adozona.hu
BH 1993.12.771
BH 1993.12.771
A munkaviszony fennmarad, ha a munkáltató nem szűnt meg, az általa létrehozott gazdasági szervezetben azonban a munkavállaló foglalkoztatása változatlan feltételek mellett folytatódik. Ehhez képest a munkaviszony annál az új munkáltatónál tart folyamatosan tovább, amely őt - a korábbi munkáltatóval kötött munkaszerződés szerint - foglalkoztatta, és felmondás esetén végkielégítés illeti meg [1991. évi XLVIII. tv. 2. §, 1967. évi II. tv. 27/A. § (4) bek., MK 154. sz.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. rendű felperes 1984 óta, a II. rendű felperes 1969 óta állt határozatlan idejű munkaviszonyban az Építőipari Vállalattal. 1990. július 26-án e vállalat a Tervező Vállalattal és K. A.-val megalapította az É. Fuvarozó, Szállítmányozó és Szolgáltató Kft.-t. A kft. (az alperes) a felperesekkel és a munkáltatójukkal az áthelyezésről szóló háromoldalú megállapodást nem kötött. Az alperes 1990. augusztus 1-jével a felperesek munkakönyvébe "áthelyezés" bejegyzést tett, és őket változatlan felté...
BH 1993.12.771 A munkaviszony fennmarad, ha a munkáltató nem szűnt meg, az általa létrehozott gazdasági szervezetben azonban a munkavállaló foglalkoztatása változatlan feltételek mellett folytatódik. Ehhez képest a munkaviszony annál az új munkáltatónál tart folyamatosan tovább, amely őt - a korábbi munkáltatóval kötött munkaszerződés szerint - foglalkoztatta, és felmondás esetén végkielégítés illeti meg [1991. évi XLVIII. tv. 2. §, 1967. évi II. tv. 27/A. § (4) bek., MK 154. sz.].
Az I. rendű felperes 1984 óta, a II. rendű felperes 1969 óta állt határozatlan idejű munkaviszonyban az Építőipari Vállalattal. 1990. július 26-án e vállalat a Tervező Vállalattal és K. A.-val megalapította az É. Fuvarozó, Szállítmányozó és Szolgáltató Kft.-t. A kft. (az alperes) a felperesekkel és a munkáltatójukkal az áthelyezésről szóló háromoldalú megállapodást nem kötött. Az alperes 1990. augusztus 1-jével a felperesek munkakönyvébe "áthelyezés" bejegyzést tett, és őket változatlan feltételekkel tovább foglalkoztatta.Az alperes az I. rendű felperes munkaviszonyát 1991. december 15-én, a II. rendű felperes munkaviszonyát 1992. január 22-én felmondással megszüntette, részükre végkielégítést nem fizetett.
A felperesek végkielégítés megfizetése iránt keresetlevelet nyújtottak be a munkaügyi bírósághoz. Arra hivatkoztak, hogy a végkielégítésre való jogosultság elbírálásánál figyelembe kell venni az Építőipari Vállalatnál munkaviszonyban eltöltött idejüket is.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felpereseknek végkielégítés azért nem jár, mert nem rendelkeztek az 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-ának (3) bekezdésében előírt legalább háromévi, az alperesnél eltöltött munkaviszonnyal.
Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Kötelezte az alperest, hogy végkielégítés címén az I. rendű felperesnek 31 892, a II. rendű felperesnek 77 275 forintot fizessen meg. A jogerős ítélet az alperest első- és másodfokú eljárási illetékben, valamint perköltségben is marasztalta. A jogerős ítélet indokolásának lényege szerint a felperesek munkaviszonyát - a végkielégítésre való jogosultság szempontjából - a Legfelsőbb Bíróság MK 154. számú állásfoglalásában kifejtettek alapján folyamatosnak kell tekinteni. Ezért részükre végkielégítés jár.
A jogerős ítélet ellen az alperes a törvényes határidőben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. Kérelme a megyei bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítására irányult. Álláspontja szerint az alperes nem tekinthető az Építőipari Vállalat (sem egyetemes, sem különös) jogutódjának. Utalt arra is, hogy a II. rendű felperes az áthelyezést megelőzően nem abban az üzemrészben dolgozott, amelyből a társaságot alapították. Ezért a felpereseket nem illeti meg végkielégítés.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az ügyben még irányadó 1967. évi II. törvény 25. §-ának (2) bekezdése értelmében "Megszűnik a munkaviszony a dolgozónak más munkáltatóhoz történt áthelyezésével. Ebben a két munkáltatónak egymással és a dolgozóval meg kell állapodnia." Az alperes a felperesek keresetlevelére benyújtott észrevételében maga adta elő, hogy az áthelyezés munkakönyvi bejegyzést megelőzően a felperesekkel írásban nem kötött munkaszerződést. Az alperes a felülvizsgálati kérelem tárgyában tartott tárgyaláson becsatolta a dolgozók - közöttük a felperesek - írásbeli nyilatkozatát, amelyek tartalma szerint a felperesek hozzájárultak ahhoz, hogy őket az alpereshez áthelyezzék. Az említett okirat azonban az alperes és az Építőipari Vállalat mint munkáltató akaratnyilvánítását nem tartalmazza, ezért nem minősülhet az 1967. évi II. törvény 25. §-ának (2) bekezdésében előírt háromoldalú megállapodásként. Mindezekre tekintettel a felperesek munkaviszonya az Építőipari Vállalattal a törvénynek megfelelő módon nem szűnt meg.
Az 1992. évi XXII. törvény 86. §-ának b) pontja szerint a munkaviszony megszűnik a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével. Ha a munkáltató - az adott esetben az Építőipari Vállalat - nem szűnt meg, és a dolgozó foglalkoztatása változatlan feltételek mellett folytatódik, a munkaviszony fennmarad, és azzal a munkáltatóval folyamatosan tovább tart, amely a korábbi munkáltatóval történt megállapodás alapján a foglalkoztatást a korábbi munkáltató helyett végzi. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a II. rendű felperes az ún. P. üzem dolgozója volt, mivel ez az üzemrész nem önálló jogi személy, és a II. rendű felperes nem az üzemmel, hanem az Építőipari Vállalattal létesített korábban munkaviszonyt. A kifejtettekből következik, hogy a munkaviszonyból származó és fennmaradt kötelezettségek az új munkáltatót, tehát az alperest terhelik, mivel a munkaviszony fennmaradása mellett a munkáltatói jogokat nem lehet a kötelezettségekkel járó terhek nélkül megszerezni.
Mindezek alapján jutott a Legfelsőbb Búóság az MK 154. számú állásfoglalásában arra a következtetésre, hogy az üzemnek a munkavállalókkal együttesen történt, megállapodáson alapuló tényleges átvételére tekintettel az új munkáltató a korábbinak - a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek tekintetében, egyetemes jogutódlás hiányában is - lényegileg különös jogutódja. A munkaviszonyt tehát a munkáltató személyében bekövetkezett e különös jogutódlás nem érinti.
A felpereseknek ezért az Állami Építőipari Vállalatnál eltöltött munkaviszonyát a végkielégítés iránti igények elbírálásánál hozzá kell számítani az alperesnél eltöltött idejükhöz. Ezért az 1967. évi II. törvénynek az 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-ával megállapított 27/A. §-a (4) bekezdésének b) pontja alapján az I. rendű felperest két havi; a II. rendű felperest pedig az e) pont alapján öthavi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítés illeti meg, A munkaügyi bíróság tehát tévesen döntött a felperesek kereseti kérelméről, az ezt megváltoztató másodfokú ítélet helytálló.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az 1992. évi LXVIII. törvénnyel módosított 1952. évi III. törvény (Pp.) 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei bíróság jogszabályoknak megfelelő ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10 134/1993. sz.)
Lábjegyzet
Az 1991. évi XLVIII. törvényt az 1992. évi XXII. törvény 203. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, e törvény 95. §-a azonban továbbra is fenntartja a végkielégítésre vonatkozó szabályokat és kifizethetőségének feltételeit.
