adozona.hu
BH 1993.11.708
BH 1993.11.708
Üzemnek (üzemrésznek) a munkavállalókkal együttesen történt, megállapodáson alapuló tényleges átvétele esetén az új munkáltató a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek szempontjából a korábbi munkáltatónak - egyetemes jogutódlás hiányában is - különös jogutódja. A munkaviszonyt tehát a munkáltató személyében bekövetkezett különös jogutódlás nem érinti. Erre figyelemmel a dolgozót a jogszabályban előírt végkielégítés illeti meg a munkaviszonyának felmondással történő megszűntetése esetén (1991. év
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. rendű felperes 1978. január 3-án, a II. rendű felperes pedig 1972. december 10-én létesített határozatlan idejű munkaviszonyt az É. Vállalattal. Az É. Vállalat 1989. június 1-jén a J. M. Kisszövetkezettel létrehozta a K. Kft-t. A K. Kft. az É. Vállalathoz 1989. június 1-jén intézett levelében kérte az I. rendű felperes áthelyezését a kft.-hez. Ezt követően az említett két jogi személy és az I. rendű felperes között nem jött létre írásbeli háromoldalú megállapodás az áthelyezésről. Az I....
BH 1993.11.708 Üzemnek (üzemrésznek) a munkavállalókkal együttesen történt, megállapodáson alapuló tényleges átvétele esetén az új munkáltató a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek szempontjából a korábbi munkáltatónak - egyetemes jogutódlás hiányában is - különös jogutódja. A munkaviszonyt tehát a munkáltató személyében bekövetkezett különös jogutódlás nem érinti. Erre figyelemmel a dolgozót a jogszabályban előírt végkielégítés illeti meg a munkaviszonyának felmondással történő megszűntetése esetén [1991. évi XLVIII. tv. 2. §*].
Az I. rendű felperes 1978. január 3-án, a II. rendű felperes pedig 1972. december 10-én létesített határozatlan idejű munkaviszonyt az É. Vállalattal. Az É. Vállalat 1989. június 1-jén a J. M. Kisszövetkezettel létrehozta a K. Kft-t. A K. Kft. az É. Vállalathoz 1989. június 1-jén intézett levelében kérte az I. rendű felperes áthelyezését a kft.-hez. Ezt követően az említett két jogi személy és az I. rendű felperes között nem jött létre írásbeli háromoldalú megállapodás az áthelyezésről. Az I. rendű felperes ugyanabban a munkakörben és munkabér mellett ugyanazon munkahelyen dolgozott tovább, munkakönyvébe azonban az alpereshez 1989. június 1-jétől történt áthelyezés bejegyzésre került. E bejegyzésről az I. rendű felperes akkor szerzett tudomást, amikor az alperes 1992. január 14-én a munkaviszonyát létszámcsökkentés címén felmondta, és részére nem állapított meg végkielégítést.A II. rendű felperes az alpereshez 1989. december 1. napjával került áthelyezésre az I. rendű felperessel megegyező eljárás során, és e felperes is változatlan munkakörben, munkahelyen és munkabér mellett dolgozott tovább az alperesnél. A II. rendű felperes munkaviszonyát az alperes 1992. február 24. napjára mondta fel, a részére sem állapított meg végkielégítést.
A felperesek a munkaügyi bíróságnál benyújtott keresetlevelükben kérték a munkakönyvi bejegyzés kijavítását és a végkielégítés megfizetését. Arra hivatkoztak, hogy az É. Vállalatnál nem a törvénynek megfelelően szűnt meg a munkaviszonyuk, munkakönyvükbe a munkáltató elnevezésének megváltozását lehetett volna bejegyezni. Az alperes változatlan feltételekkel "tartotta fenn" a munkaviszonyt, ennélfogva a munkaviszonyukat folyamatosnak kell tekinteni, ezért jogosulttá váltak a végkielégítésre. A munkaügyi bírság ítéletében rendelkezett a munkakönyvük kijavításáról, az I. rendű felperes javára 39 000, a II. rendű felperesnek pedig 44 000 Ft végkielégítést állapított meg. Ítélete indokolásában arra hivatkozott, hogy a felperesek áthelyezése nem felelt meg az 1967. évi II. törvény 25. §-a (2) bekezdésében foglaltaknak. Azt is megállapította, hogy az alperes gazdasági társaságot az É. Vállalat 1989. június 1-jén alapította a J. M. Kisszövetkezettel. E cégalapítás következtében azonban nem történt változás a felperesek munkaviszonya tekintetében, ezért a felpereseket az 1967. évi II. törvény 27/A. §-a alapján végkielégítés illeti meg, a munkakönyvüket pedig a 12/1967. (X. 20.) MüM rendelet 15. §-a alapján - áthelyezés helyett - a munkáltató megnevezésében történt változás miatt ki kell javítani.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A megyei bíróság jogerős ítéletével megváltoztatta a munkaügyi bíróság ítéletét, és elutasította a felperesek keresetét. A másodfokú bíróság a jogerős ítélet indokolásában megállapította, hogy a munkaügyi bíróság ítélete az 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-ának (2) és (3) bekezdésébe ütközött. A társasági szerződés szerint ugyanis az alperes nem jogutóda az É. Vállalatnak, és nem az 1989. évi XIII. törvényben meghatározott átalakulással jött létre. Mindezek miatt és arra figyelemmel, hogy az É. Vállalat nem szűnt meg, a munkáltató részéről nem következett be általános jogutódlás. Ezért az I. rendű felperes munkaviszonya az alperesnél 1989. június 13-tól, a II. rendű felperesé 1989. november 1-jétől számítható, emiatt részükre nem jár végkielégítés.
A jogerős ítélet ellen az I. rendű felperes a törvényes határidőben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. Kérelme a jogerős ítélet megváltoztatására és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint a részére a Legfelsőbb Bíróság MK 154. számú állásfoglalásában kifejtettekre tekintettel - a folyamatos munkaviszonya miatt - végkielégítés jár.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az adott esetben még irányadó 1967. évi II. törvény 25. §-ának (2) bekezdése értelmében: "Megszűnik a munkaviszony a dolgozónak más munkáltatóhoz történt áthelyezésével. Ebben a két munkáltatónak egymással és a dolgozóval meg kell állapodnia". A szóban levő ügyben az egyik munkáltatónak a másik munkáltatóhoz intézett átirata és az I. rendű felperes akaratnyilvánításának hiánya miatt e háromoldalú megállapodás nem jött létre.
Ezért az I. rendű felperes munkaviszonya az É. Vállalatnál nem szűnt meg a törvénynek megfelelő módon.
Az 1992. évi XXII. törvény 86. §-ának b) pontja szerint a munkaviszony megszűnik a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével. Ha a munkáltató - az adott esetben az É. Vállalat - nem szűnt meg, és a dolgozó foglalkoztatása változatlan feltételek mellett tovább folytatódik, a munkaviszony fennmarad, és azzal a munkáltatóval folyamatosan tovább tart, amely a korábbi munkáltatóval történt megállapodás alapján a foglalkoztatást a korábbi munkáltató helyében tovább végzi. Mindezekből pedig következik, hogy a munkaviszonyból származó és fennmaradt kötelezettségek az új munkáltatót terhelik, mivel a munkaviszony fennmaradása mellett a munkáltatói jogokat nem lehet a kötelezettségekkel járó terhek nélkül megszerezni. Mindezek alapján jutott a Legfelsőbb Bíróság az MK 154. számú állásfoglalásában arra a következtetésre, hogy üzemnek (üzemrésznek) a munkavállalókkal együttesen történt, megállapodáson alapuló tényleges átvétele esetén az új munkáltató a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek szempontjából a korábbinak - egyetemes jogutódlás hiányában is - különös jogutódja. A munkaviszonyt tehát a munkáltató személyében bekövetkezett e különös jogutódlás nem érinti.
A kifejtettek okából az I. rendű felperesnek az É. Vállalatnál eltöltött munkaviszonyát a végkielégítés iránti igénye elbírálásánál hozzá kell számítani az alperesnél munkaviszonyban eltöltött idejéhez. Ezért az I. rendű felperes az 1967. évi II. törvénynek az 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-ával megállapított 27/A. §-a (4) bekezdésének c) pontja alapján háromhavi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítésre jogosult.
A munkaügyi bíróság tehát helytállóan döntött az I. rendű felperes kereseti kérelméről, az ezt megváltoztató másodfokú ítélet téves.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az 1992. évi LXVIII. törvénnyel módosított 1952. évi III. törvény (Pp.) 275. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra - a megyei bíróság ítéletének az I. rendű felperesre vonatkozó részét megváltoztatta, és a munkaügyi bíróság ítéletének az I. rendű felperesre vonatkozó rendelkezését helybenhagyta.(Mfv. I. 10 096/1993. sz.)
* Az 1991. évi XLVIII. törvényt az 1992. évi XXII. tv. 203. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. Az 1992. évi XXII. tv. 95. §-a azonban továbbra is szabályozza a végkielégítés feltételeit.