adozona.hu
BH 1995.3.190
BH 1995.3.190
A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) hatálybalépésével a hatálya alá tartozó munkáltatónál foglalkoztatottak munkaviszonya közalkalmazotti jogviszonnyá alakult át. A munkaviszony átalakulása azonban nem érintette az e jogviszony időtartamát. Ehhez képest a Kjt. hatálybalépését megelőző jogszabály (a régi Munka Törvénykönyve) szerint határozott időre kötött munkaszerződés alapján létrejött jogviszony a határozott idő lejártakor szűnik meg [1967. évi II. tv. 23. § (1) be
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes 1981. április 12-től határozott időre kötött munkaszerződésekkel énekkari tagként dolgozott a felperesnél. Az utolsó szerződése 1991. augusztus 1-jétől 1992. július 31-ig tartott.
A felperes karigazgatója 1992. március 19-én arról tájékoztatta, hogy az 1991. évben kötött munkaszerződése 1992. július 31-én megszűnik, és azt nem kívánja megújítani.
Az alperes kérelmére eljárt munkaügyi döntőbizottság az 1992. május 25-én hozott határozatának indokolásában a határozott időre szóló m...
BH 1995.3.190 A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) hatálybalépésével a hatálya alá tartozó munkáltatónál foglalkoztatottak munkaviszonya közalkalmazotti jogviszonnyá alakult át. A munkaviszony átalakulása azonban nem érintette az e jogviszony időtartamát. Ehhez képest a Kjt. hatálybalépését megelőző jogszabály (a =408688 ssz=1>régi Munka Törvénykönyve) szerint határozott időre kötött munkaszerződés alapján létrejött jogviszony a határozott idő lejártakor szűnik meg [1967. évi II. tv. 23. § (1) bek., 5/1965. (VII. 16.) MM rend. 1. § (1) bek., 3. § (1) bek.].
Az alperes 1981. április 12-től határozott időre kötött munkaszerződésekkel énekkari tagként dolgozott a felperesnél. Az utolsó szerződése 1991. augusztus 1-jétől 1992. július 31-ig tartott.A felperes karigazgatója 1992. március 19-én arról tájékoztatta, hogy az 1991. évben kötött munkaszerződése 1992. július 31-én megszűnik, és azt nem kívánja megújítani.
Az alperes kérelmére eljárt munkaügyi döntőbizottság az 1992. május 25-én hozott határozatának indokolásában a határozott időre szóló munkaviszonyt a kollektív szerződés 10. §-ának 9. pontjára hivatkozással, határozatlan idejű munkaviszonyra módosította. Arra hivatkozott; a munkáltató az eljárásban elismerte, hogy a munkaszerződés megújítását egy próbaénekléstől teszi függővé. Az énekkari tag ennek nem felelhetett meg, mert a munkaköre nem szólista. Ezzel a munkáltató elismerte, hogy a határozott idejű éves szerződéseket folyamatosan próbaidőnek tekinti. A próbaéneklés minősítésének hitelességét kétségessé teszi az is, hogy a "sikertelen próbaéneklés" után kezdődő új bemutató énekkari feladataira az alperest beosztották, és a próbákon részt vett.
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében kérte a döntőbizottság határozatának megváltoztatását és annak megállapítását, hogy az alperes munkaviszonya 1992. július 31-én megszűnt.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét és kötelezte, hogy 53 400 Ft elmaradt munkabért és 5000 Ft eljárási költséget fizessen meg az alperesnek, továbbá - felhívásra - 3204 Ft illetéket.
Ítélete indokolásában megállapította, hogy az alperest 1981. április 12-vel 1982. július 31-ig szerződtették, majd 1982. augusztus 1-jétől 1987. július 31-ig. Ezt követően egy-egy éves időszakokra szólt a szerződése, a foglalkoztatása tehát ténylegesen 1981. április 12-től folyamatos volt. A kollektív szerződés 12. §-ának 1. pontja szerint csak különösen indokolt esetben lehet felmondani annak a munkavállalónak, aki a színháznál - függetlenül attól, hogy a munkaszerződése határozott vagy határozatlan időre szól -, legalább tíz évig megszakítás nélkül áll munkaviszonyban. A határozott időtartamú szerződések lejárta és ugyanakkor történő megújítása nem jelenti a munkaviszony megszakítását. Az alperes munkaviszonya 1981. április 12-től folyamatos. A határozott idejű munkaszerződés megújításának elmaradása a felperes kollektív szerződésével ellentétes, ezért az alperes munkaviszonyát helyreállította. Miután a felperes nem foglalkoztatta 1992. július 31-ét követően, az elmaradt munkabért meg kell térítenie.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét, a munkaügyi döntőbizottság határozatára is kiterjedően megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes munkaviszonya a felperesnél 1992. július 31-én megszűnt. Az elmaradt munkabérre, perköltségre és illetékre vonatkozó rendelkezést mellőzte. Ítélete indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást részben tévesen állapította meg, ezért nem helytálló az arra alapított érdemi döntése sem. A színház igazgatójának tanúvallomása alapján a tényállást kiegészítette.
Eszerint a felperes először 1981. április 12. napján alkalmazta az alperest egy évre, énekkari művész (énekkari tag) beosztásban. Az egy év lejártával minden esetben különböző időtartamú határozott idejű munkaszerződésekkel folyamatosan tovább foglalkoztatta. A felperes 1991. augusztus 1-jétől 1992. július 31-ig, az egy évre szóló határozott idejű munkaszerződésben megjelölt időpontot megelőzően, 1992. március 19-én tájékoztatta az alperest, hogy a munkaszerződése 1992. július 31-én megszűnik, azt a továbbiakban nem kívánja megújítani. A felperes az alperest a munkaszerződésében kikötött időpontig foglalkoztatta, majd a munkaviszonyát 1992. július 31-én megszüntette. A felperes nem járt el jogellenesen, amikor a perbeli ügy tekintetében az 1967. évi II. törvény (Mt.) 28. §-ában foglaltakat alkalmazta, és az alperes határozott időre létesített munkaviszonyát a szerződésben megjelölt időpont beálltával - az ez irányú előzetes írásbeli értesítést követően - 1992. július 31-én megszüntette. Az 1992. március 19-i értesítés - amelyben a felperes arról tájékoztatta az alperest, hogy a határozott idejű munkaszerződését nem kívánja megújítani - nem felmondás. Ezért a munkaviszony megszűnését illetően téves a felmondás szabályaira történt hivatkozás. A felperes az 5/1965. (VII. 16.) MM rendelet (R.) 5. §-ának (1) bekezdése szerint járt el. Az előzetes tájékoztatás nem vonja maga után azt a következményt, hogy az énekkari művész ettől az időponttól a munkavégzés alól fel lenne mentve. A felperesnek megvolt a lehetősége, hogy az alperest 1992. július 31-ig folyamatosan foglalkoztassa, és eddig az időpontig akár új darab betanulását is előírja. Az alperes 1981. április 12-től 1992. július 31-ig - az R. 3. §-ának (1) bekezdése és a 4. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat figyelembe véve - a felperesnél több, mint 10 éven át állt folyamatosan munkaviszonyban különböző időtartamú, de határozott időre kötött munkaszerződésekkel. Az alperes 1949. június 2-án született, ezért esetében a nyugdíjkorhatár eléréséig több, mint 10 év hiányzik. Reá ezért nem irányadók az R. 8. §-ának (1) bekezdésében meghatározott munkaviszony-megszüntetési korlátozások. A két feltétel együttes megléte szükséges ugyanis ahhoz, hogy a felperes a nyugdíjkorhatár eléréséig köteles legyen a határozott időre kötött munkaszerződést megújítani. Egyébként azonos tartalommal rendelkezik e vonatkozásban a kollektív szerződés is [12. § (2) pont].
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályban tartását kérte. Ebben vitatta a másodfokú bíróság ítéletének jogi következtetéseit és minden megállapítását, mert azok tévesek és jogsértők. Vitatta a másodfokú bíróság ítéletének azt az álláspontját, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást részben tévesen állapította meg, és ezért nem helytálló az arra alapított döntés sem. Ez az álláspontja nélkülöz minden indokolást. Nem tér ki arra, hogy az elsőfokú bíróság mely részben állapította meg tévesen a tényállást, és ennek folytán arra sem, hogy miért nem helytálló az érdemi döntés. Téves a másodfokú bíróság ítéletének arra történt hivatkozása is, hogy az igazgató kihallgatásával a bizonyítást kiegészítette. Az igazgató nem jogász, tehát jogilag nem adhatott felvilágosítást a bíróságnak. Ez egyébként is mind fogalmilag, mind tartalmilag, mind pedig szakszempontból kizárt. Nem mondott olyan adatot, amellyel a másodfokú bíróság kiegészíthette volna a tényállást. Nem vitatja, hogy amikor a karigazgató közölte, hogy 1992. július 31-e után nem kívánja a munkaviszonyt meghosszabbítani, még a =408688 ssz=1>régi Munka Törvénykönyve volt hatályban, valamint hatályos volt a felperes által hivatkozott 5/1965. (VII. 16.) MM rendelet is. Más kérdés, hogy 1992. július 1. óta már új Munka Törvénykönyve van hatályban, és ezzel egyidejűleg a felperes által hivatkozott rendeletet is hatályon kívül helyezték. Még a régi rendelkezések alapján sem felel meg a másodfokú bíróság ítélete a jogszabályoknak. A 11 év óta folyamatosan, megszakítás nélkül megújított munkaszerződései határozatlan idejű munkaszerződéssé alakultak át, mert ezek az öt évet meghaladták. Nem a kollektív szerződés ellentétes a művelődési miniszter rendeletével, hanem a rendelet ellenkezik az Mt. rendelkezéseivel, mint magasabb szintű jogszabállyal, még akkor is, ha a művészeti dolgozókat ki akarja vonni ennek hatálya alól. Magánénekesnél elképzelhető, hogy határozott időre alkalmazzák az R. alapján, de énekkari tagnál a kollektív szerződés 10. §-ának 9. pontja szerint a munkaviszonyt határozatlan időre létesítettnek kell tekinteni. A 11 év folyamatos alkalmazás alapján fogalmilag kizárt a határozott idejű munkaviszony. Erre tekintettel jogszabályellenes a munkaviszony megszüntetése akkor is, ha azt a felperes nem felmondásnak, hanem indokolás nélküli megszűnésnek tekinti.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Ebben lényegében fenntartotta a perben tett előadásait. Kitért a felülvizsgálati kérelem ellentmondásaira, továbbá arra, hogy az jogszabálysértésre hivatkozást nem is tartalmaz. A művelődési miniszter rendelete nem ellentétes a régi és a jelenleg hatályos Munka Törvénykönyvével, mert mindkettő lehetővé tette a határozott idejű munkaviszony létesítését. Az alperes munkaviszonya a lejárattal megszűnt, nem alakult át határozatlan idejű munkaviszonnyá, és a felperesnek nem kötelessége új munkaviszony létesítése.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az 1992. július 1-jéig hatályban volt Mt. 23. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszony határozatlan vagy határozott időre volt létesíthető. Az Mt. V. 17. §-ának (1) bekezdése határozta meg a határozott idejű munkaviszony fogalmát azzal, hogy annak tartalmát naptárszerűen vagy más alkalmas módon kell megállapítani.
Azonos tartalmú az 1992. július 1-jétől hatályos Mt. 79. §-ának (2) bekezdése.
A munkaviszonyt érintő egyes kérdések szabályozásáról szóló 1964. évi 29. tvr. 9. §-ának (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a művelődési miniszter kiadta a szánházak és színházjellegű intézmények egyes művészeti munkaköreiben alkalmazott dolgozók munkaviszonyáról szóló 5/1965. (VII. 16.) MM rendeletét (R.), amely a 103/1992. (VI. 26.) Korm. rendelet 29. pontja alapján 1992. július 1-jével hatályát vesztette. Miután a peres felek között az 1991. augusztus 1-jétől 1992. július 31-ig tartó határozott munkaviszony volt vitás, a már megjelölt jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az R. 1. §-ának (1) bekezdése szerint a rendelet hatálya kiterjed többek között a színházak énekkari munkakört betöltő művészeti dolgozójára, tehát a jelen per alperesére is. A 3. § (1)-(2) bekezdése előírta, hogy művészeti dolgozóval a rendelet hatálybalépésétől kezdve csak határozott időre vagy meghatározott munka elvégzésére szóló munkaviszony létesíthető, és ez a munkaviszony egy vagy több, de legfeljebb ötéves időtartamra szólhat.
A felperes e jogszabály alapján a reá irányadó rendelkezések szerint kötött az alperessel 1981 áprilisától kezdődően határozott időtartamú munkaszerződéseket, amelyek érvényesen létrejöttek, és a lejárat napjával megszűntek. Az alperesnek az 1991. augusztus 1-jétől 1992. július 31-ig tartó munkaszerződésen alapuló munkaviszonya szintén a határozott idő lejártával szűnt meg.
Bár a felülvizsgálati kérelem nem érintette a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényt (Kjt.), e körben a Legfelsőbb Bíróság a következőkre tér ki:
A Kjt. 1. §-a értelmében a törvény - eltérő rendelkezés hiányában - az állami és helyi önkormányzati költségvetési szerveknél (a továbbiakban: munkáltató) foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyára terjed ki. A Kjt. 2. §-ának (3) bekezdése értelmében a közalkalmazotti jogviszonyra a Munka Törvénykönyve szabályait az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A Kjt. 87. §-ának (1) bekezdése szerint a törvény hatálybalépésével a hatálya alá tartozó munkáltatónál foglalkoztatottak munkaviszonya közalkalmazotti jogviszonnyá alakul át.
Az a körülmény azonban, hogy az alperes munkaviszonya közalkalmazotti jogviszonnyá alakult át, nem alakította át a jogviszony időtartamát. A Kjt. kifejezett rendelkezésének hiányában tehát a határozott idejű munkaviszony ugyanolyan tartamú közalkalmazotti jogviszonnyá alakult. Ezen nem változtat az, hogy a Kjt. 21. §-ának (1) bekezdése értelmében a közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre történő kinevezéssel és annak elfogadásával jön létre. Az alperes közalkalmazotti jogviszonya ugyanis nem e jogszabály, hanem a Kjt. 87. §-ának (1) bekezdése alapján a munkaviszonyának közalkalmazotti jogviszonnyá történt átalakulásával jött létre, és az a lejárat napjával szűnt meg. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. II. 10. 383/1994. sz.)
Lábjegyzet
Az 1967. évi II. tv-t az 1992. évi XXII. tv. hatályon kívül helyezte, azonban e törvény 79. §-ának (2) bekezdése - a határozott idejű munkaviszonyt illetően - tartamában megfelel a hatályon kívül helyezett törvény 23. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak.
Az 5/1965. (VII. 16.) MM rendelet a 103/1992. (VI. 26.) Korm. rendelet 29. pontja alapján 1992. július 1-jével hatályát vesztette.
