adozona.hu
BH 1995.1.66
BH 1995.1.66
Az átlagkereset-számítás alapjául az utolsó négy naptári negyedévben kifizetett munkabérek szolgálnak. Ha a munkavállaló egész éven át munkaviszonyban állt a munkaadójával, az átlagkeresetét az adott év négy naptári negyedévének alapulvételével kell megállapítani. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a munkavállaló utolsó munkában töltött napja - az alkalmazott munkarend miatt - nem esik az év utolsó munkanapjára [Mt. 152. § (1), (3) és (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A peres felek 1992. október 6-án írásban arról állapodtak meg, hogy a felperes munkaviszonyát 1992. december 31. napjával megszüntetik. Az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a felperesnek megfizet nyolchavi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítést. A jogvita közöttük azért keletkezett, mert az alperes a megállapodásban szerepló végkielégítés összegét az 1992. január 1-jétől 1992. december 31-ig terjedő négy naptári negyedév alapján számította ki és fizette meg. A felperesnek a...
BH 1995.1.66 Az átlagkereset-számítás alapjául az utolsó négy naptári negyedévben kifizetett munkabérek szolgálnak. Ha a munkavállaló egész éven át munkaviszonyban állt a munkaadójával, az átlagkeresetét az adott év négy naptári negyedévének alapulvételével kell megállapítani. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a munkavállaló utolsó munkában töltött napja - az alkalmazott munkarend miatt - nem esik az év utolsó munkanapjára [Mt. 152. § (1), (3) és (4) bek.].
A peres felek 1992. október 6-án írásban arról állapodtak meg, hogy a felperes munkaviszonyát 1992. december 31. napjával megszüntetik. Az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a felperesnek megfizet nyolchavi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítést. A jogvita közöttük azért keletkezett, mert az alperes a megállapodásban szerepló végkielégítés összegét az 1992. január 1-jétől 1992. december 31-ig terjedő négy naptári negyedév alapján számította ki és fizette meg. A felperesnek az volt az álláspontja, hogy a megállapodás megkötésének időpontjára figyelemmel az átlagkereset alapját az 1991. év utolsó és az 1992. év első három negyedéve képezi.Az eredménytelen egyeztetést követően a felperes 986.000,-Ft végkielégítés-különbözet megfizetése iránt nyújtott be keresetlevelet a bírósághoz.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest a kereset szerint marasztalta. Kötelezte továbbá kamat, az elsőfokú eljárási illeték és a perköltség megfizetésére. Ítéletében azt állapította meg, hogy az 1992. december 30-án munkával töltött utolsó nap figyelembevételével az átlagkereset-számítás alapját nem az 1992. január 1. napjától 1992. december 31. napjáig terjedő négy naptári negyedév, hanem az1991. október 1-jétől 1992. szeptember 30-ig terjedő időszak képezi.
Az ítélet ellen a kereset elutasítása végett az alperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - a marasztalás összegszerűsége tekintetében - részben megváltoztatta. A felperest megillető végkielégítés-különbözet bruttó összegét 875.760,-Ft-ra leszállította. Ennek megfelelően rendelkezett az alperest terhelő illeték és perköltség összegéről is.
Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes 1993 májusában 121 840,-Ft összegű végkielégítés-különbözetet fizetett meg a felperesnek. A munkaügyi bíróság jogi álláspontját az átlagkereset-számítás alapja tekintetében elfogadta. Azt az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 12. §-ának (2) bekezdésével kiegészítve utalt arra is, hogy a munkaviszony megszűnésének napját figyelmen kívül kell hagyni, ezért a munkaügyi bíróság az Mt. 152. §-ának (3) bekezdése alapján helytállóan állapította meg a bázisidőszakot.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt. Ezt azzal indokolta, hogy a másodfokú bíróságnak az átlagkereset-számítás tekintetében elfoglalt jogi álláspontja az Mt. 152. §-ának (3) bekezdésébe ütközik. Az említett számítás alapját ugyanis abból kiindulva, hogy a felperes munkaviszonya 1992. december 31-én szűnt meg, az 1992. teljes év képezi. Nincs tehát jelentősége annak, hogy az alperesnél alkalmazott munkarend következtében a felperesnek 1992. december 31-én már nem kellett munkát végeznie.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Mt. 152. §-ának (1) bekezdése szerint
"Ha a munkavállalónak átlagkeresetet kell fizetni, részére az átlagszámítás alapjául szolgáló időszakban kifizetett munkabér időarányosan számított átlaga jár". Figyelemmel arra, hogy a felek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről szóló megállapodásukban a törvénytől eltérő számításban nem állapodtak meg, a felperest megillető összeget az Mt. 152. §-ának (3) bekezdése alapján kell megállapítani. Eszerint "Az átlagkereset-számítás alapjául az utolsó négy naptári negyedévben kifizetett munkabérek szolgálnak".
A felperes 1992. évben - egész éven át - az alperessel munkaviszonyban állt. Ezért az átlagkeresetét az 1992. év négy naptári negyedévének (1992. január 1-jétől 1992. december 31-ig) alapulvételével kell megállapítani. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a felperes utolsó munkában töltött napja - az alkalmazott munkarend miatt - 1992. december 30-a volt, a munkaviszonya ugyanis 1992. december 31-ig fennállt. Az utolsó ténylegesen munkában töltött nap tehát nem olyan tény, amely alapul szolgálhatna az átlagkereset-számítás eltérő bázisidőszakának megállapítására [Mt. 152. §-a (3) bekezdésének második fordulata és (4) bekezdése].
A peres iratok nem tartalmaznak azonban olyan bizonyítékot, amelynek alapján az 1992. évben a felperesnek kifizetett összegek megállapíthatóak lennének. Mindezek alapján a megyei bíróság az Mt. 152. §-ába ütközően állapította meg a felperest megillető végkielégítés összegét, továbbá anélkül döntött, hogy az átlagkereset kiszámításához szükséges kimutatás rendelkezésre állt volna. A jogerős ítélet ezért törvénysértő.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az 1952. évi III. törvény (Pp.) 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy a felperest a nyolchavi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítés az 1992. évben részére kifizetett munkabérek alapján illeti meg. Az összegszerűség körében a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A felülvizsgálati eljárás illetékét a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése alapján csupán megállapította, ennek viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt. Felülvizsgálati eljárási költségre egyik fél sem tartott igényt, ezért ennek összegéről nem kellett dönteni. Az új eljárásban be kell szerezni a felperes részére történt kifizetésekről - ideértve az eljárt bíróságok ítéletei alapján történt esetleges teljesítéséről - szóló kimutatást [Mt. 152. §-a (3) bekezdésének első fordulata]. Mindezek alapján kell dönteni a kereset és a járulékos követelések tárgyában. (Legf. Bír. Mfv. I. 10. 190/1994. sz.)