tartozások és követelések tekintetében teszi lehetővé a beszámítást. A tartozások kölcsönös elismertsége a 62. sorszámú jegyzőkönyvből megállapítható. A hitelező 1994. december 15. napján kelt levelében közölt beszámítására tekintettel a felszámolónak már nem volt mit beszámítania, mert az adós követelése a hitelező beszámítása kapcsán 1994. december 15. napján megszűnt. A hitelező által eszközölt beszámítás a többi hitelező törvényes érdekét azért nem sérti, mert a beszámítással kapcsolatban kizárólag a jogszabályi feltételek megvalósulása vizsgálható, a többi hitelező érdekét - a törvény szerint - nem kell külön figyelembe venni. Hivatkozott arra: téves a felszámolónak az az álláspontja, hogy a Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének a)-e) pontjaiban felsorolt költségek egyben kielégítési sorrendet is jelentenek. A törvény ugyanis nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a felszámolónak ezt az álláspontját alátámasztaná. A Cstv. 58. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig az 57. § (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt követelések - és ilyennek tekintendő a hitelező 53 503 964 Ft-os követelése - esedékességükkor elégítendők ki.
A felszámoló a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Korábbi jogi álláspontját fenntartva előadta, hogy helyesebb a beszámításnak az a formája, amely szerint az 53 503 964 Ft-os hitelezői követelésbe számítja be a 42 612 000 Ft összegű adósi követelést, a különbözet egyidejű kiegyenlítése mellett. A hitelezőnek a felszámolás elrendelését megelőzően felmerült követelése pedig természetét tekintve osztozik a többi határidőben bejelentett hitelezői követeléssel. Abban az esetben, ha a felszámolás elrendelését megelőzően keletkezett hitelezői követelésbe számítaná be az adósnak a hitelezővel szemben fennálló tartozását, a kielégítési sorrendben előbb álló hitelezők követeléseinek fedezetére szolgáló vagyont vonná el. Ebben az esetben a többi hitelező alappal támaszthatna kifogást jogszabálysértésre hivatkozva a felszámoló intézkedése vagy mulasztása ellen. A fellebbezés annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság - eltérő jogi álláspontja folytán - a jogvita eldöntéséhez szükséges tényállást nem derítette fel, ezért döntése megalapozatlan.
A Cstv. 36. §-a akként rendelkezik, hogy a felszámolási eljárásban az egymással szembeni, elismert tartozások és követelések tekintetében beszámításnak van helye. A beszámítás jogintézményét a Polgári Törvénykönyv 296. §-ának (1) bekezdése akként szabályozza, hogy a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését - ha jogszabály kivételt nem tesz - a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja. A beszámítás jogkövetkezménye, hogy a beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek [Ptk. 296. §-ának (2) bekezdése].
A beszámítás egyoldalú és címzett jognyilatkozat. A jogkövetkezmény beálltához nem szükséges az, hogy a jogosult a kötelezettel egyetértsen, a beszámításról vele megállapodjon, szükséges viszont a nyilatkozatnak a címzetthez való megérkezése. A Polgári Törvénykönyv rendelkezéseihez képest a Cstv. 36. §-a annyiban szűkíti le a beszámítás lehetőségét, hogy csak az egymással szemben keletkezett és elismert tartozások és követelések tekintetében teszi azt lehetővé. Az e követelményeknek megfelelő tartozások és követelések tekintetében azonban az adós és hitelező közötti beszámítást minden korlátozás nélkül megengedi. A Cstv. rendelkezései nem zárják ki, hogy a hitelező éljen a beszámítással az adóssal szemben, a kölcsönösen elismert tartozások és követelések tekintetében. Ez azt jelenti, hogy a beszámításra jogosult hitelező a többi hitelezőt megelőzve teljes mértékben juthat a követeléséhez. A fent kifejtettekre tekintettel téves az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a felszámolási eljárásban a felszámolónak diszkrecionális joga eldönteni, él-e a beszámítás lehetőségével, és mit mivel szemben számít be. Nem számítható azonban be a hitelező részéről a harmadik személy által reá engedményezett [Ptk. 328. §-ának (1) bekezdése] követelés. Az ugyanis eredetileg nem a hitelezőnek az adóssal szemben keletkezett követelése, így nem minősül a Cstv. által megkívánt "egymással szemben" keletkezett követelésnek. Másrészt, mivel a Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése értelmében az engedményezéssel az engedményes a régi jogosult (engedményező) helyébe lép, a felszámolási eljárásban az engedményes nem rendelkezhet több joggal, mint amellyel eredetileg az engedményező rendelkezett.
A fent kifejtettekre tekintettel a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a hitelező és az I. Kft. között milyen szerződés jött létre az adós gazdálkodó szervezet által eredetileg a hitelezőtől bérelt helyiségekre és a lízingelt eszközökre vonatkozóan. Ehhez képest a bérleti díj és a lízingdíj a felszámolás kezdő időpontja után a hitelezőt, vagy az I. Kft.-t illette-e meg, s létrejötte engedményezés a hitelező és az I. Kft. között. Ha az lenne megállapítható, hogy az 53 503 964 Ft-os követelése eredetileg is a hitelező követelése és nem engedményezett követelés, az elsőfokú bíróságnak meg kell állapítania: ezt a követelést az adós felszámolója mely időpontban és milyen összegben ismerte el. Úgyszintén meg kell állapítani, hogy a hitelező az adós használatbavételi díj visszatérítése iránti igényét mikor ismerte el. Ehhez képest a hitelező beszámításra vonatkozó nyilatkozatának megtétele időpontjában a beszámítás Cstv.-ben megkívánt feltétele - a kölcsönös elismertség - fennállt-e. Ha igen, a hitelező beszámítása folytán a kölcsönös követelések megszűntek. Amennyiben az lenne megállapítható, hogy a hitelező beszámításra vonatkozó nyilatkozatának megtétele időpontjában a jogszabályi feltételek nem álltak fenn, úgy vizsgálni kell: a felszámoló beszámítása folytán a hitelezőnek a felszámolás kezdő időpontja után keletkezett 53 503 964 Ft követelése megszűnt-e.
A fenti vizsgálat eredményeként kell döntenie az elsőfokú bíróságnak arról, hogy a hitelező 53 503 964 Ft - mint esedékességekor fizetendő felszámolási költségnek minősülő - követelése alapos-e, s annak kielégítésére van-e fedezet. Ettől függően kell köteleznie a felszámolót e hitelezői igény megfizetésére.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazandó a Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Fpkf. VI. 31.509/1995. sz.)
* A Cstv. 36. §-át az 1993. évi LXXXI. törvény módosította, a tétel azonban az 1993. évi LXXXI. törvény hatálybalépése előtt indult felszámolási eljárásokban továbbra is irányadó.
Bírósági jogesetek
BH 2007.9.304 A hitelező a felszámolási eljárásban elismertként nyilvántartásba vett pénzkövetelését az adóssal szembeni tartozásába akkor számíthatja be, ha a követelés tekintetében a felszámolás kezdő időpontját - vagy ha a követelés később keletkezett, a keletkezését - követően nem került sor engedményezésre - Nincs jogszabályi akadálya tehát a regisztrációs díjként nyilvántartásba vett követelés beszámításának [1991. évi XLIX. tv. (továbbiakban: Cstv.) 36. §; Ptk. 246. §].
