adozona.hu
BH 1993.6.397
BH 1993.6.397
Ha a korábban kiszabott legsúlyosabb fegyelmi büntetést tartalmazó fegyelmi határozatot - amelyre vonatkozó keresetet a Munka Törvénykönyvéről szóló, 1992. július 1-jén hatályba lépett törvény alapján már a rendkívüli felmondás szabályai szerint kellett elbírálni - a bíróság annak jogellenessége miatt hatályon kívül helyezte, és a munkavállaló ennek ellenére nem kérte az eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását, őt a törvényben meghatározott mértékű végkielégítés illeti meg [1992. évi XXII. tv. 1
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes karbantartó lakatosként 1976-tól állt az alperes részvénytársaság jogelődje alkalmazásában. Annak átalakulásakor - 1990. január 2-án - áthelyezéssel került az alpereshez.
Az alperes 1991. március 26-án a felperes munkaviszonyát létszámcsökkentésre hivatkozással 1991. május 28. napjára felmondta. 1991. március 29-én azonban a felmondását visszavonta, és a felperes ellen fegyelmi eljárást indított. Még ezen a napon kelt, szám nélküli határozatával fegyelmi elbocsátás büntetéssel súj...
BH 1993.6.397 Ha a korábban kiszabott legsúlyosabb fegyelmi büntetést tartalmazó fegyelmi határozatot - amelyre vonatkozó keresetet a Munka Törvénykönyvéről szóló, 1992. július 1-jén hatályba lépett törvény alapján már a rendkívüli felmondás szabályai szerint kellett elbírálni - a bíróság annak jogellenessége miatt hatályon kívül helyezte, és a munkavállaló ennek ellenére nem kérte az eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását, őt a törvényben meghatározott mértékű végkielégítés illeti meg [1992. évi XXII. tv. 100. § (4) bek., 206. § (2) bek.].
A felperes karbantartó lakatosként 1976-tól állt az alperes részvénytársaság jogelődje alkalmazásában. Annak átalakulásakor - 1990. január 2-án - áthelyezéssel került az alpereshez.Az alperes 1991. március 26-án a felperes munkaviszonyát létszámcsökkentésre hivatkozással 1991. május 28. napjára felmondta. 1991. március 29-én azonban a felmondását visszavonta, és a felperes ellen fegyelmi eljárást indított. Még ezen a napon kelt, szám nélküli határozatával fegyelmi elbocsátás büntetéssel sújtotta. Ezt azzal indokolta, hogy a felperes a részvénytársaság dolgozói között a létszámleépítésre vonatkozó "rémhíreket" terjesztett, és ezzel vétkesen megszegte a munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségeit.
A felperes a fegyelmi határozatban szereplő írásbeli nyilatkozata szerint "a fellebbezés lehetőségéről lemondott".
A felperes keresetlevelében kérte a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését és az elmaradt munkabére kifizetését. Tagadta a terhére rótt fegyelmi vétség elkövetését. Módosított keresetében nem kérte a munkaviszonya helyreállítását, igényelte a munkakönyve kiadását és az ítélethozatalig terjedő időre a munkabére megfizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével hatályon kívül helyezte a fegyelmi határozatot, és kötelezte az alperest, hogy a felperes munkakönyvét 15 napon belül - munkaviszonya 1992. március 12-én megszűnt bejegyzéssel - adja ki. Kötelezte továbbá az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 136 444 forint elmaradt munkabért. Ítélete indokolásában utalt arra, hogy vizsgálta a felperes joglemondása körülményeit, és megállapította, hogy a felperes ezt a nyilatkozatot olyan tudati állapotban tette, amikor nem az akaratának megfelelően cselekedett. Megállapította, hogy a felperes nem követett el fegyelmi vétséget, az alperes által is elismert valós tényeket állított, amikor további felmondások lehetőségéről beszélt a munkatársai előtt.
Az alperes fellebbezésében kérte a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását.
A perben fellépő főügyészség - figyelemmel az 1992. évi XXII. törvény 206. §-ának (2) bekezdésére, 205. §-ára és 100. §-ára - indítványozta a felperest megillető végkielégítés megfizetését.
A felperes csatlakozott az ügyészi indítványhoz.
A megyei bíróság jogerős ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélet indokolásának lényege szerint az időközben hatályba lépett 1992. évi XXII. törvény (új Mt.) 206. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében a kereset elbírálásánál a rendkívüli felmondás szabályait kell megfelelően alkalmazni. A felperes magatartása nem valósította meg a rendkívüli felmondáshoz szükséges, az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában írtakat, és ehhez képest jogellenesen történt a felperes munkaviszonyának megszüntetése. Ennek ellenére nem állapítható meg a tv. 100. §-a (1) és (4) bekezdésének alkalmazása, vagyis a felperesnek járó végkielégítés megállapítása. Az Mt. 205. §-a szerint a törvény hatálybalépése előtt létesített munkaviszonyból származó igényre az igény keletkezésekor hatályos jog rendelkezései az irányadók. A (2) bekezdés értelmében pedig a munkaviszony megszüntetésével összefüggő nyilatkozatot vagy megállapodást a nyilatkozat megtételekor hatályos jog alapján kell elbírálni. Az új Mt. 206. §-ának (2) bekezdése a már idézett általános szabály alól kivételt tesz, mert úgy rendelkezik, hogy ha a munkaügyi per fegyelmi elbocsátás tekintetében folyik, a kereset elbírálásánál a rendkívüli felmondás szabályait kell megfelelően alkalmazni. Az új Munka Törvénykönyve nem kíván a hatálybalépés előtti - a később alaptalannak bizonyult - fegyelmi elbocsátáshoz olyan többletkövetelményt fűzni, amelyet a megelőző törvény nem tartalmazott.
A másodfokú ítéletnek a végkielégítés körében hozott rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az adott fegyelmi ügy és a felperesnek az ahhoz kapcsolódó anyagi igénye tárgyában a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá.
A munkaügyi bíróság hatályon kívül helyezte a felperest a legsúlyosabb fegyelmi büntetéssel sújtó fegyelmi határozatot, és ennek megfelelően kötelezte az alperest 136 444 forint elmaradt munkabér megfizetésére. Eleget tett a felperes azon kérésének is, hogy a munkaviszonya megszűnésének napját az ítélet meghozatalának napjával, 1992. március 12-vel szüntesse meg.
A munkaügyi bíróság ezt az ítéletét még a korábbi Munka Törvénykönyvének, az 1967. évi II. törvénynek a hatályban léte időszakában hozta meg.
A fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság ugyan lényegében indokainál fogva hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét, ezt a döntését azonban már az 1992. július hó 1. napján hatályba lépett 1992. évi XXII. törvény (új Mt.) 206. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra alapította, amely szerint ...... ha a munkaügyi per fegyelmi elbocsátás tekintetében folyik, a kereset elbírálásánál a rendkívüli felmondás szabályait kell megfelelően alkalmazni. A fegyelmi határozat és az elmaradt munkabér megállapítása vonatkozásában - a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint is - helytálló mindkét fokon eljárt bíróság döntése. Téves azonban a másodfokú bíróságnak a felperest megillető végkielégítés tekintetében kifejtett - elutasító - álláspontja. E vonatkozásban a Legfelsőbb Bíróság a következő álláspontra helyezkedett.
Miután az új Mt. 206. §-ának (2) bekezdése a folyamatban levő és a legsúlyosabb fegyelmi büntetés tekintetében folyó fegyelmi eljárásban a rendkívüli felmondás szabályait rendeli megfelelően alkalmazni, e szabályok alapján - értelemszerűen - nem hagyhatók figyelmen kívül a jogszabálynak a munkaviszony jogellenes megszüntetésének következményeivel kapcsolatos rendelkezései. E rendelkezéseket az új Mt. 100. §-a tartalmazza.
E helyütt előre kell bocsátani, hogy a felperes a per során nem kérte az eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását, és kérelme többek között arra irányult, hogy a bíróság a munkaviszonyát az ítélet meghozatalának napjával tekintse megszűntnek. Minthogy az eljárt bíróságok a fegyelmi határozatot jogellenesnek minősítették, és a felperes nem kérte az eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását, a törvény 100. §-ának (4) bekezdésében meghatározott mértékű végkielégítésnek megfelelő összeg illeti meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét - az 1992. évi LXVIII. törvény 28. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel - abban a vonatkozásban helyezte hatályon kívül, hogy nem döntött a felperest megillető végkielégítés kérdésében, és a másodfokú bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az ítélet egyéb rendelkezését nem érintette.
(M. törv. II. 10 387/1992. sz.)