adozona.hu
BH 1996.1.66
BH 1996.1.66
Ha rendes felmondás alapján a munkaviszony megszüntetése való és okszerű indokból történt, annak jogszerűségét a felmondási tilalomnak minősülő ún. tájékoztatási kötelezettség esetleges nem teljesítése nem érinti, mert a felmondási tilalmak nem vonatkoznak a további munkaviszony rendes felmondására [1991. évi IV. tv. 23. §, 1992. évi XXII. törvény 91. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. rendű felperes 1977. március 1-jétől lakatosként, a II. rendű felperes 1989. november 27-től asztalosként állt az alperessel munkaviszonyban. A felperesek előbb mellékfoglalkozású, majd 1991. január 1-jétől főfoglalkozású munkaviszonyban álltak a Sport Egyesülettel. Az alperes az I-II. rendű felperesek részére 1991. május 23-án a Sport Egyesületnél történő foglalkoztatásuk tartamára fizetés nélküli szabadságot engedélyezett. Az alperes 1994. február 5-én az I. rendű felperes munkaviszon...
BH 1996.1.66 Ha rendes felmondás alapján a munkaviszony megszüntetése való és okszerű indokból történt, annak jogszerűségét a felmondási tilalomnak minősülő ún. tájékoztatási kötelezettség esetleges nem teljesítése nem érinti, mert a felmondási tilalmak nem vonatkoznak a további munkaviszony rendes felmondására [1991. évi IV. tv. 23. §, 1992. évi XXII. törvény 91. § (2) bek.].
Az I. rendű felperes 1977. március 1-jétől lakatosként, a II. rendű felperes 1989. november 27-től asztalosként állt az alperessel munkaviszonyban. A felperesek előbb mellékfoglalkozású, majd 1991. január 1-jétől főfoglalkozású munkaviszonyban álltak a Sport Egyesülettel. Az alperes az I-II. rendű felperesek részére 1991. május 23-án a Sport Egyesületnél történő foglalkoztatásuk tartamára fizetés nélküli szabadságot engedélyezett. Az alperes 1994. február 5-én az I. rendű felperes munkaviszonyát 1994. április 6-ára, 1994. február 4-én pedig a II. rendű felperes munkaviszonyát 1994. április 5-ére rendes felmondással felmondta, súlyos gazdasági-pénzügyi helyzetére hivatkozással, egyben közölte, hogy a felpereseket felmondási járandóság nem illeti meg.Ez ellen a felperesek - az egyeztetést követően - a munkaügyi bírósághoz fordultak, és a munkaviszonyuk helyreállítását, annak hiányában pedig végkielégítés megfizetését és az eddigi menetkedvezmény biztosítását kérték. A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest kötelezte, hogy végkielégítés fejében az I. rendű felperesnek 97 600 forintot, a II. rendű felperesnek pedig 19 700 forintot fizessen meg, az ezt meghaladó keresetet pedig elutasította.
A munkaviszony helyreállítása iránti keresetet a munkaügyi bíróság a felmondási indok valóságára, a menetkedvezmény iránti keresetet pedig arra tekintettel utasította el, hogy a menetkedvezményi utasítások a munkaviszony megszűnése esetén a másutt munkaviszonyban álló munkavállaló részére a kedvezmény megadását nem teszik lehetővé.
Az ítélet ellen a felperesek és az alperes fellebbeztek. A felperesek a munkaviszonyuk helyreállítását, illetve a menetkedvezmény biztosítását, az alperes pedig az I. rendű felperesnél a végkielégítés összegének csökkentését, a II. rendű felperesnél a végkielégítés mellőzését kérte azon az alapon hogy a felperesek munkaviszonyban töltött ideje csak 1990. december 31-ig vehető figyelembe, az ezt követő fizetés nélküli szabadságon töltött idő már nem. A felperesek a munkaviszonyuk helyreállítását arra tekintettel is kérték, hogy a felmondás idején az alperes több mint tíz munkavállalónak szüntette meg a munkaviszonyát, de az 1991. évi IV. törvény 23. §-ában előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az I. rendű felperes részére járó végkielégítést 73 200 forintra leszállította, a II. rendű felperes végkielégítés iránti keresetét elutasította, egyebekben pedig a munkaügyi bíróság ítéletének megtámadott rendelkezéseit helybenhagyta.
A másodfokú ítélet indokolása szerint az alperessel fennálló munkaviszonyban a fizetés nélküli szabadság 1991. január 1-jétől történő biztosításával és egyidejűleg másik munkáltatónál főfoglalkozású munkaviszony létesítésével a felpereseknek az alperessel fennálló munkaviszonya további munkaviszonnyá vált, amelynek megszűnése esetén végkielégítés nem jár. Az alperes azonban elismerte végkielégítésre jogosító időként a felperesek 1990. december 31-ig nála munkaviszonyban töltött idejét, ezért a másodfokú bíróság ennek figyelembevételével csökkentette az I. rendű felperesnek az alperestől járó végkielégítés összegét, a II. rendű felperes keresetét a három évet el nem érő időtartamra tekintettel elutasította [Mt. 95. § (3)-(4) bekezdése]. A munkaviszony helyreállítása iránti keresetet elutasító rendelkezés helybenhagyását a másodfokú bíróság az első fokú ítélet helytálló indokaira és arra alapította: a felperesek nem bizonyították, hogy az ő üzemegységüknél, szolgálati főnökségüknél tíz főt meghaladó létszámleépítés történt. Végül a menetkedvezmény iránti kereset elutasításának indokaként - az első fokú ítéletben foglaltakon túlmenően - arra utalt a másodfokú bíróság, hogy az alperes a menetkedvezmény nyújtását a fizetés nélküli szabadság idejére vállalta, a fizetés nélküli szabadság azonban a munkaviszony megszüntetésével megszűnt.
A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Jogszabálysértőnek minősítették, hogy a másodfokú ítélet a munkaügyi központ tájékoztatásának elmulasztása ellenére a munkaviszonyuk megszüntetését jogszerűnek és a másik munkaviszony létesítése mellett fennmaradt szünetelő munkaviszonyukat további - végkielégítésre nem jogosító - munkaviszonynak tekintette. Kifejtették, hogy a menetkedvezménnyel kapcsolatos követelés elutasítása is jogszabálysértő, minthogy az alperes a fizetés nélküli szabadságot a sportegyesületi munkaviszonyuk tartamára engedélyezte és erre az időre a menetkedvezmény jár.
Az alperes ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályban tartását.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet a Pp. 206. §-ának figyelembevételével helytállóan megállapított tényállás alapján törvényesen döntött. A felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértések nem állnak fenn.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet helyes indokain túlmenően rámutat arra, hogy a munkaviszony megszüntetése való és okszerű indokból történt. Annak jogszerűségét a felmondási tilalomnak minősülő ún. tájékoztatási kötelezettség (1991. évi IV. törvény 23. §-a) esetleges nem teljesítése nem érinti, mert a felmondási tilalmak nem vonatkoznak a további munkaviszony rendes felmondására [Mt. 91. §-a (2) bekezdésének második fordulata]. Jogszabálysértés nélkül minősítette a jogerős ítélet a felperesek szünetelő munkaviszonyát - a ténylegesen teljesített, főfoglalkozású munkaviszonyukhoz képest - további munkaviszonynak. Megfelel a törvénynek az a döntése is, amely szerint a fizetés nélküli szabadság engedélyezése nem érinti a munkaviszony alanyainak a jogviszony rendes felmondására vonatkozó jogosultságát [Mt. 87. § (3) bekezdés] és a munkaviszony megszüntetésével a fizetés nélküli szabadság és az azzal járó jogosultságok is megszűntek.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét - jogszabálysértés hiányában - hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés], és úgy rendelkezett, hogy a felülvizsgálati eljárási illeték az államot terheli [6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §]. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.475/1995. sz.)