adozona.hu
BH 1994.7.401
BH 1994.7.401
A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény egyértelműen határozta meg azokat a Munka Törvénykönyvében szereplő rendelkezéseket, amelyek a közalkalmazotti jogviszony tekintetében nem alkalmazhatók. Ehhez képest a munkaviszony megszüntetésével összefüggő nyilatkozatot (intézkedést) vagy megállapodást a nyilatkozat megtételekor, illetve a megállapodás megkötésekor hatályos jog alapján kell elbírálni [1992. évi XXXIII. tv. 86. §, 1992. évi XXII. tv. 205. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. rendű felperes és az alperes 1992. március 3-án az 1992. augusztus 1-jétől 1993. július 31-ig tartó határozott időre, színművész munkakörre kötött munkaszerződést. 1993. február 1 1-én az alperes írásban arról értesítette az I. rendű felperest, hogy a munkaszerződése 1993. július 31-én lejár, és a továbbiakban nem kíván vele új munkaszerződést kötni.
Az I. rendű felperes az alperes intézkedése miatt egyeztetést kezdeményezett, majd ennek eredménytelenségét követően keresetlevelet nyújt...
BH 1994.7.401 A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény egyértelműen határozta meg azokat a Munka Törvénykönyvében szereplő rendelkezéseket, amelyek a közalkalmazotti jogviszony tekintetében nem alkalmazhatók. Ehhez képest a munkaviszony megszüntetésével összefüggő nyilatkozatot (intézkedést) vagy megállapodást a nyilatkozat megtételekor, illetve a megállapodás megkötésekor hatályos jog alapján kell elbírálni [1992. évi XXXIII. tv. 86. §, 1992. évi XXII. tv. 205. § (2) bek.].
Az I. rendű felperes és az alperes 1992. március 3-án az 1992. augusztus 1-jétől 1993. július 31-ig tartó határozott időre, színművész munkakörre kötött munkaszerződést. 1993. február 1 1-én az alperes írásban arról értesítette az I. rendű felperest, hogy a munkaszerződése 1993. július 31-én lejár, és a továbbiakban nem kíván vele új munkaszerződést kötni.Az I. rendű felperes az alperes intézkedése miatt egyeztetést kezdeményezett, majd ennek eredménytelenségét követően keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Arra hivatkozott, hogy a költségvetési szervként működő színházakban foglalkoztatott színművészekre az 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) rendelkezései az irányadóak. A Kjt. 21. §-ának (1) bekezdése alapján annak megállapítását kérte, hogy a munkaviszonya 1992. július 1-jével határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonnyá alakult át. A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Döntése indokolásának lényege szerint a felek között a jogviszony keletkezésekor hatályos jogszabály, az 1967. évi II. törvény és az 5/1965. (VII. 16.) MM rendelet lehetővé tette, illetve előírta a munkaviszony határozott időre történő létrehozását. Az 1992. július 1-jén hatályba lépett Kjt. előírta, hogy a hatálya alá tartozó jogviszonyok közalkalmazotti jogviszonnyá alakulnak át, azt azonban nem írta elő, hogy az utóbbi jogviszonyok egyúttal határozatlan időtartamúvá alakulnak át.
Az ítélet ellen az I. és a II. rendű felperes fellebbezett, és a keresetnek helytadó döntés meghozatalát kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
Megállapította, hogy a felek határozott időre szóló munkaszerződése a szerződéskötés időpontjában megfelelt az akkor hatályos, az első fokú ítéletben említett jogszabályoknak.
A felpereseknek az Kjt. 87. §-ának (1) bekezdése folytán közalkalmazotti jogviszonnyá átalakult jogviszonya a jogviszonyok tartalmát is érintő változást eredményezett. Ez a változás azonban a jogviszonynak csak azokat a tartalmi elemeit érintette, amelyekről a törvény kifejezetten rendelkezett. Ezért a törvény rendelkezésének hiányában a felperesek jogviszonya nem alakult át határozatlan időtartamúvá.
A jogerős ítélet ellen az I. rendű felperes a törvényes határidőben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
Álláspontja szerint a Kjt. 21. §-ának helytálló értelmezése szerint az I. rendű felperesnek a jogviszonya csak akkor maradhatott volna határozott idejű, ha erre a jogszabály kifejezett rendelkezést tartalmazott volna. Ennek hiányában, mivel a Kjt. a 21. §-ának (1) bekezdésétől való eltérést csak kivételes esetben engedi meg, a munkaviszonya határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonnyá alakult át. Arra is hivatkozott, hogy a Kjt.-nek az előmeneteli rendszere, a kinevezésről szóló rendelkezések is azt a törvényalkotói szándékot juttatják kifejezésre, hogy az átalakulás határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt hoz létre. A korábbi munkaviszonynak mérlegelés nélkül kell idomulnia a Kjt. rendelkezéseihez, ebből az következik, hogy az említett átalakuláskor nem volt lehetőség a felek akaratának figyelembevételére. A kifejtettek alapján kérte az I. rendű felperes az eljárt bíróságok ítéleteinek megváltoztatását és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát. Az alperes írásbeli ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 1. §-a értelmében - törvény eltérő rendelkezésének hiányában - az állami és a helyi önkormányzati költségvetési szerveknél (a továbbiakban: munkáltató) foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyára terjed ki. A Kjt. 2. §-ának (3) bekezdése értelmében a közalkalmazotti jogviszonyra a Munka Törvénykönyve szabályait az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A Kjt. 87. §-ának (1) bekezdése értelmében a Kjt. hatálybalépésével a hatálya alá tartozó munkáltatónál foglalkoztatottak munkaviszonya közalkalmazotti jogviszonnyá alakul át.
A Kjt. 86. §-a egyértelműen határozta meg azokat a Munka Törvénykönyve ötödik részében szereplő rendelkezéseket, amelyek a közalkalmazotti jogviszony tekintetében nem alkalmazhatók. E körben nem szerepel az Mt. 205. §-a, ezért az adott ügyben alkalmazni kell az Mt. 205. §-ának (2) bekezdését, amelynek értelmében "A munkaviszony megszüntetésével összefüggő nyilatkozatot (intézkedést) vagy megállapodást a nyilatkozat megtételekor, illetve a megállapodás megkötésekor hatályos jog alapján kell elbírálni."
A felek az I. rendű felperes munkaszerződésében akként rendelkeztek, hogy az határozott ideig, egy évig tart. E megállapodásukat az annak megkötésekor hatályos jogszabály, az 1967. évi II. törvény 23. §-ának (1) bekezdése alapján kötötték meg. Az 1992. évi XXII. törvény 205. §-ának (2) bekezdése értelmében a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó szerződéses rendelkezést a megállapodás megkötésekor hatályos jog, tehát az 1967. évi II. törvény 28. §-a alapján kell elbírálni. Eszerint "A határozott időre létesített munkaviszony megszűnik annak az időnek az elteltével, amelyre létesítették". Emiatt az I. rendű felperes munkaviszonya a határozott idő lejártával, 1993. július 31-én, az alkalmazandó jogszabályok alapján, azoknak megfelelően szűnt meg. Mindezek alapján helytállóan hagyta helyben a megyei bíróság a munkaügyi bíróság érdemben helytálló ítéletét.
Az a tény, hogy az I. rendű felperes munkaviszonya közalkalmazotti jogviszonnyá alakult át, a már idézett rendelkezések folytán nem alakította át a jogviszony tartamát. A Kjt. kifejezett rendelkezésének hiányában tehát a határozott idejű munkaviszony ugyanolyan tartamú közalkalmazotti jogviszonnyá alakult.
Ezen nem változtat az, hogy a Kjt. 21. §-ának (1) bekezdése értelmében a közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre történt kinevezéssel és annak elfogadásával jön létre. Az I. rendű felperes közalkalmazotti jogviszonya ugyanis nem e jogszabály alapján, hanem a Kjt. 87. §-ának (1) bekezdése folytán a munkaviszonyának a közalkalmazotti jogviszonnyá történt átalakulásával jött létre. A kifejtettek alapján a felülvizsgálati kérelemnek az előmeneteli rendszerre, a kinevezésre, továbbá a feleknek az átalakulásakor fennállott szerződési akaratára történt utalása tehát téves. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján, részben kiegészített indokolással a megyei bíróság ítéletének az I. rendű felperesre vonatkozó részét hatályában fenntartotta, a jogerős ítélet egyéb részét nem érintette.
Az alperes a perköltségigényéről lemondott, ezért a Legfelsőbb Bíróságnak erről a Pp. 78. §-ának (2) bekezdése alapján nem kellett rendelkeznie.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10 429/1993. sz.)