adozona.hu
BH 1995.7.436
BH 1995.7.436
I. Közalkalmazottal szemben elrendelt fegyelmi eljárásban a vizsgálóbiztos számára nyitva álló kétszer 15 napos vizsgálati határidő túllépése önmagában nem vezethet a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezéséhez, mert ez a határidő nem jogvesztő [Kjt. 47. § (1) bek.]. II. A fegyelmi eljárás alá vont közalkalmazottal összefoglaló módon általában közölni kell az eljárás megindításáról szóló határozatban, hogy mely vétség elkövetését róják a terhére. Ha azonban ez nem történt meg, azt kell megvizsgálni, hogy
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az irányadó tényállás szerint a felperes igazgatóhelyettes művészeti vezető munkakörben dolgozott az alperesnél. Az alperes 1993. szeptember 7-én, az 1992. évi XXXIII. tv. 23. §-ára figyelemmel, visszavonta a felperes határozatlan idejű vezetői megbízását, és ettől az időponttól rendező-dramaturg munkakörben foglalkoztatta. 1993. október 13-án fegyelmi eljárást indított a felperes ellen, egyúttal a vizsgálóbiztos és a fegyelmi tanács tagjainak kijelölése érdekében a megyei jogú város önkormán...
BH 1995.7.436 I. Közalkalmazottal szemben elrendelt fegyelmi eljárásban a vizsgálóbiztos számára nyitva álló kétszer 15 napos vizsgálati határidő túllépése önmagában nem vezethet a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezéséhez, mert ez a határidő nem jogvesztő [Kjt. 47. § (1) bek.].
II. A fegyelmi eljárás alá vont közalkalmazottal összefoglaló módon általában közölni kell az eljárás megindításáról szóló határozatban, hogy mely vétség elkövetését róják a terhére. Ha azonban ez nem történt meg, azt kell megvizsgálni, hogy ez a közlés a vizsgálóbiztos részére megtörtént-e, és a közalkalmazott a vizsgálóbiztostól és a vizsgálat során megtudhatta-e, milyen vétkes cselekmény miatt kívánják elmarasztalni [Kjt. 47. § (3) bek.].
Az irányadó tényállás szerint a felperes igazgatóhelyettes művészeti vezető munkakörben dolgozott az alperesnél. Az alperes 1993. szeptember 7-én, az 1992. évi XXXIII. tv. 23. §-ára figyelemmel, visszavonta a felperes határozatlan idejű vezetői megbízását, és ettől az időponttól rendező-dramaturg munkakörben foglalkoztatta. 1993. október 13-án fegyelmi eljárást indított a felperes ellen, egyúttal a vizsgálóbiztos és a fegyelmi tanács tagjainak kijelölése érdekében a megyei jogú város önkormányzatához fordult, mert az alperesnél a megjelöltek kijelölésének feltételei nem voltak biztosítva.Az önkormányzat polgármestere 1993. október 15-én vizsgálóbiztosul N. S.-t, a P. I. H. igazgatóját, a fegyelmi tanács tagjaiként Ú. F.-et, a P. V. K. igazgatóját és V. J.-t, a P. M. H. igazgatóját jelölte ki. A vizsgálóbiztos által készített és 1993. november 26-án átadott jelentés alapján a fegyelmi tanács az 1993. december 6-án tartott tárgyalásán elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta a felperest. Az erről szóló határozatot az alperes igazgatója írta alá. A felperes terhére rótták, hogy a megbízásának visszavonását követően - másokkal együtt - megkísérelte az intézményben kiírt próbák megtartását lehetetlenné tenni, közreműködött egy bemutatóra tűzött darab díszleteinek a lebontásában, többször túllépte a véleménynyilvánítási szabadság kereteit, bojkottra hívta fel a munkatársait, akadályozta a vezetőtestület működését stb. Közalkalmazotthoz méltatlan magatartást tanúsított, a munkáltató utasításait szándékosan megszegte.
A munkaügyi bíróság ítéletével hatályon kívül helyezte a fegyelmi határozatot, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 213 596 forint elmaradt illetményt, valamint ennek kamatait. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az alperes az 1992. évi XXXIII. tv. 53. §-a alapján kérte a felügyeleti szervét a vizsgálóbiztos és a fegyelmi tanács tagjainak kijelölésére. Ez 1993. október 15-én megtörtént. A vizsgálóbiztos a Kjt. 43. §-ának (2) bekezdése értelmében a kijelöléstől számított 15 napon belül köteles a vizsgálatot lefolytatni, amely időtartamot indokoltan és egy esetben lehet további 15 nappal meghosszabbítani. A vizsgálóbiztos 1993. november 1-jén hosszabbította meg a határidőt - tehát november 15-ig -, azonban még november 17-én is eszközölt meghallgatásokat. A kétszer tizenöt napos határidőt tehát túllépte, és e határidők kimentésére az Mt. 12. §-ának (5) bekezdésére tekintettel nincs lehetőség. Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Kötelezte az alperes további 240 296 forint illetmény és kamatai megfizetésére. Ítéletének indokolásában a következőkkel egészítette ki az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást: a vizsgálóbiztos számára 1993. október 25-én kézbesítették a kijelölésére vonatkozó okiratot. A fegyelmi eljárás megindítását közlő intézkedés nem tartalmazta, hogy milyen kötelezettségszegések alapos gyanúja miatt kerül sor az eljárásra. A felperes 1993. november 30-án jelentett be elfogultsági kifogást V. J., a fegyelmi tanács egyik tagja ellen, intézkedés azonban nem történt. A másodfokú bíróság e kiegészített tényállás alapján az első fokú döntést helytállónak találta, nem értett egyet azonban az elsőfokú bíróság által kifejtett indokokkal. Kifejtette, hogy - a Kjt. 47. §-a (2) bekezdésének helytálló értelmezése szempontjából - a vizsgálóbiztos kijelölésének időpontjaként azt az időpontot kell tekinteni, amikor az erről szóló okiratot átvette. Az adott esetben ez 1993. október 25-e volt. Ehhez képest a vizsgálóbiztos határidőben járt el és küldte meg a jelentést a munkáltatói jogkör gyakorlójának. Ezzel szemben a fegyelmi eljárás azért volt jogszabálysértő, mert a törvény egyéb rendelkezéseiből következik, hogy az annak elrendeléséről szóló intézkedésben meg kell jelölni azt a magatartást (kötelezettségszegést), amelynek elkövetésével kapcsolatban az alapos gyanú felmerült. A per iratai alapján megállapítható, hogy az alperes ezt nem közölte a felperessel. E hiányosságot az sem pótolja, hogy a vizsgálóbiztos közölte a terhére rótt vétkes cselekményeket. Ennek az volt az eredménye, hogy a fegyelmi tanács olyan cselekményeket is a felperes terhére rótt, amelyeket nem követett el, és a vizsgálóbiztos sem foglalkozott azokkal az eljárás során. Az alperes a Kjt. 49. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat is megszegte, mert nem foglalkozott a felperes által V. J. ellen bejelentett elfogultsági kifogással. A fegyelmi határozatot csak az alperes igazgatója írta alá, a fegyelmi tanács tagjai azt a jegyzőkönyvet sem írták alá, amely a fegyelmi határozat meghozatalával végződött tárgyalásról szólt, tehát mindezek nem felelnek meg a Kjt. 51. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak. A fegyelmi határozat ugyanis akkor "írásba foglalt", ha azt a fegyelmi tanács tagjai is aláírták.
Az alperesnek a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján előterjesztett felülvizsgálati kérelme a mindkét fokon eljárt bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására és új határozat hozatalára irányult.
Előadta, hogy a jogerős ítélet azért jogszabálysértő, mert a Kjt. 46. §-ába, 47. §-ába és 51. §-ába ütközik, továbbá megalapozatlan, miután az ítélet alapjául olyan tényeket és körülményeket jelölt meg, amelyek bizonyítása az első fokú eljárásban nem történt meg. A Kjt.-nek a fegyelmi eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből nem lehet olyan következtetésre jutni, hogy a fegyelmi eljárás megindításáról szóló intézkedésben az érintett terhére szóló cselekményeket meg kell jelölni. A vizsgálat lefolytatásának szabályaiból az következik, hogy a vizsgálóbiztos, illetve a fegyelmi tanács előtt folyó eljárásban ismerheti meg a közalkalmazott azokat a terhére rótt cselekményeket és mulasztásokat, amelyekkel gyanúsítják. A vizsgálóbiztos feladata annak a megállapítása is, hogy melyek azok a cselekmények, amelyeket a munkáltató a tudomásszerzéstől számított 30 napon túl kíván a dolgozó terhére róni. A Kjt. 46. és 47. §-aiban foglalt rendelkezések biztosítják a fegyelmi eljárás alá vont közalkalmazott számára a védekezés lehetőségét. A másodfokú bíróságnak ezzel kapcsolatos álláspontja tehát téves. Ami a felperesnek V. J.-vel kapcsolatos elfogultsági kifogását illeti, azt bizonyítani kellett volna, ez azonban nem történt meg. A felperes az elfogultsági kifogását nem a munkáltatói jogkör gyakorlójának, a fegyelmi tanács elnökének, hanem az alpolgármesternek jelentette be, ezért a fegyelmi tanács elnöke erről nem is szerezhetett tudomást. A Kjt. nem írja elő, hogy a fegyelmi határozatot a tanács mindhárom tagjának alá kell írnia, ezért szabályos volt a tanács elnöke által aláírt határozat. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme az alperes kérelmének elutasítására és az ítéletek hatályban tartására irányult. Kifejtette, hogy a fegyelmi eljárás során elkövetett szabálytalanságok jogellenessé tették az eljárást, emiatt a határozatot hatályon kívül kellett helyezni. A leglényegesebb szabálytalanság az volt, hogy az eljárást elrendelő határozatból nem tűnt ki, mit rónak a terhére, azt csak a vizsgálóbiztostól tudta meg. Súlyos mulasztás volt, hogy az elfogultsági kifogására nem reagáltak.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a megyei bíróság helytállóan helyezkedett arra az álláspontra, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vizsgálóbiztos eljárási határidő késedelmére hivatkozva helyezte hatályon kívül a fegyelmi határozatot. Peradat ugyanis, hogy a vizsgálóbiztos a kijelöléséről szóló értesítést a fegyelmi eljárással kapcsolatos iratokkal együtt 1993. október 25-én vette át, és ehhez képest a Kjt. 47. §-ának (1) bekezdésében előírt határidőn belül tette meg a javaslatát és küldte meg azt a fegyelmi tanácsnak. Egyebekben rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a vizsgálóbiztos számára nyitva álló kétszer 15 napos vizsgálati határidő túllépése önmagában nem vezethet a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezéséhez, mert ez a határidő nem jogvesztő. Tévedett azonban a megyei bíróság, amikor a fegyelmi eljárást megindító intézkedés hiányosságaira, az el nem bírált elfogultsági kifogásra és a fegyelmi határozatnak kizárólag a fegyelmi tanács elnöke által történt aláírására tekintettel hagyta helyben az elsőfokú bíróságnak a fegyelmi határozatot hatályon kívül helyező ítéletét. A fegyelmi ügyben eljáró bíróságnak ugyanis a Pp. 3. §-a alapján az is a kötelezettségei közé tartozik, hogy maradéktalanul feltárja a fegyelmi eljárás körülményeit és ennek ismeretében állapítsa meg, hogy az eljárás hiányosságai olyan mérvűek-e, amelyek a bíróság előtt már nem pótolhatók vagy kiküszöbölhetők.
Kétségtelen: a Kjt. nem szabályozza, hogy a fegyelmi eljárást megindító munkáltatói intézkedésnek mit kell tartalmaznia. A 47. § (3) bekezdése azonban a vizsgálóbiztos feladatává teszi, hogy közölje az eljárás alá vonttal a kötelezettségszegés elkövetésével kapcsolatos megállapításokat és azok bizonyítékait. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a fegyelmi eljárás alá vont közalkalmazottal összefoglaló módon, de a magatartást vagy mulasztást általában felismerhetően közölni kell az eljárás megindításáról szóló határozatban, hogy mit rónak a terhére, ha azonban ez nem történt meg, azt kell megvizsgálni, hogy ez a közlés a vizsgálóbiztos részére megtörtént-e, és a közalkalmazott a vizsgálóbiztostól és a vizsgálat során megtudhatta-e, milyen vétkes cselekmények miatt kívánják elmarasztalni. Az a körülmény, hogy a fegyelmi tanács olyan cselekményeket is a felperes terhére rótt, amelyeket a vizsgálóbiztossal nem közöltek, és azokat a vizsgálóbiztos sem vizsgált meg, nem eredményezheti a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését. Ilyen esetben a bíróságnak azokat a cselekményeket és mulasztásokat ki kell rekesztenie a vizsgálódása köréből - és nem értékelheti a felperes terhére -, amelyek tekintetében nem folytattak szabályszerű vizsgálatot. Ezáltal kiküszöbölhető a fegyelmi eljárás megindításának perbeli hiányossága. Peradat, hogy a felperes elfogultsági kifogást terjesztett elő a fegyelmi tanács tagja, V. J. ellen. Kifogását azonban nem a fegyelmi tanácsnál terjesztette elő. A bíróságnak erre figyelemmel azt kell megvizsgálnia: megállapítható-e elfogultság a felperes terhére a tanács megjelölt tagja részéről, és ennek értékelése után dönthet - az eset összes körülményére tekintettel - arról, hogy a szóban levő személy részvételével hozhatott-e elfogulatlan döntést a fegyelmi tanács.
A megyei bíróság a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezésére vezető okként jelölte meg azt a körülményt, hogy a fegyelmi határozatot kizárólag a fegyelmi tanács elnöke írta alá, ezért a határozat nem felel meg a Kjt. 51. §-ának (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A Legfelsőbb Bíróság nem osztja a megyei bíróságnak ezt az álláspontját. A fegyelmi elbocsátás büntetést tartalmazó határozat ugyanis jogszerű, ha az indokolt írásbeli határozat. A félnek kézbesített határozatot pedig a fegyelmi tanács elnökének kell aláírnia. Azt azonban, hogy a határozatot a fegyelmi tanács zárt ülésen, szótöbbséggel hozta - tehát testületi döntés született - az eljárásról szól jegyzőkönyvnek, az abban foglalt vagy a mellécsatolt ún. kishatározatnak kell bizonyítania, amelyet az eljáró tanács mindhárom tagjának alá kell írnia. Peradat, hogy a fegyelmi tanács üléséről szóló jegyzőkönyvet kizárólag a magnófelvételt leíró gépíró írta alá, nincs azonban nyoma annak, hogy a fegyelmi határozatot a fegyelmi tanács valamennyi tagja aláírta volna. A szöveg értelemszerűen azt tükrözi, hogy a tanács zárt ülésen döntött, de a bíróság elmulasztotta a résztvevők kihallgatása útján annak a megállapítását, hogy csak pontatlanság és felületesség történt-e, vagy egyedül a fegyelmi jogkör gyakorlója, az igazgató határozott. Az utóbbi esetben e hiányosság valóban a fegyelmi határozat hatálytalanításához vezet.
A Legfelsőbb Bíróság mindezekre tekintettel helyezte hatályon kívül a mindkét fokon eljárt bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot utasította új eljárásra és új határozat hozatalára, különös tekintettel arra is, hogy amennyiben a fegyelmi eljárás hiányosságai - az előzőekben kifejtettekhez képest - önmagukban nem vezetnének a fegyelmi határozat hatálytalanításához, érdemben kell a felperes vétkességét és a terhére kiszabott büntetés arányosságát vizsgálni.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás költségét csak megállapította, amelynek viselése felől az új eljárás során kell a felek pernyertessége arányában dönteni. (Legf. Bír. Mfv. II. 10. 856/1994. sz.)