adozona.hu
BH 1994.5.290
BH 1994.5.290
Üzemnek, üzletnek, munkahelynek a munkavállalókkal együttesen történt, megállapodáson alapuló tényleges átvételére tekintettel az új munkáltató a korábbinak a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek tekintetében - egyetemes jogutódlás hiányában is - különös jogutóda. A munkaviszonyt a munkáltató személyében bekövetkezett különös jogutódlás nem érinti, ezért a munkavállalók nem támaszthatnak igényt végkielégítésre a korábbi munkáltatóval szemben (MK 154. sz. állásfoglalás).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek eladó munkakörben álltak alkalmazásban az alperesnél.
1992. június 30-án az alperes és D. Gy. vállalkozó jegyzőkönyvet vettek fel arról, hogy a vállalkozó pályázat folytán elnyerte annak a boltnak a bérleti jogát, ahol a felperesek dolgoztak. A pályázat alapján a vállalkozó - egyebek mellett - arra is kötelezettséget vállalt, hogy a vezetők kivételével a bolt dolgozóit az eredeti munkakörben, a korábbi átlagkeresetnek megfelelő munkabér mellett tovább foglalkoztatja. Mindezek al...
BH 1994.5.290 Üzemnek, üzletnek, munkahelynek a munkavállalókkal együttesen történt, megállapodáson alapuló tényleges átvételére tekintettel az új munkáltató a korábbinak a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek tekintetében - egyetemes jogutódlás hiányában is - különös jogutóda. A munkaviszonyt a munkáltató személyében bekövetkezett különös jogutódlás nem érinti, ezért a munkavállalók nem támaszthatnak igényt végkielégítésre a korábbi munkáltatóval szemben (MK 154. sz. állásfoglalás).
A felperesek eladó munkakörben álltak alkalmazásban az alperesnél.1992. június 30-án az alperes és D. Gy. vállalkozó jegyzőkönyvet vettek fel arról, hogy a vállalkozó pályázat folytán elnyerte annak a boltnak a bérleti jogát, ahol a felperesek dolgoztak. A pályázat alapján a vállalkozó - egyebek mellett - arra is kötelezettséget vállalt, hogy a vezetők kivételével a bolt dolgozóit az eredeti munkakörben, a korábbi átlagkeresetnek megfelelő munkabér mellett tovább foglalkoztatja. Mindezek alapján az alperes az átvett dolgozók munkakönyvét a vállalkozónak átadta. A felperesek a munkát D. Gy. vállalkozónál felvették. A bérleti szerződés hatálybalépését megelőzően a felperesek D. Gy.-től, aki ekkor még az alperesnél kereskedelmi vezető munkakörben dolgozott, azt a tájékoztatást kapták, hogy a munkaviszonyuk az alperesnél a bolt bérbeadása miatt 1992. június végén megszűnik. Ezt a tájékoztatást a felperesek tudomásul vették.
Az alperes írásban arra tett ajánlatot a felpereseknek, hogy a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntessék meg. A felperesek az ajánlatot nem fogadták el, a munkát D. Gy. vállalkozónál 1992. július 1-jén megkezdték. Az alperes a felperesek munkaviszonyát nem mondta fel. A felperesek 1992. október 9-én (a munkakönyvük 1992. augusztus végi kézhezvételét követően) keresetlevelet nyújtottak be a munkaügyi bíróságnál. Ebben az alperest a munkaviszonyuk jogellenes megszüntetése miatt végkielégítés megfizetésére kérték kötelezni.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetének részben helyt adott. Az alperest az I. rendű felperes részére 46 872 Ft, a II. rendű felperes javára 46 032 Ft végkielégítés, az állam javára pedig 5570 Ft illeték megfizetésére kötelezte.
Ítélete indokolásának lényege szerint nem jött létre közös megegyezés a felek között arról, hogy a munkaviszonyok megszűnnek. Az alperes a felperesek munkaviszonyát egyoldalúan szüntette meg, ezért az 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-a (4) bekezdésének d) pontja alapján köteles végkielégítést fizetni.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, és kérte a felperesek keresetének elutasítását.
A felperesek a fellebbezési ellenkérelmükben kérték az elsőfokú ítélet megváltoztatását. Követelésük a munkaviszonyuk alperesnél történt megszűnésének megállapítására, felmondási járandóság és a végkielégítés után járó kamat megfizetésére irányult.
A megyei bíróság jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperesek keresetét elutasította.
A megyei bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperesek munkaviszonya az alperesnél 1992. június 30-án megszűnt. A felperesek nem tudták bizonyítani, hogy munkaviszonyuk az alperes felmondása folytán szűnt meg. A per adatai, különösen az, hogy a munkát a vállalkozónál 1992. július 1-jén megkezdték, vele a feltételekről (munkakör, munkabér, munkavégzés helye) megállapodtak, arra utalnak, hogy a munkaviszonyuk megszűnésére és az újabb keletkezésére irányuló akarat a felperesek részéről megvolt.
Figyelemmel az alperes felmondásának hiányára, a felpereseket sem felmondási járandóság, sem munkabér nem illeti meg.
A jogerős ítélet ellen a felperesek a törvényes határidőben felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be.
Álláspontjuk szerint a megyei bíróság tévesen állapította meg, hogy a munkaviszonyuk az alperesnél közös megegyezéssel szűnt meg. Álláspontjuk szerint az új munkáltatónál történt munkábaállás a végkielégítés iránti igény elbírálásánál nem bír jelentőséggel. Mindezek alapján a megyei bíróság ítéletének megváltoztatását és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérték.
Az alperes a felülvizsgálati kérelem elutasítására és a felpereseknek a felülvizsgálati eljárási költségben történt marasztalására irányuló észrevételében kifejtette, hogy a felpereseknek a vállalkozónál történt munkába állása arra utal, hogy nem kívántak tovább az alperesnél munkaviszonyban maradni, ezáltal e jogviszonyuk közös megegyezéssel szűnt meg. Ezért őket végkielégítés nem illeti meg.
A felperesek felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A felperesek a végkielégítés iránti igényüket munkaviszonyuknak az alperesnél történt megszűnésére alapították. Ennek 1992. június 30-i időpontjára figyelemmel az ügyben - az 1992. évi XXII. törvény 205. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján - az 1967. évi II. törvény rendelkezései az irányadók. E jogszabálynak az 1991. évi XLVIII. törvénnyel megállapított 27/A. §-a a végkielégítésre való jogosultság feltételeként - egyebek mellett - azt kívánta meg, hogy a munkaviszony a munkáltató felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnjön meg.
Az 1967. évi II. törvény 25. §-ának (2) bekezdése értelmében "Megszűnik a munkaviszony a dolgozónak más munkáltatóhoz történt áthelyezésével. Ebben a két munkáltatónak egymással és a dolgozóval meg kell állapodnia." Az adott ügyben ez a háromoldalú megállapodás nem jött létre, mert az ehhez szükséges akaratnyilvánítás a felperesek részéről nem volt meg. A jogerős ítéletnek tehát az erre vonatkozó megállapítása téves.
D. Gy. vállalkozó az alperestől úgy vette bérbe azt a boltot, ahol a felperesek dolgoztak, hogy mint átvevő az átadó jogaiba lépett, és vállalta a felperes dolgozók változatlan feltételekkel történő továbbfoglalkoztatását. A 48/1979. (XII. 1.). MT rendelet (Mt. V.) 19. §-ának (1) bekezdése folytán a munkáltató jogutódlással való megszűnése (megváltozása) nem érinti a munkaviszonyt, ilyenkor a munkaviszony - megegyezésen alapuló módosítás hiányában - változatlanul fennáll a jogutód munkáltató és munkavállaló között.
A kifejtettekből következik, hogy a munkaviszonyból származó és fennmaradt kötelezettségek az új munkáltatót terhelik, mivel a munkaviszony fennmaradása mellett a munkáltatói jogokat nem lehet a kötelezettségekkel járó terhek nélkül megszerezni.
Mindezek alapján jutott el a Legfelsőbb Bíróság az MK 154. számú állásfoglalásában arra a következtetésre, hogy üzemnek, üzletnek, munkahelynek a munkavállalókkal együttesen történt, megállapodáson alapuló tényleges átvételére tekintettel, az új munkáltató a korábbinak a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek tekintetében - egyetemes jogutódlás hiányában is - lényegileg különös jogutódja. A munkaviszonyt tehát a munkáltató személyében bekövetkezett e különös jogutódlás nem érinti.
A fentiekre tekintettel a felperesek munkaviszonya a vállalkozónál folytatódott, ezért részükre az 1967. évi II. törvény 27/A. §-a alapján végkielégítés nem jár.
A felperesek felülvizsgálati kérelme a munkaügyi bíróságnak kizárólag a végkielégítés tárgyában hozott ítélete helybenhagyására irányult. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a többször módosított 1952. évi III. törvény (Pp.) 275. §-ának (2) bekezdése és 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét - módosított indokolással hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. I. 10 306/1993. sz.)