adozona.hu
BH 1992.3.205
BH 1992.3.205
Önmagában nem jogszabályellenes, ha a dolgozó és a munkáltató egymást követően többször is határozott idejű munkaviszonyt hoz létre. Ez a gyakorlat csak akkor törvénysértő, ha kifejezetten a dolgozó valamilyen jogának a csorbítására vezetne [MT. 23. § (1) bek., MT. V. 17. § (3) bek., MK 6. sz.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A nyugdíjas felperes 1985. január 1-jétől 1990. június 30-ig állt az alperes alkalmazásában, többször megismételt határozott idejű munkaszerződéssel - jogsegélyszolgálat, jogtanácsos munkakörben.
A munkaügyi döntőbizottsághoz előterjesztett kérelme arra irányult: állapítsák meg, hogy az 1985. január 1-jén keletkezett munkaviszonya folyamatos volt, mert az újabb határozott idejű szerződéseket a további foglalkoztatása után késve kötötték meg. Kérte besorolásának és a munkabérének megváltoztat...
A munkaügyi döntőbizottsághoz előterjesztett kérelme arra irányult: állapítsák meg, hogy az 1985. január 1-jén keletkezett munkaviszonya folyamatos volt, mert az újabb határozott idejű szerződéseket a további foglalkoztatása után késve kötötték meg. Kérte besorolásának és a munkabérének megváltoztatását, a bérkülönbözet kifizetését.
A munkaügyi döntőbizottság határozatával elutasította a munkaviszony helyreállítására és a munkabér felemelésére irányuló igényét. Elrendelte az egyes munkaviszonyokban töltött időtartamok bejegyzését a munkakönyvébe.
A felperes a döntőbizottság határozata ellen előterjesztett keresetlevelében fenntartotta a munkaviszony helyreállítására irányuló kérelmét, és továbbra is igényelte a munkabérének felemelését.
A munkaügyi bíróság ítéletével megváltoztatta a döntőbizottság határozatát, és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 1985. január 1-jétől folyamatosan fennáll. Ítéletét azzal indokolta, hogy az alperes szándéka a felperes határozatlan idejű foglalkoztatására irányult. Ezt bizonyítja, hogy a munkakönyvébe csak a munkaviszony kezdő napját jegyezték be, és az új szerződéseket mindig az előzőnek megszűnését követően kötötték meg. Az utolsó szerződés megkötésére 1990. január 16-án, az előző szerződések 1989. december 31-i megszűnése után került sor. A felperes munkabér tárgyú keresetét - alaptalansága miatt - el kellett utasítania.
Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az MT. 23. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkaviszony határozatlan vagy határozott időre létesíthető. Az MT. V. 17. §-ának (3) bekezdése szerint a 30 napnál hosszabb időtartamú időre létesített munkaviszony határozatlan időre szólóvá alakul át, ha a dolgozó a munkaszerződésben meghatározott időtartam eltelte után a munkája irányításával megbízott dolgozó tudtával egy munkanapot meghaladóan a munkáltatónál tovább dolgozik.
A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 6. számú állásfoglalása, de a következetes ítélkezési gyakorlata értelmében sem tekinthető önmagában jogszabályellenesnek, ha a dolgozó és a munkáltató egymást követően többször is határozott idejű munkaviszonyt hoz létre. Ez a gyakorlat csak akkor törvénysértő, ha kifejezetten a dolgozó valamilyen jogának a csorbítására vezetne. A perben ilyen körülmény nem merült fel.
Helytálló az ítéletnek az a megállapítása, hogy a lejárt határozott idejű szerződések "meghosszabbítása" és az új szerződések megkötése után a felperes rendre tovább dolgozott. A felperes azonban egyetlen esetben sem tagadta meg az új, határozott idejű szerződések aláírását, nem indított munkaügyi vitát a munkaviszonya határozatlan idejű jellegének megállapítása érdekében. Minden egyes tovább történt foglalkoztatás után, így 1990. január 16-án is aláírta az új és ismét határozott időre szóló - 1990. június 30-ig tartó - szerződést, ezáltal elvesztette annak a lehetőségét, hogy az MT. V. 17. §-ának (3) bekezdésére alapítva kérje munkaviszonyának határozatlan időre szóló megállapítását.
Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor a felperes munkaviszonyát 1985. január 1-jétől kezdődően 1990. január 16-át követően is határozatlan idejű munkaviszonynak tekintette, és az 1990. június 30-án lejárt szerződés ellenére a munkaviszonyát helyreállította. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletének a munkaviszony helyreállítására vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét e körben elutasította. (M. törv. II. 10 571/1991. sz.)