adozona.hu
BH 1994.11.638
BH 1994.11.638
A rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított három napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkezésétől számított hat hónapon, kollektív szerződés rendelkezése esetén legfeljebb egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni. E szabály háromnapos szubjektív és hat hónapos (egyéves) objektív határidőt állapít meg. Az előbbi a felmondási okról való tudomásszerzés, az utóbbi az ok bekövetkezése időpontjától kezdőd
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek 1992 nyarán - július 9. és augusztus 1. közötti időpontokban - létesítettek munkaviszonyt az alperessel. Az I. rendű felperes kubikos munkakörben, a II-III. és az V-VI. rendű felperesek pedig kőműves munkakörben álltak az alperes alkalmazásában.
Az alperes 1933. január 4-én a felperesek munkaviszonyát rendkívüli felmondással, az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozással, azonos indokolással megszüntette. A rendkívüli felmondást az alperes azzal indokolta, hogy a fel...
BH 1994.11.638 A rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított három napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkezésétől számított hat hónapon, kollektív szerződés rendelkezése esetén legfeljebb egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni. E szabály háromnapos szubjektív és hat hónapos (egyéves) objektív határidőt állapít meg. Az előbbi a felmondási okról való tudomásszerzés, az utóbbi az ok bekövetkezése időpontjától kezdődik [Mt. 96. § (3) bek.].
A felperesek 1992 nyarán - július 9. és augusztus 1. közötti időpontokban - létesítettek munkaviszonyt az alperessel. Az I. rendű felperes kubikos munkakörben, a II-III. és az V-VI. rendű felperesek pedig kőműves munkakörben álltak az alperes alkalmazásában.Az alperes 1933. január 4-én a felperesek munkaviszonyát rendkívüli felmondással, az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozással, azonos indokolással megszüntette. A rendkívüli felmondást az alperes azzal indokolta, hogy a felperesek szakmailag nem feleltek meg a követelményeknek. Ezt közelebbről abban jelölte meg, hogy egy temető kerítésépítésénél a munkájuk miatt "minőségi csökkentést" hajtottak végre, és Cs. J. családiház-építésénél végzett munkájuk - szakértői vélemény szerint - nem érte el a szakmailag elvárható minőségi követelményeket. Így az alperest munkájukkal lejáratták, üzleti hírnevét rontották. Végül a felmondás még azt az indokot is tartalmazta, hogy a felperesek 1993. január 4-én vezetőjük utasítása ellenére munkavégzésre nem jelentkeztek.
A felperesek az eredménytelen egyeztetést követően a munkaügyi bírósághoz nyújtottak be keresetet. Kereseti kérelmük a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására és munkaviszonyuk helyreállításának mellőzésével az elmaradt munkabérük és kétszeres összegű végkielégítés megfizetésére irányult. Arra hivatkoztak, hogy a felmondás indokai nem felelnek meg a valóságnak. Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek munkaviszonyát 1993. január 4-i hatállyal megszüntető rendkívüli felmondásokat hatálytalanította, és kötelezte az alperest elmaradt munkabér, illetve kétszeres végkielégítés címén az I. rendű felperes javára 105 345 és 36 326 Ft, a II. rendű felperes javára 122 768, illetve 42 334 Ft, a III. rendű felperesnek 129 205, illetve 47 466 Ft, az V. rendű felperes javára 104 076, valamint 48 958 Ft, továbbá a VI. rendű felperesnek 128 928 és 44 458 Ft megfizetésére. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy a temető kerítésépítésével kapcsolatos minőségi problémákról az alperes ügyvezető igazgatója 1992 szeptemberében már tudomással bírt a pótmunkákra vonatkozó számla - amit a megrendelő nem egyenlített ki - szeptember 15-én kelt. A Cs. J. családi háza építkezésével összefüggő minőségi hibákról már 1992. november elején, a szakértői véleményről pedig december közepén az ügyvezető igazgató ugyancsak tudomást szerzett. Ehhez képest az előbbi okok miatt a rendkívüli felmondás jogát az alperes a törvényben előírt háromnapos szubjektív határidőn túl, elkésve gyakorolta 1993. január 4-én. Az ügyvezető igazgató tanúvallomása alapján pedig a munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes alaptalanul hivatkozott a rendkívüli felmondásban arra, hogy a felperesek 1993. január 4-én felhívás ellenére nem jelentkeztek munkára, mert a felperesek ilyen értesítést nem kaptak. Mindezek alapján a felperesek munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetését jogellenesnek találta.
Az alperes az első fokú ítélet ellen fellebbezett, a felperesek keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a Cs. J. családi háza építésére vonatkozó magánszakvéleményt jogi képviselője 1992. december 18-án vette kézhez, amit csak december végén, az év utolsó munkanapján adott át az ügyvezető részére, ezért az új év első munkanapján tudta csak a felmondó intézkedést meghozni, így azzal nem késett el.
A megyei bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélet indokolásában rámutatott, hogy az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti rendkívüli felmondást megalapozó cselekmény lehet, ha a munkavállaló tartósan, vétlenül nem tudja teljesíteni az általa betöltött munkakörben általában elvárható teljesítményt, és az a munkáltató érdekeit sérti. Emiatt azonban a rendkívüli felmondás jogával a tudomásszerzést követő három napon belül kell élni. E szubjektív határidő elmulasztása tekintetében pedig a megyei bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást elfogadta. Megállapította továbbá, hogy a felperesek 1993. január 4-i munkából való távolmaradása - a munkavégzésre való megjelenésre utasítás hiányában - a rendkívüli felmondás alapjául nem szolgálhat.
A jogerős ítélet ellen az alperes a törvényes határidőn belül felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az első fokú ítélet megváltoztatásával a felperesek keresetének elutasítását kérte. Elsősorban azért tartotta törvénysértőnek a másodfokú ítéletet, mert az első fokú ítéletet helybenhagyta anélkül, hogy megindokolta volna, miért nem tartotta kimentésre alkalmasnak a fellebbezésben előadott, a háromnapos szubjektív határidő kimentésére alkalmas alperesi tényállításokat. Álláspontja szerint ugyanis a törvényben megállapított hat hónapos határidőből arra lehet következtetni, hogy a háromnapos határidő vonatkozásában kimentésnek lehet helye. Hivatkozott továbbá a felperesek olyan szándékos, a munkáltató érdekeivel ellentétes magatartásaira, amelyek a rendkívüli felmondásban nem szerepeltek, de az alperes véleménye szerint azt bizonyítják, hogy az alperes munkáltató csak akkor élt a rendkívüli felmondás jogával, amikor már valóban tarthatatlanná vált a munkaviszony további fenntartása.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 96. §-ának (3) bekezdése szerint a rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított három napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkezésétől számított hat hónap (kollektív szerződés rendelkezése esetén egy éven) belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni.
E szabály háromnapos szubjektív és hat hónapos objektív határidőt állapít meg. Előbbi a felmondási okról való tudomásszerzéstől, utóbbi az ok bekövetkezésétől kezdődik. Az így meghatározott határidőket egyidejűleg kell betartani a rendkívüli felmondási jog gyakorlásánál, és e határidők kimentésére a törvény nem ad lehetőséget. Mindezek alapján téves a felülvizsgálati kérelemben kifejtett az az álláspont, hogy a háromnapos szubjektív határidő elmulasztása hat hónapon belül kimenthető. Ezért helytállóan állapította meg mind az első-, mind a másodfokú bíróság az ítéletében, hogy az alperes a tudomásszerzéstől számított háromnapos határidőt túllépve, tehát jogellenesen gyakorolta a rendkívüli felmondás jogát a felperesekkel szemben a terhükre rótt, nem megfelelő minőségű munkavégzéssel kapcsolatban. Az említett határidők túllépését a per adatai (így különösen az ügyvezető nyilatkozata és az ügyvezető igazgatónak a tanúvallomása) egyértelműen alátámasztják. A megyei bíróság ítélete indokolásában e bizonyítékokra kifejezetten utalt a Pp. 221. §-a (1) bekezdésének megfelelően indokolási kötelezettségének eleget téve. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felperesek munkaviszonyát megszüntető rendkívüli felmondások jogellenességének megállapítását megalapozottnak találta. A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az alperes által a rendkívüli felmondás indokául megjelölt, a szakmai követelményeknek nem megfelelő munkavégzés az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a rendkívüli felmondás alapjául akkor szolgálhat, ha az munkaviszonyból származó kötelezettségszegéssel nem függ össze. Ellenkező esetben, azaz a munkaviszonnyal kapcsolatos kötelezettségszegéssel való összefüggés esetén ugyanis a rendkívüli felmondás jogszerűségét az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján kell elbírálni, és a jogszabály megkerülését jelentené, ha ilyen esetben azt a b) pontra alapítanák. Tekintettel arra, hogy a per adatai - elsősorban az alperes nyilatkozatai - arra utalnak, hogy a rendkívüli felmondásban indokként megjelölt nem megfelelő szakmai színvonalú munkavégzést az alperes a felperesek kötelezettségszegéseivel indokolta, a rendkívüli felmondások érdemben csak a hivatkozott a) pont alapján lettek volna elbírálhatók.
Az előbbiekben kifejtettek a perben hozott ítéletek törvényességét nem érintik, minthogy a rendkívüli felmondások - az említett indokok érdemi vizsgálata nélkül - a joggyakorlás határidejére tekintettel jogellenesnek bizonyultak.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és az eredménytelen felülvizsgálati kérelmet előterjesztő alperest kötelezte a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére [6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. § (3) bekezdése]. (Legf. Bír. Mfv. I. 10. 092/1994. sz.)