adozona.hu
BH 1992.1.68
BH 1992.1.68
A munkáltató végkielégítést - jogszabálynak erre vonatkozó kötelezése hiányában is - fizethet a dolgozójának, és annak szabályait jogosult saját hatáskörében meghatározni. Ha a végkielégítés fizetésének feltételeit ennek ellenére hatályos jogszabály rendelkezései szerint állapítja meg, annak és a kollektív szerződésnek azon alapuló előírásai az irányadók [17/1979. (XII. 8.) MüM r. 57. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1962 óta volt az alperes alkalmazottja szolgáltatási csoportvezető munkakörben. Az alperes átszervezésre - létszámcsökkentésre - hivatkozva 57 nap felmondási idővel felmondta a munkaviszonyát, és a munkavégzés alól a teljes felmondási időre felmentette.
A felperes a felmondást tudomásul vette, ennélfogva a kollektív szerződés I. számú módosításának 11/b pontja alapján 24 havi átlagkeresetre vált jogosulttá végkielégítés címén. Az alperes ennek összegét a kollektív szerződésnek az ...
BH 1992.1.68 A munkáltató végkielégítést - jogszabálynak erre vonatkozó kötelezése hiányában is - fizethet a dolgozójának, és annak szabályait jogosult saját hatáskörében meghatározni. Ha a végkielégítés fizetésének feltételeit ennek ellenére hatályos jogszabály rendelkezései szerint állapítja meg, annak és a kollektív szerződésnek azon alapuló előírásai az irányadók [17/1979. (XII. 8.) MüM r. 57. §].
A felperes 1962 óta volt az alperes alkalmazottja szolgáltatási csoportvezető munkakörben. Az alperes átszervezésre - létszámcsökkentésre - hivatkozva 57 nap felmondási idővel felmondta a munkaviszonyát, és a munkavégzés alól a teljes felmondási időre felmentette.A felperes a felmondást tudomásul vette, ennélfogva a kollektív szerződés I. számú módosításának 11/b pontja alapján 24 havi átlagkeresetre vált jogosulttá végkielégítés címén. Az alperes ennek összegét a kollektív szerződésnek az átlagkereset számítására vonatkozó előírása alapján bruttó 313 008 forintban, nettó összegét 198 824 forintban határozata meg. A felperes kifogása alapján a munkáltató a végkielégítés összegét 376 800 forintban, nettó összegét 230 720 forintban állapította meg, és különbözetként kifizetett 31 896 forintot.
A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz előterjesztett kérelmében a végkielégítés tekintetében kifogásolta az átlagkereset számításának helyességét.
A munkaügyi döntőbizottság határozatával elutasította a kérelmet, amelynek megváltoztatása iránt keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz.
A munkaügyi bíróság ítéletével megváltoztatta a munkaügyi döntőbizottság határozatát, és kötelezte az alperest, hogy végkielégítés címén fizessen meg a felperesnek (további) 159 000 forintot. Az ítélet indokolásának lényege szerint az alperes a 143/1989. (XII. 22.) MT rendelet figyelembevételével a kollektív szerződés I. számú módosításában szabályozta a végkielégítés intézményét és annak feltételeit. Előírta, hogy a végkielégítés a vállalati munkaviszony függvényében 10-től 24 hónap, és erre az időszakra úgy kell átlagkeresetet biztosítani, hogy a végkielégítés összegének meghatározásakor a számítás alapjául szolgáló egyhavi átlagkeresetet a felmondást megelőző négy naptári negyedévben kifizetetett és beszámítható díjazások összegéből kell meghatározni (KSZ 55. pontja). Ennek értelmében az átlagkereset kiszámítását a 17/1979. (XII. 1.) MüM rendelet és az azt módosító 2/1989. (III. 25.) ÁBMH rendelkezés tartalmazza, amely lehetőséget ad arra, hogy - a munkáltató sajátosságaira is figyelemmel - ettől eltérően rendelkezzen a kollektív szerződésben. Az említett jogszabályokból megállapítható, hogy az év végi részesedés, a prémium és a jutalom az átlagkeresetbe beszámít, a kollektív szerződés ettől eltérő rendelkezése jogszabálysértő.
Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Foglalkoztatási Alapról és annak a kritikus körzetekben való felhasználásáról szóló 143/1989. (XII. 22.) MT rendelettől* függetlenül az alperes - minthogy a jogszabály rá nem vonatkozott - jogosult volt egyoldalú elhatározással a dolgozók bérkielégítéséről rendelkezni. Elhatározása értelmében a végkielégítést mint juttatást a részére előírt kötelezettség nélkül adta, ehhez képest jogosult volt annak szabályait is a saját hatáskörében meghatározni. Ennélfogva nem volt kötve a 2/1989. (III. 25.) ÁBMH rendelettel módosított 17/1979. (XII. 8.) MüM rendelet (R.) 57. és köv. §-ainak az átlagkereset számítására vonatkozó előírásaihoz. Amennyiben e jogszabályt mégis alkalmazta, annak előírásait kell figyelembe venni. A hivatkozott jogszabály 57. §-ának (3) bekezdése szerint a kétszeres kifizetés elkerülése végett az átlagkeresetbe beszámítható díjazást (pl. év végi részesedés, hűségjutalom) vagy az átalagkereset számításánál kell figyelmen kívül hagyni, és azt esedékességkor csökkentés nélkül kell kifizetni, vagy pedig az átalagkeresettel elszámolt időtartammal arányosan csökkenteni. Ettől eltérő rendelkezés hiányában az előző változatot kell alkalmazni. Minthogy a per irataiból megállapítható, hogy az alperes a felperes nyereségrészesedését, prémiumát, jutalmát annak esedékességekor csökkentés nélkül fizette ki, ezeket az összegeket az átlagkereset kiszámításánál figyelmen kívül kell hagyni.
Helytállóan járt el az alperes, amikor a havidíjas felperes átlagkeresetét az R 57. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján az utolsó havi munkabére szerint számította ki. A korrigált 31 896 forint utólagos kifizetése ennek alapján történt, és ez megegyezett az R 57. §-ának (1) bekezdésében és KSZ 55 a) és b) pontjában foglaltakkal. Ez azt jelenti, hogy az alperes a tárgyidőszak négy negyedéves alapbérének átlaga helyett az utolsó havi alapbért vette figyelembe.
A munkáltató a végkielégítés fizetése esetén egyébként nincs a szóban levő jogszabály előírásaihoz kötve. Ha azonban a kollektív szerződés bármilyen formában rendezi e kérdést, annak rendelkezései az irányadók. Minthogy a felperes részére járó végkielégítést az alperes kollektív szerződésében foglaltak szerint megkapta, az ezen túl támasztott igénye alaptalan. Ehhez képest téves a munkaügyi bíróságnak az az álláspontja, hogy a felperest végkielégítés címén további 159 000 forint illeti meg.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre figyelemmel a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (M. törv. II. 10 071/1991. sz.)
*A 143/1989. (XII. 22.) MT rendelet hatályon kívül helyezte és a kérdést újból szabályozta a 125/1990. (XII. 30.) Korm. rendelet.