adozona.hu
BH 1993.9.587
BH 1993.9.587
I. A munkakör megfelelőségét - annak felajánlása esetén - nem a beosztás, hanem a szakképesítés határozza meg, és azt nem a megnevezése, hanem annak tartalma alapján kell vizsgálni. II. A korábbi törvény rendelkezésének hiányában a kollektív szerződés jogosult volt a végkielégítés feltételeinek meghatározására (MK 147. sz.).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1968-tól állt alkalmazásban az alperesnél. A munkaköre 1986-tól - 29 000 Ft személyi alapbér mellett - üzemvezető volt. 1991. június 6-án az alperes írásban értesítette a felperest, hogy átszervezés miatt a munkaköre 1991. július 1-jétől megszűnik. Az alperes a felperes részére két munkakört (anyagellátó mérnök, minőségszabályozó) ajánlott fel, mindkét esetben havi 20 000 Ft személyi alapbér mellett. A felperes a felajánlott munkaköröket nem fogadta el.
Az alperes a felperes munka...
BH 1993.9.587 I. A munkakör megfelelőségét - annak felajánlása esetén - nem a beosztás, hanem a szakképesítés határozza meg, és azt nem a megnevezése, hanem annak tartalma alapján kell vizsgálni.
II. A korábbi törvény rendelkezésének hiányában a kollektív szerződés jogosult volt a végkielégítés feltételeinek meghatározására (MK 147. sz.).
A felperes 1968-tól állt alkalmazásban az alperesnél. A munkaköre 1986-tól - 29 000 Ft személyi alapbér mellett - üzemvezető volt. 1991. június 6-án az alperes írásban értesítette a felperest, hogy átszervezés miatt a munkaköre 1991. július 1-jétől megszűnik. Az alperes a felperes részére két munkakört (anyagellátó mérnök, minőségszabályozó) ajánlott fel, mindkét esetben havi 20 000 Ft személyi alapbér mellett. A felperes a felajánlott munkaköröket nem fogadta el.Az alperes a felperes munkaviszonyát 1991. június 27-én - átszervezéssel járó munkakörmegszűnés, illetve a felajánlott munkakörök visszautasítása miatt - felmondta. Megállapította, hogy a felperest a hatályos kollektív szerződés 101. pontja értelmében nem illeti meg végkielégítés.
A felperes a felmondást tudomásul vette, a végkielégítés megfizetése iránt azonban kérelmet nyújtott be a munkaügyi döntőbizottsághoz. A munkaügyi döntőbizottság elutasító határozata ellen keresetlevelet terjesztett elő a munkaügyi bírósághoz. Keresetében vitatta az alperes által felajánlott munkakörök megfelelőségét, emiatt kérte, hogy a bíróság az alperest öthavi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés megfizetésére kötelezze.
Az alperes ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a felajánlott munkakörök megfeleltek a felperes szakképesítésének.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét. Az ítélet indokolásának lényege szerint - figyelemmel a "szakvéleményre" is - az alperes által felajánlott munkakörök megfeleltek a felperes szakképesítésének. E munkakörök visszautasítása miatt a felperest a kollektív szerződés 7. számú módosításában szereplő 100. pontja értelmében végkielégítés nem illeti meg. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Ebben új igényként a felmondás jogellenességének megállapítására vonatkozó kérelmét is előterjesztette, emellett vagylagosan végkielégítés és elmaradt járandóság tekintetében is kérte az alperes marasztalását.
A megyei bíróság jogerős ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
A megyei bíróság a végkielégítés körében azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróságnak a felajánlott munkakörökre vonatkozó álláspontja azért volt helytálló, mert e kérdést nem a beosztás, hanem a munkakörökhöz szükséges szakképesítés dönti el. A felperes pedig a szükséges (és előírt) szakképesítéssel rendelkezett, ezért részére a végkielégítés a munkakörök visszautasítása következtében nem jár.
A megyei bíróság az ítélet indokolásában kitért a felmondás érvényességének kérdésére is. Kifejtette, hogy a felperest a szakszervezeti tisztségviselőkkel azonos védelem azért illette meg, mert 1990. szeptember 12-ig vállalati tanácstag volt, a vállalati tanácsnak azonban - egyebek mellett a felperes munkaviszonya megszüntetéséről intézkedő vállalati tanács "vezetője" útján - tudomása volt a felmondásról, ezért a felmondás nem érvénytelen.
A jogerős ítélet ellen a felperes a törvényes határidőben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. Ebben kérte a felmondás érvénytelenségének megállapítását, az alperesnek a munkanélküli-járadék és az elérhető átlagkereset, valamint az átképzési támogatás és az elérhető átlagkereset között mutatkozó különbözet megfizetésére kötelezését. Vagylagosan fenntartotta a végkielégítésre vonatkozó igényét is. Álláspontja szerint a végkielégítésre vonatkozó követelésének elutasítása a kollektív szerződésbe ütközött, ezért jogszabálysértő. Ugyancsak jogszabálysértéssel mellőzte a jogerős ítélet a felmondás érvénytelenségének megállapítását, mivel nem értékelte, hogy a munkaviszonyának megszüntetéséhez hiányzott a vállalati tanács előzetes hozzájárulása. A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperesnél 1990. novembertől hatályos kollektív szerződés 7. számú módosítása 1. számú (a 100. pontot kiegészítő) pontjában végkielégítés megfizetését írta elő annak a dolgozónak a javára, akinek a munkakörét "a vállalat átszervezés vagy létszámleépítés miatt megszünteti, és nem tud helyette a vállalatnál más és a szakképzettségének is megfelelő munkakört biztosítani, és nem áll felmondási tilalom alatt". Az idézett rendelkezés 1/c pontja értelmében nem jár végkielégítés a dolgozónak, ha részére a vállalat "a tulajdonosi érdekkörbe tartozó gazdasági társaságoknál végzettségének és szakképzettségének megfelelő munkahelyet tud biztosítani".
A munkaügyi bíróság megkeresésére válaszolva a P. M. M. Főiskola (ahol a felperes a szilikát-gépész üzemmérnök ágazaton 1982-ben fejezte be tanulmányait) átiratában közölte, hogy az alperes által felajánlott két munkakör megfelel "a felperes végzettségi szakirányának". Kifejtette azonban azt is, hogy az anyagellátó mérnök munkakör ellátásához technikusi végzettség is elegendő; azonban a minőségszabályozó munkakör "színvonalas ellátásához felsőfokú végzettség előírható még akkor is, ha ez nem jár vezetői beosztással". Az alperes igazgatójának 1982. december 1-jén kelt igazgatói utasítása a minőségszabályozó mérnök munkakör betöltésének feltételéül egyetemi vagy főiskolai szintű szakirányú műszaki képzettséget írt elő.
Mindezek alapján helytállóan állapította meg a munkaügyi bíróság - figyelemmel a munkaügyi döntőbizottság által kihallgatott tanúk vallomására is -, hogy a felperes részére felajánlott "minőségszabályozó" munkakör a képzettségének megfelelt. Helytállóan utal e körben a megyei bíróság jogerős ítéletében arra, hogy egy munkakör megfelelőségét nem a beosztás, hanem a szakképesítés határozza meg. Rá kíván mutatni a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy az adott munkakör megfelelőségét nem a megnevezése, hanem annak tartalma alapján kell vizsgálni. Erre, tehát a minőségszabályozó munkakörhöz szükséges szakképesítés felsőfokú szintjére nézve a munkaügyi döntőbizottság által kihallgatott tanúk vallomása és az e vallomásokból kitűnő munkaköri feladatok tartalma egybehangzó és hitelt érdemlő bizonyítékot nyújtott. A tanúk vallomásából ugyanis az állapítható meg, hogy a minőségszabályozó mérnök munkakörébe mérnöki szakképesítést igénylő feladatok tartoznak.
A kifejtettek miatt a jogerős ítéletnek a végkielégítés megfizetésére irányuló keresetet elutasító - a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyó - döntése helytálló. A törvény rendelkezésének hiányában ugyanis a kollektív szerződés jogosult volt a végkielégítés feltételeinek meghatározására (MK 147. számú állásfoglalás). Mivel a felperes a számára felajánlott és az előzőek szerint megfelelő minőségszabályozó munkakört nem fogadta el, részére a hatályos kollektív szerződés 7. számú módosításának 1/c pontja szerint végkielégítés nem jár.
Az 1992. évi XXII. törvény 205. §-ának (1) bekezdése alapján az igény érvényesítésének rendjére a törvény 203. §-a (3) bekezdésének b) pontjával módosított 1952. évi III. törvény (Pp.) rendelkezései irányadók. A Pp. XXIII. fejezetének 349. §-a értelmében a munkaviszonyból származó perekben az I-XIV. fejezet rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Ebből következik, hogy a Pp. XXIII. fejezetének eltérő rendelkezése hiányában a Pp. 247. §-ának (1) bekezdése alapján a másodfokú eljárásban a keresetet nem lehet megváltoztatni. A felperes keresete végkielégítés megfizetésére irányult, azt az elsőfokú eljárásban nem változtatta meg, és nem terjesztette ki a felmondás jogellenességének megállapítására. E követelését első ízben a fellebbezésben említette meg. Mivel a felmondás jogellenességének megállapítására vonatkozó új kereseti kérelem a végkielégítéssel kapcsolatos követelésként a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjai szerint nem minősülhet, a másodfokú bíróságnak e körben a fellebbezést a Pp. már idézett rendelkezései és nem a fellebbezés alaptalansága miatt kellett volna elutasítania.
A kifejtettek miatt nem megalapozott a felülvizsgálati kérelemnek az az állítása, hogy a másodfokú bíróság jogszabálysértéssel mellőzte a felmondás jogellenességének megállapítását.
Mindezekre tekintettel - figyelemmel arra is, hogy a felmondás jogellenességére vonatkozó körben elkövetett eljárási szabálysértésnek az ügy elbírálására lényeges kihatása nem volt - a Legfelsőbb Bíróság az 1992. évi LXVIII. törvénnyel módosított Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 052/1993. sz.)