adozona.hu
BH 1994.2.110
BH 1994.2.110
A jogellenes rendkívüli felmondás megállapítása, de a továbbfoglalkoztatás mellőzése esetén a munkavállalót a jogszabályban meghatározottakon túl - egyebek mellett - a rendes felmondáskor járó végkielégítés is megilleti [Mt.100. § (2) és (5) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az alperes fegyelmi elbocsátást kimondó határozatának hatályon kívül helyezése és egyéb igények iránt keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. A bíróság ítéletével a keresetnek nagyobb részben helyt adott. Kimondta, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, a felperes eredeti munkakörébe történő visszahelyezését mellőzte. Az alperest kétszeres összegű végkielégítés (429 150 forint), a felmentési időre járó átlagkereset (49 958 forint), kártérít...
BH 1994.2.110 A jogellenes rendkívüli felmondás megállapítása, de a továbbfoglalkoztatás mellőzése esetén a munkavállalót a jogszabályban meghatározottakon túl - egyebek mellett - a rendes felmondáskor járó végkielégítés is megilleti [Mt.100. § (2) és (5) bek.].
A felperes az alperes fegyelmi elbocsátást kimondó határozatának hatályon kívül helyezése és egyéb igények iránt keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. A bíróság ítéletével a keresetnek nagyobb részben helyt adott. Kimondta, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, a felperes eredeti munkakörébe történő visszahelyezését mellőzte. Az alperest kétszeres összegű végkielégítés (429 150 forint), a felmentési időre járó átlagkereset (49 958 forint), kártérítés (107 187 forint), továbbá perköltség és bírósági eljárási illeték megfizetésére kötelezte. A munkaügyi bíróság ítéletében kifejtette, hogy a rendkívüli felmondásnak a törvényben [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja] előírt feltételei nem valósultak meg, ezért a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt az Mt. 100. §-ának rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Mt. 100. §-ának (1), (2) és (4) bekezdései alapján a munkaügyi bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperest - figyelemmel arra, hogy az alperes az eredeti munkakörbe történő visszahelyezés mellőzését kérte - kétszeres összegű végkielégítés illeti meg. Ennek mértéke megállapításánál az alperesnél hatályos kollektív szerződésből kiindulva megállapította, hogy a felperesnek az alperesnél eltöltött, tíz évnél kevesebb munkaviszonya miatt a három havi végkielégítés kétszerese, hathavi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítés jár. Az alperest a felperes másfél havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére "átalánykár" címén kötelezte. Megállapította, hogy a felperes felmentési ideje 21 nap volt, ezért a munkaügyi bíróság az erre az időre eső átlagkereset megfizetésére is kötelezte az alperest.Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta, a felperest megillető végkielégítés összegét 464 022 forintra, a felmentési időre járó átlagkeresetet 53 074 forintra, a kártérítés összegét 107 187 forintra és mindezek 1992. október 21-től számított évi 20% kamatára felemelte. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. Rendelkezett továbbá az alperest terhelő kereseti illeték, továbbá a fellebbezési eljárási illeték tárgyában. Megállapította, hogy a felek a másodfokú perköltséget maguk viselik. A megyei bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Mt. 152. §-ának (3) bekezdése alapján a felperes havi átlagkeresete helytállóan 77 337 forint volt. Ennek alapulvételével a felperest az elsőfokú bíróság által megállapított jogcímeken a felemelt összegek illetik meg. A fellebbezésben követelt további háromszoros végkielégítést az Mt. 100. §-ának (5) bekezdése alapján, a felmondási időre járó átlagkeresetre nézve előterjesztett igényt pedig az Mt. 100. §-a alapján alaptalannak találta. A megyei bíróság kimondta, hogy a fegyelmi elbocsátást kimondó határozat 1992. június 8-án kelt, a felperes e naptól 1992. október 21-ig, az elsőfokú ítélet meghozatalának napjáig táppénzt kapott, ezért a munkabér iránti igénye alaptalan. A megyei bíróság az alperesnél végrehajtott bérfejlesztésekről megállapította, hogy e jogcímen a felperesnek nem keletkezett alanyi joga munkabér-különbözet címén. A prémium és célprémium iránti igénye - kitűzés hiányában - alaptalan volt. A megyei bíróság a kamat fizetésének kezdő időpontjára vonatkozó rendelkezését a munkaviszony megszűnése napjával indokolta.
A felperes a jogerős ítéletnek a további egyszeres összegű végkielégítés, a felmentési időre eső átlagkereset felemelése iránt, a 20%-os mértékű bérfejlesztés elmaradása miatt, és a prémium tárgyában hozott rendelkezései ellen a törvényes határidőben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Álláspontja szerint a munkaviszonya az elsőfokú ítélet ellen benyújtható fellebbezés határidejének lejártát követő napon, tehát 1992. december 27-én szűnt meg. Ezáltal a munkaviszonya az alperesnél több mint tíz évig állt fenn, ezért részére a kollektív szerződés értelmében öthavi átlagkeresetnek megfelelő egyszeres összegű és a munkaviszony jogellenes megszűnése miatt további kétszeres összegű végkielégítés jár. Az eszerint megállapított munkaviszonyban töltött ideje (tíz év) alapján kérte a jogerős ítélet megváltoztatását arra vonatkozóan is, hogy a felmondási ideje két héttel meghosszabbodik, emiatt többlet-járandóság illeti meg. Álláspontja szerint a felmondási és a felmentési idő tartama azonos mértékű, mert a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetében a munkavállaló nem töltheti munkában a felmondási idő egy részét sem. Arra is hivatkozott, hogy a jogerős ítélet törvénysértéssel mellőzte a részére járó prémium, célprémium, továbbá a 20% mértékű bérfejlesztésben történő marasztalást.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A többször módosított 1952. évi III. törvény (Pp.) 228. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha "a határozat ellen fellebbezésnek van helye, de fellebbezéssel az erre jogosultak egyike sem élt, a határozat a fellebbezési határidő elteltét követő naptól kezdve jogerős". A felek az elsőfokú ítéletnek a munkaviszony jogellenes megszüntetését kimondó rendelkezése ellen nem nyújtottak be fellebbezést, ezért az említett rendelkezés - figyelemmel arra, hogy mindkét fél az ítéletet 1992. december 11én vette át - 1992. december 27. napjától jogerőssé vált. A munkavállaló felperesnek a rendkívüli felmondásként elbírálandó fegyelmi elbocsátás ellen kezdeményezett munkaügyi jogvitája következtében a munkaviszony a kereset jogerős elbírálásáig, az adott esetben tehát 1992. december 27. napjáig állt fenn [Mt. 100. §-ának (5) bekezdése). A felperes munkaviszonya az alperesnél 1982. december 21. napjával kezdődött, ezért több mint tíz évig tartott. Az alperes a felperes által az iratokhoz csatolt kollektív szerződés kivonatában foglaltakat nem vitatta, ezért a megyei bíróság helytelenül állapította meg a felperest megillető végkielégítés mértékét. E mérték helyesen a több mint tíz év munkaviszony alapulvételével öthavi "átlagbérnek" (helytállóan átlagkeresetnek) megfelelő összeg.
A munkaügyi bíróság az alperes munkáltató kérelmére a felperes eredeti munkakörébe való visszahelyezését az Mt. 100. §-ának (2) bekezdése alapján mellőzte. Ezért a felperest az említett jogszabály folytán kétszeres, az Mt. 100. §-ának (5) bekezdése alapján pedig a rendes felmondás esetén járó, tehát összesen háromszoros összegű végkielégítés illeti meg. Az Mt. 100. §-ának (5) bekezdése a második fordulatában ugyanis úgy rendelkezik, hogy a jogellenes rendkívüli felmondás megállapítása, de a továbbfoglalkoztatás mellőzése esetén a munkavállalót az Mt. 100. §-ának (1) bekezdésében meghatározottakon túl - egyebek mellett - a rendes felmondáskor járó végkielégítés is megilleti. A háromszoros összegű végkielégítés a felperes havi 77 337 forint átlagkeresete alapulvételével bruttó 1 160 055 forint.
A felperes az 1990. január 1-jén kelt munkaköri leírásának 1. pontja értelmében üzemmérnökség-vezető munkakörben dolgozott. Ezért a hatályoskollektív szerződés szerint a felmondási ideje 104 nap, a felmentési ideje 30 nap volt. A felperest az Mt. 100. §-a (5) bekezdésének második fordulata alapján a 30 nap felmentési időre járó átlagkereset, bruttó 77 337 forint illeti meg. A kifejtettek alapján a megyei bíróság ítéletének a felmentési idő tartamára nézve kifejtett álláspontja az említett rendelkezésekkel [kollektív szerződés, Mt. 100. §-ának (5) bekezdése] ellentétes, ezért jogszabálysértő. A felperes 1982. december 21-én kelt munkaszerződésében a felek nem rendelkeztek sem a prémiumról, sem pedig a célprémiumról. A munkaviszony jogellenes megszüntetésével érintett időszakra vonatkozóan a felperes nem bizonyította, hogy részére az alperes e két jogcímen feladatot tűzött ki, ezért ezeket a követeléseket a megyei bíróság helytállóan tekintette alaptalannak. A munkavállaló személyi alapbérének emelése jogszabály, illetve kollektív szerződés rendelkezése hiányában a munkáltató mérlegelésétől függ, ezért arra a munkavállaló nem szerez alanyi jogosultságot. Ezért a megyei bíróság ítéletének a bérfejlesztés körében hozott, a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyó rendelkezése megfelel a jogszabályoknak.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletének jogszabályt sértő rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, és helyette a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hozott. A Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján az említett ítéletnek a jogszabályoknak megfelelő részét hatályában fenntartotta, a felülvizsgálati kérelemmel nem támadott rendelkezéseit nem érintette. Az alperes a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján viseli a másodfokú eljárási költséget, továbbá a felperesnek a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét.
Az alperes a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján köteles megfizetni a másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékét. (Legf.. Bír. Mfv. I. 10 233/1993. sz.)