BH 1996.5.285

Ha a munkavállaló mind a szakszervezet, mind az üzemi tanács választott tisztségviselője, a munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez - a valós indokon és a felmondásra esetleg alkalmazandó más jogszabályban írt feltételeken túl - e szervek testületének a jogszabály szerint meghatározott egyetértése szükséges [Mt. 28. § (1) bek., 24/1990. AB határozat, 1991. évi IV. tv. 23. § (1), (3) bek.].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes 1980. december 13-tól állt az alperes alkalmazásában, minőségi ellenőr volt. Az alperes a munkaviszonyát 1994. április 25-én felmondta, a felmondás kezdő napjaként 1994. május 26-át, a munkaviszony megszűnése napjaként 1994. augusztus 26-át jelölte meg. A felperesnek 1994. április 26-tól 1994. május 6-ig kiadta a fizetett szabadságát, ezt követően május 25-től és a 3 hónap felmondási időre a munkavégzés alól felmentette. A felmondás indokaként arra hivatkozott, hogy a felperes munk...

BH 1996.5.285 Ha a munkavállaló mind a szakszervezet, mind az üzemi tanács választott tisztségviselője, a munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez - a valós indokon és a felmondásra esetleg alkalmazandó más jogszabályban írt feltételeken túl - e szervek testületének a jogszabály szerint meghatározott egyetértése szükséges [Mt. 28. § (1) bek., 24/1990. AB határozat, 1991. évi IV. tv. 23. § (1), (3) bek.].
A felperes 1980. december 13-tól állt az alperes alkalmazásában, minőségi ellenőr volt. Az alperes a munkaviszonyát 1994. április 25-én felmondta, a felmondás kezdő napjaként 1994. május 26-át, a munkaviszony megszűnése napjaként 1994. augusztus 26-át jelölte meg. A felperesnek 1994. április 26-tól 1994. május 6-ig kiadta a fizetett szabadságát, ezt követően május 25-től és a 3 hónap felmondási időre a munkavégzés alól felmentette. A felmondás indokaként arra hivatkozott, hogy a felperes munkaköre megszűnt. Az alperesnél eltöltött munkaviszonya alapján 3 hónap végkielégítést is megállapított.
A felperes a sikertelen egyeztetésre tekintettel keresetlevelet terjesztett elő. Ebben kérte a felmondás jogellenességének megállapítását és az alperesnek további 3 havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés megfizetésére, az időarányos szabadságának átlagkeresettel való elszámolására, valamint mindezeknek az összegeknek 20%-os kamata kifizetésére kötelezését. Arra hivatkozott, hogy az alperes üzemi tanácsának elnökhelyettese és választott szakszervezeti tisztségviselő volt. Az alperes értesítette ugyan a megjelölt szerveket, de a felmondás közléséig nem volt meg a testületi egyetértés. Az alperes a szabadságolási ütemtervet nem vette figyelembe, de azért rendelkezett a szabadság kiadásáról, hogy annak pénzbeli megváltásától mentesüljön.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét, és kötelezte 3000 Ft perköltség megfizetésére. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felmondás megfelel az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 89. §-ának (1) és (3) bekezdéseiben foglaltaknak. A felmondás indokának valóságát - azt, hogy megszűnt a felperes munkaköre - maga a felperes sem vitatta. Az üzemi tanács még kezdetleges formában működött - senki sem írta alá az ügyrendjét -, de a képviselője a szakszervezeti bizottság tisztségviselőjével együtt tájékoztatást kapott az alperes létszámleépítési szándékairól, a felperest érintő munkakör megszüntetésről és arról, hogy számára más munkakört is fel tudnak ajánlani, amelyet ha elfogad, nem kell felmondani a jogviszonyát. A felperes erre nem reagált, amikor a szakszervezet titkára mindezt közölte vele. Ezzel szemben kijelentette, hogy elfogadja a felmondást, ha további kétszeres végkielégítést kap. Az alperes tehát az érdek-képviseleti szervektől írásbeli hozzájárulást kapott a munkaviszony megszüntetéséhez.
A felperes fellebbezett. Kérte a felmondás jogellenességének megállapítását és az alperesnek 102 870 Ft végkielégítés, 11 200 Ft szabadságmegváltás és ezeknek az összegeknek 1994. április 26-tól évi 20%-os mértékű kamata kifizetésére kötelezését. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, a szabadságmegváltás kérdésétől eltekintve, helytállónak fogadta el, az abból elvont jogi következtetést azonban tévesnek találta. A létszámleépítésről való tájékoztatásra nyitva álló törvényes 30 napos határidőt az alperes nem tartotta be, a szabadságot nem az ütemtervnek megfelelően adták ki, a szakszervezeti szerv és az üzemi tanács - testületi ülések hiányában - nem nyilatkozott az előzetes egyetértése tekintetében.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét. A megyei bíróság álláspontja szerint az alperes a felmondásban rendelkezett a szabadság kiadásáról, azt 1994. május 6-ig a felperes letöltötte, ez megfelelt az Mt. 134. §-ának (1) és (4) bekezdésében foglaltaknak. A perben megjelölt testületek elnöke, illetve titkára tett előzetes jognyilatkozatot a felperes munkaviszonyának megszüntetése tekintetében. Az érintett szervek ügyrendellenes belső működése nem szolgálhat a felmondás jogellenességének megállapítására. Az alperes az 1991. évi IV. törvény 23. §-ának (1) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettségének formálisan ugyan nem, de lényegében eleget tett, mert a felmondást 1994. április 26-án közölte, de a felmondási idő csak 30 nap múlva, 1994. május 25-én kezdődött. A felperes érdekeit tehát nem érte sérelem.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a keresetének megfelelő döntés meghozatalára irányult. A jogerős ítéletet azért találta jogszabálysértőnek, mert az alperes eljárása az 1991. évi IV. törvény 23. §-ába ütközött, minthogy nem értesítették 30 nappal korábban a munkaviszonya tervezett megszüntetéséről. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság MK 130. sorszámú határozatára (BH 1995/2. szám). Az alperes azonnali hatállyal szüntette meg a munkaviszonyát, mert bár 30 nappal későbbi időponttal kezdődően mondott fel, de azonnal felmentette a munkavégzés kötelezettsége alól. A szabadságát a szabadságolási ütemtervvel ellentétesen adták ki, ezzel kapcsolatban nem hallgatták meg, és mindez az Mt. 134. §-ába ütközött. Mint az üzemi tanács tagját és választott szakszervezeti tisztségviselőt kettős munkajogi védelem illette meg. Ügyében azonban sem üzemitanács-ülést, sem szakszervezeti testületi ülést nem tartottak.
Nincs nyoma annak, hogy mikor készült az alperesnek az a levele, amelyben az érdekvédelmi szervektől az egyetértést kérte, ezeket az okmányokat nem iktatták egyik szervezetnél sem. A testületi egyetértést nem helyettesítheti a testület tagjának vagy tisztségviselőjének egy személyben tett nyilatkozata. Tévedett a bíróság, amikor az üzemi tanács ügyrendjét értékelte, mert azt a szervezet elfogadta, és aszerint működött. Az ügyrend szerint viszont 15 napot kell biztosítani az egyetértés kinyilvánítására, a nyilatkozóknak ezzel szemben csak 2 nap állt a rendelkezésére. A bíróság által jogszerűnek elfogadott álláspont, amennyiben azt a Legfelsőbb Bíróság törvényesnek tartaná, az egyetértési jog kijátszására adna lehetőséget.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A perben eljárt bíróságoknak azt kellett elbírálniuk, hogy az alperesnél dolgozó felperes munkaviszonyát, aki az üzemi tanács és a szakszervezet tisztségviselője volt, a létszámleépítés keretében az Mt. (1992. évi XXII. tv.) és a "foglalkoztatási törvény" (1991. évi IV. tv.) irányadó szabályai alapján mondták-e fel. A jogerős ítélet álláspontja szerint az alperes felmondása megfelelt az irányadó jogszabályoknak. A felperes ezzel szemben jogszabálysértésre hivatkozva kérte a jogellenes rendes felmondásnak az Mt. 100. §-ában meghatározott következményei alkalmazását, a munkaviszonya helyreállítását azonban nem igényelte. A perben eljárt bíróságok tévedtek, amikor nem tisztázták megfelelően a felmondás körülményeit, ezáltal elégtelen adatokra támaszkodva hozták meg a felperes keresetét elutasító ítéletüket.
A felperes az eljárás során következetesen arra hivatkozott, hogy a szakszervezet tisztségviselője és az üzemi tanács elnökhelyettese volt. Az alperes sem vitatta a felperes érdek-képviseleti funkcióit, ezért csatolta a peres iratokhoz az 1994. április 22-én kelt nyilatkozatokat arról, hogy az üzemi tanács és a szakszervezeti bizottság egyetért a felperes munkaviszonyának megszüntetésével. Az 1992. július 1-jén hatályba lépett 1992. évi XXII. törvény(Ml.) 28. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv egyetértése szükséges a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállaló.... munkaviszonyának a munkáltató által rendes felmondással történő megszüntetéséhez. Ez a szabály vonatkozik az üzemi tanácsban funkciót ellátó dolgozóra is, tehát ha egy időben több érdek-képviseleti szervben választott tisztségviselő, minden felettes érdek-képviseleti szerv előzetes egyetértését be kell szerezni. Kétségtelen, hogy a felperes szakszervezeti és üzemi tanácsi tisztségviselő is volt. E körben azonban nem tisztázták a bíróságok, hogy a szakszervezetben milyen tisztséget és milyen szinten látott el. Ezeknek az adatoknak a hiányában nem tudható, hogy melyik az a "közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv", amely testületi döntés alapján volt előzetes nyilatkozatra jogosult. Ezért a perben elbírált és elfogadott előzetes szakszervezeti testületi döntésről még nem lehet megállapítani, hogy megfelelt-e a jogszabályoknak.
A bíróságok egyáltalán nem tárták fel az üzemi tanács működésével kapcsolatos körülményeket, csak azt állapították meg, hogy nincs elfogadott és aláírt ügyrendje az üzemi tanácsnak. Ha valóban nem volt vagy nincs érvényes ügyrend, meg kellett volna állapítani, hogy ennek ellenére milyen intézkedési gyakorlata volt a tanácsnak. Az üzemi tanácsnak a perben tanúként kihallgatott elnöke az elsőfokú bíróság előtt 1994. november 10-én tett, önmagának is ellentmondó vallomása a tekintetben egyértelmű volt, hogy nem hívott össze testületi ülést, a tanács tagjait egyenként hallgatta meg általában a felmondásokról, de nem a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről. A bíróságok az üzemi tanács tagjait nem hallgatták ki, és az ellentmondásokat nem oldották fel. A bíróságok egyáltalán nem tisztázták - bár erre a felperes a fellebbezésében már hivatkozott -, hogy az alperes betartotta-e a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 23. §-ának (1) és (3) bekezdésében foglaltakat. Az (1) bekezdés ugyanis akként rendelkezik, hogy a munkaadó minden létszámleépítésre vonatkozó döntéséről, amely 30 nap alatt legalább 10 főt érint - a 22. § (1) bekezdésében meghatározott tájékoztatáson túlmenően - az érintett munkavállalókat, továbbá az illetékes munkaügyi központot a felmondást megelőzően 30 nappal tájékoztatja.... Ez a szabály ugyanis a törvény szerint felmondási tilalom. E szabály a munkáltató számára egyértelműen a rendes felmondás közlését - és nem a munkaviszony megszűnését - megelőző tájékoztatási kötelezettséget állapítja meg. A felmondás közlése az Mt. 6. §-a értelmében a felmondás kézbesítésével történik.
A perben tanúként kihallgatott szakszervezeti titkár 1994. november 10-én azt vallotta, hogy tudomása szerint 29 főt érintő létszámleépítés keretében került sor a felperes munkaviszonyának megszüntetésére. Nincs adat arra, hogy megtörtént-e a munkaügyi központ és az érintett felperes időben való tájékoztatása.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint csak mindezeknek a körülményeknek a tisztázása után lehet eldönteni, hogy a felperes felmondása megfelelt-e azoknak a feltételeknek, amelyek esetleges elmaradása a felperes követelésének jogszerűségét megalapozhatják.
A felperes a felmondás jogellenességének megállapítása mellett nem kérte a munkaviszonyának helyreállítását, csak a már kifizetett 3 havi átlagbérének megfelelő további 3 havi végkielégítést igényelt. A felperest azonban az Mt. 100. §-ának (4) bekezdése alkalmazásával kedvezőbb jogosultságok illethetik meg. Ennek a lehetőségére - a per alakulásától függően - az új eljárás során fel kell hívni a figyelmét.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében sérelmezte és jogszabályellenesnek találta a felmondási időt megelőzően 1994. április 26-tól május 5-ig - az időarányos szabadság kiadását, mert azt ellentétesnek találta az Mt.-nek a szabadság kiadására vonatkozó rendelkezéseivel. A Legfelsőbb Bíróság e körben rámutat arra, hogy a felperest nem illeti meg a szabadság pénzbeli megváltása, minthogy annak kiadására nem a felmondási és felmentési időn belül, hanem azt megelőzően került sor. A szabadságolási tervtől való eltérés önmagában nem jelenti azt, hogy a felperest a szabadság tényleges igénybevételén túl megilletné annak pénzbeli megváltása is. Az alperes ugyanis 1994. április 26-tól május 26-ig - a felmondási idő kezdetéig - nem volt köteles a felperest a munkavégzés kötelezettsége alól felmenteni. Ez alatt az időszak alatt a felperesnek munkavégzési kötelezettsége lett volna, de ez alól - a szabadság kiadásával és az 1994. május 16-tól május 26-ig történt felmentése miatt - mentesült. A kiadott szabadság pénzbeli megváltására abban az esetben sem kerülhet sor, ha az új eljárás során a bíróságok a felmondás jogellenességét állapítanák meg, mert a felperes nem kérte a visszahelyezését, csak az Mt. 100. §-ának megfelelő következmények - részben történő - alkalmazását.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre tekintettel helyezte hatályon kívül az ítéleteket és utasította a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.743/1995. sz.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.