adozona.hu
BH 1995.12.741
BH 1995.12.741
Kártérítési járadék felemelése iránt indult perben, a károsulttal azonos munkakört betöltő munkavállalók hiányában, a kártérítés módosításánál a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves bérfejlesztés aránya az irányadó [Mt. 184. § (4) bek.]. Munkahely változása esetén azonban a kártérítés összegszerű kiszámításának azonos, illetve hasonló jellegű, egymásnak nem ellentmondó adatokon kell nyugodnia.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az 1937. február 10-én született felperes 1954 óta dolgozott az alperesnél. 1969-től mint vájvégi vájár. Az 1977-ben megállapított foglalkozási megbetegedése miatt külszíni munkakörbe helyezték át. A felperes ebből eredő káráért a munkaügyi bíróság az alperes teljes kártérítési felelősségét állapította meg. A felperesnek az alperessel fennállt munkaviszonya 1981-ben megszűnt, ezt követően a felperes más vállalatnál létesített munkaviszonyt, 1991. január 1-jétől rokkantsági nyugdíjas, 1992. áp...
BH 1995.12.741 Kártérítési járadék felemelése iránt indult perben, a károsulttal azonos munkakört betöltő munkavállalók hiányában, a kártérítés módosításánál a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves bérfejlesztés aránya az irányadó [Mt. 184. § (4) bek.].
Munkahely változása esetén azonban a kártérítés összegszerű kiszámításának azonos, illetve hasonló jellegű, egymásnak nem ellentmondó adatokon kell nyugodnia.
Az 1937. február 10-én született felperes 1954 óta dolgozott az alperesnél. 1969-től mint vájvégi vájár. Az 1977-ben megállapított foglalkozási megbetegedése miatt külszíni munkakörbe helyezték át. A felperes ebből eredő káráért a munkaügyi bíróság az alperes teljes kártérítési felelősségét állapította meg. A felperesnek az alperessel fennállt munkaviszonya 1981-ben megszűnt, ezt követően a felperes más vállalatnál létesített munkaviszonyt, 1991. január 1-jétől rokkantsági nyugdíjas, 1992. április 22-től pedig baleseti rokkantsági nyugdíjas.Az alperes a felperes részére járó baleseti kártérítési járadékot - a nála 1992. évben megvalósult vállalati 26%-os bérfejlesztésnek megfelelően - 1992. január 1-jétől április 21-ig havi 12 034 forintban, 1992. április 22-től augusztus 31-ig havi 13 317 forintban, végül 1992. szeptember 1-jétől havi 12 317 forintban állapította meg. 1994. július 21-én az alperes a felperes baleseti járadékát - a nála 1993. évben megvalósult vállalati 3,8%-os bérfejlesztésnek megfelelően - az 1993. évre havi 11 478 forintban az 1994. évre pedig 7239 forintban állapította meg, és minthogy erre az időre a felperes havi 12 317 forintot kapott kézhez e túlfizetések beszámításával 1994. október 1-jétől kezdődően havi 3619 forintjáradék folyósítása iránt intézkedett. Ezt a felperes sérelmesnek tartotta, és a munkaügyi bírósághoz előterjesztett keresetében azt kérte, hogy az 1993-1994. évekre olyan összegű baleseti járadékban részesüljön, amivel eléri a vájvégi vájárokat jelenleg foglalkoztató munkavállalóknak az M. É. Kft.-nél mutatkozó keresetét.
Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes részére 44 912 forint járadékkülönbözetet és annak 1994. január 1-jétől járó évi 20%-os kamatát, valamint 1995. január 1-jétől 11 599 forint havi baleseti járadékot ítélt meg, az ezt meghaladó keresetét, valamint az alperes viszontkeresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperes a felperes baleseti járadékát a nála 1992-ben megvalósult átlagos 26%-os, 1993. évben pedig 3,8%-os bérfejlesztéssel emelte az 1993-1994. évben, minthogy ebben az időben vájvégi vájárokat már nem foglalkoztatott. 1992. március 31-én ugyanis az alperes a bányászati tevékenységét megszüntette, és azt az általa alapított M. É. Kft. folyatta. Erre tekintettel a munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felperes az említett kft.-nél megvalósult bérfejlesztés figyelembevételével jogosult a kártérítési járadékának emelésére, hiszen a foglalkozási megbetegedése hiányában maga is ennél a kft.-nél dolgozna. Ezért a munkaügyi bíróság e kft.-nél a vájvégi vájárok megvalósult 1993. évi 17,5%-os bérfejlesztést vette figyelembe, ezért a járadékalapot 44 267 forintban, a havi járadék összegét 15 993 forintban határozta meg, és ebből kiindulva az 1993-1994. évekre a felperest megillető járadékkülönbözet összegét - az alperes által fizetett járadék betudásával - 44 912 forintban, az 1995. január 1-jétől fizetendő járadék összegét pedig havi 11 599 forintban állapította meg, és ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az alperes a per során viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben - arra az esetre, ha a munkaügyi bíróság az 1993. évre a kft.-nél megvalósult bérfejlesztést venné figyelembe - azt kérte, hogy a munkaügyi bíróság az általa 1992. évre figyelembe vett saját 26%-os bérfejlesztés helyett a kft.-nél megvalósult 8,5%-os arányt vegye figyelembe és ennek megfelelően csökkentse az erre az időre járó kártérítést. Ezt a viszontkeresetet a munkaügyi bíróság azzal az indokolással utasította el, hogy a szóban lévő időre járó kártérítést az alperes 1993. március 8-án állapította meg, ezt a jognyilatkozatát harminc napon belül támadhatta volna meg, ezért a viszontkeresete elkésett (Mt. 7. §).
A munkaügyi bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett a kereset elutasítása, illetve a viszontkeresetnek történő helyt adás iránt. A megyei bíróság ítéletével az elmaradt járadékkülönbözetről szóló rendelkezést kijavította, és annak összegét 44 912 forint helyett 63 450 forintban állapította meg, ebből 44 912 forint után 1994. március 1-jétől, 19 338 forint után 1994. november 20-tól kezdődően írta elő a kamatfizetési kötelezettséget, ezt meghaladóan az ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a járadékkülönbözet összegét a munkaügyi bíróság ítéletében foglalt számítási hiba helyesbítésével módosította, a kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontját pedig annak az elvnek az alapján változtatta meg, hogy a munkáltatónak csak a tárgyévet követően, mintegy két hónap elteltével nyílik lehetősége a tárgyévben megvalósult bérfejlesztésnek megfelelő járadékösszeg meghatározására (Mt. 184. §), ezért ezt megelőzően nem esik késedelembe. Ettől eltért a másodfokú bíróság az 1994. évi úgynevezett előzetes járadék tekintetében, mert ennél az alperes tévesen határozta meg a fizetendő összeget, és ennek következményeit viselnie kell. Egyebekben a másodfokú bíróság helyes indokainál fogva hagyta helyben a munkaügyi bíróság ítéletét.
A jogerős ítélet ellen, annak hatályon kívül helyezése és a kereset elutasítása, illetve a viszontkeresetének való helyt adás iránt az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Jogszabálysértést panaszolt amiatt, hogy a vele 1981-ig munkaviszonyban állt felperes járadékalapjának megállapításánál az Mt. 184. §-a (4) bekezdésének megsértése nem az alperes által történt, hanem az MK 154. számú állásfoglalásra hivatkozással az M. É. Kft.-nél megvalósult bérfejlesztést vették figyelembe 1993. január 1-jétől kezdődően. A felperesnek ugyanis az alperessel fennálló munkaviszonya még 1981-ben megszűnt, és nem lépett munkaviszonyba a kft.-vel. Nem is léphetett volna vájvégi vájárként, mert ezt az 5/1987. (VII. 22.) IpM-EüM-PM együttes rendelet kizárta. Hivatkozott arra is, hogy a munkaügyi bíróság egy korábbi ügyben - a szóban lévő álláspontjával ellentétesen - az 1993. évre is - az alperesi és nem a kft.-nél megvalósult bérfejlesztés figyelembevételével állapított meg baleseti kártérítést. Kérte annak figyelembevételét, hogy a 2161/1994. (XII. 30.) Korm. határozat értelmében a kft. 1997. december 31. napjával befejezi a termelőtevékenységét, ezért ezt követően az ottani bérfejlesztés nem lesz figyelembe vehető, és ez megkérdőjelezi ennek mostani figyelembevételét is. Végül a nála megvalósult átlagos bérfejlesztés figyelembevételére irányuló kérelme nem teljesítése esetén - a viszontkeresetének megfelelően - kérte, hogy már 1992. évtől kezdődően a kft.-nél megvalósult bérfejlesztés legyen az irányadó. Ezzel kapcsolatban a Pp. 147. §-ának, valamint az Mt. 11. §-ának megsértésére hivatkozott, megjegyezve, hogy ennek alapján a túlfizetést nem kívánja visszakövetelni.
A felperes a jogerős ítélet hatályának fenntartását és a költségeinek megállapítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A felperes a baleseti kártérítési járadékának 1993. január 1-jétől történő felemelését, az alperes pedig elsődlegesen e kereset elutasítását kérte, és erre irányult a felülvizsgálati kérelme is.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem keretében eljárva úgy találta, hogy a jogerős ítélet nem sértette meg azt a jogszabályt, amely szerint a károsulttal azonos munkakört betöltő munkavállalók hiányában a kártérítés módosításánál a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves bérfejlesztés aránya az irányadó [Mt. 184. §-a (4) bekezdésének második tétele]. Az adott eset különös körülményei (az alperes bányászati tevékenységét ugyanazon a területen nem a saját szervezeti egysége, hanem az általa alapított önálló jogi személy folytatja) ugyanis azon elv érvényesülése érdekében, hogy a kártérítés a kárhoz igazodjon, megengedték annak az előbbihez képest elsődlegességet élvező szabálynak az alkalmazását, hogy a jogerős ítélet helyes minősítésének megfelelően jogutódnak minősülő másik munkáltatónál, mint másik gazdasági egységnél azonos munkakört betöltő munkavállalók átlagos éves bérfejlesztése az irányadó [Mt. 184. §-a (4) bekezdésének első tétele]. Ezt az 1993. évre nézve a jogerős ítélet törvényesen állapította meg, ezért az idevágóan panaszolt jogszabálysértés nem áll fenn. Mindezt nem zárja ki az, hogy előreláthatólag 1997. december 31. napján a kft. bányászati tevékenysége megszűnik, mert az ebből a jövőre nézve adódó változások figyelembevételére fennáll majd a lehetőség.
Az alperesnek arra alapított támadásával kapcsolatban, hogy a jogerős ítélet törvénysértéssel nem vette figyelembe az 1993. évi baleseti járadék összegének a kft.-nél a vájvégi vájároknál megvalósult bérfejlesztésre alapított számítása során az ugyanilyen 1992. évi adatot, a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy a kártérítés összegszerű kiszámításának azonos, illetve hasonló jellegű, egymásnak nem ellentmondó adatokon kell nyugodnia. Ha a kármeghatározás az 1993. január 1-jétől esedékes kártérítés tekintetében a kft.-nél azonos munkakörben elért bérfejlesztési arányt tekinti mérvadónak, ellentmondás és jogszabálysértés nélkül, a jogerős ítéletben is kiemelt anyagi jogi szempontokra tekintettel az ugyanezen időszakra járó járadékösszeg kiszámításánál az 1992. évi bérfejlesztési arányként is ugyanilyen, és nem a bányászati tevékenységet már nem folytató alperesnél megállapított adatot kell felhasználni. Ezért jogszabálysértő a jogerős ítélet annyiban, hogy az 1993. január 1-jétől járó járadék megállapításánál 1992. évre 8,5%-os helyett 26%-os bérfejlesztést vett figyelembe. Ezen ellentmondástól mentes számítási mód alkalmazását nem érinti az, hogy más időszakra járó kártérítési járadék szempontjából eltérő adatot vettek figyelembe. Észlelte a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a jogerős ítélet nem vizsgálta a felperes járadékemelésre való jogosultságát abból a szempontból, hogy ez a bérfejlesztés a felperesre az életkoránál, a jogszabályoknál [5/1987. (VII. 22.) IpM-EüM-PM együttes rendelet, a 6/1994. (II. 18.) IKM-PM-NM együttes rendelet], illetve a tényleges körülményeknél fogva kiterjedt volna-e (MK 111. számú állásfoglalás, valamint az MK 117. számú állásfoglalást fenn nem tartó MK 148. számú állásfoglalás). Enélkül a felperes járadékra, illetve járadékemelésre való jogosultsága megnyugtatóan nem bírálható el. Emiatt a jogerős ítélet megalapozatlan.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az ügyben eljárt munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése]. Az alperes perköltséget nem igényelt, ezért a Legfelsőbb Bíróság csupán a felperes felülvizsgálati eljárási költségét és a felülvizsgálati eljárási illetéket határozta meg, amelynek viselése felől az új határozatot hozó bíróság fog dönteni [Pp. 275/A. § (3) bek.]. (Legf. Bír. Mfv. I. 10. 603/1995.)