adozona.hu
BH 1996.7.389
BH 1996.7.389
A részvénytársaság végkielégítésben nem részesült dolgozói által létrehozott hitelezői választmány alaptalan kifogása a felszámoló elutasító intézkedései ellen. A szakszervezet által kötött kollektív szerződés visszamenőleges hatállyal jogokat, illetve kötelezettségeket általában nem állapíthat meg. Az a körülmény, hogy a kollektív szerződés valamely jog bevezetését határidőhöz köti, nem tekinthető joggal való visszaélésszerű joggyakorlásnak [1967. évi II. tv. 2. § (3) bek., 9/C. §, 9/D. § (2) és (4) bek.,
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós részvénytársaság ellen 1991. május 2-án indult és a Magyar Közlöny 1992. május 12-i számában közzétett felszámolási eljárás során az első fokon eljárt megyei bíróság végzésével elutasította a részvénytársaság végkielégítésben nem részesült dolgozói által létrehozott hitelezői választmánynak a felszámoló intézkedése elleni kifogását. Az elsőfokú bíróság végzése ellen a hitelezői választmány elkésett fellebbezést nyújtott be. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a fellebbezési ha...
BH 1996.7.389 A részvénytársaság végkielégítésben nem részesült dolgozói által létrehozott hitelezői választmány alaptalan kifogása a felszámoló elutasító intézkedései ellen. A szakszervezet által kötött kollektív szerződés visszamenőleges hatállyal jogokat, illetve kötelezettségeket általában nem állapíthat meg. Az a körülmény, hogy a kollektív szerződés valamely jog bevezetését határidőhöz köti, nem tekinthető joggal való visszaélésszerű joggyakorlásnak [1967. évi II. tv. 2. § (3) bek., 9/C. §, 9/D. § (2) és (4) bek., 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.) 27. §].
Az adós részvénytársaság ellen 1991. május 2-án indult és a Magyar Közlöny 1992. május 12-i számában közzétett felszámolási eljárás során az első fokon eljárt megyei bíróság végzésével elutasította a részvénytársaság végkielégítésben nem részesült dolgozói által létrehozott hitelezői választmánynak a felszámoló intézkedése elleni kifogását. Az elsőfokú bíróság végzése ellen a hitelezői választmány elkésett fellebbezést nyújtott be. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a fellebbezési határidő elmulasztásával kapcsolatos igazolási kérelemnek helyt adott, az ügy érdemében pedig az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, és a hitelezői választmányt arra kötelezte, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 5000 Ft fellebbezési eljárási illetéket.A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzése indokolásában megállapította: az iratokhoz csatolt kollektív szerződés módosítása úgy rendelkezik, hogy a munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha a társaság (1991. július 1-je után) a munkaviszonyát megszünteti, illetve ha a társaság felszámolásra kerül, és jogutód nélkül megszűnik. A módosított kollektív szerződés tehát egyértelműen meghatározza azt a munkavállalói kört, amely végkielégítésben részesíthető. Ez a megállapodás nem értelmezhető akként, hogy hatálya az adós gazdálkodó szervezet minden munkavállalójára kiterjed. Rámutatott arra, hogy egyes újonnan szabályozásra kerülő jogok kétségkívül azzal a hátránnyal járnak, hogy az előírás megalkotása, hatálybalépése előtti időpontra - eltérő rendelkezés hiányában - nem alkalmazhatók. Ez történt az adott esetben is, így a hitelezői választmány elsődleges fellebbezési kérelme nem megalapozott.
A másodlagos fellebbezési kérelem tárgyában kifejtette a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság, hogy az adós gazdálkodó szervezet munkavállalóit megillető végkielégítést szabályozó rendelkezéseket tartalmazó kollektív szerződés módosítására - az 1992. évi XXII. törvény 205. §-ában foglaltak folytán - a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény, valamint az ahhoz kapcsolódó jogszabályok előírásai az irányadók. A Munka Törvénykönyvének az elsőfokú bíróság által is hivatkozott rendelkezése alapján a kollektív szerződést a vállalat szakszervezeti szerve köti meg. Annak módosítása esetén is a megkötésre előírt szabályok szerint kell eljárni. A kollektív szerződésekről szóló 14/1970. (XI. 20.) MüM rendelet 6. §-ának (1) bekezdése pedig úgy szól, hogy a kollektív szerződés módosított rendelkezését a kihirdetését követő 15. naptól kell alkalmazni, hacsak a módosítás eltérő határidőt nem állapított meg. Az említett rendelethely (3) bekezdése értelmében csak akkor ruházható fel a módosítás a kihirdetés évének január hó 1. napjáig visszamenőleges hatállyal, ha az egy naptári évre járó juttatást állapít meg, feltéve, hogy a kihirdetés április hó 30 napjáig megtörtént. Az említett jogszabályi rendelkezésekből következően a munkáltatói jogokat gyakorló felszámoló és a volt munkavállalók mint hitelezők egy csoportja nem jogosult a kollektív szerződés módosítására, különösen nem a megállapodás visszamenőleges hatályának meghatározására. Mindezekre tekintettel álláspontja szerint nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a hitelezői választmány kifogását az 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.) 27. §-a alapján elutasította. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság helybenhagyta.
A jogerős végzés ellen a hitelezői választmány nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős végzés törvénysértő, mert a másodfokú bíróság nem a Pp. 206. §-ának megfelelő módon értékelte a rendelkezésre álló adatokat. Jogszabálysértő a jogerős végzés azért is, mert a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság nem volt figyelemmel az elbíráláskor hatályban volt 1967. évi II. törvény 2. §-ában foglaltakra és arra, hogy a felszámoló a munkáltatói jogokat joggal való visszaélést megvalósító módon gyakorolta. Tévedett továbbá a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság akkor is, amikor nem észlelte, hogy a felszámoló intézkedése nincs összhangban az alkotmánnyal és a munkavállalók közötti indokolatlan különbségtételt tiltó nemzetközi egyezménnyel. Álláspontja szerint az 1991. január 25-én a szakszervezet és a munkástanács által is aláírt megállapodás már bevezette a végkielégítés intézményét, csak nem határozta meg annak összegét, ezért azt úgy kell figyelembe venni, hogy a végkielégítés intézménye már 1991. január hó 25. napjától bevezetésre került az adós gazdálkodó szervezetnél. Ebből pedig az következik, hogy az 1991. július hó 1. napja előtt elbocsátott dolgozókat is megilleti a végkielégítés.
A felszámoló a jogerős végzésnek hatályban való fenntartását kérte.
A jogerős végzés nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság helyesen állapította meg a jogvita elbírálása érdekében szükséges tényeket, és helytálló az abból levont jogi következtetése is. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság által kifejtett indokokkal egyetért, azt csupán azzal módosítja, hogy a hivatkozott 14/1970. (XI. 20.) MüM rendeletet a 20/1979. (XII. 1.) MüM rendelet, ez utóbbit pedig a 2/1989. (III. 25.) ÁBMH rendelkezés hatályon kívül helyezte, de a másodfokú végzésben kifejtettek a módosított 1967. évi II. törvény 9/C. §-a és a 9/D. §-ának (2), illetve (4) bekezdésében foglaltak szerint is helytállóak.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelemben kifejtettek kapcsán arra mutat rá, hogy a hitelezői választmány által hivatkozott 1991. január hó 25-i megállapodás, bár használja a végkielégítés kifejezést, tartalma szerint nem a végkielégítés jogintézményének bevezetéséről rendelkezik, és nem is tartalmazza a kollektív szerződés módosítását, hanem a szükségessé vált létszámcsökkentéssel érintett dolgozók különböző pénzbeli juttatásairól tartalmaz rendelkezést, amely juttatások azonban nem azonosak a végkielégítéssel. A végkielégítés jogintézményének bevezetésére csak a már többször hivatkozott kollektív szerződés módosításával került sor, mégpedig 1991. július hó 1. napját követő hatállyal, így az azt megelőző időben elbocsátott dolgozók végkielégítésben nem, hanem csak az 1991. január 25-i megállapodás szerinti juttatásokban részesülhetnek. A hitelezői választmány maga adta elő, hogy az elbocsátott dolgozók az 1991. január 25-i megállapodásnak megfelelő juttatásokat megkapták, végkielégítésben azonban a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzésében kifejtett indokokból következően már nem részesülhetnek.
Ugyancsak a felülvizsgálati kérelemben kifejtettekkel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság rámutat arra, hogy az adott esetben nem az 1967. évi II. törvény 2. §-ának (3) bekezdése szerinti joggal való visszaélésről van szó, hanem arról, hogy a végkielégítéssel kapcsolatos 1991. évi részben szabályozatlan, illetve változóan szabályozott kérdések folytán az adós gazdálkodó szervezetnél a kollektív szerződés az adott időben és módon került módosításra. Helytálló a Legfelsőbb Bíróságnak mint másodfokú bíróságnak az az okfejtése is, hogy a kollektív szerződés módosításának visszaható hatálya nem lehet. Nincs továbbá szó arról sem, hogy a kollektív szerződés módosítása nem lenne összhangban az alkotmánnyal, illetve a nemzetközi egyezményekkel, mert nem a munkavállalók közötti indokolatlan különbségtételről van szó, hanem arról, hogy a jogszabályi változások folytán szükségessé vált a kollektív szerződés módosítása. Ez egy adott időpontban válik hatályossá, és rendelkezései attól kezdve alkalmazandók. Nyilvánvaló, hogy egy, a munkavállalókra kedvező jogszabályi változás vagy megállapodás - eltérő rendelkezés hiányában - a hatálybalépése előtti időpontra akkor sem alkalmazható, ha ez a hatálybalépés időpontja előtti érdekeltekre nézve méltánytalan.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzését a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. X. 31.514/1995. sz.)