adozona.hu
BH 1994.7.399
BH 1994.7.399
A munkahelyen elszenvedett baleset esetén az előre nem látható, váratlan helyzetben a lehetséges magatartások közül nem a legelőnyösebb választása egymagában nem tekinthető olyan hibának, amely a jogszabálynak a munkavállaló vétkes magatartására vonatkozó előírását is alkalmazhatóvá tenné [1967. évi II. tv. 62. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes - az alperes munkavállalója - 1989. október 17-én a munkahelyén balesetet szenvedett. Ebből eredő vagyoni és nem vagyoni kárának az alperes által történő megtérítése iránt 1991. június 26-án keresetlevelet terjesztett elő.
Az alperes a felperes vagyoni kára megtérítése iránti követelésének jogalapját a keresetlevél előterjesztése előtt, 1991. május 24-i levelében elismerte. A per során az előkészítő iratában ezt megismételte azzal, hogy a vagyoni kártérítés tekintetében a felperes...
BH 1994.7.399 A munkahelyen elszenvedett baleset esetén az előre nem látható, váratlan helyzetben a lehetséges magatartások közül nem a legelőnyösebb választása egymagában nem tekinthető olyan hibának, amely a jogszabálynak a munkavállaló vétkes magatartására vonatkozó előírását is alkalmazhatóvá tenné [1967. évi II. tv. 62. § (2) bek.].
A felperes - az alperes munkavállalója - 1989. október 17-én a munkahelyén balesetet szenvedett. Ebből eredő vagyoni és nem vagyoni kárának az alperes által történő megtérítése iránt 1991. június 26-án keresetlevelet terjesztett elő.Az alperes a felperes vagyoni kára megtérítése iránti követelésének jogalapját a keresetlevél előterjesztése előtt, 1991. május 24-i levelében elismerte. A per során az előkészítő iratában ezt megismételte azzal, hogy a vagyoni kártérítés tekintetében a felperesre terhesebben 80-20%-os kármegosztás alkalmazását, a nem vagyoni kárpótlás iránti követelésnek pedig az elutasítását kérte. Az összegszerűséget kifogásolta.
A munkaügyi bíróság részítéletével - megállapítva, hogy a felperes 1989. október 17-i balesetéből eredő károkért az alperes felelős - az alperest mezőgazdasági ingatlan műveléséből származó elmaradt jövedelem és járadék, orvosi, illetve kórházi kezeléssel kapcsolatos költségek és 600 000 Ft nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte. A részítélet indokolása az alperes Mt. 62. §-án alapuló, a vétkesség nélküli felelősségének fennállását a baleseti jegyzőkönyvre, a felperes személyes előadására és S. Z. tanú, a felperes munkahelyi vezetője vallomására alapította. Eszerint a vasalóprést kezelő felperes az alperes üzemi tevékenységével összefüggésben a munkahelyén rosszul lett, a szabad levegőre kívánt menni, eközben az ajtót kinyitva, a lépcsőn hanyatt esett, és súlyos egészségkárosodást szenvedett. A mezőgazdasági ingatlan műveléséből származó, 1989. október 17-től 1991. december 31-ig elmaradt jövedelem címén 27 489 Ft, 1992-től kezdődően pedig évi 9750 Ft, orvosi, illetve kórházi kezelési költségek címén pedig összesen 58 000 Ft megfizetésére kötelezte az alperest. A nem vagyoni kártérítés vonatkozásában azt emelte ki, hogy a balesetkor 40 éves felperes annak következtében rokkanttá vált, és egész életére kihatóan súlyos sérelmeket (agysérülés, jobb oldali hallásvesztés, poszttraumás ideggyengeség, posttraumás encephalopathia stb.) szenvedett el.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest a felperes 1989. október 17-től 1992. december 31-ig elmaradt munkabére és házastársa 1990. január 1-jétől 1991. augusztus 31-ig elmaradt jövedelme címén 214 435 és 59 500 Ft, valamint elmaradt munkabér címén 1993. január 1-jétől havi 4963 Ft járadék megfizetésére kötelezte, az ezt meghaladó keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a felperes a balesetéből kifolyólag 1991. május 31-ig táppénzes betegállományban volt, majd 1991. június 1-jétől túlnyomórészt baleseti eredetű rokkantságára tekintettel rokkantsági nyugdíjban részesül. Ebből eredő - részletes számításon alapuló - bérveszteségét az alperes megtéríteni köteles. Ezenfelül megtéríteni köteles a felperes házastársának azt az elmaradt jövedelmét is, amelyhez a baleset előtt kőfaragó kisiparosnál végzett munkái fejében jutott, de amelyet a baleset után, azzal összefüggésben elvesztett.
A részítélet és az ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt. Elsődlegesen kármegosztás alkalmazását és egyes tételekre vonatkozóan a kereset teljes elutasítását kérte, másodlagosan pedig új eljárás elrendelését indítványozta. A kármegosztás iránti kérelmét arra alapította, hogy a felperes vétkesen közrehatott a balesete bekövetkezésében, mert a rosszulléte észlelésekor a szabadba és nem a közelebbi, kijelölt pihenőhelyre távozott, és a munkavédelmi szabályok megszegésével a rosszullétről nem értesítette a munkatársait. Arra is hivatkozott, hogy a baleset hónapjaiban normális munkavégzés volt a munkahelyen, ezért a felperes rosszulléte nem üzemi, hanem otthoni életkörülményeiből származhatott.
A megyei bíróság ítéletével a részítéletet helybenhagyta, az ítéletet pedig azzal a változtatással hagyta helyben, hogy az elmaradt munkabér miatt megtérítendő, lejárt keresetveszteség összegét 186 894 Ft-ra csökkentette, az elmaradt jövedelem miatti marasztalást pedig mellőzte. A másodfokú ítélet indokolása szerint a felperes balesetéből eredő károkért az alperes felel, minthogy a felperes balesete a munkavégzés során, a munkavégzés adottságaival (levegőjével, annak szellőzetlenségével, páratartalmával, stb.) összefüggésben következett be. E felelősség alól csak a felperes vétkes közrehatása címén mentesülhetne az alperes részben, ilyent azonban a másodfokú bíróság nem látott megállapíthatónak a felperes hirtelen bekövetkezett rosszullétére való tekintettel. Ezért - a részítéletben foglalt összegszerű döntés részletes vizsgálata után, annak kifejtése mellett - a másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság részítéletét helybenhagyta. Az ítélet részbeni megváltoztatását azzal indokolta a másodfokú bíróság, hogy az elmaradt jövedelem összegét a munkaügyi bíróság tévesen számította ki, különösen azáltal, hogy az elmaradt keresetre eső nyugdíjjárulékot, az alperes által elismerése alapján fizetett térítés és a felperesnek fizetett szakszervezeti segély 3500-3500 Ft összegét nem vonta le, ezért kellett a megtérítendő elmaradt munkabér összegét csökkenteni. A felperes házastársa elmaradt jövedelmének megtérítését azon az alapon mellőzte a másodfokú bíróság, hogy ez a mezőgazdasági művelésből eredő elmaradt jövedelemnek a részítélet alapján történő megtérítése mellett kétszeres kártérítés lenne.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, és elsősorban eljárási jogszabálysértést panaszolva, új eljárás elrendelését kérte. A jogszabálysértést abban jelölte meg, hogy az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták az 1989. július 20-i Köjál-vizsgálatról készült jegyzőkönyvet, valamint az 1989. december 12-i munkavédelmi szemléről készült jegyzőkönyvet, amelyek a légcsere és a szellőztetés megfelelő voltát tanúsítják. Jogszabálysértést panaszolt amiatt is, hogy a bíróság nem hallgatta ki az általa indítványozott művezetőt a baleset körülményeire, és az egyes más bizonyítási indítványainak sem tett eleget. Végül anyagi jogszabálysértést panaszolt amiatt, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta a munkavédelmi jogszabálynak azt a rendelkezését, amely szerint a munkavállaló köteles a rosszullétet a felettesének azonnal jelenteni [47/1979. (XI. 30.) MT rendelet 16. §-ának (3) bekezdése], és ennek folytán törvénysértéssel mellőzte a kármegosztás alkalmazását. A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Azt a körülményt, hogy a baleset az üzemi körülményekkel (a munkahely levegőjével, annak szellőzetlenségével, stb.) összefüggésben következett be, az eljárt bíróságok különösen a felperes személyes nyilatkozatára, S. Z., a munkahelyi csoportvezető tanúvallomására és az alperes illetékes munkatársai által készített baleseti jegyzőkönyvre alapították. Ezekkel szemben a más időpontokra vonatkozó jegyzőkönyvi megállapítások, valamint a kihallgatni kén művezető vallomása nem tekinthető olyan közvetlen bizonyítékoknak, amelyek az 1989. október 17-i állapotra vonatkozó előbbi ténymegállapítás valónak elfogadását megalapozatlanná, illetve eljárási szabálysértésen alapulóvá tennék. A bíróság ugyanis a felek bizonyítási indítványaihoz nincs kötve, mert egyrészt a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett hivatalból is elrendelhet bizonyítást, másrészt ha a tényállást tisztázottnak látja, a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve s meggyőződése szerint elbírálva, a további bizonyítástól eltekinthet (Pp. 206. §). Abból pedig, hogy a bíróság ítéletének indokolásában az alperes által megjelölt bizonyítékokat külön-külön nem méltatta, nem következik, hogy döntésénél ezeket a bizonyítékokat nem mérlegelte, mert a bíróság a per adatait összességükben vizsgálja, és az indokolásban különösen azokkal a bizonyítékokkal foglalkozik, amelyekre a meggyőződését alapította. Ezért a felülvizsgálati kérelemben felhozott eljárási szabálysértések nem állnak fenn.
Ennek folytán a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítélettel megállapított tényállás az irányadó. E tényállás alapulvételével pedig törvényes a jogerős ítéletnek az a döntése, amely szerint a felperesnek a munkahelyi, az üzemi körülményekkel összefüggő balesetéből eredő káraiért a felperes felelős [1967. évi II. törvény 62. §-ának (1) bekezdése].
Az alperes e felelőssége alól történő részleges mentesítését kérte, amelyhez szükséges volt, hogy a felperesnek a balesetre vétkesen közreható magatartását bizonyítsa [Mt. 62. §-ának (2) bekezdése]. Erre nézve az alperes egyrészt azt hozta fel, hogy a felperesnek nem távolabbi, hanem a közelebbi ajtón keresztül kellett volna elhagynia a munkahelyet, és akkor elkerülhette volna a lépcsőt, másrészt arra hivatkozott, hogy e magatartásával a felperes megszegte a felettesnek történő jelentéstételt előíró munkavédelmi jogszabályt. Az eljárt bíróságok ezen előadások alapján törvénysértés nélkül mellőzték a felperesnek a balesetre történt vétkes közrehatása megállapítását. Állandó ítélkezési gyakorlat ugyanis, hogy előre nem látható, váratlan helyzetben a lehetséges magatartások közül nem a legelőnyösebbnek a választása egymagában nem tekinthető hibának, és az adott esetben vétkes közrehatásnak sem. Azt pedig az alperes sem állította, hogy az adott helyzetben a munkavédelmi jogszabály meg nem tartása vétkesen történt, enélkül pedig vétkes közrehatás nem állapítható meg. Ehhez képest a jogerős ítélet a törvénynek megfelelően állapította meg, hogy a felperes baleseti káraiért az alperes felel, és kármegosztásnak helye nincs.
A megállapított tényállás szerint a felperes a balesetéből kifolyólag 1989. október 17-től 1991. május 31-ig keresőképtelen beteg volt, ezt követően pedig 1991. június 1-jétől túlnyomórészt a balesetéből kifolyólag rokkant, amelyet az ítélkezési gyakorlat teljes keresőképtelenségnek értékel (Legfelsőbb Bíróság M. törv. II. 10 076/1989. - BH 1979/2/87).
Ennélfogva a törvényen alapul az alperesnek a felperes elmaradt munkabére, szükséges költségei és nem vagyoni kára fejében kártérítésre történt kötelezése, amelyeknek összegét az eljárt bíróságok részletes számítással határozták meg, s amelyet e vonatkozásban a felülvizsgálati kérelmében az alperes sem támadott.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott marasztaló részében - a felek hozzájárulásával a Pp. 274. §-a alapján tárgyaláson kívül hozott ítélettel - hatályában fenntartotta, és a sikertelen felülvizsgálati kérelmet előterjesztő alperest kötelezte a felülvizsgálati eljárási költségek megfizetésére (Pp. 78. §).
A jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott, elutasító rendelkezéseivel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság csupán rámutat a következőkre: a jogerős ítélet "káronszerzés" címén csökkentette a felperest megillető kártérítést az alperes által peren kívül fizetett, költségtérítésre irányuló kártérítéssel és szakszervezeti segély összegével úgy, hogy mindkettő összegét az elmaradt munkabér miatti keresetveszteség összegéből hozta levonásba. Ez nem tekinthető törvényesnek, mert a létfenntartás célját szolgáló, meghatározott rendeltetésű követelés összege nem csökkenthető költség jellegű szolgáltatás történte címén, és az önkéntes jellegükre s rendeltetésükre tekintettel nem vonhatók le a segélyek, akár a munkáltató, akár a szakszervezet folyósítja azokat.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10 317/1993. sz.)
Lábjegyzet
Az 1967. évi II. törvény 62. §-ának (2) bekezdésében foglaltak megfelelnek az 1992. évi XXII. törvény 174. §-a (2) és (3) bekezdése rendelkezésének.
