adozona.hu
BH 1996.2.127
BH 1996.2.127
Ha a munkáltató huzamos időn át nem tesz eleget a foglalkoztatási kötelezettségének és a munkavállaló emiatt él a rendkívüli felmondás jogával, e felmondást megalapozottnak kell tekinteni, és megilletik a munkáltató rendes felmondása esetén járó anyagi juttatások [Mt. 96. § (1) és (6) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1980 szeptemberétől munkaviszonyban, 1980. december 29-től tagsági viszonyban állt az alperessel, munkaköre kőműves volt. 1993 januárjában 6 napot dolgozott, és 3 napig betegszabadságon volt, február hónapban 7 napig betegszabadságon volt, és 6 napra keresőképtelensége miatt táppénzt kapott, a többi munkanapon az alperes nem tudott munkát biztosítani a felperesnek. Alkalmi munkával a helyi polgármesteri hivatal tornaterem-építkezésén januárban 13 400 forintot, márciusban 2080 forin...
BH 1996.2.127 Ha a munkáltató huzamos időn át nem tesz eleget a foglalkoztatási kötelezettségének és a munkavállaló emiatt él a rendkívüli felmondás jogával, e felmondást megalapozottnak kell tekinteni, és megilletik a munkáltató rendes felmondása esetén járó anyagi juttatások [Mt. 96. § (1) és (6) bek.].
A felperes 1980 szeptemberétől munkaviszonyban, 1980. december 29-től tagsági viszonyban állt az alperessel, munkaköre kőműves volt. 1993 januárjában 6 napot dolgozott, és 3 napig betegszabadságon volt, február hónapban 7 napig betegszabadságon volt, és 6 napra keresőképtelensége miatt táppénzt kapott, a többi munkanapon az alperes nem tudott munkát biztosítani a felperesnek. Alkalmi munkával a helyi polgármesteri hivatal tornaterem-építkezésén januárban 13 400 forintot, márciusban 2080 forintot keresett.A felperes 1993. február 2-án az alperestől fizetés nélküli szabadságot kért február 10-től az év végéig. Az alperes a kérést elutasította, de felajánlotta, ha a felperes meg akarja szüntetni a munkaviszony jellegű jogviszonyát, akár közös megegyezéssel is, a neki megfelelő időponttal hozzájárul. Felhívta a felperes figyelmét, hogy ez a tagsági viszonyát nem érinti.
A felperes február 18-án a munkaviszony jellegű jogviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette, mert az alperes sem a foglalkoztatási kötelezettségének nem tett eleget, sem fizetés nélküli szabadságot nem engedélyezett. Az alperes a jogviszony megszüntetését nem fogadta el, nem vezetett eredményre az egyeztetés sem.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítását és az alperesnek 27 534 forint felmondási időre járó, átlagkereset, valamint 46 596 forint végkielégítés megfizetésére kötelezését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest 2500 forint perköltség megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint az alperes rajta kívülálló okból, a rossz időjárás miatt nem tudta a felperest foglalkoztatni. A fizetés nélküli szabadság engedélyezéséről a munkáltató szabadon dönthetett, annak megtagadása nem ad alapot a munkaviszony jellegű jogviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetéséhez.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta és a felperest 1000 forint fellebbezési eljárási költség megfizetésére kötelezte.
A jogerős ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg a tényállást, jogi okfejtésével a megyei bíróság egyetértett.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezésével az alperes marasztalását kérte a kereseti kérelmének megfelelően. Arra hivatkozott, hogy az alperes 1993. január 15. napjától nem tett eleget foglalkoztatási kötelezettségének, és erre az időre munkabért vagy egyéb díjazást sem fizetett, megsértve az Mt. 102. §-ának (1) bekezdésében és 105. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat. Mindezek miatt kénytelen volt a jogviszonyt rendkívüli felmondással megszüntetni. A munkavégzés az adott időben objektíve nem volt lehetetlen, hiszen a helyi önkormányzat a munkakörének megfelelően tudta foglalkoztatni. Az alperesnek nem volt szüksége a munkájára, a jogviszony közös megegyezéses megszüntetéséhez hozzájárult volna.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az Mt. 96. §-ának (1) bekezdése szerint mind a munkáltató, mind a munkavállaló a munkaviszonyt rendkívüli felmondással megszüntetheti, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
Peradat, hogy az alperes a kőművesbrigádnak, amelyben a felperes is dolgozott, januárban és februárban nem tudott munkát biztosítani. Ennek oka nem a kedvezőtlen időjárás volt, hanem a megrendelés hiánya. A felperes lakóhelyén amely egyúttal az alperes székhelye, az önkormányzat ebben az időben tornatermet épített. Az alperes is pályázott, de a munkát nem nyerte el. A perbeli időben a felperes és a brigád tagjai ezen az építkezésen dolgoztak, erről az alperes is tudott.
Annak érdekében, hogy a felperes és munkatársai megszüntessék a munkaviszonyukat, az alperes januárban felajánlotta a munkaviszony közös megegyezéses megszüntetését. A felperes és társai így jogot szereztek volna a munkanélküli-járadékra, ezt azonban visszautasították.
Mindezekből alaposan lehet arra következtetni, hogy az alperes a működési körében felmerült okból nem tudta a felperest foglalkoztatni, de sem a munkaviszony jellegű jogviszonyát nem volt hajlandó megszüntetni, sem az állásidőre munkabért fizetni. A felperes ezt követően kért fizetés nélküli szabadságot. Annak elutasítása után, amelyből kitűnt, az alperes a jogviszony megszüntetésére bármikor hajlandó, de csak úgy, hogy ne kelljen fizetni, szüntette meg rendkívüli felmondással a munkaviszony jellegű jogviszonyát. Ennek indokolása helytálló értelmezés szerint nem a kérelmének elutasítása, hanem a foglalkoztatás hiánya, és mind a két fél számára kedvezőnek vélt megoldástól való elzárkózás.
A rendkívüli felmondás jogszerűsége szempontjából annak már nem volt jelentősége, hogy egy hónappal később az alperes munkát ajánlott fel a felperesnek, egyébként említést sem téve a kiesett idő díjazásáról.
Tévedtek ezért az eljárt bíróságok, amikor a felperes rendkívüli felmondását az Mt. 96. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással nem találták jogszerűnek.
Az Mt. 96. §-ának (6) bekezdése szerint, ha a munkaviszonyt a munkavállaló szünteti meg rendkívüli felmondással, a munkáltató köteles a részére annyi időre járó átlagkeresetet fizetni, amennyi a munkáltató rendes felmondása esetén járna, továbbá megfelelően alkalmazni kell a végkielégítés szabályait is.
A felperes az alperessel tagsági viszonyban állt, ezért a foglalkoztatására mint munkaviszony jellegű jogviszonyra az Mt. szabályait is alkalmazni kell (1992. évi I. törvény 65. §-a). A szövetkezeti törvény e rendelkezése az 1992. évi II. törvény szerint 1992. január hó 20. napján lépett hatályba tehát a felperesnek az alperesnél eltöltött ideje ettől kezdve vehető figyelembe a felmondási idő és a végkielégítésre való jogosultság szempontjából.
A felperes felmondási ideje az Mt. 92. §-ának (1) bekezdése szerint harminc nap, mivel a felek eltérő tartamban nem állapodtak meg. A felperes végkielégítésre nem jogosult, mert nem rendelkezik az Mt. 95. §-a (4) bekezdésének a) pontjában meghatározott, legalább háromévi munkaviszony jellegű jogviszonyban töltött idővel.
A perben a felek nem vitatták, hogy a felperes egynapi átlagkeresete 706 forint, ezt figyelembe véve kötelezte az alperest a Legfelsőbb Bíróság a bér megfizetésére, hatályon kívül helyezve a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet.
A felperes pernyertességére tekintettel az alperest a perben, valamint a felülvizsgálati eljárásban felmerült perköltség és az állam által előlegezett illeték megfizetésére kötelezte. (Legf. Bír. Mfv. II. 10 312/1995. sz.)