adozona.hu
BH 1996.6.338
BH 1996.6.338
A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet - mint munkáltató - felelősségének mértéke üzemi baleset folytán bekövetkező keresetveszteség esetén [1967. évi II. tv. (Mt.) 62. § (1) bek., 1975. évi II. tv. 47. §, 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.) 30. § (1) bek., 31. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1991. évben indult, majd a Magyar Közlöny 1991. október 8-i számában közzétett felszámolási eljárásban az első fokon eljárt bíróság a végzésével a hitelező - felszámoló által vitatott - igényének részben helyt adva kötelezte az adóst, hogy 30 napon belül fizessen meg a hitelezőnek 60 644 Ft kártérítésijáradék-különbözetet, valamint 1994. január 1-jétől havi 5865 Ft kártérítési járadékot. Rendelkezett a bíróság arról is, hogy az adós - szintén 30 napon belül ...
BH 1996.6.338 A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet - mint munkáltató - felelősségének mértéke üzemi baleset folytán bekövetkező keresetveszteség esetén [1967. évi II. tv. (Mt.) 62. § (1) bek., 1975. évi II. tv. 47. §, 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.) 30. § (1) bek., 31. § (1) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1991. évben indult, majd a Magyar Közlöny 1991. október 8-i számában közzétett felszámolási eljárásban az első fokon eljárt bíróság a végzésével a hitelező - felszámoló által vitatott - igényének részben helyt adva kötelezte az adóst, hogy 30 napon belül fizessen meg a hitelezőnek 60 644 Ft kártérítésijáradék-különbözetet, valamint 1994. január 1-jétől havi 5865 Ft kártérítési járadékot. Rendelkezett a bíróság arról is, hogy az adós - szintén 30 napon belül - 150 000 Ft nem vagyoni kártérítés, továbbá 11 000 Ft eljárási költség - hitelező részére való - megfizetésére köteles. A fentieket meghaladóan elutasította a hitelező igényét.Az elsőfokú bíróság a határozat indokolásában a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai - a felek előadása, a csatolt okiratok - alapján tényként rögzítette, hogy a hitelező az adós bányaüzemében 1989. július 3-án üzemi balesetet szenvedett, amelynek következtében munkaképessége 20%-os mértékben csökkent. A munkáltató adós a kártérítési felelősségét elismerte azzal, hogy a balesetből és a természetes megbetegedésből eredő munkaképesség-csökkenés arányának megfelelő 40%-os mértékű kártérítési járadékot tartott indokoltnak. Az 1993. február 18-án kelt határozatával pedig a hitelező kártérítési járadékát a keresetveszteség 40%-ának megfelelő 2346 Ft-ra módosította.
A hitelező az emiatt a felszámolóhoz benyújtott igényében a teljes kártérítés megfizetését kérte, arra való tekintettel, hogy keresetvesztesége teljes egészében az üzemi baleset következménye, hiszen a természetes eredetű megbetegedései mellett korábbi munkakörét el tudta volna látni. Nem vagyoni kára és a jogi képviseletével felmerült eljárási költsége megfizetését is igényelte. A felszámolás alatt álló adós a hitelező teljes követelésének az elutasítását kérte.
Az első fokon eljárt bíróság az eljárás keretében kirendelt igazságügyi orvos szakértő véleményét döntése alapjául elfogadva megállapította, hogy a hitelező a balesetből származó munkaképesség-csökkenés nélkül továbbra is tudott volna dolgozni az eredeti föld alatti mozdonyvezetői munkakörében, tehát a baleset miatt vált alkalmatlanná a nehéz fizikai munka végzésére. E körülményre tekintettel, az 1992. évi XXII. törvény 205. §-ának (1) bekezdése folytán alkalmazandó 1967. évi II. törvény (Mt.) 62. §-ának (1) bekezdése alapján, a munkáltató által alkalmazott kármegosztás helyett a hitelező teljes keresetveszteségének a megfizetésére kötelezte az adóst. A keresetveszteség meghatározásánál az adós részéről szolgáltatott, a hitelező által nem vitatott adatokat vette alapul. A kártérítési járadék folyósításának kezdő időpontjául 1994. január 1-jét jelölte meg, a már lejárt járadékoknak pedig egyösszegbeni megtérítéséről rendelkezett.
A nem vagyoni kártérítés iránti igény felől a bíróság az Mt. 83. §-ának (1) bekezdése, illetve az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozata alapján, a hitelező 200 000 Ft megfizetésére irányuló követelésének részben helyt adva döntött. A teljesítési határidőket az adós felszámolására irányadó - többször módosított és kiegészített - 1986. évi 11. törvényerejű rendelet (Ftvr.) 31. §-ának (1) bekezdése, illetve 30. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjai alapján határozta meg. A hitelező jogi képviseletével felmerült eljárási költség viselésére vonatkozó rendelkezés a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapul.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a felszámolás alatt álló adós gazdálkodó szervezet élt fellebbezéssel, amelyben a határozat részbeni megváltoztatásával a hitelező kártérítési járadék megfizetésére irányuló igényének az elutasítását kérte. Indokolásul megismételte, hogy álláspontja szerint a hitelező csak a keresetveszteség 40%-ának a megtérítésére jogosult. A hitelező ugyanis a baleset után a munkakörét egészen az 1992. július 23-án bekövetkezett nyugdíjazásáig ellátta, amikor 50%-os munkaképesség-csökkenés alapján került nyugállományba. Nyugdíjazását túlnyomórészben természetes eredetű megbetegedései okozták, mivel az üzemi balesetből származóan csak minimális, 20%-os mértékű munkaképesség-csökkenése keletkezett. Ennek alapján az adós véleménye az volt, hogy felelőssége csak olyan arányú lehet, amilyen arányban az üzemi baleset hozzájárult a nyugdíjba helyezéséhez. A fellebbező fél kijelentette, hogy a nem vagyoni kártérítésre való kötelezését nem kifogásolja.
A hitelező a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását és a másodfokú eljárásban felmerülő költségei megtérítését kérte.
A fellebbezés részben alapos.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre állt adatok alapján megalapozottan állapította meg a tényállást. Téves azonban az abból levont jogi következtetés, a kártérítési járadék mértékének a meghatározása.
Helytállóan hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy a hitelező - felszámoló által vitatott - igényének az elbírálására - az adós gazdálkodó szervezet elleni, 1992. január 1-je előtt indult felszámolási eljárásban alkalmazandó Ftvr. eltérő szabálya hiányában - az 1992. évi XXII. törvény 205. §-ának (1) bekezdésében foglaltak folytán, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény (Mt.) valamint az ahhoz kapcsolódó külön jogszabály [26/1980. (XII. 20.) MüM rendelet] előírásai az irányadók. Az Mt. 62. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a vállalat (munkáltató) a dolgozónak (munkavállalónak) a munkaviszony keretében okozott kárért vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel. Az adott ügyben az első fokú eljárás során meghallgatott igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint a hitelező a 30%-os mértékű természetes megbetegedéséből eredő munkaképesség-csökkenés mellett az üzemi balesetből származó 20%-os munkaképesség-csökkenés nélkül az eredeti munkakörét el tudta volna látni, emiatt 50%-os mértékben határozható meg az a munkaképesség-csökkenés, amelyért a munkáltató felelősséggel tartozik.
A társadalombiztosításról szóló jogszabály értelmében a teljes rokkantság megállapítását a 67%-os munkaképesség-csökkenés eredményezi [1975. évi II. törvény 47. § a) pont]. Erre figyelemmel a kialakult bírói gyakorlat szerint akkor köteles a munkáltató az üzemi baleset folytán bekövetkező keresetveszteség 100%-ának a megtérítésére, ha a munkavállaló 67%-ban veszíti el a munkaképességét. Ha ezt a mértéket nem éri el a károsult munkaképesség-csökkenése, az átlagkereset és a rokkantsági nyugellátás közti különbözet teljes összegében nem igényelhető, mert az kettős kedvezményt jelentene. Ilyenkor a munkáltató nem felel a keresetveszteség ama részéért, amely megfelel a 67% és az 50% között mutatkozó munkaképesség-csökkenés különbözet arányának. Mivel a jelen esetben 50%-os mértékű a hitelezőnek az a munkaképesség-csökkenése, amelyért a munkáltató adós kártérítési felelősséggel tartozik, a fenti arányszámításra tekintettel az adós a keresetveszteség 75%-ának a megfizetésére köteles (67%:100% = 50%:75%). Így a 100%-os mértékű - az adós által megjelölt s a hitelező részéről nem vitatott - 5865 Ft havi kártérítési járadék összegéből kiindulva 4398 Ft-ban határozható meg a hitelezőt megillető járadék havi összege. Az 1992. július 23. és 1994. január 1-je közötti 17 hónapra és 7 napra számított lejárt kártérítési járadék pedig összesen 35 375 Ft, figyelemmel arra, hogy a 100%-os mértékű keresetveszteség 101 073 Ft, ezen összeg 75%-a 75 804 Ft, amelyből le kell vonni az adós által folyósított 40%-os mértékű - havi 2346 Ft -, összesen 40 429 Ft járadékösszeget.
A kifejtettek következtében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintve, fellebbezett részét az Ftvr. 4. §-ának (4) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a marasztalási összeget leszállítva csak a fenti összegű havi kártérítési járadék-különbözet, valamint a lejárt kártérítési járadék-különbözetek egy összegben történő megfizetésére kötelezte az adóst, s az ezt meghaladó hitelezői igényt elutasította.
(Legf. Bír. Fpkf. II. 30.956/1994. sz.)
Lábjegyzet
Az 1967. évi II. tv. az 1992. évi XXII. tv. folytán hatályát vesztette, az ítéletben foglaltak azonban az új szabályozás alapján is helytállóak.
