adozona.hu
BH 1994.12.704
BH 1994.12.704
Bírósági tisztviselőnek - az előírt képesítést is figyelembe véve - csak az a bírósági alkalmazott minősül és sorolható be a VIII. fizetési osztályba, aki munkaidejének nagyobb részében érdemi feladatokat lát el [1990. évi LXXXVIII. tv. 2. §, 5/1983. (XI. 12.) ME rend. 3. mell. D) pont, 6/1992. (VI. 27.) MüM rend. mell. D) pont, 15/1989. (XII. 20.) IM rend.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I-VIII. rendű alperesek az F. Bíróság felperessel létesítettek munkaviszonyt. A felperes a II., a VII. és a VIII. rendű alpereseket első fokú büntetőtanácsnál, az I., a III., a IV., az V. és a VI. rendű alpereseket másodfokú büntetőtanácsnál osztotta be munkavégzésre, és őket 1990. december 31-ig főelőadónak minősítette. Ezt követően a felperes elnökének intézkedése alapján - az 1990. évi LXXXVIII. törvényre és a munkafeltételeikre hivatkozással - ügykezelőként sorolta be az alpereseket.
...
BH 1994.12.704 Bírósági tisztviselőnek - az előírt képesítést is figyelembe véve - csak az a bírósági alkalmazott minősül és sorolható be a VIII. fizetési osztályba, aki munkaidejének nagyobb részében érdemi feladatokat lát el [1990. évi LXXXVIII. tv. 2. §, 5/1983. (XI. 12.) ME rend. 3. mell. D) pont, 6/1992. (VI. 27.) MüM rend. mell. D) pont, 15/1989. (XII. 20.) IM rend.].
Az I-VIII. rendű alperesek az F. Bíróság felperessel létesítettek munkaviszonyt. A felperes a II., a VII. és a VIII. rendű alpereseket első fokú büntetőtanácsnál, az I., a III., a IV., az V. és a VI. rendű alpereseket másodfokú büntetőtanácsnál osztotta be munkavégzésre, és őket 1990. december 31-ig főelőadónak minősítette. Ezt követően a felperes elnökének intézkedése alapján - az 1990. évi LXXXVIII. törvényre és a munkafeltételeikre hivatkozással - ügykezelőként sorolta be az alpereseket.Az alperesek sérelmezték az új besorolásukat, és kérték tisztviselőként, vagyis az 1990. évi LXXXVIII. törvénnyel megállapított javadalmazási rendszer IX. osztálya helyett, annak VIII. osztályba történő besorolásukat.
E kérelmüknek a munkaügyi döntőbizottság helyt adott, és a felperesnek e határozat megváltoztatása iránt előterjesztett keresetét az eljárásra kijelölt munkaügyi bíróság ítéletével elutasította. A Legfelsőbb Bíróság határozatával hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, minthogy az eljárt bíróság nem állapította meg részletesen az egyes alperesek által ellátott munkafeladatokat. Enélkül ugyanis nem lehetett megalapozottan dönteni abban a kérdésben, hogy a dolgozók a munkaidejük nagyobb részében érdemi feladatot végeznek-e.
Az új eljárás során a felperes fenntartotta a keresetét. Arra hivatkozott, hogy az alpereseknek a tárgyaláson önállóan, diktálás nélkül végzett jegyzőkönyvvezetési tevékenysége valóban érdemi feladat ellátása, az egyéb tevékenységük azonban nem. Az utóbbi munkák teszik ki az alperesek munkaidejének nagyobb részét, ezért a VIII. osztályba történő átsorolásra irányuló kérelmük nem jogszerű.
Az alperesek kérték a kereset elutasítását. Állították, hogy a munkaidejük nagy részében érdemi tevékenységet végeznek. Az alperesek - a VIII. rendű alperes kivételével, akinek a munkaviszonya 1992. szeptember 30-án megszűnt - viszontkeresetet terjesztettek elő a felperesnek a tisztviselői besorolás alapján lejárt fizetéskülönbözet és annak kamatai megfizetésére való kötelezése iránt.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét, az I-VII. rendű alperesek viszontkeresete alapján pedig kötelezte a felperest az 1993. május 31-ig lejárt fizetéskülönbözet és annak középidőtől számított kamata megfizetésére.
Az ítélet indokolása szerint a felperes sem vitatta, hogy az érdemi munkavégzésnek minősülő önálló jegyzőkönyvvezetés mellett azonos jellegű az a munka is, amelynek során az alperesek az értesítőket alá is írják. Ugyanakkor a határozatok jogerőre emelkedése időpontjának megállapítása, megkeresések készítése, ügyviteli jellegű tevékenységnek minősül. Mindezt egybevetve a munkaügyi bíróság - különösen a felperes büntető kollégiuma vezetőjének nyilatkozata figyelembevételével - úgy találta, hogy az alperesek munkája döntő részben érdemi munkavégzés. Ezért a kereset megalapozatlan, ezzel szemben a viszontkereset megalapozott és jogszerű.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett a keresetének helyt adó ítélet meghozatala iránt. Fellebbezését főleg arra alapította, hogy az alpereseknek az érdemi munkavégzéssel töltött idejük a munkaidejük kisebb részét teszi ki, ezért a bírósági besorolást megváltoztató határozat nem jogszerű.
A megyei bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélet indokolása szerint az alperesek munkafeladatainak domináns része az érdemi, illetve érdemi jellegű feladatok ellátása, mert kötelező jelleggel, a munkaidejük zömét meghaladóan érdemi, illetve érdemi jellegű feladatokat látnak el. Egyébként az időráfordítás aránya a munka jellegét nem minősítheti.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. E kérelmével az ítélet megváltoztatását és a IX. fizetési osztályba történt besorolásról rendelkező bírósági intézkedés fenntartását kérte. Kérelmét az 1990. évi LXXXVIII. törvény 2. §-a b)-c) pontjának megsértésére alapította. Állította, hogy a per adatai szerint az alperesek havonta - az elnapolásokat figyelmen kívül hagyva - átlagosan nyolc, legfeljebb tíz napot tárgyalnak, naponta 6-6, 5 óra időtartamban. Ebből havi 50-70 óra jegyzőkönyvvezetés következik, amely időtartam nem haladja meg a teljes munkaidő egyharmadát. Ehhez további érdemi munkavégzés nem járul. De még ha a "C-D" és az "Fk." minták kitöltése érdemi tevékenységet jelentene is, a havi átlagban erre fordított idő összesen mintegy további öt óra lenne (30 elítéltnél egyenként tíz perc). Ezért az alpereseknek tisztviselői besorolása nem alapul a törvényen. A felperes a felülvizsgálati kérelmét kiegészítő beadványában okiratokat csatolt, amelyek szerint a folyamatosan első fokú büntetőtanácsnál dolgozó II. és VII. rendű alperesek önálló jegyzőkönyvvezetéssel töltött idejének a teljes munkaidőhöz viszonyított aránya 1991. január 1-jétől 1994. március 31-ig átlagosan 16%-ot (helyesbített számítással 28, illetve 23%-ot) tett ki, vagyis még a korábban alsó határként megjelölt havi 50 órát sem érte el.
Az alperesek kérték a jogerős ítélet hatályának fenntartását. A II. és VII. rendű alperesek tévesnek minősítették a felperesnek azt az álláspontját, hogy a tárgyaláson való részvétel és a jegyzőkönyv elkészítése havonta csupán 50-70 óra elfoglaltsággal jár, és arra hivatkoztak, hogy ez az egyéb érdemi munkavégzéssel együtt a munkaidejük több mint 50%-át teszi ki. A VI. rendű alperes, aki 1993. október 1. napjától az első fokú büntetőtanács mellett dolgozik, a II. és a VII. rendű alperesekkel egyetértett. Az I. és a III-VI. rendű alperesek szükségtelennek minősítették az érdemi tevékenységre fordított idő részletes vizsgálatát, és azzal érveltek, hogy az általuk végzett jegyzőkönyvvezetés, értesítések kiadása és egyéb feladatellátás a munkájukra jellemző olyan tevékenység, ami a munkaidejük jelentős részét képezve, a munkájukat érdemi jellegűvé teszi.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A perben azt a kérdést kellett elbírálni, hogy az alperesek érdemi feladatokat látnak-e el, amely esetben - ha középfokú végzettséggel rendelkeznek, vagy ez alól felmentést kaptak - bírósági tisztviselőnek minősülnek, és a VIII. fizetési osztályba tartoznak, vagy pedig ügyviteli feladatokat látnak-e el, amely esetben ügykezelőként a IX. fizetési osztályba tartoznak. Ebből a szempontból - a jogviszonyra vonatkozó szabály eltérő rendelkezése hiányában - azok a feladatok az irányadók, amelyeket a munkavállaló a munkaidejének nagyobb részében végez.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság külön rámutat arra, hogy számos jogszabály rendelkezett, illetve rendelkezik a besorolás és a minősítés végrehajtásának módjáról, ha a dolgozó munkakörébe többféle besorolást lehetővé tevő feladat tartozik [például az 5/1983. (XI. 12.) ME rendelet 3. számú mellékletének D) pontja, a 6/1992. (VI. 27.) MüM rendelet mellékletének D) pontja]. Nem helytálló ezért az az álláspont, hogy ha a dolgozó érdemi és önálló munkát végez, ez egymagában megállapítja az ügyintézői, illetve tisztviselői besorolásának alapját. Az előbbi elvre utal a bírósági ügyviteli munkakörben dolgozók szakmai oktatásáról, vizsgájáról, továbbképzéséről szóló 15/1989. (XII. 20.) IM rendelet is, amely szerint az ilyen ügyviteli dolgozó munkakörének ellátásához megkívánt ismeretek körébe tartozik - egyebek között - az egyszerű végzés vagy megkeresés megszerkesztéséhez szükséges ismeret és bizonyos jogi alapismeret is. Ezért a különféle besorolást lehetővé tevő munkák aránya vizsgálatának elmulasztása sérti a jogszabályokat.
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek azt a megállapítását, hogy az időráfordítás arányának a minősítés szempontjából nincs jelentősége, mellőzte.
Ehhez képest a perben lényeges vitás kérdés eldöntése szempontjából az alperesek által ellátott érdemi feladatok és azok teljesítésére fordított munkaidő mértéke, illetve aránya a jelentős.
E kérdésben a bíróság a jogerős ítélet megállapításait főleg a büntetőkollégium-vezető 1993. február 10-i nyilatkozatára alapította. Az abban foglaltak szerint - a felperes álláspontjával egyez6en - érdemi feladat ellátását képezi a tárgyaláson történő önálló, diktálásmentes jegyzőkönyvvezetés. Ez és annak gépbe való áttétele "a munkaidő több mint felét kell hogy igénybe vegye". A nyilatkozat szerint érdemi feladat ellátása a tanácselnökökkel történő előzetes "egyeztetés" alapján a különféle intézkedéstervezetek (például halasztásra, részletfizetésre, a bűnjel értékesítésre, az előzetes letartóztatásra, a szakértő kirendelésére, a szakértői díjak megállapítására, a kényszergyógykezelés elrendelésére stb. vonatkozó tervezeteknek az első fokú büntetőtanácsoknál dolgozók által történő) készítése és értesítők kiállítása. A P. K. K. Bíróság elnökhelyettesének a másodfokú tárgyaláson csatolt, 1994. január 6-i nyilatkozata szerint a "C-D", illetve "Fk." minta esetében a kiállításra fordítandó idő nem több, mint tíz perc. Ez a havi átlagban kiállított mintegy 40 lapra való tekintettel összesen mintegy 6-7 óra/hónap. A kiállításhoz szükséges adatok az ügyiratból egyszeri ránézésre kitűnnek, legfeljebb a 10/a és a 16. alatti kérdéseknél szükséges bizonyos szakismeret.
Az alperesek - amennyiben nyilatkoztak az egyes tevékenységfajtákkal töltött idő tartamáról - így a II. és a VII. rendű alperesek, azt adták elő, hogy heti két tárgyalási nappal és naponta 6-6,5 óra jegyzőkönyvvezetéssel lehet számolni, és ehhez járulnak az egyéb feladatok. Az alpereseknek ezek a nyilatkozatai az önálló jegyzőkönyvvezetés tartamát illetően összhangban vannak a felperes felülvizsgálati kérelmében kifejtettekkel és a büntetőkollégium-vezető nyilatkozatával.
Ezeknek az egybehangzó adatoknak az alapján az alperesek tárgyaláson végzett önállójegyzőkönyv-vezetési tevékenysége, a felek egyező előadása szerint érdemi feladat ellátása, és átlagban havi 60-65 óra időt igényel.
Az alpereseknek az ezt meghaladóan végzett tevékenysége azonban nem jár érdemi feladat ellátásával, mert a kézírásos jegyzet gépírásba való áttétele, a bíró alakszerű vagy formátlan utasításának megfelelően történő tárgyaláskitűzés, az iratbeszerzés, az értesítőkiállítás, a megkeresések elkészítése és leírása, valamilyen más hasonló tevékenység nem érdemi, hanem ügyviteli tevékenység.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet iratellenesen állapította meg, hogy az alperesek a munkaidejük zömét meghaladóan érdemi feladatokat látnak el. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság az iratok tartalma alapján annyiban helyesbítette, hogy az alperesek havi átlagban legfeljebb 60-65 óra érdemi feladatellátással járó munkát teljesítenek. Ilyen tényállás mellett a Legfelsőbb Bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a "C-D", illetve "Fk." értesítők 10/a és 16. sorszámú kérdéseinek megválaszolásával érdemi feladatot teljesítenek-e az alperesek, mert az ezzel felmerülő, havi öt-hét órát kitevő munkavégzés az érdemi feladatok ellátásához szükséges idő arányát lényegesen nem befolyásolja.
Az ekként helyesbített tényállás alapján azt kellett megállapítani, hogy az alperesek munkaidejük mintegy egyharmadát jelentősen meg nem haladóan végeznek érdemi feladatellátással járó munkát.
Ez pedig - az előrebocsátottakra tekintettel - nem alapozza meg az alpereseknek a IX. helyett a VIII. fizetési osztályba történő besorolását. Ezért a jogerős ítélet jogszabálysértéssel hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét, amely a felperesnek a munkaügyi döntőbizottság határozata megváltoztatására irányuló keresetét elutasította. Ezért a Legfelsőbb Bíróság - a törvénynek megfelelően - a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét a munkaügyi döntőbizottság határozatára is kiterjedően megváltoztatta, és az alpereseknek a VIII. fizetési osztályba való besorolás iránti kérelmét, valamint az I-VII. rendű alpereseknek az 1993. május 31-ig lejárt fizetéskülönbözet megtérítésére irányuló viszontkeresetét elutasította. (Legf. Bír. Mfv. II. 10. 254/1994. sz.)