adozona.hu
BH 1994.7.398
BH 1994.7.398
A rendkívüli felmondási jog gyakorlására a munkáltatói jogkör gyakorlója a tudomásszerzéstől számított három napon belül jogosult. Ez a határidő jogvesztő [1992. évi XXII. törvény 96. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1992. szeptember 1-jétől - határozatlan időre - bolti eladó munkakörre létesített munkaviszonyt az alperessel.
Az alperes 1992. december 29-én értesült arról, hogy a felperes - a munkatársával együtt - a vevők részére hitelt folyósított akként, hogy az áru elvitelét annak ellenértéke későbbi megfizetéséig engedélyezte.
Az alperes ügyvezetője, Sz. L.-né 1993. január 5-én írásban elismerte, hogy a hitel egy részét, 60 000 Ft-ot a felperes törlesztés címén átadta a részére.
Az alpe...
BH 1994.7.398 A rendkívüli felmondási jog gyakorlására a munkáltatói jogkör gyakorlója a tudomásszerzéstől számított három napon belül jogosult. Ez a határidő jogvesztő [1992. évi XXII. törvény 96. § (3) bek.].
A felperes 1992. szeptember 1-jétől - határozatlan időre - bolti eladó munkakörre létesített munkaviszonyt az alperessel.Az alperes 1992. december 29-én értesült arról, hogy a felperes - a munkatársával együtt - a vevők részére hitelt folyósított akként, hogy az áru elvitelét annak ellenértéke későbbi megfizetéséig engedélyezte.
Az alperes ügyvezetője, Sz. L.-né 1993. január 5-én írásban elismerte, hogy a hitel egy részét, 60 000 Ft-ot a felperes törlesztés címén átadta a részére.
Az alperes az 1993. február 11-én írásba foglalt rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. Arra hivatkozott, hogy visszaélt a munkáltató bizalmával, a munkafegyelmet súlyosan megsértette, és az alperes gazdasági érdekeit a hitelben történő áruvásárlással súlyosan veszélyeztette.
A felperes az 1993. február 11-én kelt írásbeli válasziratában az alperes "felmondását" tudomásul vette, azonban kérte a ki nem vett szabadságának ellenértékét és az elmaradt munkabérének a megfizetését. Álláspontja szerint részére a felmondási időre eső átlagkereset is járna. Az alpereshez 1993. február 16-án intézett írásbeli közlésében sérelmezte a rendkívüli felmondás jogának gyakorlását is, továbbá igényt tartott a hitelek áfa ellenértékére, a szabadságidejére eső és az 1993. január 1-jétől február 15-ig tartó időszakra járó elmaradt munkabérére.
A felperes az alpereshez intézett - tartalma szerint egyeztetésre irányuló - kérelmei eredménytelenségét követően, 1992. március 3-án keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bíróságnál. Nem kérte a munkaviszonyának helyreállítását, követelte azonban az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 100. §-ában meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását, 17 000 Ft elmaradt munkabért és 7 nap szabadságra járó munkabér megfizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 17 000 Ft elmaradt munkabér, 6000 Ft felmentési időre eső átlagkereset, 3818 Ft szabadságmegváltás, 24 000 Ft végkielégítés és ezeknek az összegeknek kamatai, továbbá perköltség, valamint illeték megfizetésére. Az ítélete indokolásában kifejtette, hogy az alperes az Mt. 96. §-ának (3) bekezdése szerint nyitva álló három nap szubjektív jogvesztő határidőt elmulasztotta. A rendkívüli felmondás okáról 1992. december 29-én szerzett tudomást, intézkedését azonban csak 1993. február 11-én hozta meg, ezért a rendkívüli felmondás jogellenes. Az alperes ezért köteles az Mt. 100. §-ának (1), (4) és (5) bekezdései alapján a kétszeres végkielégítést és a felmentési időre járó átlagkeresetet megfizetni. A szabadság ellenértékének megfizetésére vonatkozó rendelkezését az Mt. 136. §-ával indokolta. Kifejtette továbbá, hogy az alperes jogellenesen tartotta vissza a felperest megillető munkabért, mivel a kártérítés iránti igény ezen a módon nem érvényesíthető jogszerűen.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, és kérte a kereset elutasítását.
A megyei bíróság jogerős ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét, az alperest fellebbezési eljárási költség és illeték megfizetésére kötelezte.
A jogerős ítélet indokolásának lényege szerint a munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy az alperes a rendkívüli felmondás jogának gyakorlására nyitva álló jogvesztő határidőt elmulasztotta. Az alperes ügyvezetője ugyanis már 1992. december 29-én tudomást szerzett a hitelben történt eladásokról, 1993. január 5-én pedig a felperes - a kötelezettségszegéssel összefüggésben - 60 000 Ft-ot visszafizetett. Mindezek alapján a megyei bíróság az első fokú ítéletet az 1952. évi III. törvény (Pp.) 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az alperes a törvényes határidőn belül felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Álláspontja szerint a felek a munkaviszonyt 1993. február 10-én kölcsönös megjegyzéssel szóban, felmondási idővel megszüntették, ezért a rendkívüli felmondás nem tekinthető érvényes jognyilatkozatnak. Arra is hivatkozott, hogy a rendkívüli felmondás jogának gyakorlására nyitva álló határidő akkor kezdődik, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlójának "szubjektumában" a tények kétséget kizáróan megállapításra kerültek. Eljárásjogi szempontból azt kifogásolta, hogy a felperes a keresetét egyeztetés nélkül, elkésetten nyújtotta be, ezért azt a bíróságok törvénysértően bírálták el érdemben. Mindezek alapján a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendkívüli felmondási jog gyakorlására, az Mt. 96. §-ának (3) bekezdése értelmében a munkáltatói jogkör gyakorlója a tudomásszerzéstől számított három napon belül jogosult. Ez a határidő jogvesztő.
Az alperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott előkészítő iratában maga adta elő, hogy "1992. december 29-én F. B." (a felperes munkatársa) "nagyapja hozta tudomásukra, hogy a lányok nagy összegű hitelt adtak a vásárlóknak. Ezen tényt a lányok elismerték". Ezek a bizonyítékok elégségesek voltak ahhoz, hogy az alperes tudomást szerezzen arról, hogy az I. rendű felperes a munkaviszonyával kapcsolatos lényeges kötelezettségét jelentős mértékben - általa is elismerten - vétkesen (szándékosan) megszegte. A kár pontos összegének megállapítása már e körülményektől független, továbbá az Mt. 173. §-ának (1) bekezdése alapján - kollektív szerződés rendelkezésének hiányában - olyan igény, amelyet az alperes a felperessel szemben kizárólag külön perben, bírói úton érvényesíthet. Kártérítési igényt tehát az alperes az adott ügyben a rendkívüli felmondásról szóló intézkedésében a felperessel szemben nem érvényesíthetett. Ennek folytán a kár pontos összege a rendkívüli felmondási jog gyakorlására nyitva álló határidő szempontjából nem bír jelentőséggel.
A munkaviszonynak az Mt. 87. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint közös megegyezéssel történt megszüntetésről szóló megállapodást a feleknek az említett jogszabály (2) bekezdése értelmében írásba kellett volna foglalniuk. Téves ezért a felülvizsgálati kérelemnek az az álláspontja, amely szerint a felperes írásban "visszaigazolta" az alperes szóbeli felmondását, ezáltal a munkaviszonya megszűnt. Az Mt. 87. §-ának (3) bekezdése folytán írásba foglalt nyilatkozat hiányában a közös megegyezés nem jött létre érvényesen. Mindezektől függetlenül a peres iratok semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatnak arra, hogy az alperes akarata a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére irányult volna.
Az alperesnek a rendkívüli felmondásról szóló intézkedése nem tartalmazta, hogy ellene milyen határidők mellett és milyen alakiságok megtartásával van helye jogorvoslatnak.
Az Mt. 200. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltató sérelmes intézkedése esetén az egyeztetést a kézbesítést, illetve az intézkedés megtételét követő tizenöt napon belül írásban kell kezdeményezni. Az említett jogszabály (2) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy az (1) bekezdésben előírt határidő elmulasztását, ha a másik fél nem fogadja el, a bíróságnál - legfeljebb hat hónapon belül - lehet kimenteni. Ha a bíróság a kimentésnek helyt ad, a 199. §(5) bekezdésében foglaltakat nem kell figyelembe venni.
Az alperes a felperest nem figyelmeztette az egyeztetésre, ezáltal okot szolgáltatott arra, hogy a felperes kimentse magát. Az egyeztetésre vonatkozó kimentés elmaradását utóbb a perben elfogadta, továbbá nem válaszolt a felperes 1993. február 16-án kelt és tartalmában egyeztetésre irányuló kérelmére.
Mindezek alapján megállapítható, hogy az egyeztetés elmaradását az alperes elfogadta, ez pedig pótolta az Mt. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében a kimentést. Az eljárt bíróságok - hallgatólag - ezt a helytálló álláspontot elfoglalva bírálták el érdemben a felperes keresetét. A kifejtettekre tekintettel a megyei bíróság a munkaügyi bíróság érdemben helyes ítéletét a törvénynek megfelelően hagyta helyben. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az alperes a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján viseli a felperesnek a felülvizsgálati eljárásban felmerült eljárási költségét (ügyvédi munkadíj), továbbá a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárási illetéket. (Legf. Bír. Mfv. I. 10 298/1993. sz.)