adozona.hu
BH 1996.8.450
BH 1996.8.450
Ha a munkavállaló a munkáltató tudta és ezáltal engedélye nélkül olyan gazdasági társaságot alapít, amelynek részben tulajdonosává is válik, és a gazdasági társaság tevékenysége sérti a munkáltató gazdasági érdekeit, a munkáltató jogszerűen él a rendkívüli felmondás jogával [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 3. § (3) bek., 96. § (1) bek. a) és b) pont, 108. §, 188. § (3) bek., 191. § (2) és (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1978-tól állt alkalmazásban a H. K.-nál, illetve a H. K. Kft.-nél, amely az említett gazdálkodó szervezet jogutóda.
Az alperes kft. a felperes munkaviszonyát 1994. június 24-én rendkívüli felmondással, az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 96. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjaira történt hivatkozással megszüntette. Arra hivatkozott, hogy szerződést kötött az F. C. H.-val, amelynek következtében a klub tulajdonába átadott 4,2 millió forint eszközt, továbbá vállalta az átadott 35 munk...
BH 1996.8.450 Ha a munkavállaló a munkáltató tudta és ezáltal engedélye nélkül olyan gazdasági társaságot alapít, amelynek részben tulajdonosává is válik, és a gazdasági társaság tevékenysége sérti a munkáltató gazdasági érdekeit, a munkáltató jogszerűen él a rendkívüli felmondás jogával [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 3. § (3) bek., 96. § (1) bek. a) és b) pont, 108. §, 188. § (3) bek., 191. § (2) és (4) bek.].
A felperes 1978-tól állt alkalmazásban a H. K.-nál, illetve a H. K. Kft.-nél, amely az említett gazdálkodó szervezet jogutóda.Az alperes kft. a felperes munkaviszonyát 1994. június 24-én rendkívüli felmondással, az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 96. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjaira történt hivatkozással megszüntette. Arra hivatkozott, hogy szerződést kötött az F. C. H.-val, amelynek következtében a klub tulajdonába átadott 4,2 millió forint eszközt, továbbá vállalta az átadott 35 munkavállaló részére a végkielégítés megfizetését. Az alperes és a klub a szerződést két év határozott időre kötötte meg. A felperes és tulajdonostársa a tulajdonukban lévő F. C. H. Kft. nevében a szerződést módosították, ezáltal az alperes nem találta biztosítottnak az eredeti szerződésben foglaltak teljesítését, illetve annak lehetőségét. Mindezekből kiindulva kötelezettségszegésként rótta a felperes terhére, hogy a munkaviszonya alapján fennálló jogosultsága következtében a tulajdonában lévő kft. által elvégzett munkákat igazolta, ezáltal a saját részére bevételt keletkeztetett. Emiatt az alperes - figyelemmel a felperes műszaki vezető munkakörére - a fennálló helyzetet összeférhetetlennek is találta a hivatkozott "munkafegyelem-sértés" mellett.
Az egyeztetés eredménytelenségét követően a felperes keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Kérelme a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására, a munkaviszonyának helyreállítására és az elmaradt munkabér megfizetésére irányult. A keresetét utóbb módosította, a munkaviszony helyreállításának mellőzését és az Mt. 100. §-ában lévő jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította; az alperes rendkívüli felmondása jogellenes, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 040 000 forintot elmaradt munkabérként, 1 040 000 forintot végkielégítésként, 260 000 forintot a felmondási időre járó munkabérként, összesen 2 340 000 forintot és ennek 1994. július 1-jétől a kifizetésig járó évi 20 százalékos kamatát. A munkaügyi bíróság a perben feltárt adatokat értékelve megállapította, hogy a rendkívüli felmondásnak a jogszabályban foglalt feltételei nem álltak fenn. A bíróság álláspontja szerint, amikor a felperes a gazdasági társaság tagja lett, ahhoz a munkáltató hozzájárulására nem volt szükség, és nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely előírja, hogy ezt a munkáltatónak be kell jelenteni. A felperes nem töltött be magasabb vezető beosztást az alperesnél, és a saját tulajdonában álló kft. részére munkák elvégzését a felperes nem igazolhatta önállóan.
Az elsőfokú bíróság azt is kifejtette, hogy az alperes a kialakult helyzet feloldására többféle megoldást kezdeményezhetett volna. A rendkívüli felmondás nem tekinthető ilyen jogszerű megoldásnak, az nem felel meg a jogszabályoknak, ezért a bíróság a jogellenesség következményeit alkalmazta.
Az alperes fellebbezése az első fokú ítélet megváltoztatására és a kereset elutasítására irányult. A felperes ellenkérelmében az első fokú ítélet helybenhagyását kérte.
A megyei bíróság ítéletével megváltoztatta az első fokú ítéletet, és a felperes keresetét elutasította. Rendelkezett továbbá a perköltségről, és kimondta, hogy az előlegezett eljárási illetéket az állam viseli. A megyei bíróság által megállapított pontosított tényállás szerint az alperes kft.-t az 1992. március 1-jén kelt társasági szerződéssel alapították. Az egyik alapító a D. volt. A felperes 1978. július 21-től dolgozott a H. K.-nál, majd a D.-nél, 1992. március 1-jétől pedig a H. K. Kft.-nél (az alperesnél). Az alperes kollektív szerződésének 10. §-a szerint "folyamatosnak kell tekinteni azon munkavállalók munkaviszonyát, akik megszakítás nélkül a H. K., a D. H. K., a D. Rt. konzervgyára és a jelenlegi H. K. Kft. állományában vannak. A fentieket a végkielégítés és a felmondási idő számításánál is figyelembe kell venni."
Korábban felperes a főállású munkaviszonya mellett vezette a D. Vgmk-t. 1989 májusában a Vgmk tagságát az alperes kérésére megszüntette, mert a munkáltató szerint a tevékenység és a főállású munkaviszonya, elsősorban a kilátásba helyezett vezetői munkakör, összeférhetetlen. A Vgmk tagság megszüntetése után a felperest kinevezték műszaki vezető helyettesnek, majd 1990. március 1-jétől műszaki vezetőnek.
A h.-i sportélet, a labdarúgás támogatására alakult a H. F. C. mint egyesület. A felperes a klubban sport tisztségviselő volt. A munkáltatójától erre azzal kapott engedélyt, hogy ellenszolgáltatásban a klub részéről nem részesülhet, és munkaidő-kedvezményt sem kaphat.
Az alperes a futballklubot jelentős mértékben támogatta. Ennek egyik formájaként 1993. február 1-jén az alperes és a futballklub megállapodást kötöttek, amely szerint a klub átvette az alperes tulajdonát képező garázsüzemet és az ott dolgozó 35 fő létszámot üzemeltetés céljából, és vállalta, hogy ennek fejében üzemeltetést mint szolgáltatást nyújt az alperes kft.-nek.
Ezt követően az alperes és a klub egyéb munkák végzésére is kötött vállalkozási szerződést. A klubhoz befolyt összegeket a futball, a sport céljaira, támogatására fordították.
Utóbb a klub ellenőrzését végző szervek kifogásolták, hogy az jelentős gazdasági tevékenységet végez. Emiatt K. Gy. a klub vezetője és a felperes elhatározták, hogy az egyesület, a futballklub vagyonából korlátolt felelősségű társaságot létesítenek. 1993. december 22-én hozták létre az F. C. H. Kft.-t, amelynek fele-fele arányban tulajdonosai lettek a felperes és a klub vezetője. A kft. ügyvezetője a klub vezetője lett. A kft. folytatta azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyeket az egyesülettel kötött szerződés alapján a H. C.-nek az alperes javára kellett elvégezni. A tulajdonosváltozásról, az átalakulásról az alperest egyébként a szerződő fél nem értesítette, és a felperes sem jelentette be, hogy társaságot alapított az alperes munkáltatónál végzendő tevékenységre.
A felperes tulajdonában álló kft. számláját vezető és az alperest megvásárló bank jelezte az alperes vezetőjének, hogy a vele rendszeres gazdasági kapcsolatban álló kft.-nek az egyik alkalmazottja a tulajdonosa. Az ezt követő vizsgálat kiderítette, hogy a felperes és beosztottai, akik az F. C. H. Kft. munkavégzését ellenőrizték és igazolták, visszaélést nem követtek el, a felperes kft.-je nem jutott jogosulatlan előnyhöz az alperes terhére.
A másodfokú ítélet a részben kiegészített tényállás alapján az alperes által közölt rendkívüli felmondást jogszerűnek találta.
Az elsőfokú bíróság ítéleti indokolásának lényege az volt, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés, ami tiltaná a felperesnek, hogy az adott társaság tagja, tulajdonosa legyen. A másodfokú bíróság szerint ez az álláspont téves. Az Mt. 191. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint ugyanis a vezető nem lehet tagja a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló gazdasági társaságnak. Bizonyított, hogy a felperes tulajdonában áll az a kft., amely rendszeres gazdasági kapcsolatban van az alperes munkáltatóval. A felperes pedig a fenti jogszabály alkalmazása szempontjából vezetőnek tekintendő az Mt. 188. §-ának (3) bekezdése szerint, hiszen ténylegesen az ügyvezető igazgató tanúvallomása szerint az alperes kft. vezetőjének műszaki helyettese volt.
Így tehát kifejezett jogszabályi rendelkezés tiltotta azt, hogy az adott kft.-ben tulajdonos legyen. Természetesen kaphatott volna engedélyt e tevékenység folytatására, miután erre az Mt. 191. §-ának (2) bekezdése lehetőséget ad, a felperes azonban ezt nem kezdeményezte, a munkáltatóját nem is értesítette arról, hogy olyan gazdasági társaságot alapított, amely a munkáltatónál rendszeresen tevékenykedik. Ezzel a felperes az Mt. 108. §-ában és 3. §-ának (3) bekezdésében meghatározott kötelezettségeit is megsértette.
Az Mt. 191. §-ának (4) bekezdése több olyan jogkövetkezményt is felsorol, amelyek az általános szabályok mellett a vezetővel szemben az e §-ban rögzített tilalmak megszegése esetén alkalmazhatók. Az alperes azonban nem ezeket a következményeket, hanem olyan jogkövetkezményt alkalmazott, amely bármelyik munkavállalóval szemben alkalmazható: a rendkívüli felmondást.
A felperes műszaki vezető volt, az alperes kft. vezetőjének helyettese. Közte és az alperes vezetője között tehát bizalmi viszonynak kellett lennie. Ezzel a beosztással nem egyeztethető össze a saját tulajdonú kft.-ben végzett tevékenység, nem erkölcsös e két tevékenység összekapcsolása. Az előzmények (Vgmk-tagság megszüntetésére felhívás, társasági tevékenység engedélyezése úgy, hogy abból jövedelme nem származhat) ismeretében a felperesnek tudnia kellett, hogy e társaságban való részvételét a munkáltatója kifogásolni fogja.
Ezért a másodfokú bíróság álláspontja az volt, hogy a felperes olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi, teljes egészében megfelel tehát a jogszabályoknak az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjára alapított rendkívüli felmondás. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint megváltoztatta, és a felperes alaptalan keresetét elutasította.
A másodfokú ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, és az ítélet hatályon kívül helyezése mellett az első fokú ítélet helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperesnél nem töltött be vezető tisztséget, ezért jogszabály nem kötelezte arra, hogy gazdasági társaságban tagként való belépéséhez az alperestől hozzájárulást kérjen; nem élt vissza az F. C. H. Kft.-ben betöltött tulajdonosi helyzetével, amint ezt az 1994. november 30-án tartott tárgyaláson az alperes el is ismerte; nem zárkózott el attól, hogy a kft.-tagságát megszüntesse. Mindezek alapján álláspontja szerint nem tanúsított olyan magatartást amely a munkaviszonyának az alperesnél való fenntartását lehetetlenné tette volna.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 188. §-ának (3) bekezdése értelmében az abban megjelölt jogszabályok alkalmazásával vezetőnek minősül a vezető helyettese, valamint az, akit a tulajdonos, illetőleg a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet ilyennek minősít. A per irataiból megállapítható, hogy e szervek, illetve személyek a felperest nem minősítették vezetőnek. E minőség - az említettek kifejezett jognyilatkozata hiányában - kizárólag a tanúvallomás bírói mérlegelésével nem állapítható meg. Ennélfogva a jogerős ítélet indokolása e tekintetben nem felel meg az Mt. 188. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak, tehát téves.
Az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásának kötelezettségszegés, a b) pontnak pedig kötelezettségszegés nélkül valamely, a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő (vétkesség nélküli) magatartás esetén van helye. Ezért a jogerős ítéletnek az a megállapítása, amely szerint kötelezettségszegés esetén az Mt. 96. §-a (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása jogszerű, nem helytálló. Az Mt. 3. §-ának (3) bekezdése értelmében: "A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt - kivéve, ha erre jogszabály feljogosítja - nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel a munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné." Az adott esetben a felperes tulajdonosa volt annak a gazdasági társaságnak, amelynek az alperessel rendszeres üzleti kapcsolata volt. Ennek során az alperes által fizetett ellenérték nyilvánvalóan bevételt, vagyonnövekedést eredményezett a felperesnél mint tulajdonosnál. Ez a bevétel esetenként úgy is keletkezett, hogy a végzett munkákat a felperes igazolhatta a munkaviszonya keretében a megrendelő nevében, ezáltal a tulajdonában lévő kft. az ellenértékre jogosulttá vált. B. J. tanúvallomása szerint a felperesnek mint műszaki vezetőnek "lehetősége" volt arra, hogy a kft. tevékenységét számla alapján felülvizsgálja és igazolja. A tanúnak ezt az előadását a felperes nem vitatta. A perben pedig a felperes maga adta elő, hogy a kft. a szolgáltatásainak árát az alperes tekintetében fel akarta emelni: "szolgáltatásaink árát fel akartuk emelni." Mindezekből hiteltérdemlően megállapítható, hogy a felperes az alperes jogos gazdasági érdekét veszélyeztette azáltal, hogy a munkaviszonyában végzett tevékenysége (pl. számlák igazolása) által lehetősége volt arra, hogy a tulajdonában lévő kft. gazdasági érdekeit képviselhesse. A törvény értelmében a gazdasági érdekek veszélyeztetettségének vagy a veszélyeztetettség lehetőségének és nem annak van jelentősége, hogy a konkrét hátrány bekövetkezzen. Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felperes az Mt. 3. §-ának (3) bekezdésében meghatározott lényeges kötelezettségét jelentős mértékben szándékosan megszegte, ezért az alperes rendkívüli felmondása megfelel az Mt. 96. §-a (1) bekezdése a) pontjának, következésképpen a jogerős ítélet érdemi döntése helytálló.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét - a kifejtettek szerint módosított indokolással - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárási költség - Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján - a pervesztes felperest terheli. Az eljárási illeték a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján az állam terhén marad. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.980/1995. sz.)